2018. június 12., kedd

Szent hagyomány a Szenthagyomány?

A katolikusokat sok dolog elválasztja a protestánsoktól, és ennek a sok dolognak sok része a Szenthagyománynak nevezett nagy tömbben került rögzítésre - ami persze önmagában is elválasztó elem. A Sola Scriptura emlőin nevelkedett protestantizmus természetesen nem ismer el semmiféle toldalékot a Biblia mellett - de tényleg, milyen alapon is tartják szent hagyománynak a katolikusok a Szenthagyományt?

A mariológia kapcsán megírt sorozatomat is azzal kezdtem, hogy nem kenyerem a konfliktus szítása katolikusok és protestánsok között, és ebben a szellemben kíváncsiskodok most is a Szenthagyományt illetően. A kérdés már csak azért is érdekes, mert a Szenthagyomány mintha egyfajta "spirituális konténerként" működne, melyben többek között az előbb említett, Máriával kapcsolatos kijelentések is megtalálhatók. Ennél fontosabb azonban, hogy a katolikus hit szerint ez a hagyomány tulajdonképpen egyenlő tekintélyű a Szentírással. Ahogy a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum nevű konstitúciója 9. pontja mondja: "...az Egyház a kinyilatkoztatottakra vonatkozó bizonyosságát nem egyedül a Szentírásból meríti. Mindkettőt (a Szentírást és a Szenthagyományt - Sytka) egyforma áhítattal és megbecsüléssel kell tehát elfogadni és tisztelni."

Vagyis képletszerűen lebutítva a végső tekintélyforrás valahogy így néz ki:

protestánsok: Szentírás
katolikusok: Szentírás + Szenthagyomány (Tanítóhivatal)

Tegyük hozzá máris, hogy a fenti kis képlet valójában igen primitív, például nem látszik belőle, hogy a protestánsoknak is vannak hagyományaik, hitvallásaik, és az első négy egyetemes zsinat eredményeit is magukénak vallják. Tehát valamiféle "szent hagyományról" itt is beszélhetünk, noha nincs egy Tanítóhivatal, amely szentírási rangra akarná ezeket emelni. A kérdés persze az, honnan vette a katolikus egyház, hogy a Biblia lezárulta után kialakult hagyományt is ugyanazon a rangon kellene kezelni, mint magát a Bibliát?

Vagyis röviden: milyen alapon nevezzük egyenlőnek a Tanítóhivatal által magyarázott Szenthagyományt a Szentírással?

Az egyszeri érdeklődő protestáns magától értetődőnek tartja, ha kézbe vesz egy katolikus dogmatikakönyvet, akkor biztosan választ kap erre a logikus kérdésre. Nos, legalábbis magyar fronton nem így áll a helyzet (idegen nyelven most nem volt időm körbenézni). A katolikus dogmatikus Előd István például úgy magyarázza végig az egész katolikus dogmatikát - Máriával, tisztítótűzzel és más speciális katolikus doktrínákkal együtt -, hogy csak a nyolcszáz oldalas kimerítő túra végén tesz nyúlfarknyi említést a Szenthagyományról. Ebben például felhívja a figyelmet arra, hogy ez a hagyományanyag nemcsak hitigazságokat tartalmaz, de "erkölcsi törvényeket, az apostoli hitet tükröző szokásokat, ünnepléseket, feliratokat, stb..." - vagyis a Szenthagyományt nem valamiféle száraz dogmatikai jogszabály gyűjteménynek kell pusztán elképzelni. Ez rendben, ám az előző alapvető kérdésre semmit sem válaszol. Az ugyancsak katolikus "Dogmatika Kézikönyve" pedig úgy igyekszik választ adni az előző kérdésre, hogy egyszerűen kijelenti: Isten gondoskodott arról, hogy egyházát hit és erkölcs tanításáról szóló döntéseiben tévedhetetlenséggel ruházza fel. Sajnos a könyv azt már nem magyarázza meg, honnan tudjuk, hogy Isten tényleg gondoskodott erről és tényleg fel is ruházta az egyházat Isten ezzel a képességgel - csak egyszerűen kijelenti, hogy így van.

