Új törvény lépett hatályba Magyarországon: mostantól tilos hajléktalannak lenni. Tilos padon fekve aludni, tilos mosdatlanul és büdösen az utcán lebzselni, életvitelszerűen levegőt rontani. Az intézkedés alapvetően a jólétben élő polgárok kényelmét szolgálja, hogy azok zavartalanul tudják használni a közterületeket. És ha végre eltűnnek a hajléktalanok, talán az utcai kirakatok fényei is szebben csillognak majd.
Azt hiszem Jézus Krisztusról mindannyian láttunk már sokféle szobrot. A legtöbb ábrázolás a kereszten függve mutatja Őt, ahogy kezében és lábfejében a szögekkel, arcán a kínlódás jeleivel várja a halál pillanatát. A közelmúltban azonban egy meglehetősen formabontó Krisztus-szobor is napvilágot látott, amilyennel korábban még nem találkoztunk. Jézus egy padon fekszik, arcát nem is látjuk a takaróként szolgáló hosszú köpenye alatt, mely alól lábfejei azért kilógnak. A szobor Jézust hajléktalannak ábrázolja, hiszen saját bevallása szerint valahol az is volt: ismerjük az evangéliumi szöveget arról, hogy a madaraknak van fészkük, a rókáknak barlangjuk, de az Emberfiának nincs hol lehajtani a fejét.
Szegény Jézus, ha ma élne itt közöttünk és vélhetően ugyanúgy azonosulna a társadalmilag periferikus emberekkel, ahogyan azt mindig is tette, szembe kellene nézzen a keresztény Magyarország szigorával. Ez a Jézus, a hajléktalan Krisztus az új törvényünk értelmében ugyanis rendbontó elem volna, akit mielőbb el kell zavarni a közterületről, szabálysértési eljárást kezdeményezni ellene, esetleg a nála lévő ingóságokat is megsemmisíteni. Krisztus nem lenne túlságosan szalonképes a mai, kereszténynek mondott Magyarországon. Meglehetősen groteszk, hogy az erről szóló döntést pont egy olyan politikai közösség tagjai hozták meg, akik néhány hónappal ezelőtt határozottan kijelentették: ők keresztény alapokon álló nemzetet építenek. Ám paradox módon míg a hajléktalan Jézus szobrát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldotta - közben még azt is hangsúlyozva, hogy szociálisan érzékenynek kell lennünk hajléktalan embertársaink felé -, addig a katolikus teológus Semjén Zsolt neve szerepel azon a törvényjavaslaton, ami az utcán lakókkal szembeni szigorúságot szorgalmazza.
Azt hiszem keresztény kormányunk nem értette meg igazán, miről szólt valójában Jézus hajléktalansága. Nem, nem pusztán arról, hogy Jézusnak nem volt hol lehajtani a fejét. Ez csak a tényállás technikai vetülete, ami a hajléktalan létformából következik. Ennél sokkal fontosabb észrevenni, hogy Jézus tudatosan döntött önmaga hajléktalansága mellett, mondhatni ez is benne volt a megváltás programjában, amit Ő szándékosan felvállalt. Jézus hajléktalan akart lenni - ellentétben sok mai hajléktalan embertársunkkal, akik minden bizonnyal nem ilyen életet álmodtak maguknak. Krisztus tisztában volt azzal, hogy ez teszi hitelessé Őt és küldetését az emberek szemében, akikért megérkezett. Jézus, amennyire csak képes volt, azonosult azokkal, akiknek az Igét hirdette. Óriási toposz, de mélyen igaz a kiexponált kép, ahogy Jézus szegényekkel és szerencsétlenekkel, rászorulókkal és kisemmizettekkel tartózkodik egy társaságban. Lukács evangéliumának szinte alapvetése a szegényeket magához ölelő, gazdagokat és jómódúakat korholó Megváltó figurája. Ráadásul Krisztus úgy fordult a szerencsétlenekhez, hogy nem volt tekintettel arra, hogy azok milyen büdösek és elviselhetetlenek, mennyire okolhatók saját körülményeikért, vagy éppen mennyire zavarják a többieket, a társadalom jobb körülmények között élő tagjait. Jézus azonosulási szándékai egészen addig "fajultak", hogy még azt is kijelentette: aki ezeken az embereken segít, valamiképpen Rajta segít - s aki ezeket az embereket elkerüli, magával Krisztussal nem találkozik.
Talán jó volna a Nagy Keresztény Magyarország felépítése közbeni erőfeszítések során meghallani Jézus hangját is. Jelenleg ott tartunk, hogy hoztunk egy rendelkezést, ami tovább gyötri az eddig elgyötörteket, de úgy igazán nem visz közelebb a hajléktalanság kétségtelenül komplex és nagyon nehezen kezelhető problémájának enyhítéséhez. Ahogy egy cikk fogalmazott: jelenleg nincs út a hajléktalan létből a bérlő-létbe, nem vezet ösvény az utcáról egy stabilabb életforma felé. A kettő közti hidat egyelőre több-kevesebb sikerrel a civil szervezetek próbálják megteremteni.
Most azonban hoztunk egy törvényt, ezzel akarjuk elkerülni a közterületi hajléktalanságot. De vajon nem kerüljük el közben Krisztust is?
