Egy kissé túlzás, de egyre kevésbé lesz az: ha nem vagy fent valamiképpen az interneten, akkor jó eséllyel te nem is létezel. A páli teológia "újember-óember" paradigmájának mintájára egyre inkább beszélhetünk a keresztények "online" és "offline" személyiségéről. Ő az, akit mi teremtettünk magunkban, magunknak.
Borzasztóan közhelyes lenne hosszasan elmélkedni arról, hogy az internet mekkora szerepet játszik az életünkben, mert ezzel kapcsolatban elegendő egyetlen rövid megjegyzést tenni: egyre nagyobbat. Az általam ismert keresztények életében sincs ez másként, akik kereszténységük egy részét “netre teszik” és a virtuális kirakat fényei között élik meg. Igeverseket osztanak meg másokkal, keresztény összejöveteleket reklámoznak, hívő tematikájú fórumokban kommentelnek, és még a Bibliát is mobilapplikáción keresztül olvassák.
Önmagában ez még nem okoz problémát, mondhatni az információs alapú társadalom természetes velejárója, amely egyszerre tehet függővé és nyújthat opciót az intelligens kommunikációra. Ám miközben saját véleményünket formáljuk meg az interneten keresztényként, talán nem tudatosul bennünk, hogy a virtuális tér is formál bennünket, pontosabban arra ösztönöz, hogy kiformáljunk magunkban valamit, amit talán online személyiségnek nevezhetnénk. Az interneten aktív keresztényeknek így már nemcsak az óember-újember relációban kell gondolkodniuk, hanem az online-offline jelenlétük kettőssége is feladatot adhat nekik. Egy ismerősöm szociológiai szakdolgozatot akart írni a jelenségről, amiben összeveti a keresztény ember online és offline oldalát, számba véve azonos és eltérő pontjaikat. Sajnos a kutatásból nem lett semmi, pedig a gondolat abszolút aktuális és érdekes is: nosza, felvetem, hátha mégis megírja valaki!
A dolog magára vonja a figyelmet. Mintha csak egy újfajta, virtuális keresztény ember teremtésének lennénk tanúi, amely folyamat furcsaságát az adja, hogy itt nem Isten, hanem mi vagyunk saját magunk megalkotói. Úgy is kifejezhetjük, hogy offline valónk alkotja meg online valónkat, saját képére és hasonlatosságára: és ímé, a keresztény ember megteremté saját maga online-verzióját, és látta, hogy ez jó. A hús-vér valóságban élő személyiségünk virtualizálódik, mintegy leképezve magát a világhálóra. Önteremtésünk pora azonban nem egy maroknyi agyag, hanem a virtuális valóság különféle elemei. Édenkertünk, mely számos információforrás azonnali megnyitását ígéri, ezáltal elárasztva bennünket szövegek, zenék, filmek színes és lenyűgözőnek tűnő gyümölcseivel, agyunkat állandóan stimuláló virtuális zamatokat kínál. Ám kígyó is tekereg benne, ami azt súgja, hogy ki se akarjunk lépni ebből a világból, mert ami a Kerten kívül van, az unalmas, közömbös és érdektelen.
Ez tehát az e-christianus felemelkedése, akit a homo religiosus alkotott meg saját maga extrapolációjaként. Ő az a keresztény, aki ideje jó részét és ezáltal "hívőségét" is már az online világban éli meg. Az e-christianus blogokat ír vagy olvas, anonim fórumokban fejti ki a véleményét, ami bizony képes megmutatni személyisége árnyoldalait is. Az átlagosnál kritikusabban tud viselkedni a virtuális térben. Néha az e-christianus olyanokat mond vagy ír, amilyeneket offline teremtője sosem mondana az igazi valóságban. De nem is olyan, mint az, aki megalkotta. Csak eltorzultan hordozza saját offline képmását, és néha az az ember benyomása, hogy igen messzire képes eltávolodni attól. Az e-christianus, mint online keresztény bár teremtmény, akibe önmaga interneten kívüli verziója lehelt életet, de néha messzire sodródik valós természetétől.
