2019. február 18., hétfő

Többségben a kisebbség

Franciaországban furcsa dolgot vezettek be: mostantól nem lehet az iskolákban (egyelőre még csak ott) apának és anyának hívni egy gyermek apját és anyját, hanem ehelyett a "szülő 1" és "szülő 2" címkéket szükséges alkalmazni. Az intézkedéssel csökkenteni akarják a diszkriminációt a homoszexuális párokkal szemben - ámbár a lakosság 96%-a heteroszexuális. Megint a kisebbség került többségbe?


Tegnap ért véget Magyarországon a "Házasság Hete" rendezvénysorozat, amely azt a célt tűzte zászlajára, hogy az egy férfi és egy nő elkötelezett szerelmén és hűségén alapuló házasságmodellt népszerűsítse. Lassan már úgy kell fogalmazni: a "régi" vagy "elavult" modellt. Valljuk be őszintén, erre nagy szükség is van egy olyan trendeken alapuló modern világban, ahol lassan már bocsánatot is kell kérni érte, ha az ember nem transzszexuális vagy meleg. Persze azért legyünk korrektek! Nyilvánvaló, hogy egy normális demokráciának védenie kell a kisebbségeket, akik éppen kisebbségi státuszuk miatt képtelenek saját erejükből megóvni önmagukat. Bevallom őszintén, én megértem a homoszexuális embereket, hogy nem szívesen veszik a többségi társadalom részéről, amikor megbélyegzik és megalázzák őket, és a nyugati miliőben élve az is teljesen jogos, hogy képviselni kívánják a jogaikat - ez teljesen elfogadható egy normális elvek szerint működő demokratikus országban. Abban sem hiszek, hogy a homoszexualitás valami veszélyes és elkapható ragályos betegség lenne, mint az influenza vagy a bárányhimlő. Egyszóval és röviden: az érdekvédelmet, mint egy kisebbség törekvését saját határai oltalmát illetően, meg tudom érteni, el tudom fogadni, sőt bizonyos értelemben támogatom is.

Ám erősödő benyomásom, hogy ami jelenleg zajlik a modern nyugati világban, az már jóval túllépte a sztenderd védelmi célokat. Most már arról van szó, hogy a többségi társadalom bevett és működő szokásait is fel kell rúgni egy kisebbség vagy kisebbségek kényelme kedvéért. Ebből a szempontból most nem az a lényeg, hogy mi van beírva az iskolai ellenőrzőbe (melybe egyébként ha jól emlékszem eddig sem "apa" és "anya", hanem szülő vagy gondviselő elnevezés szerepelt - legalábbis Magyarországon), sokkal inkább maga az elv nyugtalanító, ami az ilyen intézkedéseket életre hívja, és ami újabb és újabb területeken üti fel a fejét. 

Anélkül, hogy az ördögöt a falra festeném, az az ember benyomása, hogy minden ilyen apró lépés egy erősödő tendenciának készíti elő az utat: egy olyan világ eljövetelének, ahol esetleg "anyák napja" helyett "szülő 1 napja" lesz (mert nehogy már megsértsük azokat a férfiakat, akik nem tudnak szülni, vagyis nem lehetnek anyák!), ahol illetlenség az "Anyám tyúkját" elszavalni (helyette a "Szülő 1 tyúkja" talán megfelel?), vagy ahogy azt már állítólag a Brit Orvosi Kamara kérte, ne beszéljünk kismamákról sem, mert az sérti a transzszexuális emberek érzéseit - helyette a "terhes személy" a korrekt kifejezés. Ez a világ nem egyszerűen toleráns lesz a mássággal szemben, hanem már kiszolgálja azt - ami ugye minőségi különbség. Mint amikor egy százfős néptánc csoportban van két ember, akik csak technora kívánnak táncolni - és akkor onnantól a kilencvennyolcnak is azt kell tennie. A kisebbség védelme addig terjed, hogy már a többség kerül végül kisebbségbe - ami egyszerre nonszensz és élhetetlen.