... Egyszer egy ismerősömmel sétáltunk. Egyszer csak félbeszakította a csevegésünket, és odalépett egy szemmel láthatóan kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatalemberhez (a fiú éppen fillérjeit próbálta összekapargatni egy pár kifli vásárlásához az utcai árusnál), szó nélkül kisegítette őt, majd köszönetet nem várva karomba öltötte a karját és gyors tempót diktálva szó szerint elhúzott engem a helyszínről. Nem igényelt magyarázatot a helyzet, ő is csak ennyit mondott: "Micsoda remek lehetőség!"
VálaszTörlésSytka, azt hiszem picit eltér a gondolatunk :-) Ugyanis az állam és a kormányzás szerepe nem ugyanaz mint az egyházé. Nem kell jézusinak lennie, ez szipla pacifizmus lenne. Még akkor sem ha az állam kulturálisan keresztény gyökerekkel rendelkezőnek definiálja magát. Az életvitelszerű utcán élés és minden azzal járó deviancia és közegézségügyi kockázatának kontrolálatlan engedése nem hinném, hogy belekeverendő a jézusi lelkületbe. Ha az állam ezt nem venné tudomásul és nem kezelné akkor pont nem töltené be a funkcióját.Tudtommal egyébként számos fokozata, lépcsője van állami részről annak, hogy ez kezelve legyen. Lehet, hogy ez nem mindenben helyes, de az sem ami eddig volt. Az egyházaknak és a karitatív szervezeteknek itt óriási feladata, és lehetősége van.
VálaszTörlésZoli, egyetértek: szerintem is el kell választani az egyházat és az államot, a kormányzást. De épp ez az egyik, amit a jelenlegi kormányzás sem felismerni, sem megtenni nem kíván. Viszont innentől kezdve, ha maguk hangoztatják, hogy ők keresztény kormány és keresztény alapokon álló társadalmat akarnak szervezni, az jogosan lesz számonkérhető rajtuk.
TörlésA másik pedig: egy dolog azt mondani, hogy nem keverjük össze a hitünket a kormányzással. Az viszont egy másik, hogy keresztény emberként (ahogy politikusaink gondolnak önmagukra) szöges ellentétét tesszük annak, amit a Szentírás elvár a szerencsétlenekkel, szegényekkel, kiszorultakkal kapcsolatban tőlünk. Tehát mondhatom én azt, hogy a politikai tevékenységeimben nem akarom a hitemet direkt mód megjeleníteni - nade azért ha hívőnek vélem magam, akkor nem fogok politikusként sem olyat tenni, ami elég világosan szembenáll a hitemmel, nem? Közegészségügyi kockázattal együtt.
Nekem nem tetszik a hit és a kormányzás szétválasztása, mert rossz gombot varr egy nehezen kezelhető kabátra. Olyan paradigma, ami elsőre jó ötletnek tűnhet, de több problémát és ellentmondást vet fel, mint ahányat megold.
Törlés1. A közel-keleti, illetve déli éghajlat egész évben lehetővé teszi a szabadban alvást, a többi éghajlat nem. A miénk sem. A szabadban alvó nem szabad, hanem önpusztító. Az önpusztítás ellen sz'tem minden felelősségteljes embernek kötelessége aktívan fellépni. Majomszeretetre hivatkozni ilyenkor menő, viszont demagógia. Az önpusztítás szabadsága érdekében Jézusra hivatkozni? Szerintem gáz, legalábbis átgondolandó.
2. Gyakorlati problémákat nem lehet csupán törvénnyel megoldani. A törvény formailag megnyugtat, de ez hamis nyugalom. Vagyis a posztban felvetett probléma erre vonatkozó fele szerintem is jogos.
3. A gyakorlati megoldás a nehezen kezelhető kabát. De nem passzol rá a hit vs. kormányzás nevű gomb. Milyen jó lenne gyakorlati megoldásokról értelmesen gondolkodni egyéb pótcselekvések helyett.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésLaci, részben egyetértek veled. Senki nem mondja, hogy a hajléktalanok önpusztító életformája bármire is megoldás lenne, pláne hogy támogatandó. De a jelenlegi törvény éppen az önpusztításukat sietteti: mivel jóval kevesebb a normális(!) hajléktalanszállók kapacitása a hajléktalanok valószínű számánál, így ez a szabályozás annyit fog elérni, hogy ezeknek az embereknek a jó része kiszorul a városból-városokból és valahol "odakint" meghal. Aztán persze lehet mondani, ugye-ugye kevesebb lett a hajléktalan, működött a törvény!
TörlésBiztos, hogy ez egy keresztény politizáláshoz illeszkedő menetrend?
