Nem semmi... vagy mégis

Bár lezártam (egy időre) a teremtésről és annak funkcionalitásáról szóló unalmas sorozatomat, egy mellékszálnak tűnő témával még adós maradtam: írja vagy nem írja a Biblia a creatio ex-nihilo, azaz a semmiből való teremtés tanítását? Nos, ha valaki úgy érzi, nem is tud erre kivágni egy határozott választ, ne feszengjen kelletlenül! A válasz ugyanis kettős: írja is, meg nem is - mindenesetre a legtöbben hiszünk benne.

Annyi minden bizonnyal kiderült az előző fejtegetésekből, hogy a teremtéstörténet nem foglalkozik a latinul creatio ex-nihilonak elnevezett kérdéssel, következésképp nem is tanítja, hogy Isten milyen anyagból vagy miképpen hozta létre a világot. Az ősi zsidó elképzelések alaphangon nem a "semmiből való teremtésről" szólnak, hanem a meglévő elemek terv szerinti elrendezéséről. A creatio ex-nihilonak nevezett elképzelésre emlékeztető gondolat viszonylag késői jelenség a Bibliában - mármint ha a Makkabeusok második könyvét egyáltalán a Bibliához soroljuk. Egyik igeversében a következő kijelentést olvassuk (kiemelés tőlem):

"Gyermekem, kérlek, tekints az égre, és nézz a földre és mindarra, ami rajta van! Gondold meg, hogy Isten semmiből teremtette és az emberi nem is ugyanígy keletkezett." (2Makk 7,28)

Annak ellenére, hogy ez a szövegrészlet az intertestamentális kor terméke, tehát Jézus előtt keletkezett, mégis csak a Kr.u. második században forrta ki magát az a gondolat (az akkori apologéták munkássága nyomán), hogy a semmi az teljes egyértelműséggel a "nihilt", a minden előfeltétel nem-létét, a ténylegesen abszolút semmit takarja. Ezért érzékeljük azt, hogy míg a Biblia - főként az Ószövetség - nem annyira hangsúlyozza, hogy Isten a semmiből teremtette a világot, addig a legtöbb keresztény ma már mégis így olvassa, így értelmezi, így gondolja a teremtés köré szövődő textusokat. A creatio ex-nihilo egy filozófiai-teológia tanfejlődés eredménye, mely évszázadokon keresztül zajlott és tisztult.

Bár Rabban Gamáliel egy vitabeszédében már az első században is elutasította azt a felfogást, hogy Isten előzetes, kezdet nélküli ősanyagot használt volna a teremtésben (sőt, azt vallotta, hogy az ősanyagot Isten alkotta), ez a gondolat nem terjedt el a zsidók között. A semmiből való teremtés akkor került elő igazán intenzíven, amikor a második századi apologéták erős vitába bocsátkoztak a filozófiai kozmológiákkal (azaz mondhatjuk úgy is, hogy a világ eredetéről szóló korabeli nézetekkel), valamint a gnosztikus tévtanokkal. Ez a kényszerhelyzet sodorta bele az első keresztényeket, hogy jobban tisztázzák az egyház teremtéshitét, és szembeszálljanak a különféle eszmékkel, melyek többek között "az örök anyag" létezéséből indultak ki.

A semmiből való teremtés tehát nem egy sörözgetés közbeni dumálgatás eredménye volt, amit sok bibliaolvasás után kitaláltak az erősebb fantáziájú keresztények, hanem az ókori dualizmus ellen megfogalmazott teológiai védekezés, mely az "örök Isten és örök anyag" képzete ellen akart felszólalni. A creatio ex-nihilo tanítása kizárja, hogy létezhetett "örökkévaló ősanyag", de szembeszáll a panteizmussal is (miszerint maga a világ isteni), és kizárja a lehetőségét annak, hogy Isten a világban született meg, abban bontakozott ki, annak része lenne. A semmiből való teremtés lényege tulajdonképpen az, hogy tisztázza Isten és a világ egymáshoz való viszonyát: Istent a világ fölé emeli, de mégsem zárja ki belőle. Istent egyszerre transzcendens és immanens, felette áll a világnak és mégis itt van.

Nos, néha jó végiggondolni ezeket a kissé talán száraznak tetsző dogmatikai eszmefuttatásokat, hiszen csomó minden, amiben egy mai, átlagos keresztény hisz, a patrisztikus korban megfogant viták, eszmecserék és töprengések talaján áll, egészen addig vezethető vissza. Nem utolsó sorban a dolognak van egy olyan tanulsága is, hogy a kívülről és belülről érkező nyomás nem feltétlenül tesz rosszat az egyháznak: hatására képes bizonyos hittételek továbbgondolására vagy mélyebb megértésére. Ez történt a teremtésteológiával, benne a semmiből való teremtéssel is, melynek dogmatörténete természetesen nem ért véget a patrisztikus korban - de ez már egy másik bejegyzés témája lenne.