Szabadságorientált korunkban többször is találkoztam már azzal a kritikával, amivel Pál apostol személyét próbálják hitelteleníteni: úgy tűnik, az apostol legalábbis cinkos némaságával támogatta a rabszolgaság intézményét. Miért nem szólalt fel Pál az ilyen gonosz gyakorlat ellen? Hogyan nézhette el, hogy emberek más emberekkel úgy bánjanak, mintha a tulajdonuk volna? És ami még rosszabb: hogyan volt képes még engedelmességre is felszólítani a rabszolgákat?
A Didakhé egyértelműen kimondja: "Szolgák, vessétek alá magatokat uratoknak!" Szent Ágoston pedig úgy látta, a rabszolgaság Isten eszköze, hogy ezzel megalázza és fegyelmezze az engedetleneket. Könnyű lenne persze mind a Didakhétól, mind Ágostontól elhatárolódni azt mondván, hogy az ő írásaik nem részei a bibliai kánonnak, így Istentől ihletettnek sem tekinthetők. A helyzet ugyanakkor az, hogy mindkettőjük gondolatai Pál apostol írásaiban gyökereznek. Pál volt az, aki írásaival sokak számára lehetőséget adott a rabszolgaság igazolására, ám a kérdés mégsem az, hogyan használták fel Pált az őt értelmezők - akik egyáltalán nem biztos, hogy helyesen értették meg Pál szavait -, hanem inkább az, hogy maga az apostol mire törekedett, amikor a leveleit megalkotta? Tényleg azt kívánta tanítani, hogy egy ember egy másik embert megalázzon?
Azt mindenesetre valóban el kell ismerni, hogy Pál sosem szólalt fel explicit módon a rabszolgaság ellen. Soha nem mondta sehol, hogy kerek perec morálisan elfogadhatatlan, ha valaki egy embert saját tulajdonaként kezel. Nem olvasunk tőle olyat, hogy a rabszolgaságot annak helytelen erkölcsi alapállása miatt fel kell számolni. Mielőtt azonban valaki felháborodottan az asztalra csapna emiatt, szerintem fontos néhány dolgot tisztába tenni az egész kérdés kapcsán. Ugyanis alapvető eltérések vannak az amerikai filmekből számunkra ismerős rabszolgaság és a Pál idejében működött intézmény között. Feltételezem, hogy Pál mai olvasóinak fejében főként az előbbi jelenik meg, ha a rabszolga kifejezést hallják, ám az apostoli levelekben utóbbiról van szó. A római kori rabszolgaság nem az amerikai gyapotszedő négerek világa volt. Egy etnikailag színes embertömeget kell elképzelnünk: latinok, görögök, szíriaiak, etiópok, de még szőke, kék szemű germánok is lehettek rabszolgák. Ellentétben a későbbiekkel, az akkori rabszolgák arra is lehetőséget kaptak, hogy szabadságukat kiváltsák, azaz még keresettel is rendelkezhettek. A római rabszolgák tanulhattak is, némelyikük pedig műveltebb volt a saját uránál - persze az igazság az, hogy a többségre nem ez volt a jellemző. Végül a törvények lehetővé tették, hogy egy rabszolgának saját tulajdona lehessen és külön negyedben lakjon, mint a gazdája.
Mindezzel persze nem azt kívánom állítani, hogy rabszolgának lenni abban az időben kész élvezet volt - csak árnyalni akartam a képet, ami talán a mai ember fejében él a rabszolgasággal kapcsolatban. Az igazság az, hogy a fenti lehetőségek ellenére azért sokan nagyon durván bántak a rabszolgáikkal. A családtagokat elszakították egymástól, a fiatal fiúkat szexuális segédeszköznek használták, és bármikor büntetlenül ki is végezhették a rabszolgáikat, akiket többnyire "beszélő szerszámoknak" neveztek. A szokásos dulosz (szolga) kifejezés mellett a sokkal durvább androposz (emberlábú) gúnynevet is alkalmazták rájuk, ami egyébként a tetrapodosz (négylábú) állatok mintájára használt szó.
