Néha előfordul velem, hogy olvasgatom a jezsuiták lapját (A Szív), amely ehavi számában ráadásul olyan témákat is feszeget, amelyeket gyakran összefüggésbe hoznak a katolikus egyházzal: a pedofíliáról, annak működéséről, és az áldozatszerepről is szó van a folyóiratban, amely igyekszik őszintén beszélni a súlyos problémákról. Csakhogy - legalábbis álláspontom szerint - nem elég kemény hangot üt meg...
A jezsuitákat nemcsak a lelkiségük miatt kedvelem, hanem azért is, mert képzettek és okosak. Képesek egy-egy téma színárnyalatait is észrevenni, a kérdéseket több oldalról megközelíteni, a problémákat érzékenyen megragadni. A fentebb említett újságban is ezt tapasztalom, hiszen egyrészt ott van Patsch Ferenc elemző cikke arról, hogy maga a pedofília tulajdonképpen micsoda, azaz hogyan láthatjuk történelmi távlatban, mely okok vezethetnek a kialakulásához, milyen intézkedéseket kellene tenni a megelőzése vagy az elkövetett tett büntetése érdekében, illetve ha betegségként gondolunk rá, hogyan lehetséges gyógyítani. Mindemellett készült egy interjú Hans Zollnerrel is, aki a Pápai Gergely Egyetem Gyermekvédelmi Központjának vezetője. Az interjúban ugyancsak elhangzanak fontos megállapítások arról, miért nem lehet "egyházi rendőrséget" létrehozni a papi pedofilok ellen, milyen a nyugati világ érzékenysége ebben a kérdésben a világ más részeihez képest, illetve mit lehetne tenni a jelenség visszaszorulásáért.
Összefoglalva tehát jónak tartom, hogy a helyzet már nem csupán ott tart, hogy az egyház agyonhallgatja ezt a témát, miközben a világ egymás után hozza felszínre az undorító pedofil botrányokat, hanem a katolikus platformon belül is elkezdtek foglalkozni a kérdéssel. Lehet a reakciójukat lassúnak és későinek nevezni, de legalább történik valami, amit egészségesnek nevezhetünk.
A gyermekmolesztálásról szóló beszéd tehát megkezdődött, csakhogy érzésem szerint nem elég keményen! Nagyszerű, hogy a jezsuiták nem fekete-fehéren gondolkodnak a pedofíliáról, de néha vannak olyan kérdések - meglátásom szerint a gyermekmolesztálás ilyen - amelyekben mégiscsak szükséges egyfajta szögletesség és erősebb retorika. Ha túlságosan elveszünk a részletekben, a jelenség társadalmi, kulturális, történelmi elemezgetésében, annak az lesz az üzenete, hogy az egész pedofil-téma pusztán egy bizottsági ülés kérdése az egyház számára. Valami, ami fölött jól lehet töprengeni, amiről lehet szabályozásokat és teológiai vitákat kezdeményezni. Minden szimpátiám mellett itt is ez volt az érzésem a lap cikkeit olvasva. Nyilván nem az a gond, hogy valaki mélyen keresi a pedofília mögött meghúzódó okokat, mert erre szükség van. Mégis, nekem hiányzott ezekből az írásokból az a határozottság, ami Jézusban jelen volt, amikor malomkövet és tengerbe vetést javasolt a kicsik megbotránkoztatóinak. Azt az erős hangot nem hallottam meg, ami ilyen esetekben igenis elvárható lenne az egyház részéről, amely felismerésre jutott.
Alaphangon egyébként nem szeretem a kemény hangvételt, ám egy ennyire kemény bűncselekménnyel szemben indokoltnak tartom. Vártam, hogy valaki leírja, kimondja, kifejezi, hogy az ilyen papokat egyszerre kell kirúgni az állásukból és évtizedekre börtönbe zárni. Számítottam rá, hogy az elemzésekben erős hangsúlyt kap majd a megbánás, hogy a katolikus egyház szörnyen össze van törve amiatt, hogy nagyon sok ilyen esetet írnak a számlájára, és kimondhatatlanul együttérez az áldozatokkal. Sajnos semmi ilyen igazán konkrét hang nem szólalt meg ezekben az írásokban - pedig nagy szükség lenne rájuk, sokat javíthatna az egyház renoméján a határozott fellépés ebben az ügyben. Mert ha nincs meg ez a fajta határozottság, akkor az emberek jogosan fogják azt feltételezni, hogy az egyház valójában nem is ismerte fel saját mocskos dolgait, és csak a külső nyomás kényszere miatt kezdett el foglalkozni az egész kérdéssel, ami végül csak elemezgetésekbe és aktatologatásokba fullad majd. Mintha erre a lehetőségre erősítene rá az is, hogy a közelmúltban Ferenc pápa "zéró toleranciát" hirdetett a pedofília ellen - ám a híreket olvasva úgy tűnik, maga a Vatikán sem áll teljes mellszélességgel saját pápája mögött...