Az alternatív kisebbségek határok nélküli kiszolgálása ugyanakkor nemcsak ezért problémás. Hanem legfőképp azért, mert nem lehet úgy megtenni, hogy közben ne gyengítse a család hagyományos szerepeit. Minél nagyobb teret kapnak az alternatív megoldások, annál inkább teret vesztenek a bevett családi értékek, vagyis gyengül a család szerepe. Ez pedig baj, és nem azért, mert a konzervatívok kiabálnak miatta. Nem is azért, mert valamiféle maradiságból ragaszkodnánk a megszokott családi struktúrákhoz, hanem mert hosszú távon ez tűnik a működő formának. A kutatásokból ugyanis egyértelműnek látszik, hogy az a társadalom az igazán életképes, amely erős és összetartó családok mentén szerveződik. Az pedig ugyancsak számszerűsített kutatásokból nyilvánvaló, hogy a kivételek ellenére a melegházasságok tipikusan nem ilyenek: nyitottak maradnak a partnercserére, vagyis nem úgy tűnik, hogy stabil családhoz vezetnének. Vagyis a stabil társadalom stabil heteroszexuális kapcsolatokon nyugszik. Minden, ami ezt közvetlenül vagy akár közvetve gyengíti, magát a társadalom szerkezetét roncsolja.

Keresztényként érdemes abba is belegondolni, hogy régebben élet-halál kérdése lehetett, hogy valaki családban vagy azon kívül éli az életét. A Biblia sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel, és főként az Ószövetségből tűnik elég világosnak, hogy a családnak mekkora összetartó ereje volt. Ha az emberek betegek voltak, nem a körzeti orvoshoz fordultak, hanem a család ápolta őket. Ha egy gyerek tanulni akart, mehetett persze a bölcsekhez is ismeretet meríteni, de azért leginkább és elsősorban a családapához kellett fordulnia. Ha védelemre volt szükség, nem a zsarukat tárcsázták, hanem a család többi tagja lépett közbe. Egyszóval és röviden, igazán boldogulni sem lehetett jól család hiányában. Ma természetesen kiépített intézményrendszereink vannak, melyek egyrészt leveszik a család válláról ezeket a feladatokat, másrészt viszont akaratlanul is csökkentik a családon belül az egymásra-utaltságot. No persze nem sírnám vissza az ókori körülményeket, viszont a magam részéről azt sem szeretném, ha a jelenlegi trendek addig erősödnének, míg éppen a társadalom alapkövének számító családot végzetesen meg nem gyengítenék. A kisebbségek jogait lehetne úgy is szem előtt tartani, hogy közben a meglévő struktúrákat is működtessük - ahogy az egyébként más esetekben előfordul. Hogy éppen a szexualitás és család kérdésében miért nem, az azt hiszem sok dolognak a tünete, ami most messzire vezetne...

43 megjegyzés :

  1. Szerintem kucsit túltoltad. Biztos, hogy arról van szó, hogy nem lehet a szülőket apának és anyának hívni az iskolában? Nem lehet hogy csak arról van szó, hogy a gyermek felvételekor a hivatalos papirokba így írják bele? És ha ez így van, akkor mennyiben más, mint az évtizedek óta bevett magyar gyakorlat, ahol szintén nem apa és anya van, hanem szülő és gondviselő?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Biztos, hogy arról van szó, hogy nem lehet a szülőket apának és anyának hívni az iskolában? Nem lehet hogy csak arról van szó, hogy a gyermek felvételekor a hivatalos papirokba így írják bele?"

      De, lehet hogy csak ennyiről van szó. Én is írtam, hogy mifelénk ez amúgy is bevett gyakorlat (ahogy te is említed), és hogy nem is a konkrét lépés az aggasztó, hanem a trend, aminek minden kis aprósága ugyanabba az irányba mutat: hogy a kisebbséget kell a többségnek kiszolgálnia. Én egyetértek azzal, hogy a meleg/transznemű/akármilyen kisebbséget is illessék meg kisebbség jogai - de amikor egy országban ez már olyan változtatásokhoz vezet, hogy mindenkinek alkalmazkodni kell hozzájuk, azt túlzónak vélem. Én se várom el, hogy mindenki keresztény legyen, templomba járjon vasárnaponként és tiltsák be az olyan kifejezéseket a magyar nyelvben, mint az "isten szerelmére" és ehhez hasonlók. :-)

      Törlés
    2. tudnál példát mondani arra, hogy a természetellenes módon kell kiszolgálnia a többségnek a kisebbséget?

