Jézus és Je$$e, meg a bővölködé$

Vannak emberek, akik nagyon szegények: csak pénzük van. Tulajdonképpen a pénz körül forog az életük, ezen áll vagy bukik a szolgálatuk, a sikereik, a teljesítményük. Az ismert amerikai evangélista, Je$$e Duplantis a minap több helyen is szerepelt a magyar sajtóban (például itt és itt), mivel éppen egy 15 milliárd forint értékű repülőgépre gyűjt adomány. Úgy hiszi, Jézus ezt mondta neki, és egyébként ez már a negyedik repülőgépe lesz, mert másként nem tudja hirdetni az evangéliumot.

Már az elején leírom: nem maga a botrány érdekel, hiszen (sajnos) abban semmi meglepő nincs. A kérdéses prédikátor az 1950-es években indult prosperity gospel (bővőlködési mozgalom) egyik tagja, amivel számos amerikai keresztény nem ért egyet, sőt visszatetszőnek tartja. Kár lenne összemosni tehát magát a kereszténységet, vagy akár csak az amerikai hívőket is azzal, amit most látunk. A tisztesség kedvéért azért szögezzük le az elején: egy jól megtankolt magángép se tud akkora távolságot megtenni két pont között, amilyen messze van a normális kereszténységtől, amit a Jesse Duplantishoz hasonló emberek ilyen pillanatokban bemutatnak. Ezt ténynek gondolom, és nem is akarok többet foglalkozni vele, mert annyira magáért beszél. Amúgy sem lenne részemről túl elegáns tüzet nyitni ilyen könnyű célpontra. Bár nem a felmentés szándékával, de azért toldalékként még hozzáfűzöm, hogy ebben az ügyben nem kizárólag Duplantis a hibás. Amit művel azért teheti, mert keresztények százezrei nem látnak problémát az ilyesmiben és szívesen adakoznak sokmilliárdos repülőgépekre, ezzel életben tartva és visszaigazolva a harácsolást. Ez az igazi betegség, melynek emberünk csak a tünete, kihasználója, haszonélvezője.

Ennél azonban sokkal fontosabb meglátni magát a jelenséget, mely a bővőlködésteológia mögött áll.

Az egyház állandóan küzdött a vagyon problematikájával és ahogy én látom, ezt a kérdést sem tudta igazán soha megoldani. Szegénység és gazdagság egyaránt kísérte és kísértette, melyre vagy úgy reagált, hogy egyik végletből csúszott a másikba, vagy éppen mindkét végletet egy időben, egyszerre igyekezett megjeleníteni. Ez a tétovázás és ide-oda sodródás azért érdekes, mert végig ott volt a Szentírás, amiből az összkép tekintetében nehéz a radikális szélsőségekre következtetni, mind a gazdagság, mind a szegénység tekintetében. Anélkül, hogy nyakig merülnék a bibliateológiában és az egyháztörténelemben, csak néhány szükségképpen elnagyolt állítást teszek. 

Az egyik, hogy a Bibliából megismerhető zsidóságot nehezen tudom anyagi javakban dúskáló, pénzt harácsoló népként elképzelni. Természetesen mindig voltak köztük gazdagok, tehetősek, vagyonosak, tudjuk hogy bizonyos uralkodók alatt jól ment Izrael szekere. Felüthetjük a Bibliát és kontextusból kiragadva mutogathatjuk a gazdagokat, hogy ezt akarja velünk is tenni az Úr. Mégis nehezen tagadható, hogy az összbenyomás egy olyan nemzet imidzsét sejteti, amely állandóan küzd a felszínen maradásért az őt szorongató nagyhatalmak erőterében. A férgecske Jákob, a maroknyi Izrael sok vergődő és szegény emberrel rendelkezett. Nem a kasszák csilingelésére, hanem a nemzeti túlélésre koncentrált, és főleg Jézus idejétől kezdve a zsidókeresztények már inkább a gazdagság veszélyeire, mintsem áldásaira hívták fel a figyelmet. Az evangéliumokban Jézus úgy öleli magához a szegényeket, hogy közben odaszól a gazdagoknak, osszák szét a pénzüket, értéktárgyaikat, sugárhajtású repülőgépeiket.  Az első gyülekezet vagyonközösséggel indult és az apostolok sem halmoztak fel maguknak semmit. Vagyis röviden: a Szentírás nem képezhetné alapját egy bővőlködésteológiának!

