Kicsit mindig is irigykedtem az amerikai kereszténységre, főleg ami a náluk elérhető szakkönyv kínálatot, a keresztények széleskörű szolgálati lehetőségeit, és a teljes idejű egyházi munka tág határok közötti variálhatóságát illeti. Amíg egy európai teológus éppen hogy csak boldogul, amerikai kollégái hozzánk képest az erőforrások tengerében úsznak. Ám az amerikai sikerkereszténység egyre inkább csak egy olyan álarcnak tűnik, ami egy erjedési folyamat sebhelyeit akarja leplezni.
 |
| Philip Yancey |
Miközben az egyébként amerikai Philip Yancey legújabb kötetét olvasom, a kezembe került egy színes amerikai keresztény magazin legfrissebb száma is. A lapban rengeteg könyvreklám található, csaknem minden harmadik oldal egy új kiadvány impozáns hirdetését tartalmazza. Milyen könyvekről van szó? A hirdetésekből azt tudhattam meg, ha az éppen reklámozott könyvet beszerzem, akkor világosan látni fogom...
- ...mit kell tennem amerikai hívőként, hogy megszabaduljak a pornófüggőségemtől
- ...hogyan tarthatok lépést a Szellemmel és tudhatom meg pontosan mi Isten aktuális kijelentése számomra
- ...hogyan lehetek képes mély kapcsolatba kerülni a saját házastársammal, gyermekeimmel és barátaimmal
- ...hogyan pusztíthatom el azt a csúnya valamit, ami hatékonyan működik az életemben és megfoszt a szellemi erőmtől
- ...miként tudom gyógyítani megsebzett lelkemet
Most persze elnagyoltan fogalmazok, de ha valaki végiggondolja, hogy a fenti könyvek milyen igények kielégítése okán születtek, vajon hogyan nézhet ki ezek alapján az amerikai keresztény hívő fantomképe? Ha komolyan veszem a reklámokat, és összeseprem azok tartalmát, akkor az átlagos amerikai hívő egy lelkileg sérült, szellemileg erőtlen, az emberi kapcsolataiban felszínes, pornófüggő figura.
Persze nem biztos, hogy ez a borús kép az amerikai keresztény hívő figurájáról a nagy átlagot tekintve elmondható, de azt sem gondolom, hogy minden porcikájában túlzó és hamis lenne. A fentebb említett Yancey-könyv (amely a színes magazintól függetlenül került a kezembe) sajnos összecseng ezzel a szomorú ábrázolással, és olyan módon írja le Amerikát, mint amely egyre inkább a posztkereszténység irányába halad. Egyben az a nyugati világ is, ahol az evangéliumi kereszténység folyamatosan veszít az erejéből és a területeiből. Yancey az amerikai társadalom kapcsán a következőket is mondja:
"Születésem óta kétszeresére nőtt a válások aránya az Egyesült Államokban, a serdülőkori öngyilkosságoké és az erőszakos bűncselekményeké pedig megháromszorozódott. Mindeközben a házasságon kívül született gyermekek száma a hatszorosára emelkedett... ...A vezető halálokok életvitelünkből fakadnak: dohányzás, elhízás, alkoholfogyasztás, szexuális úton terjedő betegségek, kábítószer-használat, erőszak."Persze aki nem teljesen vak, annak ezek a gondolatok nem okoznak újdonságot. Régóta köztudott - minden hangoztatott sikersztori ellenére -, hogy Amerika erősen szekularizálódik, tulajdonképpen az európai trendek erősödően érvényesülnek benne, és ez bizony azt is jelenti, hogy az evangéliumi keresztényekkel szemben növekszik az ellenérzés. Az emberek többsége abban a hitben él, hogy a keresztények mind konzervatívok, szűk látókörűek, homofóbok, dühösek, logikátlanok, erőszakosak, mindenkit meg akarnak téríteni és senkivel nem tudnak békében élni, akik mások, mint ők. Nyilvánvaló, hogy ebben a véleményben sok a túlzás és torzítás, Jézus pedig nem arra hívta el az egyházat, hogy jó statisztikája legyen a világban, de ahogy Yancey kérdezi: "hogyan lehetünk só és kovász a társadalomban, amely ilyen rossz véleménnyel van rólunk?"