Persze vannak neki erősségei is. Például gyakran őszintébb - még ha metsző őszinteség is ez -, mint offline teremtője. Ez sokszor inkább az anonimitása velejárója, mintsem valódi jellembeli sajátosság. Az e-christianus sokféle forrásból tájékozódik, és a sok fórumozás miatt vitaképessé is válhat, vagy legalábbis megtanulja “mitől döglik a légy” egy késhegyre menő vitában. Fontosak számára a beszélgetések, bizonyos értelemben még talán fontosabbak is, mint offline megalkotójának, ami azért - legyünk őszinték -, meglehetősen szomorú dolog. Mivel az e-christianus a virtuális térben él, semmibe nem kerül neki, hogy alaposan körbenézzen a különféle felekezetek piacán és többféle tematikájú oldalt, blogot, fórumot is követ, amely nem kizárólag az ő felekezeti preferenciája alapján működik. Ezt offline világában nagyon nehezen tehetné meg, itt viszont képes nyakig merülni az adott lehetőségekben, és sajnos sokszor azt hiszi, ezáltal jól meg is ismeri az övétől eltérő emberek gondolkodását.
Az e-christianus természetesen híreket is olvas, nem csak a Bibliát. És bizony elvárja, hogy az őt tanító pásztor vagy más befolyásos személy vele azonos műveltségi szinten álló, a blogok és közösségi oldalak világában otthonosan mozgó ember legyen. Olyan valaki, aki az igehirdetéseiben képes megszólítani offline személyiségét, az pedig majd fazekasmesterként formálja az e-christianus gondolkodását.
A helyzet az, hogy ma már a többségünk e-christianus is. Megalkottuk magunkból őt magunknak. Vajon mennyire bánunk tudatosan a saját teremtményünkkel? Mennyire más online-oldalunk az offline-oldalunkhoz képest, és nevezhetjük-e a kettő távolságát egészségesnek? És mennyire számolnak az e-christianusokkal azok az offline prédikátorok, akik a szószéken állva prédikálnak, akik emberekkel foglalkoznak, vagy valamiképpen szemléletformáló munkát végeznek az egyházban? Jó lenne, ha egyre inkább gondolnának rájuk, mert az is elképzelhető, hogy egy idő után nem is az offline személyiségünk fog erősebben hatni az online személyiségünkre, hanem a bennünk lakó teremtmény, az e-christianus formálja majd saját teremtőjét. No persze, amíg mindkettő a nagybetűs Teremtő befolyása alatt áll, talán nem lesz nagy gond.
Önmagában ez még nem okoz problémát, mondhatni az információs alapú társadalom természetes velejárója, amely egyszerre tehet függővé és nyújthat opciót az intelligens kommunikációra. Ám miközben saját véleményünket formáljuk meg az interneten keresztényként, talán nem tudatosul bennünk, hogy a virtuális tér is formál bennünket, pontosabban arra ösztönöz, hogy kiformáljunk magunkban valamit, amit talán online személyiségnek nevezhetnénk. Az interneten aktív keresztényeknek így már nemcsak az óember-újember relációban kell gondolkodniuk, hanem az online-offline jelenlétük kettőssége is feladatot adhat nekik. Egy ismerősöm szociológiai szakdolgozatot akart írni a jelenségről, amiben összeveti a keresztény ember online és offline oldalát, számba véve azonos és eltérő pontjaikat. Sajnos a kutatásból nem lett semmi, pedig a gondolat abszolút aktuális és érdekes is: nosza, felvetem, hátha mégis megírja valaki!
A dolog magára vonja a figyelmet. Mintha csak egy újfajta, virtuális keresztény ember teremtésének lennénk tanúi, amely folyamat furcsaságát az adja, hogy itt nem Isten, hanem mi vagyunk saját magunk megalkotói. Úgy is kifejezhetjük, hogy offline valónk alkotja meg online valónkat, saját képére és hasonlatosságára: és ímé, a keresztény ember megteremté saját maga online-verzióját, és látta, hogy ez jó. A hús-vér valóságban élő személyiségünk virtualizálódik, mintegy leképezve magát a világhálóra. Önteremtésünk pora azonban nem egy maroknyi agyag, hanem a virtuális valóság különféle elemei. Édenkertünk, mely számos információforrás azonnali megnyitását ígéri, ezáltal elárasztva bennünket szövegek, zenék, filmek színes és lenyűgözőnek tűnő gyümölcseivel, agyunkat állandóan stimuláló virtuális zamatokat kínál. Ám kígyó is tekereg benne, ami azt súgja, hogy ki se akarjunk lépni ebből a világból, mert ami a Kerten kívül van, az unalmas, közömbös és érdektelen.