      Törlés
    3. Szerintem az egész bejegyzés egy konkrét példáról szól, de írtam benne egy másikat is Anglia kapcsán. Ezek mind ugyanazt mutatják: egy kisebbség kedvéért a többségnek kell alkalmazkodnia.

      Törlés
    4. elolvastam mégegyszer, mert azt hittem, hogy elfelejtettem, de nem találtam semmilyen konkrét példát arra, hogy a többségnek ki kell szolgálnia természet ellenes módon a kisebbséget. Az amit a brit orvosi kamaráról írtál, az szerintem azzal kezdődik, hogy "állítólag". Én erre nem alapoznék

      Törlés
    5. A természetellenes szót nem érzem ideillőnek. Nem természetellenesnek, hanem helytelennek nevezném, hogy egy törpe kisebbség kényelmét kell a nyelvhasználattal (is) szolgálni.

      Közben utánanéztem picit: nyugodtan kiveheted az "állítólag" szót, mert valósnak tűnik: tehát tényleg ezt kérte a Brit Orvosi Kamara.

      Törlés
    6. a valósnak tűnik, az mennyivel jobb, mint az állítólag? :)

      Törlés
  2. "Közben utánanéztem picit: nyugodtan kiveheted az "állítólag" szót"

    Kedves Sytka! Kivehetjük az "állítólag" szót és beilleszthető a "kacsa" szó.
    A Brit Orvosi Kamara egy érdekvédelmi szakszervezet, ők nem írhatnak elő semmit.

    Ez egy, már majdnem kétéves sztori, ami városi legendává nőtte ki magát. A kacsa forrása az, hogy a Brit Orvosi Kamara egy (nem orvosi) staff összejövetelének emlékeztetőjében "inclusive language" használatát ajánlották ebben a témában, megjegyezve, hogy "The term ‘pregnant woman’ is not even being discouraged". A következő hanzott el szó szerint:
    "“A large majority of people that have been pregnant or have given birth identify as women. We can include intersex men and transmen who may get pregnant by saying ‘pregnant people’ instead of ‘expectant mothers’.”

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. annyi ilyen hírről derült már ki, hogy semmi alapja, hogy én már nem is tudom komolyan venni őket

      Törlés
    2. Itt egy erről szóló francia interjú a Le Figaro-ból: http://www.lefigaro.fr/vox/societe/2019/02/13/31003-20190213ARTFIG00263-parent-1-et-parent-2-a-l-ecole-une-mesure-injuste-pour-la-plupart-des-familles.php

      Törlés
  3. Legtöbbször nem is az érintetteket képviselik azok az SJW-k (Social Justice Warrior-ok), akiknek köszönhetjük a posztban írt vadhajtásokat.
    Én cigány-effektusnak nevezem ezt: 10 éve egy liberó kollégám még kioktatott, hogy a cigányokat ne merjem lecigányozni a jelenlétében, mert az borzalmas dolog. Romának kell őket hívni. Azután kiderült, hogy a cigányokat nem zavarja, ha annak hívjuk őket, aminek magukat hívják, és a "cigány" szó természetessé vált. Az SJW-k feladták a kéretlen érdekképviseletet.

    Így lesz ez az LMBTQXYZZs-kkel is: az SJW-k nem őket képviselik, hanem a saját önkényes rögeszméiket akarják ráerőltetni a többségre: egy transz nagyon jól tudja, hogy nem az, aki szeretne lenni, és nem a szóhasználat zavarja, hanem a saját biológiai realitása. Az azonos nemű párok egyike általában felveszi az ellenkező nem szerepét, tehát már csak ezért sem zavarja, ha a biológiai nemével szemben pl. "anya" néven szerepel, és nem Szülő 1-ként. Senki nem akar Szülő 1 v. 2 lenni, az emberek anya- vagy apaszerepre törekszenek akkor is, ha ez ellentmond a biológiai adottságuknak.