Yancey egy nemzetközi felmérést is bemutat, melynek során feltették a kérdést az embereknek: "Képes-e jobbá tenni a világot a vallás?" A válaszok persze országonként változékonyak, s bár Amerikában valamelyest még tisztelik a vallásos hitet, egy egyértelmű trend vonalai élesen kirajzolódnak: azokban az országokban a legrosszabb a vallásos hit megítélése, ahol a történelem során a kereszténység összefonódott a társadalommal. Az Egyesült Államok pontosan ilyen hely, ám éppen ezért is tartósan emelkedik a "vallástalanok" száma, akik semmilyen hit felé nem kívánják elkötelezni magukat, és ma már többen vannak, mint az episzkopális, presbiteriánus, metodista és evangélikus hívők együttvéve.
Az amerikai evangelikál keresztények visszaszorulásának kérdése csak azért érdekel, mert úgy látom, hogy nekik viszonylag komoly hatásuk van a magyarországi keresztény szféra több területére is - beleértve az ehhez hasonló jellegű gyülekezeteket, sok könyvet és kiadványt és teológiai gondolatot, amely forgalomban van. Ám a trendeket nézve, lehet hogy eljött az "európai ébredés" ideje: mégpedig hogy felébredjünk az amerikai álomból, ami mindig kívánatosnak, követendőnek, példaszerűnek festi le nekünk az Egyesült Államok kereszténységét. (No persze nem mintha az "európai kereszténység" olyan példaszerű volna... de talán meg kellene találni a saját hangunkat!) Kíváncsi vagyok hova fejlődnek vagy fajulnak a tengerentúli folyamatok - mert azok hatását azt hiszem mindannyian érezni fogjuk majd. És ezt most némi szomorúsággal a hangomban mondom...
„Az emberek többsége abban a hitben él, hogy a keresztények mind konzervatívok, szűk látókörűek, homofóbok, dühösek, logikátlanok, erőszakosak, mindenkit meg akarnak téríteni és senkivel nem tudnak békében élni, akik mások, mint ők.”
VálaszTörlés– Ez a vélekedés terjedt el az egész nyugati civilizációban. A kereszténységgel kapcsolatos blogok népe nagyjából meg is felel ennek a sztereotípiának, vagy legalábbis keveset tesz azért, hogy személyében demonstrálja a sztereotípia pontatlanságát.
Ezért lenne nagyon fontos összehangolni a vasárnap vallott világképet a hétfőtől szombatig vállalhatónak tartottal, és ennek során megtanulni a logikus gondolkodás/érvelés Arisztotelész óta elfogadott rendszerét.
"Ezért lenne nagyon fontos összehangolni a vasárnap vallott világképet a hétfőtől szombatig vállalhatónak tartottal..."
TörlésÉs mi van akkor, ha éppen a "vasárnapi világképből" jön a szűklátókörűség, homofóbia, logikátlanság...?
Én ebből egyetlen kiút-szerűséget látok: azt az erőfeszítést, hogy a keresztények elkezdenek tájékozódni, olvasni, kutatni, művelődni, csiszolni a személyes világlátásukat. Nem mondom, hogy ez egy csodaszer, de tapasztalatom szerint másban nem nagyon van meg az esély arra, hogy ez változzon. Persze úgy írom mindezt, hogy ez csupán vágyálom, ami többnyire az is marad.
Az összehangolás automatikusan szélesebb látókörhöz vezet. Amit hétfőtől szombatig nem tudsz ésszerű érvekkel alátámasztani, azt hagyd ki a vasárnapi világképedből.
TörlésAzért a kereszténység kritikusainak sem kell minden témában bedőlni: nem mindegy, hogy valaki homofób (kezeltesse magát) vagy heterofil; szabadelvű vagy krisztofób, döntéspárti vagy babafób... Sok múlik a terminológián, ideje e téren visszavenni a kezdeményezést.
