Az értelmezés sokszínűsége, mint szelekciós előny

Teológusként is idegesítő tud lenni számomra, amikor a Biblia egyes passzusait az exegéták áttekinthetetlenül sok jelentéssel látják el. Vajon előny vagy hátrány, hogy a Szentírást millióféleképpen lehet értelmezni? Kulturális evolúciós jelenség, vagy az interpretálók egyszerű ravaszsága áll a háttérben? (Esetleg mindkettő?) Idegbajt kapjunk tőle, vagy használjuk ki a lehetőségeit?

Egy kedves olvasóm, Deák Péter (aki nem mellesleg genetikus) kissé csípős hangon felvetette, hogy a bibliaértelmezések állandóan változtak, ezzel mindig fenntartva a Szentírás jelentőségét. Ez azonban nem tarthat a végtelenségig, mert az egymásnak ellentmondó szövegek miatt egyre nehezebb lesz az értelmezések variálásával lavírozni a jövőben. Megjegyzésére - ha már Péter az evolúció alapjairól szemlélődik - egy hozzá nem értő ember evolúciót érintő hangos gondolkodásával válaszolnék.

Tény és kiindulási alap: az evolúcióelmélet ma már sokkal többet jelent a biológiánál. Az evolúciót a kutatók többsége a biológián kívül más rendszerekre, így az emberi kultúrára is alkalmazza. Hogy ez mennyire jó vagy rossz, ezen el lehet vitatkozni. Mindazonáltal ha feltesszük ezt a szemüveget, azt látjuk, hogy társadalomtudományi szempontból a vallások és hiedelmrendszerek is aktív szereplői a kulturális evolúció folyamatának. Maguk a hiedelmek, a szokások, a babonák, és a vallások esetében a különféle teológiák, nézetrendszerek, szellemi áramlatok replikálódnak, azaz másolódnak, például az adott komplex világnézet (esetünkben a kereszténység) világába beépülve terjednek, és bizonyos értelemben "megmérkőznek" egymással. Az életképesebb, azaz vallási értelemben hihetőbb, vonzóbb teóriák logikusan nagyobb tömeget vonzanak majd, és ezért nagyobb körben terjednek, adott esetben a kevésbé népszerű vetélytársaik kárára, ezzel biztosítva maguknak a túlélést. Tágabb perspektívából szemlélve pedig maguk a vallások is versenyhelyzetben vannak, főleg egy olyan kontextusban, amilyen a multikulturális Európa, ahol találkozhatnak, konfrontálódhatnak, vagy akár párbeszédbe is elegyedhetnek egymással. Nyilván azt, hogy melyik vallás "kerekedik felül" a történelem bizonyos pillanataiban (ha ez bekövetkezik), elképesztően sok paraméter együttállása határozza meg, ezért én úgy látom, csak sémákat lehet felvázolni anélkül, hogy elvesznénk az apró részletekben. A sikertényezők halmazából most csak egyetlen egy elemet ragadok ki, mégpedig azt, amit Péter kommentjében említett.

Szerintem egy vallás sikerességének, társadalmi túlélésének, elfogadottságának egyik kulturális evolúciós ismérve az lehet, hogy az általa használt szent szöveg - esetünkben a Biblia - mekkora szemantikai rugalmassággal rendelkezik. Számomra plauzibilisnek tűnik, hogy egy olyan összetett és nagyobb lélegzetű könyv, amit minden körülmények között szigorúan csak egyféleképpen lehet értelmezni, nem lesz egy világvallás szent iratává. Egy világvallástól azt várjuk - más szavakkal az méltó hozzá -, hogy rugalmas, számos lehetséges interpretációt lehetővé tevő szent szövegből táplálkozzon. Hosszú távon az értelmezéseknek ez a diverzitása biztosítja, hogy az adott vallás bármilyen történelmi helyzetben és bármilyen kulturális közegben megállja a helyét, alkalmazkodva az éppen aktuális kihívásokhoz. (Mielőtt valaki felvetné: nyilvánvaló, hogy nem csak a szent szöveg szemantikai flexibilitása a döntő egy vallás sikerességében. Valószínűleg vannak más kulcstényezők is, például hogy mennyire nyitott az adott hitrendszer új tagok befogadására. Erre jó példa lehet, hogy a kezdődő kereszténység egyik legnagyobb riválisát, a Mithrasz-kultuszt azzal is leszorította a versenypályáról, hogy mindenki felé elfogadónak bizonyult, míg a Mithrasz-kultusz alapból kizárta a nőket, és többnyire katonákat tömörített a soraiban).

