A történelmi tények adottak: nagyjából az első század második felétől kezdve meglódult a kereszténység szekere. De mi adta ezt a sikert? Hogyan lett egy betiltott kis szektából egy világrengető vallás? A hívőből agnosztikussá vált valláskutató-történész Bart Ehrman legújabb kötetét magyarul is kiadták, ami többek között ezt a kérdést feszegeti. Hívőként talán nekünk sem árt kicsit feszegetni, miközben végiggondoljuk azokat a válaszokat, amiket egy nem hívő adhat a kérdésre.
Miért lett sikeres a kereszténység? A keresztények többsége természetesen annyit mond erről, hogy Isten egyszerűen megáldotta az egyház kezdeti időszakát, és ennek köszönhető minden elért siker, amit a frissen induló földalatti mozgalom, vagyis Jézus követői átélhettek. Nos, mi sem természetesebb ennél a válasznál, mindazonáltal mégis elég soványnak tűnik és nem magyaráz meg minden részletet, ami ehhez a csaknem hihetetlen sikerhez hozzátartozik.
A hihetetlen szó nem felesleges ebben az esetben: Ehrman (ld. fotón) bizonyos számokra hivatkozva azt írja, hogy nagyjából Kr.u. 300 körülre már 4-6 millió főre volt tehető a keresztények száma a Római Birodalomban - ez pedig igen tekintélyes mennyiség még akkor is, ha csak töredéke a birodalom össznépességének. Ráadásul ez a szám a következő száz év alatt már 30 millióra duzzadt, ami egészen döbbenetes teljesítmény. Ne feledkezzünk el róla, hogy egy olyan mozgalomról beszélünk, ami nagyjából egy tucat emberrel indult Jeruzsálemből, és állandó presszió alatt működött, hiszen sokan szinte mindent elkövettek a megszüntetésére!
Persze sok hívő és nem hívő Constantinus császár nevét fogja ezen a ponton bedobni. Ehrman is ír arról, hogy a történészek bizonyos köre úgy véli, a Jézus feltámadásáról szóló hír és Constantinus megtérése volt az a két pillér, amin a kereszténység viharos terjedése nyugodott. Maga Ehrman azonban nem ért egyet a második pillérrel (mely szerintem is vitatható): az kétségtelen, hogy Constantinus után jelentősen meglódult az egyház létszámbeli gyarapodása, de ha nincs Constantinus, szinte egészen biztosan lett volna más uralkodó, aki preferálja és menedzseli a kereszténység ügyét. Másként fogalmazva, nem Constantinus tette sikeressé az egyházat - ő már csak felfigyelt a sikeres egyházra, és politikai döntéseivel megteremtette azt a keretet, amiben az még inkább kiteljesedhetett.
A kérdés tehát az ő személyétől függetlenül a levegőben marad: mi okozta ezt a hallatlan növekedést?
Ma élő keresztényként talán azért is keressük szívesen az egyháztörténeti választ erre a dilemmára, mert ha megtaláljuk a kulcsot, az talán a jelenben is segítheti a kereszténység növekedését! Ezzel kapcsolatban viszont nekem kétségeim vannak. Ha kicsit is jól értem az okokat, melyek az egyház egykori növekedését lehetővé tették, azokhoz hasonló nem igazán fordul elő most, a mai világunk jelenében - mely teljesen más közeget kínál. Milyen okokra gondolok? Például arra a társadalmi adottságra, ami az első evangélizációkat körülvette. Gondoljunk bele, Pál apostolnak - nem lebecsülve az érdemeit - elegendő volt egy családban a családfőt meggyőznie a keresztény hit igazáról, s ezzel akár emberek tucatjai csatlakoztak az egyházhoz. Tudvalevő, hogy akkoriban a családfő hitvallása kötelező érvényű volt a család összes tagjára nézve, beleértve még a rabszolgákat is. Vagyis: ha a családfő megtért, követnie kellett ebben az asszonynak, gyerekeknek, szolgáknak és mindenkinek, aki a házhoz tartozott. (Egyébként ez is felvethet érdekes kérdéseket arról, vajon mennyire érzelmi és élménycentrikus alapokon álló megtérésben gondolkodtak a kedves őseink, ellentétben a mai trendekkel... De ez egy másik bejegyzés témája lehetne.) A hit gyors terjedéséhez tehát olyan adottság is hozzájárult, amivel ma egyáltalán nem rendelkezünk.
Azután érdekes adalék, hogy a Római Birodalomban uralkodó ezerféle hitnézet közegében fokozatos előretörés jeleit mutatta a henoteizmus, vagyis az a vallási nézet, miszerint a sok istenség közül kiválasztunk egyet és leginkább azt imádjuk. Pogány kultuszok képviselői és filozófusai is eljutottak valami olyasféle gondolathoz, hogy bár sokféle istenség létét hitték, mégis mintha ezek mögött egy egyetemes, mindenek felett álló valóságnak is lennie kellene. Ez bizony egy fokozódó népszerűségű szemlélet volt, és ennek a természetesen erősödő gondolatnak a terjedése ugyancsak kedvező lehetett a kereszténység számára.