A másik, hogy bár a kőgazdagság úgy általában nem volt jellemző, ez nem jelenti azt az aszkéta önsanyargatást és brutális szegénységet sem, amit az egyház vezetett be a patrisztikus kor századaiban. Igen, tudom hogy ebben sok istenfélelemből származó motívum is van. Például, ahogy Henry Chadwick írja, nagyobb eséllyel lettek aszkéták azokból, akik igazán várták Jézus visszajövetelét és ezért képesek voltak a világi hívságokról lemondani, mint akik a földi boldogulásra összpontosítottak. A jófej aszkéta azért gyötrődik, mert csak az ő Krisztusára akar figyelni és ezért csaknem mindenről lemond. Tagadhatatlan, hogy ebben tapintható egyfajta szentség, egyfajta erős vágyakozás - de mindezzel együtt soha nem tudnám azt mondani a bibliai zsidóságra, hogy tipikus aszkéta hajlamú emberek lennének. Nem, a zsidók nem ezt a képet mutatják: bort isznak, nagy lagzikat tartanak, ünnepeket ülnek, körtáncolnak, vagyis élvezik az életet. Sehol egy erényöv, sehol egy ostor, sehol egy alacsony mennyezetű cella. És tegyük hozzá azért, hogy az aszkétizmusnak volt egy negatív oldalhajtása is, mert kettéosztotta a kereszténységet a nagy szentekre (akik képesek gyötrődéssel betartani az ideális keresztény kívánalmakat) és a "futottak még" erkölcsre kárhoztatott hívekre, akik egy idő után már nem is érezték szükségét annak, hogy bármit is megtartsanak (arra ott vannak a szentek). Azt is látjuk, hogy az aszkétaságra való hajlam mögött a görög filozófia testet lebecsülő, és ezért azt megfegyelmező gondolatmenete is jelen van. Vagyis újra röviden: a durva aszkézis sem áll szinkronban a szentírási összképpel.

Egyszóval az a kép, amit a Biblia általában mutat, éppen olyan messze esik a pápaság és az egyház fényűző pompájától, mint a sivatagban vegetáló, önmagukat gyötrő aszkétáktól. Az egyház a történelemben mégis ezeket a határjelenségeket mutatta fel, és ezek a mai "bővőlködős" prédikátorok a kellemesebb szélsőséget választották maguknak. Ám ezt csak úgy tehették, hogy megbontották a bibliai összképet és kontextusból kiragadva értelmezték a szöveget. A kulcs persze megint és mindig ugyanaz, a megoldás pontosan ugyanúgy szól, ahogy általában: kiegyensúlyozottság. A bővőlködés evangéliuma nemcsak azért káros, mert bálványimádás felé vezet (a pénz lesz az isten). Sokkal több kárt okoz ennél, ahogy minden egyéb szélsőség is. A szentséget összekapcsolja a pénzbőséggel, vagyis ahol sok a pénz, ott sok a szentség is, ahol meg kevés a pénz, kevés a szentség. Az ilyen látásmód a gazdagot teszi Ábrahám kebelére, a szegény Lázárt meg elküldi a pokolba. Ahogy az aszkétizmus fentebb ismertetett vadhajtásánál előfordult, hogy kettéosztotta a keresztény társadalmat, úgy a bővőlködés is ezt teszi, csak az előző tükörképeként. Az aszkétizmusban az az áldott, aki mindenről lemond, a bővőlködésben meg az, aki többet bezsebel. Mindebből a mérgezett gyökérből sarjadnak ki még olyan rossz gyümölcsök, mint például a kevésbé tehetősek önvádja (akik szűkösebb anyagi lehetőségeik miatt nem érzik elég szentnek magukat), a képmutatás (amikor nincs pénzünk, de rázni akarjuk a rongyot) és sok egyéb ehhez hasonló.

Jesse Duplantis negyedik repülője is ebből a gyökérből fakadó új hajtás. Duplantis azt is elmondta, ha Jézus ma jönne a földre, már nem szamárháton közlekedne. Nos, azt én nem tudom hogyan közlekedne Jézus, de van egy olyan sejtésem, hogy addig jó Duplantisnak, amíg vissza nem jön.