A római rabszolgaság tehát nem volt piknik még akkor sem, ha jelentősen különbözött az amerikai rabszolgaságtól. Egy római rabszolga is kemény megaláztatásokon és embertelenségeken ment keresztül - és Pál nagyon jól tudta ezt. Éppen itt kezdődnek a mi problémáink Pállal: látta a borzalmat és szenvedést, és mintha mégsem tett volna ellene semmit. Hogyan beszélt tehát Pál a rabszolgaságról? Valóban mondhatjuk-e azt, hogy elismerte és helyben hagyta az akkori szokásokat?
Az első, amit nem nehéz észrevenni, hogy Pál a szolgaság fogalmát nagyon gyakran szellemi értelemben kezelte. A szolga nem olyasvalakiként jelenik meg Pál írásaiban, mint aki egy másik embert szolgál, hanem sokkal inkább valamiféle nagyobb szellemi hatalom alávetettjeként. Megtérés előtt például az ember bálványoknak szolgálhatott, illetve a bűn szolgája volt, ám ezekből Jézus követése megszabadítja. Ám a dolog ezzel nem ér véget. A keresztény szabadság Pál teológiájában ugyanis tulajdonképpen szolgaság, csak "egy másik mester", azaz Jézus Krisztus szolgálata alatt. Ha egy keresztény Jézust tartja mesterének és önmagát Krisztus szolgájának, ebből pedig az is következik, hogy a másik embert is szolgálni kívánja.
A páli teológia gondolatköre mögött Izrael egyiptomi szolgaságának tapasztalat húzódik meg. Isten az exodus során megszabadította saját népét az egyiptomi rabságból, de ez a szabadság nem a korlátlan és teljes függetlenséget jelentette, hanem Isten szolgálatát. Másként fogalmazva a megszabadítás aktusa azt jelentette, hogy Izrael egy gonosz úr szolgálatából egy jó Úr szolgálatába lépett át. Mintha Pál hasonlóan gondolkozna erről: nem hisz a teljes függetlenségben, mert szerinte az embernek valakit mindenképpen szolgálnia kell. Ez olyannyira elkerülhetetlen, hogy a mai liberális világban is épp úgy igaz, mint Pál idejében az volt. Bob Dylan ismert sorai pontosan erről szólnak: "Lehet az ördög vagy az Úr - de valakit szolgálnod kell." A független szellem, az emberektől való teljes szabadság szerintem mese habbal és nem több. Ilyen soha nem volt és soha nem is lesz. A keresztény ember úgy szabad, hogy szolgája Istennek - a kettő egyszerűen csakis együtt képzelhető el.
Mindez az egyik oka lehet annak, hogy Pál nem fogalmaz meg tisztán és egyértelműen érveket a rabszolgasággal szemben. Kortársaihoz hasonlóan élesen látta saját társadalma felépítését és a mögötte meghúzódó szellemi realitásokat. Ha valaki megtért abban az időben, az egyáltalán nem garantálta számára, hogy a szociális státusza varázsütésre meg fog változni. Ha szingli vagy és keresztény leszel, attól te még szingli maradsz. Ha szolga vagy és megtérsz, ettől még nem válsz társadalmi értelemben automatikusan szabaddá. Az evangélium nem a társadalmi pozíció megváltozására hat, de radikális változást idézhet elő a másik emberhez való viszonyunk tekintetében. Valami ehhez hasonló keretben gondolkodhatott Pál is egy olyan társadalom közepén, amelynek fennmaradása és létfenntartása egyébként a rabszolgaság intézményére épült. Az ókori viszonyok ismeretében nehéz vitatni, hogy az akkori világ működése és stabilitása megszűnt volna, ha a rabszolgaságot egyszerűen felszámolják a kereszténység hatására. Egy ilyen szociálisan összetartó intézmény eltüntetése nyilvánvalóan sok időt és előkészítést vesz igénybe, és a rabszolgaság hiányát valahogyan orvosolni kell. Ahogy szellemi értelemben sincs szabadság szolgaság nélkül (mert a megszabadult ember Krisztus szolgájává válik), úgy társadalmi értelemben sem elég csupán a rabszolgaságot felszámolni - valami kell a "helyére" is.
