Az előző bejegyzés kapcsán eljutottunk arra a következtetésre, hogy a Biblia sokféleképpen értelmezhető, ezt pedig nem mi képzeljük a szövegbe, hanem maga a szöveg teszi lehetővé. Ám néha már túlzásnak tűnik, amit az emberek művelnek: mára szinte minden bibliai kérdésben az értelmezések áthatolhatatlan dzsungele vesz körül bennünket. Miért történik ez velünk, és mit lehet tenni ezzel kapcsolatban?
 |
| Kép innen |
Amit a prédikátor mond a szószéken, az egy dolog. Ami a padsorokban ülőkhöz eljut, az egy másik. Ahogyan megértik, az pedig egy harmadik. Aki szokott Igét hirdetni, minden bizonnyal felfigyelt már arra a jelenségre, hogy az általa elmondottakból mindenki a neki tetsző elemeket ragadja meg, és még azokat is szubjektivizálja. Ugyanez történik, amikor az ember olvassa a Szentírást: mivel olyan lények vagyunk, akik szüntelenül jelentésekkel ruházzák fel a dolgokat maguk körül, ugyanezt tesszük a bibliai szöveggel is: senki sincs, aki tisztán objektív módon, előítélet mentesen közelítene a Bibliához, viszont mindenki beleolvassa saját korábbi meggyőződéseit, érzelmeit, teológiai nézeteit.
A problémát fokozva még azt is hozzá kell tennünk, hogy a posztmodern kultúra, amiben most élünk, nagyon kedvez az ilyesminek. A posztmodern alapvető állítása, hogy egy szöveg jelentése amúgy sem stabil tárgy, hanem kapcsolati jellegű. Mit jelent ez a kapcsolati jelleg? Egyszerűen azt, hogy egy leírt vagy elmondott szöveg jelentése a szöveg és az olvasója / hallgatója dialógusából bontakozik ki. Ha valaki hallgat egy igehirdetést (és nem alszik el közben...), saját magában folyamatosan reflektál az elhangzottakra, azaz kiértékeli magának, ezáltal adva jelentést neki. Ha Karcsi bácsi ott ül vasárnap a gyülekezetben, és meghallgatja amit a pásztor prédikál, már menet közben is felruházza saját szempontjaival. Aztán az istentisztelet végén hazamegy, és otthon elmeséli beteg feleségének, Marikának, hogy mit mondott a prédikátor. Marika meghallgatva Karcsi bácsi verzióját, már annak hallgatása közben kialakít egy "Marika-féle" változatot a vasárnapi igehirdetésről, és ezt adja tovább másoknak. A posztmodern azt állítja, hogy a jelentés azért sem stabil, mert az újabb és újabb befogadók értelmezése épül egymásra, és mindenki csak egy korábban már mások szerint értelmezett tartalmat képes továbbadni. (Érdekes gondolatkísérlet lehet ezt a szemléletet a bibliai szájhagyományra vetíteni, például a teremtéstörténetek kapcsán!)
Mindez persze elég barátságtalanul hangzik. Ha annyifelé burjánzanak az értelmezések, ahányan vagyunk, akkor lehetetlennek tűnhet egyértelműen beszélni. Az értelmezések diverzitása addig fajulhat, hogy már senki nem tudja biztosan, minek mi a jelentése. Arra azért szeretnék rámutatni, hogy ennek a gonoszul hömpölygő értelmezéshullámnak ijesztő mivolta ellenére is van egy nagy-nagy előnye. Mivel a posztmodernben nincs egyetlen ortodox, azaz helyes értelmezés, ez jelentősen bevonja az igehallgatót és bibliaolvasót abba a munkába, hogy küzdjön meg ő a szöveggel és alakítson ki róla saját véleményt. Szerintem ez egy értékes kincs egy olyan világban, ahol az emberek és a keresztények többsége is lusta gondolkodni.