Végül azonban - és belátom, ez számomra kissé meglepő volt - Ehrman azt írja, a kereszténység igazi sikerét az exkluzivitása hozta el. Vagyis az a gondolat, hogy amennyiben valaki megtér és keresztény lesz, el kell hagyja az addig imádott isteneket, és innentől csakis Krisztus állhat számára a középpontban! Ez a mai, szinte szélsőséges relativizmusra és pluralizmusra épülő nyugati valóságban igencsak intoleráns elképzelésnek tűnik. Csaknem botrányos. Pont fordítva gondoljuk: sokak számára ha van valami, ami taszító a kereszténységben, az pont az, hogy magát kizárólagosnak meri nevezni. Nehéz elképzelni, hogy pont ez lett volna vonzó egy "istenektől hemzsegő" és vallásilag ezerféle világban - de úgy tűnik, mégiscsak ez volt, ráadásul igencsak bevált. Mi erre a magyarázat?
Innen folytatom legközelebb...
Én három okot látok a siker mögött: 1. Pál globális csomagolást tett az eredetileg kizárólag zsidó Messiás-követés köré; 2. a Messiás-követés sok ponton illeszkedett az ókori tömegek testi-lelki igényeihez; 3. a Messiás-követésből következő etika ugrásszerű életminőség-javuláshoz vezetett az ókori léthelyzethez képest.
VálaszTörlésRöviden: tucatnyi égető kérdés volt az ókori tudatban, amire a kereszténység az akkor elképzelhető legjobb választ adta. És persze a mai tudatban is vannak égető kérdések...
Ezekben a válaszokban mindenképpen sok igazság van. Nyilvánvaló, hogy nem egy és nem is két faktor vezetett el az ugrásszerű növekedéshez, hanem valószínűleg kettős irányban érvényesülő hatások komplex egyvelege: egyrészt a kereszténységen belül is úgy alakultak a dolgok, hogy megfelelőnek bizonyult és befogadhatónak, másrészt a világ körülötte is pont alkalmas volt a befogadására. Nos, most ezek közül egyik sem tűnik jónak sajnos.
TörlésHátha a sorozatod bemutatja az olvasónak, hogy miben más a helyzet, mint az ókorban volt, illetve hogy ez mennyiben gond (vagy nem).
TörlésEgyet már mutattam: ma nincs ilyesféle "családfői tekintély" a nyugati világban (nem tudom más régiókban, pl. Afrikában van-e), ami ellentétben Pál korával, nem teszi gyorsabbá a hit terjedését. Másrészt ma nem onnan indulunk, hogy az isten/istenek létét alapnak tekintjük - ma már az is kérdés az ember számára, van-e Isten?
TörlésÉs még lehetne sorolni... Egyszerűen annyira más világban élünk, hogy ma nem igazán lehet támasznak tekinteni azokat a leszűrhető elveket, melyek az egykori növekedés motorjának bizonyultak.
Úgy tudom, hogy a kereszténység igen népszerű volt a légiókban, így a katonák mozgása a birodalmon belül lényegesen segítette elterjedését.
TörlésUgyanakkor a kereszténységnek kedvezett az is, hogy a birodalomban uralkodó vallások egyre szorosabb kapcsolatot hoztak létre az uralkodókkal és a hatalmi intézményrendszerekkel. Egyre inkább politizálókká váltak és egyre kevésbé érvényesült spiritualitásuk, így népszerűségük erősen hanyatlott.
Flyboy, a második pontot (a politizálást) fogalmazta meg egyszer valaki úgy, hogy az egyház gyorsan vált üldözöttből üldözővé... Ehhez a politikai kellett.
TörlésViszont a légiók sorai közti népszerűségről nem is tudtam. Mondjuk gondolhattam volna, hiszen már az ÚSZ-ben is több példa van arra, hogy római katonák valamiért elég nyitottak voltak az akkor még újnak számító hitre.
Flyboy, Sytka:
TörlésLehet, hogy az ókori életminőség-javulás (pl. rabszolgafelszabadulás, női egyenjogúság, szociális érzékenység, össznépi demokrácia felé haladás) NEM A KERESZTÉNYSÉG LÉNYEGÉBŐL KÖVETKEZŐ FŐ HATÁS, hanem véletlen mellékhatás volt, amit félreértésből fő hatásnak értelmeztek az akkoriak? (Mint aki a mangó lasszi miatt lett hinduvá, mert azt hitte, a nélkül nem ihat olyat...)
Szerintem ez alapvető jelentőségű kérdés, a rá adott válasz meghatározó lehet. (Ha a fejlesztő hatás véletlen egybeesés volt, és nem következik a lényegből, ez visszatekintve delegitimálja a kereszténységet mint világvallást. Persze ez esetben ki kellene mutatni, hogy a fenti előnyök minden kultúrában spontán kialakultak kb. egy időben, mint az agyagból égetett cserépedények, tehát nem konkrétan a kereszténységből adódnak. És persze tisztázni kellene, miért kesergünk a kereszténység befolyásvesztésén, ha közben azt gondoljuk, hogy eleve nem volt indokolt befolyást szereznie - miért nem oké, hogy e megközelítésben ott tartunk most, ahol mindig is tartanunk kellett volna?)