Szerintem Pál teológiájában már mutatkozik egyfajta progresszivitás ebben a tekintetben! Én úgy látom, hogy vannak az apostolnak olyan kijelentései, amelyek a rabszolgaság csökkentésére tesznek kísérletet, ezzel pedig mintegy előrevetítik azt az irányt és folyamatot, ami a társadalmi szabadság felé mutat. Ilyen például az, amikor az urakat és a rabszolgákat egymáshoz kívánja közelíteni, például abban, hogy az úrvacsorát megosztják egymással. A római etikett szerint egy rabszolgának csendben állva kellett végignéznie, ahogy ura elfogyasztja az ételt, de a krisztusi hozzáállás azt diktálja, hogy együtt egyenek egymással közösségben, ami egyfajta egyenlőséget is takar. Ráadásul - fogalmaz Pál - Jézusban nincs sem férfi, sem nő, sem görög, sem zsidó, ahogyan úr és rabszolga sem. Ezek a szavak számomra arra utalnak, hogy bár Pál nem tiltakozott határozottan a rabszolgaság ellen, de teológiájával mintegy előkészítette azt a terepet, ami egy nagyobb szabadság felé mutathat. Pál nem akarta egy az egyben felszámolni a rabszolgaság intézményét, de felvázolt egy olyan etikai hozzáállást, ami megnyitja a kaput ennek lehetősége előtt. Ahogy Richards és O'Brien írja:
A Didakhé egyértelműen kimondja: "Szolgák, vessétek alá magatokat uratoknak!" Szent Ágoston pedig úgy látta, a rabszolgaság Isten eszköze, hogy ezzel megalázza és fegyelmezze az engedetleneket. Könnyű lenne persze mind a Didakhétól, mind Ágostontól elhatárolódni azt mondván, hogy az ő írásaik nem részei a bibliai kánonnak, így Istentől ihletettnek sem tekinthetők. A helyzet ugyanakkor az, hogy mindkettőjük gondolatai Pál apostol írásaiban gyökereznek. Pál volt az, aki írásaival sokak számára lehetőséget adott a rabszolgaság igazolására, ám a kérdés mégsem az, hogyan használták fel Pált az őt értelmezők - akik egyáltalán nem biztos, hogy helyesen értették meg Pál szavait -, hanem inkább az, hogy maga az apostol mire törekedett, amikor a leveleit megalkotta? Tényleg azt kívánta tanítani, hogy egy ember egy másik embert megalázzon?
Azt mindenesetre valóban el kell ismerni, hogy Pál sosem szólalt fel explicit módon a rabszolgaság ellen. Soha nem mondta sehol, hogy kerek perec morálisan elfogadhatatlan, ha valaki egy embert saját tulajdonaként kezel. Nem olvasunk tőle olyat, hogy a rabszolgaságot annak helytelen erkölcsi alapállása miatt fel kell számolni. Mielőtt azonban valaki felháborodottan az asztalra csapna emiatt, szerintem fontos néhány dolgot tisztába tenni az egész kérdés kapcsán. Ugyanis alapvető eltérések vannak az amerikai filmekből számunkra ismerős rabszolgaság és a Pál idejében működött intézmény között. Feltételezem, hogy Pál mai olvasóinak fejében főként az előbbi jelenik meg, ha a rabszolga kifejezést hallják, ám az apostoli levelekben utóbbiról van szó. A római kori rabszolgaság nem az amerikai gyapotszedő négerek világa volt. Egy etnikailag színes embertömeget kell elképzelnünk: latinok, görögök, szíriaiak, etiópok, de még szőke, kék szemű germánok is lehettek rabszolgák. Ellentétben a későbbiekkel, az akkori rabszolgák arra is lehetőséget kaptak, hogy szabadságukat kiváltsák, azaz még keresettel is rendelkezhettek. A római rabszolgák tanulhattak is, némelyikük pedig műveltebb volt a saját uránál - persze az igazság az, hogy a többségre nem ez volt a jellemző. Végül a törvények lehetővé tették, hogy egy rabszolgának saját tulajdona lehessen és külön negyedben lakjon, mint a gazdája.
Mindezzel persze nem azt kívánom állítani, hogy rabszolgának lenni abban az időben kész élvezet volt - csak árnyalni akartam a képet, ami talán a mai ember fejében él a rabszolgasággal kapcsolatban. Az igazság az, hogy a fenti lehetőségek ellenére azért sokan nagyon durván bántak a rabszolgáikkal. A családtagokat elszakították egymástól, a fiatal fiúkat szexuális segédeszköznek használták, és bármikor büntetlenül ki is végezhették a rabszolgáikat, akiket többnyire "beszélő szerszámoknak" neveztek. A szokásos dulosz (szolga) kifejezés mellett a sokkal durvább androposz (emberlábú) gúnynevet is alkalmazták rájuk, ami egyébként a tetrapodosz (négylábú) állatok mintájára használt szó.