Ettől függetlenül a kérdés még mindig kérdés: ha mindenki amúgy is szubjektíven értelmez, mit lehet tenni egy prédikátornak, aki egy konkrét üzenetet akar átadni, és nem szeretné, ha a hallgatói mást értenének rajta, mint ami elhangzott? A kérdéssel kapcsolatban egy elég nehezen érthető irodalomtudományi fogalmat lehetne bedobni, amit recepcióesztétikának neveznek. (Nem fogok belemenni, mert kihullana az olvasó haja, ha megtenném.) Dióhéjban, a recepcióesztétika egy szöveg olvasóját állítja a középpontba, és azt a folyamatot írja le, ami egy olvasóban lejátszódik, amikor a szöveg hatni kezd rá. Az olvasó, vagy a vasárnapi prédikáció hallgatója egy elvárási horizonttal rendelkezik, amely saját körülményei, meggyőződései, eddig ismeretei elegyéből áll. Ez találkozik a hirdetett vagy olvasott ige horizontjával. A kettő összeolvadása ad ki egy érvényes olvasatot. A recepcióesztétika tehát úgy véli, a hallgató nem önkényesen értelmez: saját horizontját a szövegé vagy a beszédé irányítja. Amikor valaki olvas egy szöveget, vagy hallgat egy igehirdetést, akkor magában folyamatosan hipotéziseket állít fel arról, mit jelentenek az olvasottak, vagy elhangzottak. Ahogy az igehirdetés vagy az olvasási folyamat halad előre, ezek a hipotézisek is változnak: némelyik felülíródik, némelyik megerősítést nyer.
Az elhangzott üzenetbe a szónok (vagy a szövegbe a szerző) beépíthet olyan elemeket, melyek ezt a "hipotézisgyártást" irányítják: ezek az elemek persze nem közvetlenül jelennek meg. Egyetlen értelmes szövegben sem találkozunk ilyen mondattal: "most pedig megmondom a kedves olvasónak, hogyan értse az eddig leírtakat!". A beépített elemek egy elképzelt olvasónak vagy igehallgatónak szólnak, melyekkel a szöveg megalkotója számolt, és olyan motívumokat tartalmaznak, melyek befolyásolják és irányítják az értelmezést. Ha egy prédikátornak van tehetsége ahhoz, hogy jó érzékkel az igehirdetés megfelelő helyeire rakjon egy-egy ilyen motívumot, a recepcióesztétika szerint képes lehet arra, hogy hallgatóit egy érvényes olvasathoz vezesse. Ha viszont a prédikációja csak ilyen motívumokból áll, akkor már nem iránymutatásról, hanem közvetlen manipulációról lehet beszélni.
Szerintem a feladat kettős: egy igehirdetés vagy bibliamagyarázat akkor jó, ha egyrészt nem túl direkt, azaz nincs telezsúfolva irányító motívumokkal, másrészt nem annyira általános vagy parttalan, hogy az üzenete kivehetetlen és érthetetlen marad, mert túl sok értelmezési lehetőséget hagy nyitva. Úgy gondolom, egy jól felépített igehirdetés meghagyja a hallgatóknak a szabadságot, hogy maguk alakítsák ki az értelmezéseiket, de a kellő pillanatban "bedobott" motívumokkal mégis felragyogtat egy utat számukra, hogy ne boruljanak az út széli árokba. Az ilyen megközelítésben egyszerre van meg egy egészséges határozottság, és a másik ember véleményszabadságának tisztelete.
És még egy szempont: Ulrich Körtner írt egy rövidke könyvet, melynek "Az ihletett olvasó" címet adta. Nagyon megragadónak találom ezt az elnevezést. Szerintem fontos, hogy a Szentírás kapcsán ne csak a bibliai szerzők esetében beszéljünk arról, Isten hogyan ihlette őket a szöveg leírására. Bizonyos formában nekünk, olvasóknak is ihletetteknek kellene lennünk. Néha ez meg is történik, és ilyenkor az ember úgy érzi, mintha eddig felfedezetlen földre tette volna a lábát. Szerintem erre is törekedni érdemes.
"Szerintem fontos, hogy a Szentírás kapcsán ne csak a bibliai szerzők esetében beszéljünk arról, Isten hogyan ihlette őket a szöveg leírására. Bizonyos formában nekünk, olvasóknak is ihletetteknek kellene lennünk."
VálaszTörlés-- az ihletett olvasó - igen, ez tényleg nagyon szép és találó kifejezés, örülök, hogy ezen a szép szombat reggelen összefutottam vele itt :).
Én is örülök, s ha már szövegértésről beszélünk, hogyan kell érteni a becenevedet? (Mert nagyon érdekesnek találom, azért kérdezem - ha tolakodónak érzed a kérdést, ne válaszolj!)
TörlésEz a poszt jóval közelebb áll az én befogadói horizontomhoz, mint az előző, köszönet érte.