    Pl.: én szívesen lennék virtuóz zongorista és gumilábú táncos – sajnos egyik sem vagyok, ez a realitás. Mit érnék vele, ha a SJW-k arra kényszerítenék a környezetemet, hogy szólítsanak Mr. Zongoristának / Táncosnak? Hiszen a belső hiányérzetem nem terminológiai jellegű...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a szektás gondolkodás nem a kifejezetten szektákban élő emberekre vonatkozik. Megtalálhatók mindenhol, és igyekeznek is hatalomhoz jutni. Ugyanúgy vannak szektás katolikusok, mint szektás kommunisták, és szektás vegetáriánusok. A baj akkor kezdődik, mikor engedjük, hogy ezek a szűklátókörű emberek legyenek a hangadók, és hagyjuk, hogy ők formálják a közvéleményt. Ilyenkor elhisszük, hogy néhány hülye az egész társadalom véleményét képviseli. Ez az eset is ilyen. Valójában nem történt semmi különös, csak néhány vallásos fanatikus farkast kiáltott, és a hamis kiáltásával maga mellé állította a gondolkodni nem akaró, vagy arra képtelen embereket, és most létrejött ez a hiszti.

      Törlés
    2. Kedves Sefa, nem látod a fától az erdőt. Nem első alkalommal sajnos. Azt nem tudom eldönteni, hogy nem akarok észrevenni a nyugati világban zajló trendeket, melyek egyértelműen fellazítják a párkapcsolat / család szerepeit, vagy tényleg nem veszed észre - esetleg az egyház miatti csalódásodból táplálkozik ez a vakság.

      Törlés
    3. Én észreveszem ezt a trendet, és örömmel üdvözlöm. Ugyanis ez a trend nem a párkapcsolat / család szerepeit lazítják fel, hanem alkalmazkodnak a gyakorlathoz. Az csak az idealisták fejében létezik, hogy a családok erősek, és a hűség, szeretet, megbizhatóság stb jellemzi őket. A történelem során a család sosem töltötte be azt a szerepet, amit ma elvárnak tőle a vallásos konzervatívok. A házasságtörés, homoszexualitás, paráznaság mindig és része volt a családot körülvevő társadalmi létnek. Még akkor is, ha ezt tűzzel vassal próbálták megakadályozni. Az ideális család nem létezik. És nem is fog. Valójában nincs is rá igény. Viszont ezek az erőltetett keresztényieskedő azt akarják elhitetni, hogy de igen. Ennek semmi köze az én csalódásaimhoz. Ez csupán az a tény, amit látok, mióta az eszemet tudom. A kereztények által erőltetett családmodell olyan, mint az egyház, meg az állam. Egy mesterségesen megalkotott fogalom, amit erőszakkal akarnak életben tartani. De az emberi természet teljesen mást kíván

      Törlés
    4. De ideákra szükség van, még a realistáknak is, még azoknak is, akik elvetik az ideákat (legalább van mit elvetni...). Dobjuk szemétbe az ideákat azért, mert 100%-ban senki nem tud megfelelni nekik? Ez nagy tévedés volna. És szerintem az ember nem is képes ideák nélkül élni, legfeljebb a régi ideákat lecseréli újakra.
      A baj inkább ott van szerintem, hogy egyesek képmutató módon kisajátítják az ideákat, magukat úgy állítják be, mint akik teljesen vagy majdnem teljesen megfelelnek az ideának, és ebből a pozícióból elítélik a többieket.
      De ne öntsük ki a gyereket is a fürdővízzel együtt! A képmutatás ellen küzdjünk, de azért ne gyűlöljük meg a képmutatók által hiteltelenül képviselt értékeket!

      Törlés
    5. Én rendszeresen megkapom, hogy idealista vagyok. Mert az ideákból indulok ki. Viszont nem az ideáimat várom el másoktól. Emiatt inkább sztoikus vagyok. Amúgy egyetértek veled

      Törlés
    6. Sefa, felfoghatod úgy, hogy a nem létező érdekek túlhajtott képviselete addig rombolja a többség nagyjából működő rendszereit és idegeit, amíg a többség be nem szigorít. Az SJW-k feldobják a féltéglát a levegőbe, aztán a fejükre esik. Most őszintén: érdemes?