A római rabszolgaság tehát nem volt piknik még akkor sem, ha jelentősen különbözött az amerikai rabszolgaságtól. Egy római rabszolga is kemény megaláztatásokon és embertelenségeken ment keresztül - és Pál nagyon jól tudta ezt. Éppen itt kezdődnek a mi problémáink Pállal: látta a borzalmat és szenvedést, és mintha mégsem tett volna ellene semmit. Hogyan beszélt tehát Pál a rabszolgaságról? Valóban mondhatjuk-e azt, hogy elismerte és helyben hagyta az akkori szokásokat?
Az első, amit nem nehéz észrevenni, hogy Pál a szolgaság fogalmát nagyon gyakran szellemi értelemben kezelte. A szolga nem olyasvalakiként jelenik meg Pál írásaiban, mint aki egy másik embert szolgál, hanem sokkal inkább valamiféle nagyobb szellemi hatalom alávetettjeként. Megtérés előtt például az ember bálványoknak szolgálhatott, illetve a bűn szolgája volt, ám ezekből Jézus követése megszabadítja. Ám a dolog ezzel nem ér véget. A keresztény szabadság Pál teológiájában ugyanis tulajdonképpen szolgaság, csak "egy másik mester", azaz Jézus Krisztus szolgálata alatt. Ha egy keresztény Jézust tartja mesterének és önmagát Krisztus szolgájának, ebből pedig az is következik, hogy a másik embert is szolgálni kívánja.
A páli teológia gondolatköre mögött Izrael egyiptomi szolgaságának tapasztalat húzódik meg. Isten az exodus során megszabadította saját népét az egyiptomi rabságból, de ez a szabadság nem a korlátlan és teljes függetlenséget jelentette, hanem Isten szolgálatát. Másként fogalmazva a megszabadítás aktusa azt jelentette, hogy Izrael egy gonosz úr szolgálatából egy jó Úr szolgálatába lépett át. Mintha Pál hasonlóan gondolkozna erről: nem hisz a teljes függetlenségben, mert szerinte az embernek valakit mindenképpen szolgálnia kell. Ez olyannyira elkerülhetetlen, hogy a mai liberális világban is épp úgy igaz, mint Pál idejében az volt. Bob Dylan ismert sorai pontosan erről szólnak: "Lehet az ördög vagy az Úr - de valakit szolgálnod kell." A független szellem, az emberektől való teljes szabadság szerintem mese habbal és nem több. Ilyen soha nem volt és soha nem is lesz. A keresztény ember úgy szabad, hogy szolgája Istennek - a kettő egyszerűen csakis együtt képzelhető el.
Mindez az egyik oka lehet annak, hogy Pál nem fogalmaz meg tisztán és egyértelműen érveket a rabszolgasággal szemben. Kortársaihoz hasonlóan élesen látta saját társadalma felépítését és a mögötte meghúzódó szellemi realitásokat. Ha valaki megtért abban az időben, az egyáltalán nem garantálta számára, hogy a szociális státusza varázsütésre meg fog változni. Ha szingli vagy és keresztény leszel, attól te még szingli maradsz. Ha szolga vagy és megtérsz, ettől még nem válsz társadalmi értelemben automatikusan szabaddá. Az evangélium nem a társadalmi pozíció megváltozására hat, de radikális változást idézhet elő a másik emberhez való viszonyunk tekintetében. Valami ehhez hasonló keretben gondolkodhatott Pál is egy olyan társadalom közepén, amelynek fennmaradása és létfenntartása egyébként a rabszolgaság intézményére épült. Az ókori viszonyok ismeretében nehéz vitatni, hogy az akkori világ működése és stabilitása megszűnt volna, ha a rabszolgaságot egyszerűen felszámolják a kereszténység hatására. Egy ilyen szociálisan összetartó intézmény eltüntetése nyilvánvalóan sok időt és előkészítést vesz igénybe, és a rabszolgaság hiányát valahogyan orvosolni kell. Ahogy szellemi értelemben sincs szabadság szolgaság nélkül (mert a megszabadult ember Krisztus szolgájává válik), úgy társadalmi értelemben sem elég csupán a rabszolgaságot felszámolni - valami kell a "helyére" is.