VálaszTörlésBevett kommunikációs modellünk szerint az üzenet feladója alapvetően azért kommunikál, hogy átadjon egy üzenetet. A fogadó pedig akkor működik rendeltetésszerűen, ha megpróbálja kitalálni, milyen üzenetet akart neki átadni a feladó, és ilyen értelemben válaszol. Az értelmezések tág tere ilyen kontextusban félreértést jelent, elcsúsztak egymás mellett az üzenetek és válaszok. A bevett kommunikációs modellünk funkcionálisnak tekinti az üzenetet és annak megértését, nem lenyűgöző művészeti/esztétikai tájnak, amelyben gyönyörködünk. Ellenkezőleg: rossznak tartjuk, ha nem ment át az üzenet.
Álláspontom szerint Isten és az emberek kommunikációja is funkcionálisan értelmezendő, a cél, hogy átmenjen az üzenet oda-vissza. (Tehát nem az, hogy miközben a kommunikáció nem működik, örömködjünk a félreértések sokféleségében.)
Más: alapvetően kétféle igehirdetéssel találkozom vasárnaponta. 1. A bevett panelek/sablonok halmozásával 2. A megszokott panelek új fénybe állításával, mindennapi helyzeteinkre való értelmezésével.
Az 1. számomra rendkívül unalmas (van a 'zAtya, benne a Fiú, aki által és Ővele a Szentlélek, és általuk üdvözülünk, ámen. Ha nem aludtunk el. Megtudtunk valami újat, érdekeset? Nem. Akkor minek nyomatjuk az elkoptatott, jelentést vesztett közhelyeket, amelyeket ritkán sikerül alkalmazni a valós életünkben?).
A 2. sokkal érdekesebb, már hogy egy adott olvasmány mit jelent számunkra ma, a mi konkrét hétköznapi helyzeteinkre nézve. Hogyan tudjuk életre váltani a tanítást ma, a 21. században. Nagyon örülnék, ha szaporodna az ilyen megközelítésben igét hirdetők száma.
Laci, az általad másodiknak megjelölt prédikációforma kapcsán a kérdés ugyanúgy megmarad. Tehát az lehet, hogy a prédikátor valami olyat mond, ami vonatkoztatható a hétköznapjainkra, de nem ez a kérdés: hanem az, hogyan értjük, amit mond?
TörlésMa amikor benéztem a blogra kellemes meglepetésként ért ez a poszt.Csatlakozva Lacihoz én is azt mondhatom,hogy ez poszt rezonál az én a felfogásommal.Érthető és biblikus.Egy nagyon fontos témáról beszél:az igehirdetésről.Kevesen és kevés posztot írnak ma az igehirdetésről.A poszt azért is jó mert mindkét szemszögből(a prédikátor és a hallgató szemszögéből) elemzi a dolgot.Sok helyen olvasom és hallom,hogy ma az igehirdetés is válságban van.Bizony sok helyen a hallgatók nagyon gyenge igehirdetéseket hallanak.Érzik,hogy az igehirdető nem fektetett be elég munkát a felkészülésre,úgy lelkileg mint tárgyilag.Továbbá sok olyan igehirdető van akinek nincs kenete és karizmája az igehirdetés szolgálatához.De ez egy más téma.Nagyon sok függ a hallgatótól is:hogyan jött az igehirdetésre?Mit akar kapni?Mint az igehirdetőn minta hallgatón felelősség van(vö.Ezékilel 33,30-33!).
TörlésA záró gondolat nagyon megfogott:"Nagyon megragadónak találom ezt az elnevezést. Szerintem fontos, hogy a Szentírás kapcsán ne csak a bibliai szerzők esetében beszéljünk arról, Isten hogyan ihlette őket a szöveg leírására. Bizonyos formában nekünk, olvasóknak is ihletetteknek kellene lennünk. Néha ez meg is történik, és ilyenkor az ember úgy érzi, mintha eddig felfedezetlen földre tette volna a lábát. Szerintem erre is törekedni érdemes."-az ihletett hallgató egy új dolog a számomra.Nagyon jó megközelítés!Viszont az igehirdetőnek is törekedni kell arra,hogy Karcsi bácsi és Mari néni is megérthesse az üzenetet,és meghallva az üzenetet alkalmazni is tudja majd a mindennapi élet kihívásai között.Az Ige és a hirdetett Ige azért van adva,hogy változást hozzon úgy az igehirdető mint az igehallgató életében.Egy idős lelkipásztor mondta nekem(valószínűleg ő is mástól hallotta),hogy ha a pásztor a legelőre akarja kivinni a nyájat akkor először neki kell otthon "táplálkoznia" az Igéből.A felkészülést nem szabad megspórolni!Különben az igehirdetés nem éri el a célját.
