Egy volt, ma legalább három... egy szentség története

A kereszténységet számos kisebb-nagyobb töréspont szaggatja különféle felekezetre, sőt a felekezeteken belül is irányzatok jönnek létre és virágzanak az eltérő teológiai felfogások. A hívő emberek - akár a vasreszelék a mágnes közelében - úgy rendeződnek el az egymást megosztó részletkérdések körül, és persze mindenki a saját álláspontját tartja biblikusnak. Van azonban egy olyan kérdés, ami nem másodlagos, egyáltalán nem elhanyagolható, és amely az átlagosnál is nagyobb töréspontot jelent a mai dogmatikában, valamint gyakorlatban egyaránt.

Aki az egyház többféle felekezetében mozog, az előbb-utóbb szembetalálja magát a kérdéssel, ami képes alaposan megosztani a hívőket: ez pedig a keresztség. Valahol kissé groteszk, hogy pont az távolít el bennünket a leghatékonyabban egymástól, ami a Biblia szerint eredetileg az egyik leginkább egyesítő pont volt az első keresztények között. Hiszen Pál az efezusiaknak még így fogalmazott: "egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség" (Ef 4,5). Az első keresztények valószínűleg tudták miről szól és mi a lényege a keresztségnek. Ehhez képest manapság legalább háromféle, alapjaiban gyökeresen eltérő megközelítése létezik ennek az "egy" keresztségnek a nyugati egyházakon belül:

1. A katolikus felfogás szerint a keresztség szinte automatikusan hat, vagyis önmagában hatékony tett. Gyerekeket is meg kell keresztelni, de a keresztséget a bérmálás szentségével szükséges megerősíteni.

2. A protestáns nagyegyházi felfogás szerint a keresztség nem hatékony önmagában. Nem a keresztség tesz Isten gyermekévé, hanem a megtérés. Ugyanakkor a gyerekkeresztség jó, ami után illik konfirmálni - ez viszont nem egy szentség, ahogy a bérmálás sem az, mert szentségekből csak kettő létezik.

3. A kisegyházi (főként baptista, pünkösdi) keresztség csakis felnőttekre vonatkozik és nem kell semmivel utólag megerősíteni. A keresztséget tehát a felnőtt hívő kéri saját felelősségére. Pünkösdieknél mindehhez még a Szentlélekben való keresztség is hozzáadódik, ami most nem témája ennek a bejegyzésnek.

Természetesen a fenti rövid kis mondatokkal lehet kötözködni, mindazonáltal a lényeget szerintem jól kifejezik. A keresztség, ami az egyház elindulásakor egyféle és valószínűleg elég világos volt, mára legalább háromféle irányba halad, és masszív árkokat képes ásni a felekezetek közé. Persze arra a gondolatra, hogy "egy a keresztség" azt is mondhatnánk, hogy a keresztség attól egy, hogy egyszeri alkalommal történik meg, hiszen nem katolikusnak vagy protestánsnak, hanem kereszténynek keresztelnek meg bennünket, és magát az aktust nem ismételjük meg többször.

Ez kétségtelenül igaz, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy az egyes felekezetek nemhogy másként gondolkodnak a keresztségről, hanem abban is gyakorolják magukat, hogy újra megkeresztelik a hozzájuk érkező, más háttérből mintegy "átigazolt" hívőket. Így pedig sokak számára a keresztség mégsem lesz egyszeri esemény és átélés, hanem többszöri cselekménnyé válik. Volt olyan ismerősöm, akit még gyermekkorában megkereszteltek, később bérmálkozott is, de a hitét ezután nem gyakorolta semmilyen formában. Azután fiatal felnőttként egy pünkösdi jellegű közösségben megtért, ahol természetesen közölték vele, hogy gyermekkeresztsége teljesen érvénytelen, így akkor bemerítkezett. Nagyjából egy évtized múlva úgy vélte, az ortodox egyházban találhatja meg, amit valójában keresett - ott azonban megmondták neki, hogy egyik eddigi keresztségét sem tartják elfogadhatónak, ezért a keresztséget immár harmadjára is meg kellene ismételnie. Látható tehát, hogy csak szituáció kérdése, hogy az egy keresztség egyszeri keresztség-e vagy abból is több lesz adott esetben.

Mindezt úgy foglalhatjuk össze, hogy teljes dogmatikai széthúzás és a másik gyakorlatától való merev elzárkózás jellemző az egyetlen keresztség kérdésében, amiről hallgatólagosan mindenki tudja, hogy valójában csak egyetlen egyszer szükséges megtenni. Hiszen a keresztség - és ebben azért megvan az egyetértés - iniciációs szentség, ami azt jelenti, hogy ez az a cselekmény, ami mintegy bevezeti az új hívőt az egyházba, és ezáltal a helyi gyülekezetbe is. (Ne feszegessük most azt a kérdést, vajon ez mennyiben nevezhető elfogadhatónak!) Vagyis egy embert elvileg csak egyszer kell megkeresztelni - az újrakeresztelések ezért azt fejezik ki, hogy minden felekezet csakis a saját gyakorlatát tartja ama bizonyos egyszeri alkalomnak, míg a többiekét ebből következően tévedésnek és hamisnak.

Mi lehet a megoldás erre a - túlzás nélkül mondhatjuk - áldatlan állapotra, ami a keresztségről alkotott felfogásainkat körbeveszi? Pillanatnyilag én nem látok ilyen megoldást körvonalazódni. A közelmúltban jutott el hozzám a hír arról, hogy bizonyos körökben, melyek a kisegyházi felfogásnak megfelelően csak a felnőttkeresztséget látják igazán elfogadhatónak, létrehoztak egy számomra kissé öszvér megoldásnak tűnő eljárást, amit megerősítő keresztségnek neveznek. Ez főként olyanok számára elérhető, akik egy nagyobb egyházból érkeznek egy felnőttkeresztséget hirdető kisebb felekezetbe, és ott azzal szembesülnek, hogy legalábbis gyanakodva szemlélik a gyermekkeresztségüket. Ha például valaki katolikusból baptista szeretne lenni, és a baptista gyülekezetben bár nem presszionálják arra, hogy bemerítkezzen, akkor is egy idő után - látva a többiek gyakorlatát - elbizonytalanodik egykori gyermekkeresztsége érvényességében. Nos, ha szeretné, megteheti hogy bemerítkezik, de ha nem biztos a dolgában, akkor egy ilyen megerősítő keresztséggel ("biztos, ami biztos") beállhat a medencébe, ahol ünnepélyes keretek között kimondják felette, hogy keresztségét megerősítik. Bevallom őszintén, nem igazán értem ezt a gyakorlatot, noha érzelmileg valamennyire tudok azonosulni azok elbizonytalanodásával, akik egyik felekezetből átkerülnek egy másikba. Ha ugyanis egykori keresztségét ezzel megerősítettnek veszik, akkor mi szükség van ehhez egy újabb szertartásra, medencére, vízre és egyáltalán az egészre? Mindenesetre igazi megoldásnak ezt nem látom - sőt, inkább a teljes zavar újabb tünetének.

Van-e kiút egy ilyen alapvető kérdésben, amit minden felekezet igazi szentségnek és biblikus tettnek tart, vagy továbbra is fennmarad a mostani kavart-zavart állapot? Fontos lenne ezzel a kérdéssel többet foglalkozni, mert a keresztség nem egy mellékes tanítás, hanem az üdvösséghez is kapcsolható tett - vagy legalábbis tegyük hozzá itt is: vannak felekezetek, melyek így gondolják...