Pilátus, az eunuch és Tamás kérdései

Az arizónai egyetem filozófiaprofesszora, James E. Taylor apologetikai könyvében érdekes húrokat penget, amikor a kételkedés, illetve a kínzó kérdések utáni válaszkeresés kontextusában háromféle embertípust körvonalaz. A keresztény hit állításainak igazságtartalmára rákérdezni többféleképpen lehet, a három típusra pedig Taylor három bibliai szereplőt hoz illusztrációnak.

Kérdések voltak, vannak, lesznek, tekintet nélkül arra, hogy valaki hisz vagy nem hisz. A kérdéseket feltevők indulatai és motivációi azonban  - és ezzel azt hiszem nem állítok semmi különöset - sosem egyformák. Ezt minden bizonnyal nem árt tudni azoknak, akik válaszokat akarnak adni (ha tudnak), például a kereszténységgel kapcsolatban felmerülő problémákra és nehézségekre. A következő három típus csupán egy gondolatkísérlet arra, hogy megpróbáljuk megragadni a különféle kérdéseket feltevők motivációit.

Nagyon sokan szoktak kérdezni Pilátus módjára a keresztényektől. Ahogy János evangéliumából kiderül, Pilátusnak alapvetően kétféle kérdése volt Jézushoz: (1) Te vagy a zsidók királya?, (2) Mi az igazság? A kontextus azonban azt sejteti, a helytartó nem volt igazán kíváncsi a válaszokra, inkább abban volt érdekelt, hogy minél hamarabb megszabaduljon a nyakába szakadt kényes ügytől, amit egy számára ismeretlen galileai próféta okozott. Ebből az következik, hogy Pilátus nem kívánt igazi válaszokat kapni a kérdéseire, még akkor sem, ha egyébként bizonytalan volt Jézus személyét illetően. Nagyon sokan hasonló motivációk alapján kérdeznek. Nem akarnak válaszokat kapni, sőt talán szívesen elkerülnék a Jézussal való foglalkozást (akárcsak Pilátus), a kérdéseik tehát nem őszinték. Az is gyakori, hogy ezek mögött valójában állítások rejlenek. Ha nem hívőkről van szó, már-már közhelyszerű a kérdés: "Miért engedi meg Isten ezt a sok gonoszságot?" - ám ez csak burkolt kísérlet annak az állításnak a megformálására, hogy nem létezik Isten. Túlságosan egyszerűnek érzem azt mondani, hogy az ilyen emberekkel és az ilyen kérdésekkel nem kell foglalkozni, mert rosszindulattal teszik fel őket. (Egy rosszindulattal megfogalmazott kérdés is lehet jogos.) De talán érdemes úgy válaszolni rájuk, hogy a mögöttük lévő szándék kerüljön előtérbe, és ez domináljon a válaszadáskor. Különben (tapasztalatom szerint) az egész pillanatok alatt félrecsúszik egy emocionális vitába, ahol egymás édesanyját fogják majd emlegetni a felek.

A másik kérdezőtípus az etióp eunuch módjára faggatózó, akit talán valódi válaszkeresőnek nevezhetünk. Sok esetben olyan emberről van szó, aki ugyan nem keresztény, de valóban válaszokat akar kapni, és ez nemcsak a kérdéseiben, de a hozzáállásában is megmutatkozik. A bibliai történetből világos, hogy a Fülöppel beszélgető etióp kincstárnok nem értette az ószövetségi szöveget (Ézsaiás könyvének egy szakaszát), amit olvasott. Noha nem volt keresztény, de azt sem mondhatjuk, hogy érintetlen lett volna, ami az istenhitet illeti. Míg Pilátus esetében azt látjuk, hogy a helytartó igyekezett Jézust elkerülni, itt mintha az ellenkezője történne: Isten keresi ennek az embernek a társaságát, ezért küldi oda Fülöpöt hozzá. A kincstárnok kérdezési motivációja azon a beismerésén alapult, hogy intellektuálisan kevésnek érezte magát a szöveg megértéséhez. Ez a beismerés egyrészt alázatot sugall számomra, másrészt azt mutatja, hogy lehet intellektuálisan igényesen kérdezni úgy is, hogy közben a kérdező éppen az intellektuális korlátainak van tudatában. Tudásszomj és alázat találkozik ezen a ponton egymással, és az a véleményem, az egészséges egyensúly a kettő együttes jelenlétét követeli. Ideális lenne a világ, ha sok ilyen emberrel találkozhatnánk, de én legalábbis csak keveset ismerek...

Végül a harmadik kérdező típus, aki Tamás apostol módjára tesz fel kérdéseket. Mindannyian ismerjük a narratívát, hogy Tamás nem volt jelen, amikor a feltámadt Jézus megjelent. A szemtanúk beszámolói ellenére valódi kétségek gyötörték és saját maga akart meggyőződni az igazságról, amire módja is volt a későbbiekben. Tulajdonképpen saját tapasztalata győzte meg, noha Jézus egyik apostola volt. Ez hasonlíthat arra, amikor hívő emberek kételkednek a saját hitük valamelyik része kapcsán. Nem biztos, hogy ezek feltétlenül intellektuális kételyek, de a kérdéseik mögött is ott áll a bizalom Isten létezésében és egy Vele való találkozás (bármit is értsünk most ezalatt) olyan tapasztalatot jelenthet számukra, ami verbális válaszadás nélkül is elrendezhet dolgokat bennük.

Szerintem  fontos tudni azt is, hogy a háromféle kérdező-típus nem "jó" vagy "rossz" embereket takar. Talán könnyű lenne azt mondani, hogy a Pilátus-jellegű kérdéseket gonosz hitetlenek teszik fel, míg a Tamás-jellegűeket jámbor hívők. Én úgy látom, nem fekete-fehér a helyzet: nem hívők is tudnak tisztességes indulattal kérdezni és hívők is néha Pilátus-módjára kérdeznek. Ennek nyilván megvannak az okai, ami nem feltétlenül a gonoszság. Volt már olyan periódus az én életemben is, amikor csak kötekedésből kérdeztem valakit, máskor meg teljesen nyitottan és őszintén. A lényeg inkább az, hogy a keresztények fejlesszék önmagukat abban a képességükben, hogy képesek legyenek felismerni a kérdezők valódi szándékait, és ennek megfelelően kezelni őket. Mert itt szoktunk a legtöbbször orra bukni: amikor felülünk a rosszindulatú provokációknak vagy éppen elhajtjuk magunk mellől az őszintén kételkedőket. Vajon hogyan lehet csiszolni az érzékenységünket, hogy dönteni tudjunk kérdező és kérdező belső motivációja között?