Ismételten:köszönöm a posztot,ez a "régi"Sytkára emlékeztet akit szerettem olvasni. :)
Szerintem legjobb képességünk szerint (ha már ez a kérdés). Még nem találkoztam olyan komolyan vehető emberrel, aki direkt félre akarta volna érteni a prédikációt.
TörlésMinél szélesebb hátterünk van, annál valószínűbb, hogy a prédikátorhoz hasonló gondolatokra jutunk őt hallgatva, vagy legalábbis értjük, hogy mivel nem értünk egyet.
Általánosabb nyelvfilozófiai vagy ismeretelméleti kételyeid vannak, ez motiválta a posztot? A nyelvészet mai állása szerint a félreértések, értelmezési nehézségek úgy szoktak megoldódni, hogy odaállsz a hallgatóságoddal egy asztal elé, rámutatsz, és azt mondod: „látjátok, ez itt az asztal, erről beszélek". Másképp véget nem érő meddő vita alakul ki, amely rámutatás nélkül nem rendezhető.
Olyan szinten kötődünk (mármint: minden ember) a látható-tapintható dolgokhoz, hogy ami nem kapcsolódik valahol a látható-tapintható valósághoz, azzal keveset tudunk kezdeni. Ezért is lenne annyira fontos, hogy a vasárnapi igehirdetés összefüggjön azokkal a gyakorlati dilemmákkal, amelyek hétfőtől szombatig, sőt ma már vasárnap is, a látható-tapintható valóságunkat alkotják.
Köszönöm a megjegyzéseket! Én is szükségét érzem, hogy beszéljünk az igehirdetésekről többet. Végülis ez lenne az egyik legkitaposottabb útja, hogy az emberek hallják az Igét.
TörlésSytka: dehogy, nem vagy tolakodó...
VálaszTörlésSzóval, manapság mindaz, amit a filozófia metafizikának hív, hogy úgy mondjam, száműzetésbe került, miután a természettudományos módszerek aláásták a világ más úton való értelmezéseit. A filozófia is inkább az analitikus irányokban halad, vagyis valójában maga is igyekszik "tudományos" lenni.
Én viszont kialakítottam egy "menedékhelyet" ezen korszerűtlen, mellőzött gondolatok számára, hogy ne kallódjanak el :), persze nyilván nem én vagyok az egyetlen - mindenesetre én fontosnak éreztem, hogy foglalkozzam ilyen jellegű, létünket feszegető kérdésekkel, még ha csak a virtuális világ egy eldugott szegletében is.
És azért pusztán a gondnoknői feladatot vállaltam magamra, mert ezzel is jelezni akartam, hogy nem én vagyok a főnök, nem az én személyem számít, én mintegy a háttérbe húzódom, hanem a kérdések, amik szóba kerülnek, még ha elkerülhetetlenül is személyes hangvételt kapnak rajtam keresztül. És a saját hétköznapiságom hangsúlyozásával arra is szeretnék utalni, hogy talán mégiscsak van jelentőségük ezeknek a dolgoknak akkor, ha nem csak a "felkentek", a filozófusok, esetleg teológusok foglalkoznak velük, de teljesen hétköznapi emberek is, akik nem végzettségükből fakadóan szánnak erre időt és energiát, hanem azért, mert emberi létük erre mintegy hívja, szólítja őket.
És nem mellékesen megtisztelve is érzem magam, hogy a menhely fenntartásában segédkezem, és mintegy segítek legalább valamennyire érvényesülni ezeknek a gondolatoknak.
Hát valahogy így :).