      Törlés
  4. Na a mai sajtó már tele van azzal, amit két napja hajtogatok: Felesleges volt a hiszti. Ezentúl is lehet apának és anyának szólítani a szülőket Franciaországban. És nálunk sem lesz kötelező a szülő, gondviselő kifejezések használata. Megmenekültek az európai családok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem voltak, és nincsenek végveszélyben, de nem is menekültek meg a felkéretlen joglőcsölő harcosok támadásaitól: a Parent 1 és Parent 2 "csak" az iskolai űrlapokra kerül fel. EGYELŐRE.

      Aki követi a francia híreket, már a "Házasság mindenkié" című törvény elfogadásakor hallhatta, hogy az azonos nemű párok örökbefogadási joga azért nem került bele, mert a közvélemény még "nem érett". Most érlelik rá, fokozatosan érzéstelenítik, míg bele nem törődik. A cél évekkel ezelőtt kimondatott, és lépésről lépésre végrehajtatik. (Míg a csendes többség vissza nem szól.)

      Ez azért gond, mert egy gyerek alapvető érdeke, hogy legyen szeretetteljes édesanyja és édesapja, lehetőleg vér szerinti, és aki biológiailag annak is született! Minden, ami ez ellen hat, árt a gyereknek, szeretetlenül bánik a gyerekkel, eldobható ideológiai eszközzé silányítja a gyereket. Akiben valódi szeretet dolgozik, az nem tesz ilyet, nem tol ilyen biciklit.

      Szintén a francia hírekben szerepel, hogy menekülnek onnan a zsidók, mert félnek, sőt rettegnek a muszlimok gyűlöletcselekményeitől. Pedig eddig úgy volt, hogy minden vallás egyforma, mindegyik megfér mindegyikkel, a Républic mindegyiket egyformán uralja. Ennek jegyében tolta egy harcos kisebbség a multikulti biciklijét. Most kiderült, hogy az elmélet nagyon más, mint a gyakorlat. Érdemes volt annyira tolni a multikultit, hogy hosszabb távon ártson a sokszínűségnek?

      Bármit is tesz az ember a világ jobbá tételéért, az 1. arányos, 2. a megsegítettek által helyeselt és 3. fenntartható eredményű kell legyen, különben árt a világnak.

      Törlés
    2. Sefa! A trendet csak az nem látja aki nem akarja :-) Az LMBTQxxxxxx és Gender lobbi nagyon erőszakos. Mi a fene ez a több tíz nem ? Meghogy az ember nem születik nőnek és férfinak hanem azzá válik de lehet, hogy a 32.társadalmi nemek valamelyikévé. Itt messze nem néhány adminisztratív korrekcióról van szó. Ez egy arrogáns trend. Azzal egyetértek, hogy ugyanakkor nem az az elsődleges küldetése a keresztyénségnek, hogy állandóan ez ellen szervezzen tüntetéseket, nyilatkozatokat gyártson egymás után ...

      Törlés
    3. Pontosan, ez a lényeg. Nem a konkrét intézkedésen van a hangsúly, az csak egy aprócska tünet a sorban. De megint egy tünet, mint amikor valaki beteszi a lábát az ajtórésen, aztán egy centivel megint beljebb, megint beljebb, megint beljebb. Minden kis mozdulata apró, de végül az ajtó mégis szélesre lesz tárva... mi előtt is?

      A bejegyzés két jelenségre kívánta ráirányítani a figyelmet:
      1. a homoszexuálisok, transzneműek és más alternatív nemi irányultságúak a társadalom törpe kisebbségét alkotják. Valószínűleg a melegek sosem lesznek 5-6%-nál többen egy társadalomban. Mégis, egyre több és több intézkedés azért születik meg, hogy az ő kényelmüket, önérzetüket szolgálja. Ez szerintem nem fair. Én sem várom el, hogy egy szekuláris államban mindenki az általam vallott kereszténységhez igazodjon.

      2. Tény, hogy egy valamennyire is egészséges (figyelem! Nem tökéletes!) társadalomnak az összetartó családok képezik az alapját - ezt pedig nem a bigott konzervatívok találták ki. A sokféle alternatíva népszerűsítése, a melegházasság egy szintre emelése a sztenderd formával (úgy, hogy igazolhatóan nem működik a hűségen alapuló melegházasság), és minden más kis apró gesztus szerintem gyengíti a társadalmat.