Szerintem Pál teológiájában már mutatkozik egyfajta progresszivitás ebben a tekintetben! Én úgy látom, hogy vannak az apostolnak olyan kijelentései, amelyek a rabszolgaság csökkentésére tesznek kísérletet, ezzel pedig mintegy előrevetítik azt az irányt és folyamatot, ami a társadalmi szabadság felé mutat. Ilyen például az, amikor az urakat és a rabszolgákat egymáshoz kívánja közelíteni, például abban, hogy az úrvacsorát megosztják egymással. A római etikett szerint egy rabszolgának csendben állva kellett végignéznie, ahogy ura elfogyasztja az ételt, de a krisztusi hozzáállás azt diktálja, hogy együtt egyenek egymással közösségben, ami egyfajta egyenlőséget is takar. Ráadásul - fogalmaz Pál - Jézusban nincs sem férfi, sem nő, sem görög, sem zsidó, ahogyan úr és rabszolga sem. Ezek a szavak számomra arra utalnak, hogy bár Pál nem tiltakozott határozottan a rabszolgaság ellen, de teológiájával mintegy előkészítette azt a terepet, ami egy nagyobb szabadság felé mutathat. Pál nem akarta egy az egyben felszámolni a rabszolgaság intézményét, de felvázolt egy olyan etikai hozzáállást, ami megnyitja a kaput ennek lehetősége előtt. Ahogy Richards és O'Brien írja:
"Manapság azért bántjuk Pált, mert szerintünk rosszul viselkedett a rabszolgaság tekintetében, hiszen nem volt olyan radikális, amilyennek lennie kellett volna. Ám saját kortársai véleménye szerint Pál azért viselkedett rosszul, mert nem volt elég konzervatív, hogy ezzel gyülekezete tagjainak megfeleljen."
Ne feledjük, hogy Pál szerint a földi világ maximum egy generáción belül megszűnik. Ilyen időtávban az ember nem kezd társadalomátalakításba. Miközben Pál valójában minden ember egyenlőségét hirdeti és terjeszti, nem akar arra a pár évre nagy felfordulást, hanem a belső, lelki munkára helyezi a hangsúlyt.
VálaszTörlésMa már tudjuk, hogy Pál után a világ sokkal több, mint 30 évig fennmaradt, így évezredes távlatban a belső, lelki munka földi hatásaihoz is ragaszkodunk. Ezért célszerű Pált nem szó szerint, hanem értelemszerűen (mutatis mutandis alapon) olvasni.
Laci, ez jogos hozzászólás, valahogy most eszembe sem jutott ez a páli gondolat! Ettől függetlenül azért én fenntartom, hogy Pál teológiájában kitapintható egyfajta nyitottság, ami a kategóriák közti rések eltüntetését célozza, de igazad lehet abban, hogy a szolgák és szabadok, férfiak és nők, görögök és zsidók közti határvonal gyengülését az is befolyásolhatta, hogy az apostol közelre várta a véget.
TörlésÉn pl. ha max. 30 évre saccolnám a világ fennállását, akkor nem blogolnék csip-csup közügyekről, hanem meditálnék és térítenék „the end is nigh” felkiáltással. Egyébbel feleslegesnek tartanék foglalkozni – arra a kis időre.
TörlésÁm ha a világ mégis túlélne engem pár ezer évvel, akkor az utókor tévesen gondolná, hogy „VL azt mondta, hogy ne blogoljunk közügyekről, tehát...”. Az utókor alapvetően félreértene engem. Ezt teszi az utókor Pállal is. Az időtáv meghatározó jelentőséggel bír Pál nézetei szempontjából.
Zárójelben teszem hozzá: legalább ilyen fontos, hogy Jézus CSAK judaistákat tanított, nem gójokat. Ezt sem szokás figyelembe venni, pedig meghatározó jelentőséggel bír(hat) a Tan-ra és az abból levezetett teológiára nézve.