Ez igen! Ki nem találtam volna, hogy ilyen bonyolult gondolatmenet rejtőzik a neved mögött. Köszönöm a feltárást. Ha jól értelek, akkor valamilyen módon polemizálsz a modern tudománnyal, bár nem teljesen világosak számomra ennek a vitatkozásnak a határai. A metafizika valóban mellőzöttebb lett, én a kérdést pedig leginkább a mítoszok égető hiányára hegyeztem ki:
Törléshttp://megmondoka.blogspot.hu/2014/11/a-logosz-nepe.html
Az okok mögött szerintem nem feltétlenül a tudományos fejlődést, hanem az erre épülő világszemléletet, fogyasztói felfogást, technikai haladáson álló és profitot termelő, gazdasági központú paradigmát lehetne látni. Ma a metafizika az úri huncutságok közé tartozik, mert nem termel, nem hoz létre eladható terméket, nem hoz létre profitot, nem nyereséges. Ez mind igaz, ám ha ennyire hajlamosak vagyunk csak olyan dolgok után érdeklődni, melyek a pénzvilághoz, a technológiához és más materiális értékekhez köthetők, szerintem egy lélektelenebb társadalomhoz jutunk.
"Az okok mögött szerintem nem feltétlenül a tudományos fejlődést, hanem az erre épülő világszemléletet, fogyasztói felfogást, technikai haladáson álló és profitot termelő, gazdasági központú paradigmát lehetne látni. "
VálaszTörlésÉppen arról van szó, hogy a rá épülő világszemléletből sok minden következik, és ezt a világszemléletet éppen a tudományos fejlődés termelte ki magából. Az egyik például az etika (tudományos és gazdasági értelemben is) teljes mellőzöttsége. A kapitalizmusban és a tudományos munkában is minden megengedett, semmiféle kontroll nincs, de ugyanez igaz a művészetekre is például. Baudrillard írta valahol, hogy a művészetben ma már nincs Isten, hogy rámutasson arra, ami az övé.
Isten mindenhol hiányzik, mindenből kiveszettt a szakralitás; az emberi munkából, a hétköznapokból, férfi és női viszonyból, és még sorolhatnám. Az a helyzet, hogy jelenleg az ember nincs tisztában az EREDETÉVEL, ugyanis megszűnt teremtmény lenni, és ez rengeteg belső konfliktust eredményez.
Márpedig az, hogy az eredetünkkel tisztában legyünk, szó szerint létkérdés. Ha nem tudod, honnan jöttél, tudsz-e magadról bármit is? Ha a kezdet nem tisztázott, akkor hogyan gondolkodjunk magunkról és a világról. Véleményem szerint kardinális fontosságú lenne, hogy határozott véleményünk legyen az eredetünkről, ám ha ezt a tudománytól várjuk, akkor bajban vagyunk, mert kívül esik az illetékességi területén, nem hiszem, hogy az élet születésének kérdésére valaha is választ kaphatunk a módszereivel.
---
A logosz-mítosz megközelítés nem rossz, de valahogy én nem tudok szimpatizálni azzal, hogy az ember ilyen kettős természetű lenne. Sokkal inkább úgy gondolom, felvettünk egy szemüveget, a tudományos látásmód szemüvegét, és mindent azon keresztül nézünk.
A világ csak arra fog válaszolni, amilyen kérdést intézünk hozzá, amit nem teszünk fel, arra nem válaszol, és ráadásul még az sem mindegy, hogyan kérdezünk, mert még mintha a válaszadás módjában is igazodna a kérdésfeltevéshez.
Weiner Heisenberg, a kvantumfizika egyik úttörője mondta: "The first drink of the cup of natural science brings atheism, but at the bottom of the cup waits God." Heisenbergről tudni lehet, hogy felfedezései után a misztika, a vallás felé fordult, és valahol arra is célzott, hogy a kvantumfizikába való mélyebb betekintés teljesen összezavarja az embert.
Ott van például a részecskék távolhatása, vagy a számunkra érhetetlen kettős természetük, a helyzetük meghatározhatatlansága - valahol olvastam nemrég, hogy a kvantumfizika által a tudományba visszatért a misztikum, és valahol ez igaz, csak épp jól látszik ebből is, hogy a világ mélyebb természetébe empirikus úton nem tudunk behatolni.
Egyszer beszélgettem egy egyetemi kvantumfizika professzorral, órákat akartam venni tőle magánalapon. Azt mondta nekem, hogy ne is várjam azt, hogy megérthetem a kvantumfizikát, mert ők maguk, az összes kollégájával egyetemben SEM ÉRTIK. Csak használni tudják a gyakorlatban a kutatások eredményeit, ki tudnak számolni dolgokat, de érteni nem értik.
Mégis mit jelent vajon mindez?
Bocsánat, Wernert akartam írni.
VálaszTörlésNagyon érdekes a fenti gondolatmeneted, és a Menhely-ötlet is elgondolkodtató.