Borzasztó és persze túlzó is, hogy a köztudatban a pedofil és a katolikus pap kifejezések mennyire összefonódtak egymással. Ez nemcsak azért rossz, mert nyilván a legtöbb katolikus pap nem pedofil, hanem azért is, mert a pedofil esetek túlnyomó részét nem az egyházon, hanem a családon belül követik el, vagy éppen "intézményesített" formában: ilyen például a kiskorúakkal folytatott prostitúció, amelyre a jóléti társadalmakban a szexturizmus iparágának egy része épül. Indokolatlan tehát összemosni a gyermekbántalmazást az egész katolikus egyházzal, hiszen a pedofil botrányoknak csupán kis százaléka érinti a katolicizmust, de a közgondolkodást a számok nem érdeklik, amit viszont kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Éppen ezért is jogosan elvárható, hogy a katolikus egyház retorikája határozottabb és erősebb legyen, ha tényleg komolyan gondolja a pedofilokkal szembeni fellépést. Jogos elvárás ez egy olyan intézménytől, ami igényt formál arra, hogy a gyerekeknek-felnőtteknek az erkölcsöt tanítsa és egyfajta társadalmi lelkiismeretként működjön a világ sok országában.
Összefoglalva tehát jónak tartom, hogy a helyzet már nem csupán ott tart, hogy az egyház agyonhallgatja ezt a témát, miközben a világ egymás után hozza felszínre az undorító pedofil botrányokat, hanem a katolikus platformon belül is elkezdtek foglalkozni a kérdéssel. Lehet a reakciójukat lassúnak és későinek nevezni, de legalább történik valami, amit egészségesnek nevezhetünk.
A gyermekmolesztálásról szóló beszéd tehát megkezdődött, csakhogy érzésem szerint nem elég keményen! Nagyszerű, hogy a jezsuiták nem fekete-fehéren gondolkodnak a pedofíliáról, de néha vannak olyan kérdések - meglátásom szerint a gyermekmolesztálás ilyen - amelyekben mégiscsak szükséges egyfajta szögletesség és erősebb retorika. Ha túlságosan elveszünk a részletekben, a jelenség társadalmi, kulturális, történelmi elemezgetésében, annak az lesz az üzenete, hogy az egész pedofil-téma pusztán egy bizottsági ülés kérdése az egyház számára. Valami, ami fölött jól lehet töprengeni, amiről lehet szabályozásokat és teológiai vitákat kezdeményezni. Minden szimpátiám mellett itt is ez volt az érzésem a lap cikkeit olvasva. Nyilván nem az a gond, hogy valaki mélyen keresi a pedofília mögött meghúzódó okokat, mert erre szükség van. Mégis, nekem hiányzott ezekből az írásokból az a határozottság, ami Jézusban jelen volt, amikor malomkövet és tengerbe vetést javasolt a kicsik megbotránkoztatóinak. Azt az erős hangot nem hallottam meg, ami ilyen esetekben igenis elvárható lenne az egyház részéről, amely felismerésre jutott.
Alaphangon egyébként nem szeretem a kemény hangvételt, ám egy ennyire kemény bűncselekménnyel szemben indokoltnak tartom. Vártam, hogy valaki leírja, kimondja, kifejezi, hogy az ilyen papokat egyszerre kell kirúgni az állásukból és évtizedekre börtönbe zárni. Számítottam rá, hogy az elemzésekben erős hangsúlyt kap majd a megbánás, hogy a katolikus egyház szörnyen össze van törve amiatt, hogy nagyon sok ilyen esetet írnak a számlájára, és kimondhatatlanul együttérez az áldozatokkal. Sajnos semmi ilyen igazán konkrét hang nem szólalt meg ezekben az írásokban - pedig nagy szükség lenne rájuk, sokat javíthatna az egyház renoméján a határozott fellépés ebben az ügyben. Mert ha nincs meg ez a fajta határozottság, akkor az emberek jogosan fogják azt feltételezni, hogy az egyház valójában nem is ismerte fel saját mocskos dolgait, és csak a külső nyomás kényszere miatt kezdett el foglalkozni az egész kérdéssel, ami végül csak elemezgetésekbe és aktatologatásokba fullad majd. Mintha erre a lehetőségre erősítene rá az is, hogy a közelmúltban Ferenc pápa "zéró toleranciát" hirdetett a pedofília ellen - ám a híreket olvasva úgy tűnik, maga a Vatikán sem áll teljes mellszélességgel saját pápája mögött...