Laci, azért mert Pál szerint Jézus visszajövetele küszöbön állt, még az írásaiból következik egyfajta progresszivitás, tehát a nyitottság arra, hogy a rabszolgákat egyenlően kezeljük más emberekkel. Más kérdés, hogy Pál ezt a parúzia közelsége miatt gondolhatta így - de ettől ez a hozzáállás még jelen van szerintem a leveleiben.
VálaszTörlésÉljen a rabszolgaság!!!! Ne haragudj Sytka, de ez a Pál sorozatod legalja:-( Ennél lejjebb ne menj, inkább hagyd a fenébe az egészet, mert mihelyst megérted, mert egyszer meg fogod érteni, mert most még sztem nem érted, hogy mit is tanított igazából Pál (nem Pál személyével van baj:-), nagyon fogod szégyellni ezt a szerecsenymosdatást. Balivi voltam.
VálaszTörlésKedves balivi, pedig már a bejegyzésben is próbáltam utalni arra, hogy eszemben sincs a rabszolgaságot jónak beállítani! Nyilván nem volt az, de ha én lettem volna Pál helyében, akkor és ott abban a korban, nagyon valószínű, hogy az akkori kornak megfelelően láttam volna ezt a kérdést - illetve éppen a hitem miatt gondoltam volna, hogy "Krisztusban... nincs sem szolga sem szabad", ahogy Pál írtam. Tényleg nem érzem úgy, hogy bármiben is mosdatni kellene Pált.
TörlésSytka! Nehogy már a saját blogodon magyarázkodj előttem, vagy nekem. Légy férfi, bár tudom, ez Krisztusban ölég nehéz dolog lehet:-)
Törlés"Krisztusban... nincs sem szolga sem szabad" oké, ezt mondja a Pál, így korrekt, de a bejegyzésben nem így fogalmaztál, olvasd vissza. Ha utólag már bebizonyosodott, hogy a parusziával kapcsolatosan nem volt igaza, tévedett, akkor ebben a kérdésben miért is higyjünk neki?
"Ha utólag már bebizonyosodott, hogy a parusziával kapcsolatosan nem volt igaza, tévedett, akkor ebben a kérdésben miért is higyjünk neki? "
TörlésNem értem a kérdésedet. Pál teológiájából nyitottság látszik arra, hogy az urak és szolgák közötti határvonalat közelítse egymáshoz. (Sőt!) Miben tévedhetett ezzel kapcsolatban?
Nem abban tévedett, hogy az urakat és a szolgákat közelíteni akarta, bár sztem ez sem igaz, hanem abban, hogy Krisztusban szűnnek meg ezek a létező társadalmi osztályok. Akik nem voltak Krisztusban, nem volt meg a Krisztushitük, azoknak a sorsa teljesen hidegen hagyta Pált. Nem az a módja a rabszolgaság felszámolásának, hogy aztán meg valaki "másnak", mondjuk Krisztusnak, vagy akár Istennek legyünk rabszolgái. Már csak azért sem, mert az a személy, akiről bebizonyosodott, hogy a Fia, nem mondta ezt:-)
TörlésEgészen pontosan: "Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek."
TörlésBalivi, egy az egyben félreérted Pált is, Krisztust is. Tokkal, vonóval.
TörlésMiben is? Legalább a tokot indokold meg, a vonó most nem érdekes.
TörlésBocsánat, hogy beleszólok, Sem Krisztus, sem Pál nem e világi társadalmi osztályok megszüntetéséért jött, prédikált. Úgy is mondhatnám, hogy semmilyen modern kori felszabadítási teológiát nem képviseltek. Lelki, szellemi üzenetük volt.
TörlésKedves Zoltán! Én úgy látom, hogy Jézusnak erkölcsi, etikai síkú, míg Pálnak miszticizmuson és gnózison alapuló (nevezhetjük szelleminek) tanítása volt. Nem kompatibilisek, hogy úgymondjam.
TörlésSytka! Elnézést kérek a durvára sikeredett hangnem miatt. Sajnos mindig felbosszant, ha álproblémákról olvasok. Persze az általad felvetettek is problémák, de a fő probléma mégsem ezek, hanem az, hogy a Filippi 2:6-8 és a Róma 8:3 alapján Pál doketista volt, vagy sem. Ezt én valós problémának tartom, és erről szívesen olvasnék a sorozat további részeiben.
VálaszTörlésBalivi voltam.