Egyébként érdekes, hogy az I. Vatikáni Zsinat után, de még a II. Vatikáni Zsinat előtt vitatott volt a katolikus egyházban, hogy vajon a Szentírás rögzítette-e kizárólag az isteni kinyilatkoztatást. A II. Vatikáni Zsinaton viszont már az a felfogás került túlsúlyba, hogy a Szenthagyomány is ugyanolyan megbízható, akár a Biblia. A katolikus meggyőződés szerint a hagyomány tehát "Isten Szavának a Szentlélekben folytatódó áthagyományozása az egyház szolgálata által minden ember üdvössége érdekében".

De miért? Egyenes, egyértelmű, egyszerű választ akartam kapni, de azt nem kaptam. Amit gesztenyeként magamnak kikapartam a témában, azt röviden a következő pontokban tudnám összegezni:

1. Isten a megváltásról és az üdvösségről szóló üzenetét nyilvánvalóan az egyházára bízta.
2. Isten a bibliai kánon végleges lezárulta után sem némult meg, azaz továbbra is kinyilatkoztatja magát, és ennek egyik legfontosabb része, hogy Szentlelke által segít a saját egyházának magyarázni, világossá tenni, hirdetni a Szentírást.
3. Ez a magyarázat is az egyházon belül kell maradjon és ott is történik, mégpedig a Tanítóhivatalon keresztül.

Nos, kiemelve az utolsó pontot, az egyházi Tanítóhivatal puszta léte az, ami itt nagyon fontosnak tűnik. A hivatal szóról általában semmi jó nem jut eszünkbe: többnyire egy nagy kőépületekbe zárkózó, bürokratikus intézményt látunk lelki szemeink előtt, ami ott próbál mindent akadályozni és gáncsolni, ahol csak tud. A katolikus Tanítóhivatal legalábbis saját meghatározása szerint nem ezt a célt szolgálja: inkább hit és erkölcs kérdéseiben állandóan a consensus universalist keresi, azaz az egyetemes egyetértést. Ezt ráadásul két síkon is megpróbálja megtalálni, azaz horizontálisan és vertikálisan. Egyrészt ügyel arra, hogy amit továbbhagyományoz a Szenthagyomány, az ne legyen ellentétben a hit forrásaival. Másrészt amikor egyetemes egyetértésről beszél, akkor ez nem azt jelenti, hogy a katolikusok ma mind ugyanazt gondolják: a consensus universalis kiterjed a múltban élt, korábbi hívő nemzedékek elgondolásaira is. Az igazi egyetértés tehát nemcsak térben valósul meg a mai katolikus hívek, hanem időben is az eddigi katolikus nemzedékek között. A pápa és a püspökök elvben azon fáradoznak, hogy ennek az egyetértésnek kijárják az útját, és ahol már megvan, ott fenntartsák, érvényt szerezzenek neki. Utóbbiba az is beletartozik, hogy kiközösítik azokat, akik ezt az egyetemes egyetértést megsértik (így járt például az ismert katolikus teológus-író Hans Küng is).

Ebben a hosszú bejegyzésben nem kívántam részletesen belemenni, hol és milyen lólábak lógnak ki nekem ebből a logikából. Sőt, azt is szívesen elismerem, hogy értékes pontokat is látni a Szenthagyomány gondolatkörén belül. Ezek egyike számomra kétségkívül az, hogy Isten a saját igazságait nem a levegőbe szórta szét, hanem egy értelmező közösségre bízta, amelynél hitelesebben és biblikusabban valószínűleg senki nem tudja ezt az üzenetet megőrizni és továbbadni. Bármilyen furcsa, de ez a gondolat még össze is cseng a kereszténynek finoman szólva sem mondható posztmodern filozófus, Jacques Derrida elképzeléseivel! Ezt a fonalat most itt ezen az izgalmas ponton leejtem, de innen veszem fel a következő bejegyzésben.