Borzasztó és persze túlzó is, hogy a köztudatban a pedofil és a katolikus pap kifejezések mennyire összefonódtak egymással. Ez nemcsak azért rossz, mert nyilván a legtöbb katolikus pap nem pedofil, hanem azért is, mert a pedofil esetek túlnyomó részét nem az egyházon, hanem a családon belül követik el, vagy éppen "intézményesített" formában: ilyen például a kiskorúakkal folytatott prostitúció, amelyre a jóléti társadalmakban a szexturizmus iparágának egy része épül. Indokolatlan tehát összemosni a gyermekbántalmazást az egész katolikus egyházzal, hiszen a pedofil botrányoknak csupán kis százaléka érinti a katolicizmust, de a közgondolkodást a számok nem érdeklik, amit viszont kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Éppen ezért is jogosan elvárható, hogy a katolikus egyház retorikája határozottabb és erősebb legyen, ha tényleg komolyan gondolja a pedofilokkal szembeni fellépést. Jogos elvárás ez egy olyan intézménytől, ami igényt formál arra, hogy a gyerekeknek-felnőtteknek az erkölcsöt tanítsa és egyfajta társadalmi lelkiismeretként működjön a világ sok országában.
Én úgy gondolom( a pedofil kifejezés valódi jelentését figyelembe véve) hogy az egyházak gyermekmolesztálásos ügyeinek semmi köze a pedofiliához. Inkább valamilyen uralkodási vágy ez. A hatalom beteges kiélése, ami egy pap esetében sok mással is kombinálódik.
VálaszTörlésSefa, ahol kiskorúakat szexuális úton molesztálnak, arra kimondhatjuk a pedofília szót. Hogy miért történik ez a bántalmazás, mi az oka ennek a beteges gyakorlatnak, az más kérdés, de az az alaptényen mit sem változtat.
TörlésÉn sem azt gondolom, hogy a beteg emberekkel elnézőbbnek kell lenni, mert aki képes gyermekeket bántani, annak nincs helye a társadalomban. De akkor is különbséget kell tenni egy beteg ember és egy tudatos, érzéketlen zsarnok között. A beteg ember nem tudja irányítani a tetteit (valószínüleg) De egy egészséges ember, aki szándékosan, érzéketlenűl megaláz, kihasznál gyermekeket, sokkal súlyosabb megítélés alá kell, hogy essen. És itt azon os érdemes elgondolkodni, hogy az olyan egyházak, mint a katolikus vagy Jehova Tanúi miért jó táptalajai ennek, miközben más egyházaknál ez nem jellemző. Kell lennie valaminek a háttérben
TörlésSefa, ez a Jehova Tanúi dolog meglepett. Nem gondoltam volna, hogy náluk is virágzik az ilyesmim.
TörlésTermészetesen különbséget kell tenni a beteg és egy zsarnok között, de mindkét esetben "le kell választani" a társadalomról az illetőt. Itt most az a borzasztó, hogy ha egy papról kiderült, hogy pedofil (akár betegség, akár nem), egyszerűen áthelyezték egy másik helyre - és ezt tekintették "megoldásnak". Ez borzalmas!
Jehova Tanúinál ugyanaz játszódik le, mint a katolikus egyházban: http://sefatias.blog.hu/2012/07/14/8_altalanos_helyszinelok
TörlésSytka, egyetértek, szerintem is zéró toleranciára van szükség. Ha nem marad katolikus pap, akkor is. Aki nem alkalmas, ne maradjon! Ne helyezgessék, nem lesz az jó senkinek.
TörlésUgyanakkor azt is látni kell, hogy erre nem azért van szükség, mert az egyház molesztálásveszélyesebb hely a világnál. Ellenkezőleg, kevésbé molesztálásveszélyes a világnál, de a kevésbé ezúttal nem elég, zéróra akarjuk csökkenteni a kockázatot. A cél, hogy a kereszténységet olyanok képviseljék, akik nem csak alkalmasak rá, hanem alkalmasnak és méltónak is tudnak látszani.