      Ezért furcsállom, hogy te örömmel üdvözölöd az ilyen kezdeményezéseket, és erőszakosnak tartod ezeknek az értékeknek a védelmét. Keresztényként ezt különösen furcsának vélem.

      Törlés
    4. Sytka, nagyjából egyetértek, de

      "Valószínűleg a melegek sosem lesznek 5-6%-nál többen egy társadalomban."
      - Ez nagyon magas becslés a determináltan melegekre. Skizofrénből 1,5-2% van, pszichopatából is, ez egy természetes állandónak tűnik efféle bio-determinált eltérésekre. (A melegség persze egyikkel sem azonos kategória, amint már a ski és a pszi sem azonos pátia.)

      Viszont nagyon alacsony a becslésed a választottan melegek arányára, akik - tetszőleges - szempontok miatt - úgy dönthetnek, hogy ha már az életmód teljes polgárjogot nyert, szabad elhatározásból becsatlakoznak. Ez elérheti a 20%-ot is. A szexuálitás elég rugalmasan alakul, ill. alakítható, miközben a fenntarthatóságot a heteró életmód segíti elő, és a gyerekek jólétéhez még a monogámiára is szükség van (mármint: fő szabályként, amihez képest el lehet térni).

      A determinált és fakultatív melegségi arányok közötti 10x szorzó megmagyarázza, hogy min is ügyködik a meleglobbi, és egyben indokolja, hogy a csendes többség előbb-utóbb állást foglaljon, meghúzva az észszerűségi határokat. (Igazad van a posztban, nem észszerű, többek között, hogy egy törpe kisebbség nem létező igénye határozza meg az óriási többség számára a szabályokat.)

      Törlés
    5. "Sefa! A trendet csak az nem látja aki nem akarja "

      "Én észreveszem ezt a trendet, és örömmel üdvözlöm."(lásd fentebb)

      :)

      Attól, hogy egy nézőpontnak vannak szélsőséges képviselői, még nem a nézőpont rossz. A kereszténységet sem teszi rosszá az, hogy vannak szélsőségesei. Viszont annak az értékitéletével komoly baj van, aki egy nézőpontot csak a szélsőségesei alapján ítél meg. Általában ez jellemző a szélsőségesekre

      Törlés
    6. Én nem gondolom, hogy az baj, ha egy társadalom bizonyos kérdésekben alkalmazkodik a kisebbséghez. Egyrészt egy dolog nem attól válik igazzá, hogy sokan egyetértenek vele, másrészt, meg ez miért lenne baj? Pál kihangsúlyozta, hogy oda kell figyelni arra, hogy a kisebbek jól érezzék magukat, mert különben az egész test szenvedni fog: Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, 24a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, 25hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. 26Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele.
      Miért baj, hogy néhány dologban odafigyelnek a kisebbségre? Szerinted egy gyülekezetben van egy nyugdíjas kisebbség, akkor nem kell figyelembe venni őket, és alkalmazkodni hozzájuk annak érdekében, hogy a gyülekezet jó legyen? De téged milyen intézkedés zavar, amire azt mondod, hogy az már túlzás? Tudnál egy konkrét példát mondani?

      2 Mikor volt európában olyan világ, amikor a családok összetartóak voltak, és ez meglátszott a társadalmon? És szerinted mi a család, illetve mi számit összetartó családnak?

      "Ezért furcsállom, hogy te örömmel üdvözölöd az ilyen kezdeményezéseket,"

      Ezek a kezdeményezések olyanok, hogy észre sem lehet őket venni. A poszt témája tipikus. Adott egy iskolai irattár, amiben le van fűzve egy A4-es lapon, hogy szülő 1: Szabó Dorina, szülő 2: Horváth Károly. Ezt a lapot soha senki nem látja és az ég világon senkit sem érdekel. Mi bajom lesz tőle? Az életem melyik részét fogja zavarni? Magyarországon sem azért mennek tönkre a családok, mert 50 éve szülő/gondviselő van beírva és nem apa/anya. Szóval ez a kezdeményezés még az ingerküszöbömet sem érte el. Inkább az beteges, hogy valakinek igen.

      "erőszakosnak tartod ezeknek az értékeknek a védelmét."