Kedves László! Bár részben egyetértek veled, de ezzel nem tudok mit kezdeni:"Az önpusztítás ellen sz'tem minden felelősségteljes embernek kötelessége aktívan fellépni. Majomszeretetre hivatkozni ilyenkor menő, viszont demagógia. Az önpusztítás szabadsága érdekében Jézusra hivatkozni? Szerintem gáz, legalábbis átgondolandó." Dolgoztam hajléktalanok között szállón is. Csak abból az időből példák, amik nem kivételek annyira, és cseppet sem fedik a soraid: Bácsika- akinek a háza a fia nevén van, mert ráíratta-, elutazik 3 hónapra ápolni a haldokló testvérét, és mikor hazaér, ismeretlenek nyitnak ajtót, megkérdik, maga ki? Ő hol kopogott? (Hajléktalanszállón.) Válás után kisemmizett férfiak, akiknek nincs munkájuk, hol kopogtak? Azok a fiatalok, akik intézetben nevelkedtek fel, rossz mintákkal, satöbbi, útjára eresztik 2 millióval 18 évesen, ami elfogy 2-3 hónap alatt max, hol kopog?Utcára kerülő devizahiteles? És így tovább.
TörlésNem lehet ezt általánosítani, és nem az a megoldása, hogy ilyen törvényeket alkotunk. Ez szánalmas, és felháborító.A probléma gyökerét kéne megoldani, de az már olyan szociális feladat, ami alapstruktúrákat feszegetne, ezért inkább hanyagolandó. Azzal, hogy eltüntetjük őket, csak a valóság torzításának egy újabb próbálkozása, ami szintén az ország és az emberek megosztottságát fokozza. Pl. a betegségek, satöbbi. Amíg ez nem volt politikai téma, mindenki pont lesz@rta, pedig akkor is volt nem kevés számú hajléktalan. Gyomorforgató ez az egész, főleg, ha figyelembe veszem, hogy bárkiből lehet hajléktalan pillanatok alatt. Akkor meg majd jól eldugják valahová, mert szállóhely már most sincs elég. De meglehet, majd a stadionok erre a funkcióra pont megfelelőek lesznek.
Elvben egyáltalán nem illeszkedik bele – abban a formában, ahogy te megfogalmazod. Csak nem biztos, hogy a tényeket korrektül összeszedve tutira úgy áll a helyzet, ahogy megfogalmazod. A gyakorlatban szerintem ismét egy célzott provokációról van szó: az ellenzéki gondolkodók vérig lennének sértve, ha a kormány kivezényelné őket reggeli tornázni. Így meg ujjonganak, hogy szuverén felháborodásukban kimehetnek reggeli tornázni.
TörlésSokadszor ismétlődő képlet: ami végrehajthatatlan, az végül be sem lesz vezetve, és a sok szájtépés közben a kormánypártok népszerűbbek lesznek, az ellenzék meg ismét beégeti magát. Mikor okosodnak már...
"A gyakorlatban szerintem ismét egy célzott provokációról van szó"
TörlésLászló, nem mondod?! Hú, de ravasz! :(
Lillanyó, feltűnhet, hogy a kormány tematizál, az ellenzék reagál, és az eredmény mindig ugyanaz. A politika egyik fő szabálya, hogy az nyer, aki tematizál, vagyis aktívan irányítja a diskurzust. Ez nyugaton is így van, csak ellenkező előjelű a tematika. És aki arra reagál, ott az veszít.
TörlésKülönben: üdítő változatosság, hogy a migráció mellett más téma is folyhat a csapból.
Még annyi talán, hogy mi is ez valójában...Az ilyen törvények, és mindazok, amik komolyabb megosztottságot szültek az országban, az emberségünkből vesznek el, mert csak a szélsőségek vitáznak egymással. Tompítják, vagy kioltják, elszürkítik az empátiára való hajlamunk, mert ha valaki segítségre szorul, akkor nem biztos, hogy azt kell vizsgálgatnom, hogy hogyan,kinek a hibájából jutott odáig, hanem csak simán segíteni, ha arra van indíttatásom. Milyen út ez, és hová vezet? És itt megint csak annyit tudok még, hogy sosem tudhatjuk, mi lesz velünk, nem-e kerülünk hasonló helyzetbe, és hogy akkor milyen viszonyulást éreznénk segítőnek, felemelőnek...
VálaszTörlésA „megosztottság”-ra hivatkozás érzelmi nyomásgyakorlás, hogy ne merj kilépni a bal-lib Mátrixból. A demokrácia lényege, hogy bosszantó mértékben is lehet másképp gondolkodni, és ezt el kell tűrni. Amikor már nincs félelem, Bibó után szabadon, „demokráciában élni annyit tesz, mint higgadt érvekkel tűrni a fájdalmas konszenzushiányt”.
TörlésIgazad van: törvénnyel tényleg nem lehet nehéz gyakorlati problémákat megoldani. Azokat a gyakorlatban kell kezelni először, és ha ott már sikerül, akkor kodifikálni a tapasztalatokat. Vagyis hülyeség a törvénytől várni a megoldást. (Más országokban nincs tv., hanem karhatalmilag elűzik a hajléktalanokat, és lapítanak erről, a lakosság meg örül. Valójában ez sem megnyugató, csak nincs szem előtt. Nem tudok olyan országról, legyen bármilyen gazdag, ahol a hajléktalanságot érdemben kezelnék.)
Elolvastam a fenti kommentedet, és tényleg vannak önhibájukon kívül hajléktalanná váló átlagemberek, kb. egy tucat/ország. A többi pár tízezer viszont nem átlagember, hanem spéci problémahalmazos, ne hülyítsük magunkat, hogy nekik csak jó szó, meleg zuhany meg egy tányér kaja hiányzik a hétköznapi boldog emberré váláshoz. A munkaerőhiány egész jól felszippantja a könnyen menthető részt. Az utóbbi hetekben több olyan postai dolgozóval, pénztárossal, buszsofőrrel(!), stb. találkoztam, aki ilyen körből érkezőnek tűnik.
