Rövidke sorozatom végére érve - a konklúziók összeseprése mellett - szeretnék még néhány alapvető szempontot feldobni a Tóra értelmezésével kapcsolatban. Végül azt is elárulom, személyesen nekem mit jelent a Tóra.
A sorozat előző részében megpróbáltam eljutni a Tóra lelkéhez, ami meglátásom szerint - bármennyire is furcsán hangzik - maga a szeretet. Az ember nem azért tartja meg a törvényt, mert a törvény erre kényszeríti, esetleg a büntetéstől való félelmében törekszik törvénytisztelő lenni, hanem mert szereti Istent, szereti az embereket, és szereti önmagát is. A törvénytiszteletnek ez a belülről fakadó gyakorlata éppen ezáltal teremti meg annak lehetőségét, hogy a törvényt ne valamiféle bennünket sújtó kényszerítőeszközként, hanem inkább minket tanító és útbaigazító rendszerként szemlélhessük.
A sorozatban megtett út kapcsán a következő konklúziókhoz jutottam:
(1) A Tóra elsősorban nem a törvényeket, hanem a Törvényadót (Istent) szeretné kijelenteni.
(2) A Tóra olyan, mint egy árnyék: körvonalazza az igazság formáját, mely végül konkrétan megjelent Jézusban.
(3) A Tóra parancsolatainak szándéka, és nem a formája a lényeges.
(4) A Tóra rámutat a bűnösségünkre és így elvezet bennünket Krisztushoz.
(5) A szeretet a Tóra közepe - a többi kommentár.
Ezek után ha valaki feltenné nekem a kérdést, hogy egy ma élő kereszténynek mi legyen a viszonya a Tórához, azaz meg kell-e tartania a törvényeket, akkor azt válaszolnám neki, hogy alapvetően nem kell, kivéve mindazokat a dolgokat, melyeket az Újszövetség is megerősít. Másként fogalmazva azok a törvények igazán törvények itt és most a számunkra, melyeket Krisztus tanításai hangsúlyoznak, és ezek magva is leginkább a két nagy parancsolat a szeretetről. (Egyébként érdemes észrevenni, hogy a törvény lényegét mind a próféták, mind az Újszövetség újra és újra megismétlik!)
Nagyon tetszik, ahogy Fee és Stuart ebben a kérdésben megfogalmazza a lényeget a ma élő keresztények számára. Azt mondják, az ószövetségi törvényeket Isten hozzánk intézett igéjeként, de nem Isten hozzánk közvetlenül szóló parancsolataiként kell látnunk. Amikor a sokféle furcsa szöveget olvassuk a Biblia első könyveiben, az tehát kinyilatkoztatás ugyan, de nem direkt felszólítás a hívőknek. Úgy tűnik, a konkrét parancsolatokat nem igazán, de a mögöttük meghúzódó elveket, szellemiséget, életbölcsességet az Újszövetség részben átemelte és ezt kínálta fel mintegy erkölcsi programként azoknak, akik kereszténynek mondják magukat. Ahogy a teológiai etika fogalmaz, a lex ceremonialis kevésbé, míg a lex ethicus jelentősen képviselteti magát az újszövetségi hitvilágban: a rituális szabályok nem igazán, azok etikai mondanivalója azonban markánsabban hagyott ujjlenyomatokat a kereszténységben.
A saját hozzáállásom is ennek az elvnek felel meg. Őszintén szólva, elég keveset olvasom a Szentírásnak ezeket a részeit. Többnyire akkor lapozom fel őket, ha az Újszövetséget böngészve olyan dologba akadok, melynek megértéséhez szükséges lehet a Tóra bizonyos részének megértése is. Magyarul, számomra legtöbbször az Újszövetség mondja meg, mikor foglalkozzam az Ószövetségnek ezekkel az írásaival. Viszont bármennyire keveset olvasom őket, ha mégis rászánom magam, hogy kicsit elmélyedjek bennük, azt mindig kifizetődőnek érzem. Nem pusztán az intellektuális megértés élménye miatt, amit a teológusok úgy szeretnek, mint éhező a falat kenyeret, hanem mert olyan érzéseim támadnak ilyenkor, mintha megcsapna az időtlenség egyfajta szele. Kissé talán patetikus ez a megfogalmazás, de tényleg így van! Régen kinyilatkoztatott életbölcsességek szólítanak meg, amelyeket régen meghalt és elporladt emberek formáltak szöveggé, én pedig egy szeretetből, tiszteletből és megbecsülésből álló, hűséges hagyományozási folyamat végén a nappalimban ücsörögve olvashatom őket. Van ebben valami fenséges élmény, ami az embert mintegy kiemeli saját, nyomorult világából és egy pillanatra az időtlenség keretei közé helyezi. Nehezen tudom ezt megfogalmazni, de azt tudom, ha átadom magam ennek, akkor lelkileg gazdagodok tőle. Nekem a törvény úgy tartozik egy letűnt korhoz, hogy közben képes itt lenni velem a huszonegyedik században is. És amit újra kiemelnék zárszónak: a Törvény lelke nem győzi hangsúlyozni, hogy a legfőbb parancsolat a szeretet maga.
A sorozat részei:
Ne tudjátok meg, miket evett Amundsen azért, hogy kibírja az Északi Sarkig tartó utat. Azok a kaják nem valók a hétköznapi étrendbe.
VálaszTörlésA Tóra is felfogható spéci sportkosztnak ahhoz, hogy egy kis túracsoport eljusson a Messiási Sarokpontig. Ha nincs ez a kaja, nem jut el odáig. Ha a túracsoport nem makacs keményfejűekből áll, akkor sem jut el odáig. Onnantól viszont már nincs szükség spéci kosztra, hétköznapi étrend lép érvénybe – és a makacsság sem erény többé, hanem akadálya az Utat megértő kiteljesedésnek.
Ez jó hasonlat volt! :-)
Törlés