Elgondolkoztató írás. Ugyanakkor szerintem nem kell sehová menni, ha keserves felébredést akarunk, sem más országokra figyelni. Ha az általad követett logikát követem, akkor a látleleted itthoni viszonyokra is pontosan illeszkedik, még több nyúlvánnyal. :) Elég a Harmat kiadó, és mondjuk az Ursus Libri kiadó könyveit megnézni, hadd ne soroljam a kodependencia, alkoholizmus, szeretni megtanulás, stb...-ről szóló könyveket. (A legtöbb írója, eredeti kiadója persze amerikai.)Vagyis a (magyar )átlagkeresztény az írásban felsoroltakon kívül(átlagos amerikai/bármilyen? hívő egy lelkileg sérült, szellemileg erőtlen, az emberi kapcsolataiban felszínes, pornófüggő figura) még alkoholista, bántalmazó, és rasszista. Az elgondolkodtató számomra nem is a célközönség, hanem maga a tény, hogy ilyen kiadványok születnek, bár ezzel nem a létjogosultságukat akarom megkérdőjelezni, hanem arra utalok, hogy erősen képviselik azt a vonalat, amit én instant kereszténységnek nevezek, ami a teológia(és az Istennel megélt személyes, valódi kapcsolat ) mellé kínálja a modern tudomány, pszichológia, és akár a gasztronómia svédasztalát is. És ez mindannak a folyamatnak az eredménye, ami pont nem azt a célt szolgálja, amit remélsz, kedves Sytka, hogy gondolkozó, értelmes keresztények nevelődjenek ki. Persze nem is vitázni akarok. :) Valóban, a kereszténység akár lehet bajban is, erjedhet Amerikában, de szerintem itthon is erjed, de ennek a bajnak az okozója önmaga. Önmagában is az egyik szegmense pont az, hogy az emberek java része nem gondolkozik, hanem képes akár egy teljes világnézetet úgy elfogadni, ahogy az adott kor aktuális vezetői,pásztorai,jóskapistái elétálalják, mindenfajta lényeget illető kérdés, kételkedés felvetése nélkül. Nem akarom leírni a 90-es évek óta ívelő gyülekezet nevét, de ők kiváló példa erre(a történelmi egyházakon kívül). Az elmúlt 20 évben bármikor találkoztam oda tartozó emberekkel(akiket alapból értelmesnek tartok), mindegyik, kivétel nélkül ugyanazt a lemezt fújta, ha kérdéseid voltak, válaszokat csak ködös, oda nem illő módon kaptál, de a leghiányosabb rész mindig az volt, amikor személyes, megélt dolgokra kérdeztél rá, ne adj isten gondolkodni serkentetted a másikat. A legnagyobb baj ezzel, hogy a teológiájuk, és a tapasztalataik erősen távol álltak egymástól,ugyanakkor, ha belekeveredsz egy ilyen közösségbe, kénytelen vagy elfogadni az elédtálalt ételt, és ha kérdéseid vannak,legtöbb esetben meg leszel bélyegezve, vagyis semmi esélyed a felfelé nyitott érdeklődésed valódi kielégítésére.Ez elmondható a kereszténység egész történelmére is, még akár azzal a felvetéssel is, hogy Jézus nem azért jött, hogy kereszténységet alapítson, mert az, meg az egyház szerintem erősen különbözik egymástól, de ez már nem ide tartozik. A mai világban, ahol ennyire változékony minden, és lassan nem marad érték, ami univerzálisan kijelenthető lenne, az ún. kereszténység semmit nem tud felmutatni abból az egységből, ami Jézus tanításaiból közvetlenül következne(és ez volna az egésznek a lényege), viszont, hogy felvegye a lépést, alkalmaz olyan eszközöket, ami ugyan könnyen fogyasztható, de lassan kilúgozza az Istent az egyenletből, és a tudományra bízza a spiritualitást elérő módszereket. Az egész olyan, mint egy mocsár, ahol valóban Istennel kell járni ahhoz, hogy ne süllyedj el. És, ha már talpon sikerül maradni, akár ezt az Istent világíthatja ki magából az ember, függetlenül attól, hogy mennyire sérült, bunkó, van féllábú. Na, hát szerintem az ilyen világító emberekből kellene több a valódi kereszténységhez, bármit is jelenthet ez, mert a többit nagy valószínűséggel bedarálja az egyenlőség, vagy a fanatizmus. Bocs, ha hosszúra nyúlt. :)
VálaszTörlés„Jézus nem azért jött, hogy kereszténységet alapítson”
Törlés„az ún. kereszténység semmit nem tud felmutatni abból az egységből, ami Jézus tanításaiból közvetlenül következne(és ez volna az egésznek a lényege)”
– Ez mintha két ellentétes lózung lenne.