      Valóban erőszakosnak tartom azt, amikor valaki két migráns miatt azt kiabálja, hogy fegyverrel megtámadták az országot. Aki a semmiségből ekkora hajcihőt csinál, az nem értéket véd, hanem hisztit csap

      Törlés
    7. Kedves Sefa! A fent írt problémák nem kitaláltak, a szemünk előtt, az objektív valóságban történnek és mélyülnek.
      A nem észszerűen viselkedő társadalmak a jólétükkel fizetnek a rossz döntéseikért. Első blikkre azt mondanám, hogy a franciák azért élnek egyre rosszabbul, azért egyre elégedetlenebbek, mert egyre rosszabb társadalmi döntéseket hoznak. Ha így folytatják, pár év múlva ők jönnek hozzánk támogatásért. Csakhogy szerintem nem jár támogatás annak, aki minden figyelmeztetés ellenére maga alatt vágta a fát, és sír a földre esve. Az ilyen nép nem pénzre, hanem észre szorul.

      Törlés
    8. A franciák jóléte romlik? Kiéhez képest?

      Törlés
    9. Egyelőre még csak az övékhez és a fejlett nyugati országokhoz képest. (Lásd: sárga mellényesek, "anticionizmus" elleni felvonulás.) Ha így folytatják, hamarosan már a miénkhez képest is romlani fog. A jólét alakulása (hacsak nincs más jó indok rá), szorosan korrelál az adott társadalom döntéseivel. Nem úgy van, hogy hozzuk egymás után a vitatott döntéseket, és egyébként minden megy tovább változatlanul.

      Törlés
    10. Ém mi magyarok azért csúszunk egyre lejjebb, mert az iskolai papirokon nem apa és anya, hanem szülő, gondviselő van?

      Törlés
    11. Ne keverjük az adatokat az érzelmekkel: az adataink javulnak, sokak érzelmi állapota romlik. E helyt ismét leszögezem, hogy semmiféle elköteleződésem nincs a kormány irányában, felőlem bárki más is hozhatna hasonló intézkedéseket, azokat is helyeselném.

      Sok éve dolgozom azon, hogy a közpolitikai ügyekről tudjunk értelmes diskurzust folytatni. Nem nőtt erre a nyitottság, amit őszintén sajnálok, de nem rajtam múlik.

      Egyszerűnek látom az összefüggést: amíg a matekpéldát csak szigorú tanárnak oldja meg az osztály, addig szigor lesz, semmi sem akadályozza azonban az osztályt, hogy megtanulja önállóan megoldani a példát, és enyhüljön a szigor. Jó közérzetet akarsz? Oldd meg jól önállóan a matekpéldákat.

      Törlés
    12. "Attól, hogy egy nézőpontnak vannak szélsőséges képviselői, még nem a nézőpont rossz" Sefa, éppen az trend, hogy a szélsőség kezd "tudományossá" válni. Politikai nyomásra, mint a szocializmusban. Az, hogy neked ez üdvözlendő az más tészta, ettől még jó srác vagy :-)

      Törlés
    13. tudnál rá példát mondani, hogy egy szélsőség kezd tudományossá válni?

      Törlés
    14. Gendertudomány(társadalmi nemek).

      Törlés
    15. és ez miért szélsőség?

      Törlés
    16. Te jó ég. Nem mondod komolyan, hogy a társadalmi nemek kutatását a lehetséges következmények miatt tartod szélsőségnek? Tudod te egyáltalán, hogy miről szól a társadalmi nemek kutatása?

      Törlés
    17. Nem tudom, maradjunk ennyiben, beleragadtam a középkorba ;-)

      Törlés
    18. Sajnos ez nem a középkorba ragadás. Sokkal rosszabb. Ha valaki szélsőségnek tekinti azt, ha kutatják a nemek közötti feszültségek feloldását, vagy a nők egyenjogúsításának lehetőségeit, az nem középkorban ragadás.

      Törlés
    19. Sejtettem, hogy tovább viszed az ítéletedet. Azonban van egy rossz hírem számodra a gender ideológia nem a nők és a biológia nemek egyenjogúságáról szól. Had dobjam vissza a labdát, tudod egyáltalán miről szól a társadalmi nemek kutatása?