Az ügy bonyolultságát figyelembe véve, minden tiszteletem a tiéd, hogy a gyakorlatban segítesz, ez nagyon fontos, áldozatos munka.
notáhol dayna: Egyetértve soraiddal hozzátennék valamit még az aggodalomra okot adó társadalmi jelenségek sorához.
TörlésAnnak a tapsikoló tömegnek a lelkülete igazán ijesztő, akiknek ez a műsor igazán szól, mert az "ellenzék", aki ugye ugrik a provokációkra, az egy dolog. Utóbbi -szerintem- valahol még erősödik is elveiben, emberi tartásában a maga sajátos módján ezeknek a valóban provokatív akcióknak a hatására. De -sejthetően- igazán nem ők a célcsoport ... a tapsikolók fejében vajon mi játszódik le?
A másik gondolatom pedig az, hogy néha az is éppen elég, ha egyszerűen békén hagyjuk a másikat.
Külföldi példákat tanulságos kicsit megnézegetni, hogy milyen módon éli meg egy toleráns társadalom azoknak a jelenlétét, akik nem a feltétlen anyagi gyarapodásban látják az életük értelmét és akár tudatosan is választják a vagyontalan hajléktalan, ha úgy tetszik lemondott, független létet.
Lillanyó, szerintem még mindig arról van szó, hogy véget ért a hidegháború, és átfogó ellenségkép híján most kevésbé fajsúlyos témák mentén forgácsolódik szét a közélet.
TörlésHidd el, elég lenne egy közös külső ellenség ahhoz, hogy hirtelen senkit se érdekeljenek a ma milliókat lázba hozó „ügyek”. Szerintem mázlisták vagyunk, és okunk van a hálaadásra, amiért nincs közös külső ellenség a láthatáron, és így van időnk kis horderejű nézeteltérésekkel pepecselni. Már-már unalmunkban, jó dolgunkban.
A másik olvasata a közéleti cirkuszi bohóc show-nak, hogy amíg megy a mechanikus csihi-puhi, a kormány egy nagyobb szabású jövőkép felé halad, ami jelentős részben független a csihi-puhi témáitól és érveitől. Ez a határozott jövőkép ott van az orrunk előtt, de nem látjuk a cirkuszi felfordulásban.
Konkrétan: egy fő szabályként a munkára épülő, fenntartható és az egyént képességei szerint kiteljesítő társadalom felé haladunk. Itthon. Másutt nem feltétlenül erre „haladnak”.
"egy fő szabályként a munkára épülő, fenntartható és az egyént képességei szerint kiteljesítő társadalom felé haladunk." :D :D :D .... a három kacagó pofa efelett érzett kitörő örömömet kévánja kifejezni :D :D :D és lám-lám, és milyen öröm látni, hogy az igazán tehetségesek már magukénak is tudhatnak egy-egy komplett ágazatot, egy-egy médiabirodalmat ... hát ez lelkesít is mindenkit, hogy nem kell mást tenni, csak lobogó hajjal haladni arccal a 'nagyszabású jövőkép felé.....
TörlésLászló, László ....
Azt véletlenül sem kérdezem meg: miért is szükségszerű szétforgácsolni a közéletet?! Pláne olyan fajsúlytalan témák mentén, mint a társadalmi együttérzés ?! Amin -nem mellesleg- az egész társadalom működése alapul ?! Mondom, nem kérdeztem meg, úgyhogy ne válaszolj légyszi-légyszi, mert egy napra ennyi öröm bőven elég.
Akkor nem is válaszolom, hogy némely téma a fontosság illúzióját kelti, mert hirtelen rá van gerjedve sok ember, aki sem előtte nem tudott róla sokat, sem aktuálisan, sem a jövőben nem fog vele foglalkozni. Pár percre azt hiszi, hogy a felháborodása valamit számít, valamin változtat, pedig nem. A változtatáshoz elkötelezettség és hozzáértés is kell, az meg hiányozni szokott a felháborodókból.
TörlésŐszintén: „A” vagy „B” álláspont hangoztatása (adatok, összkép, elkötelezettség és kitartás nélkül) javít vagy ront a hajléktalanok helyzetén? Se nem javít, se nem ront. A kocsmai sörözés is nagyobb hatású.
Ezt nem Sytkának írom, rajta látom, hogy hiteles, jövőre és két év múlva is elkötelezetten foglalkozik majd a témával. Ahogy én is. Nem az egyetértés a lényeg, hanem a kitartó munka. Valahogy e felé kellene tendálni, hogy meghaladjuk a pózoló háborgást.