Ez tehát az e-christianus felemelkedése, akit a homo religiosus alkotott meg saját maga extrapolációjaként. Ő az a keresztény, aki ideje jó részét és ezáltal "hívőségét" is már az online világban éli meg. Az e-christianus blogokat ír vagy olvas, anonim fórumokban fejti ki a véleményét, ami bizony képes megmutatni személyisége árnyoldalait is. Az átlagosnál kritikusabban tud viselkedni a virtuális térben. Néha az e-christianus olyanokat mond vagy ír, amilyeneket offline teremtője sosem mondana az igazi valóságban. De nem is olyan, mint az, aki megalkotta. Csak eltorzultan hordozza saját offline képmását, és néha az az ember benyomása, hogy igen messzire képes eltávolodni attól. Az e-christianus, mint online keresztény bár teremtmény, akibe önmaga interneten kívüli verziója lehelt életet, de néha messzire sodródik valós természetétől.
Persze vannak neki erősségei is. Például gyakran őszintébb - még ha metsző őszinteség is ez -, mint offline teremtője. Ez sokszor inkább az anonimitása velejárója, mintsem valódi jellembeli sajátosság. Az e-christianus sokféle forrásból tájékozódik, és a sok fórumozás miatt vitaképessé is válhat, vagy legalábbis megtanulja “mitől döglik a légy” egy késhegyre menő vitában. Fontosak számára a beszélgetések, bizonyos értelemben még talán fontosabbak is, mint offline megalkotójának, ami azért - legyünk őszinték -, meglehetősen szomorú dolog. Mivel az e-christianus a virtuális térben él, semmibe nem kerül neki, hogy alaposan körbenézzen a különféle felekezetek piacán és többféle tematikájú oldalt, blogot, fórumot is követ, amely nem kizárólag az ő felekezeti preferenciája alapján működik. Ezt offline világában nagyon nehezen tehetné meg, itt viszont képes nyakig merülni az adott lehetőségekben, és sajnos sokszor azt hiszi, ezáltal jól meg is ismeri az övétől eltérő emberek gondolkodását.
Az e-christianus természetesen híreket is olvas, nem csak a Bibliát. És bizony elvárja, hogy az őt tanító pásztor vagy más befolyásos személy vele azonos műveltségi szinten álló, a blogok és közösségi oldalak világában otthonosan mozgó ember legyen. Olyan valaki, aki az igehirdetéseiben képes megszólítani offline személyiségét, az pedig majd fazekasmesterként formálja az e-christianus gondolkodását.
A helyzet az, hogy ma már a többségünk e-christianus is. Megalkottuk magunkból őt magunknak. Vajon mennyire bánunk tudatosan a saját teremtményünkkel? Mennyire más online-oldalunk az offline-oldalunkhoz képest, és nevezhetjük-e a kettő távolságát egészségesnek? És mennyire számolnak az e-christianusokkal azok az offline prédikátorok, akik a szószéken állva prédikálnak, akik emberekkel foglalkoznak, vagy valamiképpen szemléletformáló munkát végeznek az egyházban? Jó lenne, ha egyre inkább gondolnának rájuk, mert az is elképzelhető, hogy egy idő után nem is az offline személyiségünk fog erősebben hatni az online személyiségünkre, hanem a bennünk lakó teremtmény, az e-christianus formálja majd saját teremtőjét. No persze, amíg mindkettő a nagybetűs Teremtő befolyása alatt áll, talán nem lesz nagy gond.
A pszichológia szerint számos általunk teremtett személyiségképünk van, minden ismerősünk és előfordulási helyünk számára van egy külön kép, amit ápolunk és felmutatunk. Ilyen értelemben az online személyiség csak egy további az eddigi sok énünk mellett.
VálaszTörlésAz internet csak eszköz, lehetőség, amivel meg kell tanulni okosan élni. Ma már bőséges szakirodalma van annak is (legalábbis angolul), hogy miért jó néha lejönni a netről.
A net alapvetően jó, hihetetlen információbőséghez juttat, elképesztő kapcsolati hálót tesz elérhetővé. Azonban nem helyettesíti az offline életet – ez valószínűleg mindenki számára nyilvánvaló. Nem szokás azt gondolni, hogy a tévén nézett természetfilmek teljesen pótolják a természet személyes megismerését.