Kedves László, mintha...én nem látok ellentétet.
TörlésA kereszténység elleni lázadást igazán alaposan csak egy keresztény kultúra tudja csak kitermelni.
VálaszTörlésÉn nem vagyok igazán letört ezek miatt a trendek miatt - egyértelmű polarizáció zajlik mind társadalmi szinten (ennek egyik tünete az új kor nyugati, messiás nélküli messianizmusának, a progresszív és globalista mozgalomnak a megátalkodott és tudatos keresztényellenessége), mind pedig az egyházon belül is (progresszív kereszténység, amely a kiüresedett, gay inkluzív hypergrace pünkösdizmustól a Ferenc pápa féle katolicizmusig mindenhol felütötte a fejét vs. azok, akik ebben az egészben valami fundamentális zsákutcát látnak és keresik a kutatat, még ha egyébként megterhelten is).
Azt gondolom, hogy ezek a folyamatok akár végső soron a hitvalló kereszténység megtisztulását, és egy igazi egység létrejöttét szolgálhatja Krisztus testében - egy ponton túl nem lesz értelme egymással marakodni, csak felfelé nézhetünk. :)
Érdekes látni azt is, hogy a gyülekezető kihívások az amerikai típusú fogyasztói/sikerorientált wellness kereszténységet is mintha kezdenék helyretenni.
Steve, valahol igazad van ami a megtisztulási folyamatot illeti... Mégis, én nem tudom érzelemmentesen nézni, hogy az emberek egyre világiasabbak lesznek és elfordulnak a hittől. Ha gép lennék, talán menne ez. :-)
Törlés"Érdekes látni azt is, hogy a gyülekezető kihívások az amerikai típusú fogyasztói/sikerorientált wellness kereszténységet is mintha kezdenék helyretenni."
Kérdés, hogy valóban helyretétel zajlik, vagy inkább hanyatlás? Most hirtelen a Némaság c. film jut eszembe, amikor Japánban elkezdték üldözni a jezsuita hittérítőket. A nyomás, ami a nyakukba zúdult helyretétel volt... vagy inkább a kereszténység csaknem teljes kisöprése az országból? A történelem szerintem az utóbbi választ adta. Na persze, merő túlzás most Amerika esetében ilyesmiről beszélni, de hosszú távon nem vagyok benne biztos, hogy nem jut USA is Európa sorsára, ahol a kereszténység egyre inkább csak névleges-kulturális képződmény.
Én is sokat rágódom, hogy a saját, személyes felelősségi körömön túl mi lesz az Egyházzal. Steve optimizmusa bennem is dolgozik. "...ezek a folyamatok akár végső soron a hitvalló kereszténység megtisztulását, és egy igazi egység létrejöttét szolgálhatja". De mi az igazi egység? Mit tehetek érte?
VálaszTörlésEgy evangelikál-típusú közösség tagjaként megtanultam, hogy különbséget tegyek "igazi hívők" és "csak vallásosak" között. Aztán jött a nyitás. Egyrészt személyes barátságok, melyeken keresztül megtapasztaltam a Lélek egyesítő erejét népegyházi hátterű testvérekkel. Másrészt a Sytka által említett tájékozódás, kutatás, látókör-szélesedés, a dogmatikai ellentétek megértése, és ebből fakadóan a nagyobb tolerancia. De tágíthatom-e tovább a szívemet ebbe az irányba? Mert akkor a progresszió, modernitás, még nagyobb pluralizmus irányába tágulna.
A másik oldalon, viszont azokat látom, akik ma is falakat és bástyákat emelnek a "tiszta", "eredeti", "igazi" hit védelmében, és nekimennek mindennek és mindenkinek, ami ettől kicsit is eltérő. Ha feléjük nyitok, akkor zárnom kell a másik irányba. Pedig a Steve által említett igazi egységhez kell valamiféle közös nevező.