Kedves Lillanyó! Én azt nem egészen értem, hogy a saját példád hogy kerül a képbe. Ismerősöddel sétáltál, aki némi készpénzt adott egy kiflire kéregető embernek, majd továbbsietett, nehogy az illető elkezdjen hálálkodni, mert, úgymond, mindenkitől ez volna a természetes. Jól értettem? Ez így rendben is volna, ha nem ebbe a kontextusba kerülne, tehát, hogy az állam, vagy a társadalom egésze hogyan kezelje a problémát. Ahogy ismerlek, nem vagy olyan naív, hogy ebben a személyes gesztusban látod az intézményes megoldás lényegét is. De akkor mit tegyen az állam? Vagy az önkormányzat? Semmit? Bízza ezt a problémát rád, és a barátaidra? Én is dolgoztam a hajléktalanellátásban. Hidd el, Pesten aki akar kiflit enni az talál. Meleg ételt, szállást, mosakodási lehetőséget is. Valaki azt írta, hogy úgy született ez a rendelet, hogy nincs elég férőhely. De van. Tavaly született egy olyan rendelet, (a szakma másik oldalának nem kis felháborodására), hogy vörös riasztás esetén a bentlakásos otthonok is kötelesek szállást biztosítani.
TörlésDe a TBC-jéből is ki kellene gyógyítani, önmagáért is, meg érted is, hogyha rádköhög, akkor ne kapd el te is. Szabályokat nem azokért kell alkotni, akik maguktól is elmennek az orvoshoz, engedik magukat kezeltetni, és keresnek egy WC-t, ha kakilniuk kell. Hanem azokért, akik sem az én, sem a te szép szavadra nem hajlandóak erre.
Egyébként nagyon birom a stílusod! :-)
Kedves Omnium Minister!
TörlésKöszönöm, hogy rákérdeztél, mert már elküldés után visszaolvasva nekem is volt olyan érzésem, hogy lehet értelmezni így is, meg úgy is.
A kommentem valóban inkább Sytka szívhez szóló posztbéli gondolataira reflektált volna, miszerint aki az elesetteken segít, az magán a Megváltón segít illetve vele találkozik ebben a gesztusban. Az ismerősöm is erre utalt egyébként, pontosan ennek a 'találkozási lehetőségnek örült. (Megtisztel, hogy megelőlegeztél nekem egy kicsit mélyebb gondolkodást (Hol az elpirulós szmájli gomb?!) )
Továbbgondolva persze a hajléktalanoknak a köz-területjéről való kiűzetésének egy óhatatlan járulékos következménye az is, hogy az utca embere a felszínes szabályok miatt elveszti a kézenfekvő lehetőséget a könyörület és együttérzés tettekkel való közvetlen kinyilvánítására, ha a rászorulók elkerülnek a látóköréből ... Régen a koldusok a templom lépcsőin kéregethettek, és volt idő -ahogy történelmi olvasmányaimból tudom- amikor nem zavarták el onnan őket, méghozzá abból a ravasz megfontolásból, hogy az Isten házából kilépve a hívek mindjárt maga-maguk lecsekkolhassák, mennyire is nyitotta meg szívüket valójában a szertartás. Nyilván ilyesmi ma már nem adhat végső, mindenki számára megnyugtató megoldást ... de olyan lehet, hogy nincs is?!
Nem kell az embernek szociológusnak lenni, hogy érezzük, a hajléktalanok többségének hajléktalansága csak a személyes gondjaik külsősége ... az okokat pedig a hajléktalan szálló önmagában, de még tán a az intézményes és civil segítőkkel együtt sem képesek 100 %-osan orvosolni - egyszerűen a népesség egy része minden időben a lemaradók pozíciójában kénytelen leélni az életét. Az a nem mindegy, hogy a szépek, okosak, sikeresek és az élet koronázott vagy koronázatlan császárai hajlandók-e rálátni a sor végén küzdőkre, a templom lépcsőjén kuporgókra?
Ahogy a törvény hatálybalépése óta eltelt három nap tanulsága is mutatja: a hírek szerint az utcákról, a frekventált helyekről ugyan eltűntek -így a rendszeres öntevékeny civil segítők látóköréből is!-, de a
hajléktalanszállókon jelentkezők száma nem emelkedett ezzel párhuzamosan ....
Hosszasan lehet sorolni azokat a kormányzati intézkedéseket, amik az én nyilvánvalóan békaperspektívámból nézve hecckampányszerűen, cinikusan bontják a társadalom szolidaritási hálójának mind formális, mind informális kötéseit ... mindez azért ebből a látószögből tekintve és összességében brutális koncepciót (koncepciótlanságot?!) sejtet - akár csupán hatalomszerzési-megtartási (elterelő) technikának szánják, mint az ellenzék cukkolására bedobott menetrend szerint érkező gumicsontot, akár a hozzá nem értés (tüneti kezelés) következménye, akár a szociális védőháló szándékos struktúra-átalakításának (megszüntetésének?!) előre megfontolt lépései.
(... persze a kérdésre nem válaszoltam: Mit tennék én? :(
TörlésFhúúú, az én verzióm meglehetősen hosszú távú és sokak számára biztosan kevéssé szimpatikus avagy utópisztikus. A kifejtésével nem fárasztanám itt az olvasótársakat (így is elnézést kell kérnem, hogy méltatlanul uralom a teret), de a vezérmotívum egyetlen szóval kifejezhető: mértékletesség.
