A magyarázkodás nem magyarázat

Vannak egyszerű és bonyolult dolgok - a teológusok pedig néha nagyon jók abban, hogy előbbiből utóbbit csináljanak. Akkor ezt elkerülendő, most én is egyszerűen fogalmazok: ennek oka szerintem az esetek jó részében az, hogy nem tudunk elengedni bizonyos előfeltevéseket, melyek mögött gyakran lélektanilag körülhatárolható teológiai álláspontok vannak.

Eszter könyvében - amely történeti és teológiai szempontok alapján őszintén szólva egy elég problémás szövegnek tűnik - találunk egy meglehetősen abszurdnak tűnő kijelentést. A narratíva egyik szereplője, Hámán készíttet egy 50 könyöknyi, azaz 25 méter magas akasztófát (Eszt 5,14). Minden szempontból nehéz ezt elképzelni, de megpróbáltam illusztrálni a baloldali képen látható régi fényképpel, amely a szegedi Bertalan-emlékművet ábrázolja. Az építmény magasságát jól szemlélteti a tövében látható pici emberi alak - így néz ki tehát egy 25 méteres konstrukció.

Eszter könyve szerint egy ekkora akasztófát készítettek. Ezt persze finoman szólva furcsának gondoljuk. Valóban ácsoltak egy ilyen méretű bitófát, vagy más oka van annak, hogy a szöveg erről tudósít? Természetesen a bitófa most csak példa, ugyanezek a dilemmák előkerülhetnek más bibliai passzusok esetében is, amelyek valamiféle ehhez hasonlóan szokatlan jelenséget mutatnak, azaz felébresztik a gyanút a történetek normális olvasóiban.

Egy keresztény viszont máshogy gyanakszik, mint egy nem keresztény. Keletkezik benne egyfajta kognitív disszonancia, azaz két ellentétes érzés küzd egymással a lelkében. Míg egy ateista egyszerűen azt mondja, butaságot ír Eszter könyve, a hívő nem rendezi le a dolgot ennyivel. Egyfelől nem akarja kizárni, hogy a szöveg elsődleges jelentése alapján ilyesmi megtörténhet - elvégre nem lehetetlen toronymagas akasztófát csinálni, legfeljebb csak értelmetlennek és használhatatlannak tűnik. Másfelől az az érzés is marja, hogy az emberek nem szoktak ilyen képtelenségeket művelni, vagyis amit olvasunk az egyszerre áll szemben a józan eszünkkel és a saját tapasztalatainkkal is. Mit lehet akkor ebben a helyzetben tenni?

Azt hiszem ez az a pont, ahol annak mentén vállnak szét a különféle megoldások, hogy ki milyen teológiát követ. Amikor fiatal hívőként én is eljutottam az ilyesféle disszonáns érzésekhez, amit az ellentmondásos textusok okoztak, mindenki minden irányú teológiáját meghallgattam. Könyveket bújtam, emberekkel beszéltem, prédikációkba temetkeztem. Ezek többségéről el kell mondjam, meg sem kíséreltek választ adni a felmerült problémára - ha mégis foglalkoztak vele, többnyire annyiban maradtak, hogy hitetlenség az adott dologra még csak rákérdezni is. 

Ám volt egy két "partizán", aki úgy döntött, megkísérel magyarázatot nyújtani. Ennyi idő után azt látom, hogy ezek közül azok bizonyultak hosszú távon életképtelennek, melyeket nem annyira magyarázatnak, inkább magyarázkodásnak kellene nevezni. Ha igazi magyarázatot hallottam, az be is épült a tudatomba.

A magyarázkodás nem magyarázat. 