TörlésKét kérdés: ha a természettudományok ma is érvényes elvét William of Ockham 13. századi angol szerzetes találta ki (t.i. hogy ahol van természetes magyarázat, ott kötelező azt használni Isten helyett), és őt ez az elv egyáltalán nem zavarta a hitében, akkor egy hívő pontosan miért menekülne a természettudományok elől? Sok pozitivista többet képzel a tudományról, és úgy hangoskodik, mintha múlt héten már megfejtettük volna a világ összes rejtélyét, de ez tévedés. Miért kellene menekülnie a hívő embernek a félreértett „tudomány" buta kóklerei elől ahelyett, hogy felvilágosítaná őket? (A kvamtumfizika „bizonytalansága" valószínűleg egy rosszul számolt előjel, +/-).
Miért lenne menedékben a metafizika? Minden fogalom metafizikai, a „jóság" és „erkölcs" épp úgy, mint a „jogállam", „sajtószabadság", „emberi jogok", „esélyegyenlőség". Nincs okunk a metafizika egyik felétől visítva menekülni, és keblünkre ölelni a másik felét, ez kettős mérce. Miért vonulnánk menedékbe ahelyett, hogy felvilágosítanánk a metafizikát félreértelmező tájékozatlan embertársakat?
Végül egy felvetés: nekem úgy tűnik, Isten annyiban lóg ki a szokásos metafizikai keretből, hogy személy, és nem metafizikai tárgy. A „sajtószabadság" és az „irracionális szám" nem szól vissza, ha félreértelmezik vagy visszaélnek vele, míg Istennel kapcsolatban ennél többet, aktívabb válaszadást szoktunk feltételezni, és szerintem megalapozottan. Ennyiben lóg ki Isten a megszokott metafizikai keretünkből, és érdemes erről konstruktív párbeszédet kezdeni a nem hívőkkel, hadd világosodjon az elméjük.
A természettudományos gondolkodásmód szerintem inkább valahol a görögökkel kezdődött, de ők még óvatosabbak voltak, és nem gondolták azt, legalábbis többségben, hogy nincs valamilyen magasabb rendű isteni szándék a "háttérben".
VálaszTörlésMi az, hogy "kötelező" azt használni? A világ egy komplex, bonyolult, sok összetevős rendszer, nem hiszem, hogy feltétlenül az az elmélet illik rá jobban, amelyik egyszerűbb. Ockham borotvája csak egy elmélet, amit alkalmazhatunk is, meg nem is.
Nem kell menekülni a tudomány elől, csak szerintem sokkal-sokkal óvatosabban kellene bánnunk vele, mint ahogy ma tesszük.
Nem teljesen értem ezt a rosszul számolt előjelet - ezt hogy is érted pontosan?
Igen, sokkal több hétköznapi fogalmunk valójában metafizikai, csakhogy mégsem reflektálunk erre a metafizikai valóságra, vagy másképp fogalmazva, ezek többsége nem több üres szónál. És nem teljesen értem azt sem, hogy milyen alapon osztod ketté a metafizikai fogalmakat - mi az, hogy egyik fele és másik fele, mi tartozik az egyikbe és mi a másikba?
Hogyan kezdjük a felvilágosítást? És ki fogja megtenni, milyen keretek között? A materialisták többsége visítva menekül, ha bármi olyan szóba kerül, ami túlmutat az empirikus magyarázatokon.
Te mit kezdenél egy olyan agykutatóval például, aki meg van győződve róla, hogy minden tudati jelenség fizikai alapokra vezethető vissza?
A metafizikai tárgyai nem csak tárgyak, Isten, mint személy is lehet a metafizikai tárgya, sőt az is - hozzáteszem, hogy Isten lényegisége nem feltétlenül személy-jellegű.
Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy a világon minden lehet a metafizika tárgya, mivel a metafizika elsődleges tárgya maga a lét, a létezés, és a létezők. Sőt, még a nem-létezők is :).
„Mi az, hogy "kötelező" azt használni?"
Törlés- Occam elve úgy szól, hogy alternatívák esetén mindig az egyszerűbb modell nyer. Ez Isten esetében azt jelenti, hogy mivel a természeti magyarázat definíció szerint egyszerűbb, mindig az nyer. Nem azért, mert tuti úgy van, hanem mert a gyakorlatban így alkalmazzák Occam elvét. Minden természettudomány Occam szerint működik, minden pillanatban. Ez ritkán van kimondva, de ellenőrizhető, hogy így van.