8 megjegyzés :

  1. A legütősebb katolikus érv a Szenthagyomány mellett szerintem az, hogy maga a Szentírás léte, úgy ahogy van feltételezi azt, tehát nélküle nem létezne. Szerintem mi, protestánsok ott szúrjuk el, hogy az ún "solá"-kat is kiragadjuk a kontextusból (ahogy egyébként az igeverseket is szoktuk) és abszolút igazságként akarjuk képviselni. A sola scriptura eredetileg nem azt jelentette, hogy a JELENLEGI SZENTHAGYOMÁNY-FELFOGÁSHOZ KÉPEST sola scriptura? Ha kimondjuk, hogy a sola scriptura abszolút igazság, akkor saját magunkat kényszerítjük bele a körkörös hivatkozás zárt rendszerébe. Ez viszont magas labda egy katolikusnak, amit ő pedig a saját körkörös gondolati sémája alapján könnyedén tud cáfolni.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Omnium!

    Hát, van abban valami amit írtál, legalábbis katolikusként úgy látom, számos protestáns dobálja a magas labdákat, amit én eddig szóban és szemtől szemben nem szoktam lecsapni...de mi lenne ha megtenném?

    Némelyik annyira bárgyú érvekkel jön, hogy negyed óra alatt a teljes világképe összeomolhat, ha csak a negyedét elmondom a Biblia kanonizálásának. Az Égből leesett tévedhetetlen 66 könyv, amit a csúnya gonosz hú de utáljuk őket katolikusok eldugtak a Reformációig, meg hasonlók...
    Mondjuk nagy visszatartó erő, hogy sokszor volt már hitválságom, és tudom az milyen kegyetlen dolog. Ezért inkább hagyok meg egy protestánst a részben tévedéssel aládúcolt hitében, mint hogy az alá ásva a kétségbeesésbe hajszoljam.

    Írásban már jobban elengedtem magam vitafórumokon, pont a napokban gondolkoztam el azon, lehet ez is súlyos hiba volt... csak annyira nehéz néha megállni, ha a másik írásban önti a katolikusokkal kapcsolatban a tárgyi tévedéseket, vagy egyenesen csúsztatásokat...
    De mostanában hajlok rá, lehet meg kellen állni.

    Csak olyan protestánssal leszek hajlandó komoly hitvitát folytatni, aki azt komolyan is gondolja, és sejti/ felismeri ez bizony két esélyes dolog.
    Aki csak engem akar téríteni, de leszarja hogy ez mennyi szenvedéssel jár az én életemben, maga viszont nem is gondol rá, hogy fordítva is lehet...az csak törzsi önigazolást keres .
    Mivel ő maga nem gondolta végig, mekkora pofont kaphat, az ilyen embert szerintem hagyni kell. Inkább legyen kissé öntelt protestáns, mint egy összetört ember.

    Természetesen van a nem öntelt típus, aki a mentő szeretet nevében akar kiragadni a romanista Fenevad iszonyú jármából...na ez a típus is igencsak pofára tudhat esni, ha rájön mik a katolicizmus tényleges alapjai.

    Ha valaki komolyan azt gondolja, és nem csak a másik emberre, de saját magára nézve is, hogy az igazság mindent megér, azzal lehet vitatkozni szerintem, és az etikus is.

    Cypriánus



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cipriánus, akkor most emberedre akadtál :-) Illetve embereidre, hiszen szerintem elsősorban derék bloggerünkről láthatod, de talán rólam is, hogy nem adjuk fel egykönnyen az értelmes, konstruktív vitába vetett hitünket.

      Törlés
    2. Kedves Omnium Minister!

      Köszönöm, de mostanában kétely van bennem az internet nyilvánossága előtt zajló viták kapcsán... építek e valakit Vele? Szerintem sokszor nem...( na jó, kaptam már pozitív visszajelzést is telefonon, de nem valami teológiai téma miatt, hanem a Szabados Ádám blogjában a párkapcsolati kérdések kapcsán amit írtam.
      Ráadásul időm sem nagyon van ( a fent is idézett párkapcsolatok sajátossága, hogy gyermekek születhetnek bennük, akikkel viszont sok- sok időt kell tölteni a kevés szabadidőből. )

      Ez nem az udvarias kitérő :, mostanában tényleg nem látom világosan a kereszténység kapcsán a kommentelés pontosan mikor jogos, másrészről szinte erkölcstelennek érzem a vele töltött időt, amikor alig van...de lehet elmúlik ez a hangulat :-)

      Cypriánus
      Cypriánus

      Törlés
    3. Na, látod ebben is egyetértünk! :-)

      Törlés
    4. Kedves Cyprianus!