Mármost, én úgy gondolom, amit sokan (hívők és nem hívők, hangulatomtól függetlenül pedig néha jómagam is) forrongva a teológia szemére vetünk, nevezetesen hogy állandóan variál a Szentírás szövegeivel, valójában nem más, mint egy létező adottság felhasználása, ami a Szentírás inherens tulajdonságából következik. A bibliai szöveg változtathatóságát alapvetően nem a teológia garantálja, nem a teológusok agyszüleménye, nem ők találták ki, hanem egyszerűen a szöveg struktúrája ilyen, amit egyébként a teológusokon kívül is mindenki kihasznál a maga módján az egyházban. Persze mindez nem jelent mentséget a visszaélésekre, hiszen sokszor a teológusoknak sem kell a szomszédba menni, ha magyarázkodni és csavargatni óhajtják a szöveget. A Biblia alapvető rugalmassága ettől függetlenül létezik, mégha nem is garantálja, hogy az emberek nem élnek vissza vele. 

Mindazonáltal mégis úgy gondolom, hogy az "értelmezések evolúciója", azaz adaptációja az adott kulturális kontextushoz alapvetően nem ördögtől való jelenség, hanem természetes velejárója a kibontakozásnak, melynek hátterében egy valóban sokszínűen értelmezhető Biblia áll. (Ezt a sokszínű szövegértelmezést egyébként - nem véletlenül - nemcsak a kereszténységben, hanem más világvallások esetében is látjuk.) Erre a szemantikai variálhatóságra szerintem jó alapot ad, hogy a Bibliában igen nagyfokú a műfaji változatosság, ráadásul a mitikus szövegekben a reális történelem és az üzenet is keveredik egymással. Mindehhez még hozzá lehet tenni, hogy a bibliai alapnyelvek (a héber és a görög) amúgy is jól használható struktúrájúak az ilyen variáláshoz, valamint az évszázadokon át alkalmazott szájhagyomány sem csak a konzerválást, hanem a perikópák értelmező továbbadását is szem előtt tartotta. Ez azt jelenti, hogy a szöveget szájról-szájra hagyományozó emberek szemlélete is rugalmas volt abban a tekintetben, hogy nem a betűszintű egzaktság vonzotta őket, hanem adott esetben az, hogy az elmesélt elbeszéléseket az adott hallgatóságukhoz (is) igazítsák. Vagyis a bibliai szakaszok sok esetben eleve egy képlékenynek tűnő hagyományozási folyamat végén kerültek a papirusztekercsekre. A változékonyság bele van kódolva a szövegbe.

Ha a Biblia alapvetően sokféle értelmezést tesz lehetővé, és ez egy olyan belső tulajdonsága, amit nem mi vetítünk rá, hanem valóban rendelkezik vele, akkor vajon hogyan és milyen szempontok szerint zajlik le bennünk ez az értelmezési folyamat? Miért van az, hogy a prédikátor szavait, aki pedig egy végtelenül egyértelműnek tűnő szövegről beszél, a hallgatók egészen másként értik, mint ahogy ő szeretné? Hogyan oldódik fel sok esetben az objektívnak tűnő határ és válik szubjektívvé az értelmezés folyamatában? Köze van ennek a korszellemhez is? Legközelebb ilyesmikről szeretnék írni - tudom, nem egyszerű témák ezek, remélem még bírjátok cérnával...