      Törlés
  5. Az LMBTQxyz.. elfogadtatása, sőt kifejezetten a "másságot" hangsúlyozó és célzottan népszerűsítő törekvések véleményem szerint is erőszakosak és ideologikusak. Ami a francia nyelvű cikket illeti, abból kiderül, hogy a "szülő1, szülő2" elnevezést az azonos nemű "házaspárok" (nem véletlen írtam macskakörömben, mert bibliai értelemben nem azok) által örökbefogadott gyerekek diszkriminálását megelőzendő léptették életbe. A melegházasságok egyre több országban történő legitimizálása azonban nem teszi semmissé a bűnt (2 azonos nemű személy közötti szexuális kapcsolat az Isten szemében egyértelműen utálatos bűn az Ige alapján). Sajnálatos azt látni, hogy némely felekezet a tolerancia jegyében eltér jobbra vagy balra az Isten Igéjétől és azt hiszi, hogy joga van azt felülírni, ha úgy ítéli, hogy kora meghaladta Isten eredeti és örökkön igaz tervét. Igen, kiábrándító lehet sok felbomlott házasság, azonban az ESKÜvő során kimondott IGEN, a nehéz időszakokban sem válhat NEMmé. Jézus pedig arra hív bennünket, hogy az oly egyszerűséggel kecsegtető egérút helyett, vegyük fel a magunk keresztjét és különbnek tartva egymást magunknál feltétel nélküli szeretetünkkel szolgáljunk egymásnak. Valójában keresztényként az a feladatunk, hogy a házasságra, családra ne intézményként tekintsünk, hanem meglássuk ezekben az Úr áldást ígérő tervét, helyükre kerüljön a szívünkben ezeknek a közösségeknek az értéke, és helyreálljanak a kapcsolataink. Egy gyerek nagyon megsínyli, ha azonos nemű szülők között nő fel, hiszen a meghatározó otthoni környezetben nem lát egészséges mintát a férfi-női kapcsolatra, ez oda is vezethet, hogy ezen tanult viselkedésformák hiányában szintén a saját nemével kezdeményez kapcsolatot, mert már gyerekkora óta erre lát példát.
    Mindent összevetve nagyon nem mindegy, mennyire vannak túltolva ezek a kezdeményezések, mert a jövő generációk értékszemléletére lehetnek meghatározó hatással rossz irányba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Egy gyerek nagyon megsínyli, ha azonos nemű szülők között nő fel, hiszen a meghatározó otthoni környezetben nem lát egészséges mintát a férfi-női kapcsolatra, ez oda is vezethet, hogy ezen tanult viselkedésformák hiányában szintén a saját nemével kezdeményez kapcsolatot, mert már gyerekkora óta erre lát példát."

      Ezt az állításodat tudod bizonyítani?

      Törlés
    2. Olvastad Eric Berne Sorskönyv címűjét? Arról szól, hogyan hatnak a szülői viselkedésminták a gyerekek viselkedésére. Előzetes: felemásul. A gyerekek egy része úgy fog viselkedni, ahogy látta, egy másik része pedig csak azért is, dafke fordítva. Egy dolgot csinálnak nagyon-nagyon kevesen: hogy a látott mintáktól függetlenedve, a saját útjukat járnák. Ez sok évtizedes elmélet, de úgy tűnik, igazolja a gyakorlat. Ebből konkrétan az következik, hogy az azonos neműek által nevelt gyerekek kb. fele azt szeretné folytatni, amiben felnőtt, a másik fele pedig vadul ellene fordul. Egy kis töredék talán önállóan dönt. Szerintem már ez is elég rossz.

      Sokkal rosszabb viszont, hogy a modell fenntarthatatlan, azaz ki fog pusztulni. Kipusztulni nem jó, az evolúció rengeteg póteszközzel szerelt fel minden fajt kipusztulás ellen, és ezek tudat alól ható eszközök. Ha az alapszükségletek (mint élet, túlélés) veszélybe kerülnek, megszűnik az udvarias, polgári lét. Szerintem leginkább ez az, amit nem szeretnénk. Te sem abból az álláspontból érvelsz, hogy túl jó neked, szívesen rettegnél már az életedért - pedig ilyen szeretetlen forgatókönyv adódik az alapvetően jó szívvel tolt modelledből.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)