„Nem teljesen értem ezt a rosszul számolt előjelet"
- Két lehetőséget is látok erre: +4 négyzetgyöke közismerten +2 és -2. Ha a számítási módszertanban szerepel egy gyökvonás, máris belekerül egy kétopciós érték, és ott a baj. A másik ötletem a komplex számok imaginárius komponense, azaz -1 négyzetgyöke. Egy komplex számot nem tudunk elhelyezni a számegyenesen számszerű értékként, az imaginárius komponens miatt. Ha a számításnak van imaginárius komponense, és bonyi esetekben szokott neki lenni, akkor máris megvan a bizonytalanság forrása. Ezt természetesen konkrétan ellenőrizni kell, úgy derül csak ki.
„És nem teljesen értem azt sem, hogy milyen alapon osztod ketté a metafizikai fogalmakat - mi az, hogy egyik fele és másik fele"
- Nem én osztom ketté, hanem a felvilágosulatlanok, aki szerint a „jó" nincs, a „sajtószabadság" van. Pedig ha a „sajtószabadság"-ot használni akarjuk a gyakorlatban, akkor a „jó" nem csak kénytelen létezni, hanem hozzá kell rendelnünk a „sajtószabadság"-hoz. Mert ha a „sajtószabadság"-ról nem állítjuk, hogy „jó", sőt „Jó", akkor nincs rajta mit védeni. Azaz aki „sajtószabadságot" mond, az egyben „Jó"-t is mond - csak nem szokta tudatosítani.
Hogyan kezdjük a felvilágosítást?
- Rálátást adva ez előbbiekre, és mindarra, ami az ésszerűségből következik.
„a metafizika elsődleges tárgya maga a lét, a létezés, és a létezők. Sőt, még a nem-létezők is"
- Ezt nem árt alaposabban megfontolni. A metafizikai annyit jelent, hogy a fizikai világ feletti. Ez azonban nem biankó csekk minden ésszerűtlenségre. Szerintem a nem létezők nem részei a metafizikának, és maga a lét is csak mint elvont fogalom szerepel benne, nem mint titokzatos varázs vagy mágikus puttyogás. Csakis olyan dolgok metafizikaiak, amelyekről kijelentjük, hogy nem részei a fizikai világnak, ám ennek ellenére léteznek valamilyen értelemben, és számunkra jelentőséggel bírnak (mármint a fizikai világban töltött életünk szempontjából).
"Minden természettudomány Occam szerint működik, minden pillanatban."
TörlésÉpp arra próbáltam utalni az előző kommentjeimben, hogy a természettudományos módszert, ami alapvetően a redukción alapul, vagyis a bonyolultat igyekszik egyszerűnek láttatni, nem tartom meggyőzőnek.
Hadd reagáljak erre egy idézettel René Guénontól:
"…Egyáltalán nem látszanak annak okai, hogy miért kellene a dolgoknak mindig egyszerűekként kezdődniük és egyre bonyolultabbá válva folytatódniuk: ellenkezőleg, ha abból indulunk ki, hogy minden lény csírájának szükségképpen magában kell foglalnia mindannak virtualitását, amivé az adott lény fog válni a jövőben (és ezek szerint a létezése folyamán kibontakozó összes lehetőségének kezdettől fogva benne kell rejlenie a csírában), akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a dolgok eredetének éppenséggel rendkívül bonyolultnak kell lennie!”
Ehhez még annyit, hogy szerintem el kellene kezdenünk komolyabb lépéseket tenni a tudat, a tudatosság kérdésének megvilágítására, mert elképzelhető, hogy valahol itt rejtőzik a kulcs.
Mi a helyzet például akkor, ha a világ nem anyagi, hanem tudati alapokon nyugszik, ha az anyag a tudat erőinek van alárendelve, csak ezt azért nem látjuk, mert mindig az anyag felől közelítettünk eddig, ugyanis ez sokkal kézenfekvőbb és egyszerűbb, kevesebb a tudományos kockázat és a buktató.
A matematikai fejtegetéseidhez érdemben nem tudok hozzászólni, ugyanakkor azt gondolom, a kvantumfizika rejtélyei ma sincsenek megoldva, annak ellenére, hogy a kezdeti lépésektől már lassan 100 év választ el minket.