Gondolatébresztőnek talán ennyi is elég ;)
Köszönöm, hogy nem skatulyáztál be a hecckampány szekértolói közé, és érdemben tudunk beszélgetni. Őszintén szólva én tudatosan kerülöm a dolog politikai olvasatát. (A naivitásért járó virágcsokrot az öltözőbe kérem.) Mint említettem dolgoztam közöttük, és tisztán a tapasztalataim, a praktikum szempontjából mondom, hogy szükség van a szabályokra.
TörlésMilyen érdekes, hogy a templom lépcsőjén ülő koldussal kapcsolatos felelősségünknek is lehet egész más olvasata! Veled ellentétben én azt mondom, hogy épp a zsebből előhúzott, és bizonyára a legynagyobb jószándékkal odaadott kétszázassal teszünk a legrosszabbat. Hogy miért?
1. Elhitetjük magunkkal, hogy ezzel letudtuk a dolgunkat. Legfeljebb hozzágondoljuk, hogy a többit oldja meg az állam a befizetett adómból. Igen ám, de hogyan? És máris ott vagyunk az előbb is feltett kérdésnél.
2. Aki sikeresen koldul, nem lesz érdekelt abban, hogy valami más, emberhez méltóbb túlélési technikát válasszon.
3. Aki sikeresen koldul, arra rászáll a koldusmaffia. Az utcán élőket nem az éhenhalás veszélyezteti leginkább, hanem a kiszolgáltatottság. Az utca hiénái belőlük élnek, hasonlóan a stricikhez. Lehet, hogy te jó lelkiismerettel lépsz be a templomba, miután 200 Ft.-tal hozzájárultál a felelmelkedéséhez, de mire kijössz a miséről/istentiszteletről, (megfelelő rész aláhúzandó) nagy valószínűséggel már lenyúlták tőle.
Az nyilván nem a te hibád, hogy kevés szó esik a közbeszédben, milyen sziszifuszi szakmai munka folyik az intézményekben, hogy tényleg legalább néhányan jussanak egyről a kettőre. Szerintem még azt sem lehet mondani, hogy annyira kevés pénz, és kevés elkötelezett ember van rá. Ennek ellenére az eredmény sajnos nagyon csekélyke.
Fejet hajtok az érveid előtt ... sajnos igazad van. Abban gondolom egyetértünk, hogy bár ne lenne!
TörlésKettőtök érdekes és értékes eszmecseréjéhez csak egy gondolatot szeretnék hozzátenni. Mindezt úgy, hogy magam is forgolódtam hajléktalanok között (főleg akkor, amikor egy missziós szervezetnél töltöttem az időmet, illetve amikor saját gyülekezetem főzött rájuk). Szerintem a hajléktalanság nem pusztán arról szól, hogy kint alszunk az utcán koszban-betegségben fetrengve, és várjuk a járókelőktől a százforintost, amit elköltünk piára meg cigire. Aki ennyit fog meg az egészből, az elmegy a lényeg mellett.
TörlésÉn úgy látom, a hajléktalanság egy lelkiállapot. Valami olyan pszichés helyzet, amiben az ember már lemondott saját magáról, csak a puszta ösztönei, az élniakarás genetikája tartja létben. Ez magyarázza azt, hogy miért szórják el a koldult pénzt is cigire meg piára. Miért olyanok, amilyenek. A cigi és pia, a kábulat az egyetlen kilépési lehetőségük a valóságból - legalább néhány órára. Ha jól berúgnak, akkor nem tudják, hogy ők hajléktalanok. Ezt az érzést pedig muszáj átélniük, hogy képesek legyenek életben maradni. Ezzel persze nem indokolni akarom a részegséget, csak megláttatni, hogy a felvilágosult, jómódban élő polgár megjegyzése, amikor odaböffenti, hogy "minek isznak annyit?" egy végiggondolatlan ítélkezés.
Nos, innen, ebből a lelki mélységből indul egy hajléktalan rehabilitációja, innen kell ezeket az embereket felkarolni, segíteni, ami iszonyú nehéz feladat. Óriási akaraterő és jellem kell ahhoz, hogy ebből valaki képes legyen kiszakadni - amiben egyébként szerintem nagy fegyvertény lehet a hit.
Namost, ha ez így van és a hajléktalanság lelkiállapot, mégpedig egy borzasztó mélyen lévő lelkiállapot, akkor vajon mit jelent az ilyen emberek számára, amikor a törvény szigora lesújt rájuk, adott esetben bíróság elé citálja őket, elveszi a maradék kis holmijukat is? Valószínűleg nem sok jót, sőt a mélynél is mélyebbre löki őket. Menjenek el hajléktalanszállóra? És ha elmennek, akkor az jó lesz nekik? Az segít a probléma megoldásában? Attól megindulnak felfelé ebből a lelki mélységből? Aligha.
Kedves Sytka!
TörlésNa ezt a kommentet kellene valahogy kijuttatni a közbeszédbe, minél szélesebb körbe! Akár szó szerint is, annyi lényeglátással, megértéssel, annyira pontosan és velősen fogalmaztad meg a lényeget ... ja és szívhez szólóan (tudom, hogy ismétlem ezt a fordulatot, de valahogy mindig ezt érzem)
„Menjenek el hajléktalanszállóra? És ha elmennek, akkor az jó lesz nekik? Az segít a probléma megoldásában? Attól megindulnak felfelé ebből a lelki mélységből?”