Nem tudom viszont, hogy ez a közös nevező milyen jellegű kell legyen. Biblia alapú, az biztos. De nem a klasszikus értelemben vett dogmatika nyelvén megfogalmazva. Nem is etikai jellegű, mert az elefántcsontparti és a svéd etika soha nem lesz azonos. Vagy kár rágódnom, merthogy épp ez az, amit a Szentlélek Isten magára vállal?
Egyébként én óvatos lennék a "wellness kereszténység" szapulásával is. Hiszen az a jólét, amelyet most a válság legfőbb okának tartunk, mégiscsak a kereszténység talaján jött létre. (Vértes Laci barátunktól elnézést kérek, ha copiright van ezen a megállapításon.) A keresztény hit kultúrát teremt, aztán nekitámad, mert tőle elidegedenedettnek látja. Nyilván jogosan, hisz ezt a kultúrát sok más, a Krisztusi eszmétől idegen hatás is befolyásolja. Az egyik sarkalatos kérdés szerintem ugyanaz, mint 500 évvel ezelőtt. Belemejenek-e a hívők egy kormányzati koalícióba és így sóként ízesítsék a társadalmat, vagy ellenzékből világítsanak, hangsúlyozva, hogy a fény a sötétben világít?
VálaszTörlésSzia Sytka!
VálaszTörlésFontos téma!
Szabados Ádám blogján- nem kis részben a hozzászólások miatt - már került elő, hogy az amerikai kereszténység korántsem mindenben virágzó, sőt...de van egy pont ahol Te mélyebbre evezel.
Ugyanis eléggé nyomasztó : az amerikai kereszténység nem az állammal, hanem mint írod is, a társadalommal szövődött össze.
Felmerül az a kérdés : a kereszténység ha tömegessé válik, mindenképpen nyomasztó???
Akkor is, ha ezt egy szekuláris állam ( bár nem francia típusú laicista állam, ahol túlzás nélkül a vallástalanság az államvallás ) keretei között teszi?
Tehát mi keresztények egyszerűen nyomasztóak vagyunk, pláne ha sok van belőlünk?
Elgondolkodtató...le kell vonni a tanulságot.
Ja és biztos, hogy az európai kereszténység ki kell jöjjön a kisebbségi komplexusból a "szuper sikeres " amerikai testvérekkel szemben. Az ő módszereik nálunk amúgy sem mindig működnek, konkrétan sokaknak taszító volt eddig is. Más kulturális alapokon nyugszik és történelmi tapasztalatokon nyugszik a két társadalom.
Cypriánus
Kedves Cypriánus!
Törlés"Felmerül az a kérdés : a kereszténység ha tömegessé válik, mindenképpen nyomasztó???"
Szerintem erre a válasz részben legalábbis egy elkerülhetetlen igen. A szekuláris állam nyugaton plurális is. A kereszténység pedig csak részben passzol a pluralizmushoz, mert ha letagadja a saját kizárólagosságát, akkor megszűnik kereszténységnek lenni. Így tehát magától értetődően nyomasztóak vagyunk egy ilyen közegben. Lehet, hogy rosszul látom, de szerintem Amerikában is ilyesmi történik: ahogy egyre szekularizáltabb, egyre nehezebben tolerálják a keresztények kizárólagosságra való igényét. Ezért egyre többen idegesek miatta.
"Ja és biztos, hogy az európai kereszténység ki kell jöjjön a kisebbségi komplexusból a "szuper sikeres " amerikai testvérekkel szemben."
Tetszik ez a "kisebbségi komplexusos" kifejezésed, mert tényleg ez a helyzet. Mi európaiak egyszerűen nem vagyok amcsik - mások vagyunk. De mintha nem akarnánk megtalálni a saját karakterünket: inkább csak szidjuk a szekularizmust és majmoljuk Amerikát. Meggyőződésem szerint ez két rossz stratégia. Azon kellene dolgoznunk, hogy egy Európaiként egy európai kereszténység hangját alakítsuk ki. (Persze az jó kérdés, hogy ez konkrétan mit is jelent...)