Nem tudom, észrevettétek-e, de mintha egyre csökkenne annak a tudományos "robbanásnak" az ereje, ami a múlt században még alapjaiban rengette meg az emberiséget. Mintha kezdenénk a határainkhoz konvergálni, vagy valami más oka van, nem tudom - az is lehet, hogy nem tesz jót a tudományos haladásnak az a folyamatos aprózódás, egyre kisebb részterületekre való szétesés, ami napjainkban össze.
Az információhalmaz egyre nagyobb és nagyobb, egyre átláthatatlanabb, egyre kevésbé szolgálja az ember alapvető érdekeit, és egyre inkább az üzleti, ipari céloknak rendelődik alá.
Tetszett az a gondolatmeneted, ahogy azt a kettéosztást megvilágítottad, és ebből is az látszik, hogy valóban nem vagyunk teljesen tudatában fogalmaink mibenlétének, úgy hadakozunk velük, hogy sokszor azt sem tudjuk, miről is beszélünk.
Igazad van abban, hogy a metafizika eredetileg valami fizika felettit, rajta kívül esőt jelent, és mint ilyen, nem feltétlenül kötődik a jelenségvilághoz. Ugyanakkor a filozófia történeti fejlődése folyamán a metafizika fogalma kiterjedtebb, széleskörű jelentést kapott, és ebben az értelemben használom én is. Ami az ókori görögök metafizikája volt, az nem egyezik meg például Heidegger metafizikájával, én legalábbis látok egyfajta fejlődést, kiterjedést, de legalábbis változást.
4. bekezdés: "ami napjainkban jellemzi."
TörlésBocsánat, de már megint sietnem kellett...
Jó és érvényes gondolatokat vetsz fel.
Törlés„ha abból indulunk ki, hogy minden lény csírájának szükségképpen magában kell foglalnia mindannak virtualitását, amivé az adott lény fog válni a jövőben"
- Occam csak az egyenértékű alternatívák közül választja az egyszerűbbet. Guénon azt mondja, hogy egyes egyszerű alternatívák nem érvényesek, ezért nem is választhatók.
„a metafizika fogalma kiterjedtebb, széleskörű jelentést kapott"
- Teljesen igazad van, de a metafizika hatóköre bármikor kritikai felülvizsgálat tárgyává tehető. Szerintem érdemes lenne kivenni belőle mindazt, ami ezotéria, New Age, stb., és csak a fizika feletti racionális elemeket hagyni benne. Végül is, a gondolkodásunk célja, hogy racionálissá tegyük mindazt, ami azzá tehető.
Egyetértek, hogy e téren sok megvitatandó téma van, a mai feldolgozatlan állapotban korai lenne határozott kijelentéseket tennünk, ez inkább egy közös gondolati munka lehetne. Legyen is, benne vagyok.
Ami a metafizikát illeti, igen, persze, definiálni lehet úgy is, ahogyan te ajánlod. Akkor ha úgy tetszik, én valamennyire önkényesen jártam el - bevallom, tetszik a szó :D
TörlésMik lehetnek például ilyen egyenértékű alternatívák? Én azt látom, a tudomány keze maga felé hajlik, és tulajdonképpen nem is számítja az alternatívák közé azt, ami számára túl bonyolult.
Vagyis redukált és redukált közül választja az egyszerűbbet - és egyben a számára legkényelmesebbet is.
Arról nem is beszélve, hogy a tudományt emberek űzik, akiknek személyes vágyaik, karriercéljaik, stb vannak, és érdekük az, hogy olyan célokat tűzzenek ki maguk elé, amik nagy valószínűséggel megvalósíthatók - és persze a kutatást valaki finanszírozza is. Kósza ötleteket manapság már nem kezdenek kidolgozni, mert sem pénz, sem idő nincsen rá.
Érdekes, mert szerintem a tiszta racionalitás nem vezet eredményre, ha a cél a világ megismerése - de ez nagyon messzire vezetne, így is elkanyarodtunk a poszt témájától -- Sytkától elnézést kérek, ha esetleg ez zavarja.
Sytkától én is elnézést kérek, röviden csak azt a paradoxont említem, hogy miközben nem minden racionális bennünk és körülöttünk, ilyen diskurzusban csak racionális módszertant használhatunk, azaz kénytelenek vagyunk a nem racionális részt valahogy racionálisan leképezni, hogy értelme legyena tevékenységünknak. Paradox helyzet.
TörlésEgyáltalán nem hangzik barátságtalanul... :-) Róm 10.17
VálaszTörlés