Törlés– Szerintem igen. Ha nincs pénzed azokra a dolgokra, amikre vágysz, megoldás, hogy elmész dolgozni, és megkeresed a szükséges pénzt? Igen. Ha nem keresel eleged a munkáddal, megoldás, hogy tanulsz egy jobban fizetett szakmát, és abban helyezkedsz el? Igen. Vannak idők, amikor ez vágyelvű gondolat, mert nem olyan a gazdaság. Ma viszont olyan, hogy az egyszerű lineáris logika működik.
Mai tapasztalat: munkagép kellene a kertembe, mert nincs 2 hónapom ásni és lapátolni. (Gondoltam naivan.) Hiába keresek, mert vagy nincs gép, mivel nagyobb építkezésen dolgozik beláthatatlan ideig, vagy véletlenül lenne gép, néhány héten belül, de nincs rá kezelő. „Az összes gépkezelőnk kilépett” hallottam ma reggel. A szelektív hulladékot egy nap késéssel viszik el hetek óta, mert nincs ember. Bármi legyen is a hajléktalansággal kapcsolatos nehezen felderíthető elvont igazság, gyakorlati szimpátiára senki sem számíthat, aki ma nem hajlandó dolgozni, az tuti.
TörlésErről jut eszembe: aki óriási ellenállást érez magában a hajléktalanság kormányzati kezelése miatt, az hatásosabban emelheti fel a szavát a hajléktalanszállókba ténylegesen ellátogatva. Lehet, hogy pocsékak. Lehet, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak ott. Keveset tudunk erről, mert az ellenzők az elméleti vita terepén érzik jól magukat, és a gyakorlat nem igazán foglalkoztatja őket. Pedig elméletben a szálló pont jó ötlet: ha turista vagy egy szép városban, és választhatsz a szálló meg az utca között, a szállót fogod választani, nem? A hajléktalanok fordítva gondolkodnak – megérne egy körképet, hogy miért.
Hát akkor László, nem marad más hátra, köpj a tenyeredbe, és "magad uram, ha nincs szolgád!"
TörlésKedves Sytka! Teljesen igazad van, hogy a hajléktalanság egy lelkiállapot. Szándékosan nem is hoztam elő az átlagember sztereotípiáit ezzel kapcsolatban. (Mintha te mégis azokkal vitatkoznál.) De hidd el azt a komplex, személyre szabott (mert erre a helyzetre is igaz, hogy minden eset egyedi) segítséget nem tudod megadni úgy, hogy leülsz mellé a padra és elbeszélgetsz vele. Netán egy gulyáságyú mellett állsz, és az egyik szemed arra figyel, hogy az erőszakosabbak ne tolakodjanak előre, a másikkal, hogy a hőbörgő részeghez kell-e rendőrt hívni, vagy te magad is tudod kezelni a helyzetet, és közben azon agyalsz, hogy már csak 10 adag leves van a kondérban, de még harmincan állnak sorba, mit fogsz csinálni...
TörlésSzóval továbbra is azt állítom, hogy azt az "iszonyú nehéz feleadatot", ahogy te is fogalmazol, csak védett környezetben, azaz intézményes keretek között lehet felvállalni. "Menjenek el hajléktalanszállóra? És ha elmennek, akkor az jó lesz nekik? Az segít a probléma megoldásában? Attól megindulnak felfelé ebből a lelki mélységből? Aligha." Ezek szerint te sem tudod, hogy az átmeneti szállókon főállású szociális munkatársak (amely munkakört jelenleg teológus végzettséggel is be lehet tölteni, tessék élni a lehetőséggel!!!) kizárólag azért dolgoznak, hogy az együttműködésre hajlandó kliensekkel közösen kialakítsanak egy stratégiát a kitörésre. Én személy szerint egy egyházi fenntartású szállón dolgoztam, ahol pont azok az értékek, eszközök állnak rendelkezésre, amelyeket te is fontosnak tartasz. Egy kifejezetten elkötelezett, hívő csapatban dolgozhattam. Azt mondom van is értelme, de hidd el a munka 90%-a ott is sokkal prózaibb, mint sokan gondolják.
Tudom, hogy mindezek helyett sokan csak azt fogják látni, és feltenni a fészbukra, hogy két rendőr igazoltat valakit és aztán betuszkolja a rendőrautóba. Igen, biztos lesz ilyen. Nem szép látvány. Az sem, amikor egy anyuka vonszolja a hisztiző gyerekét a szupermarketben, mert nem érti meg, hogy az a szabály, hogy csak fizetés után eheti meg a túrórudit. Nem akartam cinikus lenni, de azért jutott eszembe ez a hasonlat, mert ott is igaz, hogy attól még az anyuka szeretheti a gyerekét, és járókelőként nem fogom őt kioktatni, hogy micsoda szülő az ilyen.
Kedves Mindnyájan! Közben látom, hogy Lászlóval párhuzamosan írtunk, azaz amit írtam, abban még nem vettem figyelembe az ő gondolatait.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésLillanyó! Igazad van; bár ne kellene ezen a témán vitáznunk. És azt is látom, hogy Sytkához hasonlóan te is a leginkább saját komfortérzetéért aggódó átlagember hozzáállása ellen szólsz, és ebben is igazatok van.