A magyarázat érthetővé tesz valamit, s még akkor is megoldja a problémát, ha közben a megoldás talaján állva újabb kérdésekhez vezethet. Ráadásul egy jó magyarázat a feladvány olyan megoldását adja, ami koherenssé teszi az adott narratívát és összhangban van eddigi tudásunkkal is. A magyarázkodás ezzel szemben csak újabb kérdésekhez visz hihető megoldás nélkül, és növeli a bizonytalanságot, valamint olyan olvasatot kínál, ami megbontja egy-egy narratíva egységességét. Ugyanilyen fontos, hogy a magyarázat nem a lehetséges választ adja - hanem a valószínűt. A magyarázkodás ellenben többnyire csak a lehetségességig jut el. (Korábban már írtam arról, hogy a két fogalom között a keresztények gyakran nem képesek különbséget tenni.)

Egy kérdés persze máris előkerülhet: ha a 25 méteres akasztófára azt mondjuk, hogy az egy szándékolt túlzása a szövegnek, miért nem mondjuk ezt például Jézus feltámadására? Az nem tűnik túlzásnak? Melyik a valószínűbb vagy éppen valószínűtlenebb? Ki fogja ezt eldönteni?

Szerintem itt kap szót a fentebb említett narratív koherencia: Jézus feltámadása szervesen illeszkedik a róla szóló képbe és történetbe, mitöbb éppen akkor érezzük Jézust hiteltelen figurának, amikor csodáitól és feltámadásától valaki meg akarja fosztani (lásd például Bultmann sikertelen "mítosztalanítási" programját és a történeti Jézus-kutatást!). Másként fogalmazva, "egy Jézustól" éppen azt várjuk, hogy csodákat tegyen - míg egy olyan szituációban, amelyben Eszter könyve játszódik, a narratíva szempontjából idegennek tűnik egy 25 méteres akasztófa ácsolása. Sem a történet, sem amit a hátteréről tudunk nem kívánja meg az ilyesmit. Azt hiszem senki nem is nevezne egy ekkora bitófát csodának - inkább neveznénk szürreálisnak. A csoda kifejezést más jelenségek leírására tartjuk fenn.

Talán valahol ennek mentén kell keresnünk azt az érzést, amikor kétségek merülnek fel bennünk az egyik esetben, míg nem merülnek fel egy másikban. A csoda így nem szürreális tett, hanem természetfeletti jelenség. Visszafelé ugyanez lehet az igazság: a szürreális dolgok meg nem tűnnek csodáknak. Filmes példával élve, amikor John Rambo kitekeri több tucat vérszomjas ellenfele nyakát, az persze elég hihetetlennek tűnik - mégis a film "belső logikája és világa" szerint hitelesnek néz ki a vásznon. Sőt, Rambo esetében furcsa is lenne, ha valaki könnyen legyőzné - tőle nem ezt várjuk el. Ám ha a történetben azzal szembesülnénk, hogy Rambo egyszercsak szárnyakat növesztve felemelkedne az égbe és onnan lézerszemekkel felégetné az ellenségeit, azt hiszem mindenki kínosan nevetgélve azt mondaná, hogy micsoda ostoba hülyeséget akarnak megetetni vele a filmesek, aminek semmi értelme. A különbség a kettő között persze az, hogy az első szervesen illeszkedik a történet szövetébe, míg utóbbi megtöri azt és oda nem illő elemekkel dúsítja.

A történetek a maguk logikája szerint kell, hogy működjenek, és ez szerintem igaz a bibliai elbeszélésekre is. A magyarázkodás során úgy érezzük, hogy épp ebből a keretből lépünk ki - a Biblia esetében ráadásul ez a keret a történelemhez is kapcsolódik, ami még bonyolultabbá teszi a képet.

Belátom, nem mindig egyszerű jól magyarázni, illetve eljutni a megfelelő magyarázatokhoz (sokszor egyenesen lehetetlen), de a magyarázkodás csak tovább növeli a homályt, ami egyikünknek sem válik javára. A keresztények közös érdeke, hogy a magyarázkodásokat kiszűrjék - ami nem jelenti automatikusan, hogy mindig eljutnak a helyes olvasatig, de legalább eggyel kevesebb akadály gátolja majd őket ebben.