      Nem katolikusként is azt hiszem tökéletesen megértem a hozzáállásodat. Ez meg egy kulcsmondat:

      "Aki csak engem akar téríteni, de leszarja hogy ez mennyi szenvedéssel jár az én életemben, maga viszont nem is gondol rá, hogy fordítva is lehet...az csak törzsi önigazolást keres "

      A kijelentésed után bárkik nevét oda lehetne írni, akár katolikus, akár protestáns, akár más... Semmi értelme az olyan beszélgetésnek és nem is nevezhető dialógusnak, ami így közelít a másik emberhez. Sajnos megboldogult ifjúkoromban magam is hajlottam erre a viselkedésre - a másik embert közönségnek használtam és arra valónak, hogy legyen kit rábeszélnem a saját álláspontomra. Tökéletes erre a "törzsi önigazolás" kifejezés, mert az esetek többségében pontosan erről van szó.

      "mostanában tényleg nem látom világosan a kereszténység kapcsán a kommentelés pontosan mikor jogos, másrészről szinte erkölcstelennek érzem a vele töltött időt, amikor alig van..."

      Ezzel én is így vagyok, sajnos még a blogírás kapcsán is... :-( Vannak terveim, a blognál nagyobb lélegzetvételű dolgok, miközben ezt sem szeretném kiengedni a kezeim közül. Örülök a kommenteknek, de nem mindig tudok rájuk reagálni. Szerintem akkor jó kommentelni, ha 1) van valami érdemi mondanivaló, kiegészítés, toldalék az adott témához, 2) ha a blog atmoszférájából az következik, hogy érdemes is kritikai hangot megütni, nincsenek túlsúlyban a sértegető trollok, fárasztó emberek, akik a kákán is a csomót keresik. Több olyan netes fórum van, ahol egyébként még kedvem is lenne hozzászólni egy-egy beszélgetéshez, de mivel az egész arra megy ki, hogy tituláljuk hülyének az összes hívőt és alázzuk porig a kereszténységet, így ilyen helyeken már nulla energiát fektetek bele egy-egy párbeszéd kezdeményezésébe.

      Törlés
    5. Kedves Sytka!

      Köszönöm a megértést!
      Igen, pontosan erre akartam célozni, remélem át is jött : fordítva is lehetne, sőt nagy a kísértés, hogy a másik ember a " megtéríteni való közönség "...ez minden irányban működik.
      Csak éppen a másik személyt degradálja. Pont ezt szeretném kerülni.

      Cypriánus

      Törlés
  3. Ellis Potter Honnan tudod című kis könyve volt számomra nagyon jó adalék ebben a témában, aki arra mutat rá, hogy az evangéliumi keresztény körökben annyira sokszor hangoztatott "nekünk csak a Biblia mondhatja meg mi az igazság" az egyik lehető legszubjektivabb megközelítés. És ha ezt mondom, tulajdonképpen azt állítom magamról, hogy hát ha nehéz is ezt kimondani, de egyedül az én bibliaértelmezésem az igazi.
    Ő négy tényezőt hoz, ami közül csak az egyik a hagyomány.
    Számomra persze ez nem a katolikus hagyományt jelenti, hanem azt a megértést, ami az elmúlt 2000 év történetéből és teológusaiból összességében jön. Hozzáteszem ez aztán azzal is jár, hogy vannak dolgok, amiről nem tudsz olyan mélységben beszélni, mint amit a hallgatóság egy része esetleg várna, mert sokkal több lenne benne a szubjektív elem, mint amennyit a Bibliából (nyilván nem a teljesen szubjektiv, hanem a fent leírt módon) valójában megérthetünk a témáról.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)