VálaszTörlésOmnium Minister! Ahol van szeretet, ott van megértés! :-)
TörlésLillanyó:
Törlés„nem marad más hátra, köpj a tenyeredbe, és 'magad uram, ha nincs szolgád' ”
– Igen, igazad van, ez a megoldás... és az általános elvárás.
Azért az érdekelne, miért épp a mértékletesség jut eszedbe, ha a megoldásról kezdünk gondolkodni. Egyszer majd elmondod?
Törlés
TörlésValahogy kimentek a divatból az olyan szerzetesek, akik tényleg nincstelenül, hajléktalanul járták vándorútjukat, meg-megálltak a településeken, igazán rábízták Isten kegyelmére a mindennapjaikat, a túlélésüket ... ettek, ha a népektől alamizsnát kaptak, megelégedtek a porták nyitott színjeivel alvóhelyül. A középkorban még tömegével vándoroltak hirdetve az igét.... jól tudom? Puszta jelenlétük, megjelenésük a maga letisztultságában, bibliai szegénységében minden szó nélkül is egy komplex tanítás lehetett, ahogy képzelem.
A mértékletesség az a falat, amit nem eszem meg ... az a kényelmi cikk, amit nem veszek meg ... az a szó, amit nem mondok ki ...
Sytka így írt a posztban: "mélyen igaz a kiexponált kép, ahogy Jézus szegényekkel és szerencsétlenekkel, rászorulókkal és kisemmizettekkel tartózkodik egy társaságban. Lukács evangéliumának szinte alapvetése a szegényeket magához ölelő, gazdagokat és jómódúakat korholó Megváltó figurája."
A mértékletesség az a kicsi lépés, amit nem teszek meg, amivel nem távolodom el ettől az üzenettől.
Hogyan oldaná meg ez a mértékletesség a hajléktalanok "problémáját" (is) ?! Hosszú-hosszú távon - ahogy ma állunk ...
Kedves Mindenki!
TörlésEgy átfogó elméleti megfontolás, gyakorlati következményekkel: keresztényi nézetben a Messiás elérkezésével a világ megváltatott, nem olyan már, mint az előző világ. Potenciálisan tökéletessé vált, olyan mértékben, amilyenben az egyes ember hajlandó magába nézni, és önként betartani a 2 fő szabályt (Istent teljes erőddel/eszeddel, embertársadat mint önmagadat). Javulást azóta alapvetően belső személyiségreform, és kevésbé külső, rendszerszintű átalakítás hoz.
Jézus a Messiás előtti világot járta, és hozta messiási potenciálba, ezért nem lehet azt mondani, hogy tedd pont azt, amit Jézus, az a tuti, attól leszel igazi. NEM, mivel nem vagy Messiás, és az igazi Messiás már elintézte, hogy neked „csak” a 2 fő szabály a feladatod. (Ami nem kevés.)
A Messiás utáni világban is vannak (belső reform előtt álló) szegények, akik viszont tucatnyi létrán indulhatnak felfelé, a nem szegény állapot irányába. Mert a 2 főparanccsal foglalkozók kiépítették az oktatást, az adózást, az ellátó hálózatot. Aki nem indul a jobb létállapot felé, az nem tartja be a 2 fő parancs egyikét sem, tojik a jó szándékú, érte is aggódó embertársaira, és persze, hogy rosszul van. Logikus, hogy csak úgy lehet. Kezdje betartani, önként a 2 fő parancsot, vagy legalább vegye igénybe a 2 fő parancs szerint kiépített létrák valamelyikét, és jó lesz neki is. Ez a megoldás, és NEM a nyúlós szociális demagógia.
Lillanyó: Ebben a dologban rokonlelkek vagyunk. Családommal együtt igyekszünk sokkal kevesebbel megelégedni, mint amit (most már) megengedhetnénk magunknak. Megesszük a 3-4 napos kaját a hűtőből, és engem úgy kell traktorral elvontatni egy ruhaboltba, hogy vegyek végre valami új cuccot. De viszont kocsival járok dolgozni, mivel máshogy nem tudnék. Közben azon bosszankodom, hogy a 80 kilós testem mozgatásához további 800 kilót (az autó súlyát)is el kell mozgatni A-ból B-be, és ez mennyi elpazarolt energia. De elfogadom, hogy egy ilyen kultúrában kell élnem. Egyetértek veled, hogy a felül levők felelőssége, ha a társadalmi olló olyan szélesre nyílik, hogy már csak ellenségként tudnak egymásra tekinteni a társadalmi csoportok. De pl a jelenlegi nagyvárosi hajléktalanság pont egy olyan modernkori probléma, amit a kolduló szerzetesek lelkületével, de mindenképp más módszerekkel lehet enyhíteni.
TörlésLászló: Nekem férfiaggyal egy kicsit könnyebb megtalálni a bicskanyitogatóan utilitárius világszemléletedben azt, ami kétségkívül logikus és elfogadható. De a 2. főparancsolat következetes gyakorlása mégiscsak azt jelenti, hogy újra és újra közvetlen kontaktusba kerülsz a segítségre szoruló emberekkel, és nem kizárólag az adódból megvalósuló ellátórendszeren keresztül. Te nem így gondolod?