Tulajdonképpen egyetlen hagyománya alakult ki a blogomnak az elmúlt években, mégpedig az, hogy karácsony előtt mindig leírom az adott évben számomra leginspiratívabb és legnagyobb élményt jelentő könyvek ajánlását. Ezzel zárom az idei évem most is - bár holnap már karácsony, a most bemutatott kötetek jó részét utána is be tudjátok szerezni. Elhihetitek, érdemes.
Ebben az évben valahogy úgy jutottak el hozzám a könyvek, hogy az előző évek gyakorlatával ellentétben most nem annyira az idegen nyelvű, hanem a magyar kiadványok ragadták meg jobban a fantáziámat. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem volt olyan angolszász kötet, ami méltó a figyelemre - de őszintén szólva szerintem teljesen mindegy is a nyelv, a lényeg maga a könyv és az általa nyújtott hatás, a benne rejlő szubjektív világ, amit az író felépített önmagának és olvasóinak.
Azt kell mondjam, hogy a Sam Keen és Jim Fowler által jegyzett Life Maps nem is egy, hanem mindjárt két világot konstruált nekünk. Aki ismeri Fowler munkásságát, sejtheti hogy a téma most is a hitfejlődés kérdése köré szövődik. Természetesen Fowler a tőle megszokott strukturális fejlődéselméletet mutatja be a könyvben (ami hat fázisra bontva értelmezi az ember hitfejlődését egészen csecsemőkorától aggastyánkoráig), míg Keen bár ugyancsak fázisokban gondolkodik, mégis más szemszögből közelíti a kérdést. Szerinte a hitünk fejlődésének középpontjában a bizalomváltozás állhat. Sajnos nem tudom most bővebben kifejteni ezt a paradigmát - de jó szívvel ajánlom a könyvet, melyben gyakorlatilag a két tudós beszélget egymással a hitfejlődésről. Nem mai darab, de ettől még teljesen korrekt és méltó a figyelemre.
Aki kicsit is foglalkozik az Újszövetség bevezetéstudományi kérdéseivel (úgymint a szöveg keletkezése, megbízhatósága, hagyományozása), előbb-utóbb bele fog botlani az agnosztikus Bart Ehrman nevébe. Ehrman arról lett híres, hogy elfordult a keresztény hitétől, és azóta rendszeresen vitatkozik újszövetséges professzorokkal azt magyarázva, mi a probléma Jézus istenségével, az evangéliumok koherenciájával vagy éppen a szöveg továbbadásának körülményeivel. A most magyarul is megjelent A kereszténység diadala című könyve azonban nem a vitáról szól, hanem sokkal inkább egy nagyon élvezetes stílusban megírt kortörténeti háttér, egyben magyarázatkísérlet is arra, vajon miért éppen a kereszténység lett sikeres az ókorban egymás mellett élő vallások közül. Ehrman kötete rámutat egy-két olyan elemre a közismert történelmi tények tablójában, melyek talán más perspektívába helyezhetik a kereszténység sikerét egy mai olvasó számára. Például, hogy a köztudottan véres első három század nem is volt annyira véres, mint amennyire gondoljuk, vagy az üldöztetéseket megszüntető milánói ediktum gyakorlatilag nem létezett. Írtam róla én is sorozatot itt a blogban, ennek nyitó részét itt találjátok.
Az ismert amerikai evangelikál ószövetséges Tremper Longman frissen megjelent könyve nem azzal jelentett számomra élményt, hogy valamiféle eget rengető újdonságot tartalmazott volna. A Confronting Old Testament Controversies című kötet inkább attól emlékezetes darab, hogy ügyesen egy csokorba gyűjti az Ószövetséggel kapcsolatban felmerülő legfeszültebb kérdéseket, mint a teremtés és az evolúció, az exodus történetisége, az erőszakos istenkép vagy éppen a homoszexualitással kapcsolatos kérdések. Longman jó érzékkel és higgadtan nyúl ezekhez a parázs témákhoz, és elég nagy terjedelemben is fejti ki őket. Közben még itt-ott az általa bemutatottakkal szembeni evangelikál kritikákra is igyekszik válaszolni, ami további értékét jelenti a könyvnek. Ajánlom mindenkinek!
Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja hogy milyen sokat siránkozok a nyilvánvaló tényen, hogy a kereszténység nem igazán képes megszólítani a mai posztmodern embert. Nos, nem hiszem hogy erre az egyébként globális problémára egyetlen könyv képes választ adni, ettől azonban még igen figyelemre méltónak találom Michael Goheen Keresztény misszió ma című kötetét. Vastag, alapos, kimerítő munka a könyv. Vannak benne tényadatok arról, hogy a világ összes kontinensén hogyan is áll a kereszténység ügye, de a könyv nem adatokat és számokat akar nyújtani, hanem egy szemléletmódot ad arról, mit jelent a misszió bibliai értelemben. Természetesen nem pusztán szövegelemzésről van szó, hanem arról is, hogyan lehet a missziót úgy végezni, hogy ne valamiféle intézményes hittérítés legyen belőle (ami ösztönösen taszítja a kívülállókat), hanem vállalható és hatékony munka. Szerintem ez az év egyik legfontosabb könyve, nagyon ajánlom minden érdeklődőnek olvasásra! A könyv egyik kisebb kérdésével magam is foglalkoztam itt a blogban.
A teológiában és a tudományokban a vitáknak nemhogy helyük van, hanem egyenesen elengedhetetlenek. Egy jó vita álláspontokat vázol fel, ütköztet, kérdéseket tisztáz - és még akkor is érdemes foglalkozni vele, ha a sajátunk alapvetően nem változik meg végül. Nos, a Zondervan kiváló sorozatából - mely különféle teológiai kérdésekben mutatja be egymással szöges ellentétben álló teológusok álláspontjait - most a Five Views on the Historical Adam című kötetet olvastam végig. A címből nem nehéz kitalálni, hogy a könyvben az első ember, azaz Ádám történeti létezése körül forog a vita, és a teista evolúciót képviselő tudóstól a műfajértelmezésen át a legszűklátókörűbb kreacionistáig mindenféle nézet helyet kap. Bevallom őszintén, nagyon szeretem az ilyesmit, még akkor is ha a hozzászólok kreacionizmust képviselő nézeteivel nagyon nem tudok egyetérteni. Egyébként nemcsak ezt a könyvet, hanem a Zondervan teljes vitasorozatát igencsak ajánlom az angolul olvasóknak!
Az év egyik legnagyobb kihívása és egyben legkeményebb olvasmányélménye számomra az ateista Steven Pinker irgalmatlanul vaskos munkája, Az erőszak alkonya volt. Nagyon kíváncsi voltam ugyanis arra, pontosan mivel és hogyan érvel a szerző amellett, hogy az erőszak egyre csökkenő mértéket mutat a nyugati világban - igen, annak ellenére is, hogy állandóan az ellenkezőjét erőltetik a hírekben! -, és miben látja ennek a tendenciának az okát. Nos, Pinker finoman szólva alapos munkát végzett, és a vaskos könyvből nemcsak a pontos számok válnak világossá, hanem az a tény is, hogy van fejlődés a nyugati világban, aminek egyik eredménye a mindennapi erőszak látványos visszaszorulása. A könyv kapcsán írtam itt egy bejegyzést - amiből újra kiemelném, hogy Pinker nem áll hozzá naivan a kérdéshez, és nem tűzi mellkasára a "töretlen fejlődés" kitűzőjét. Nem biztos, hogy a világ egyre békésebb lesz a jövőben, ami azonban biztos, hogy amit magunk mögött hagytunk, az számos területen javulást mutat.
A végére egy meglepő fejleményt hagytam, ráadásul ismét egy ateista szerzőtől. Aki vett már a kezébe hívő emberként könyvet Dawkinstól, Harristól vagy Hitchenstől (ők azok, akik leginkább hangadói az új ateizmusnak nevezett mozgalomnak), biztosan kiakadt az elképesztő retorikán, a kereszténység becsmérlésén és azon a látásmódon, ami szinte minden komoly problémáért a vallást és a hitet teszi felelőssé. Nos, hogy az ateizmus nem egyenlő ezekkel az emberekkel, azt Tim Crane frissen megjelent könyve, vagyis A hit jelentése ékesen bizonyítja. Őszintén szólva igencsak meglepődtem a köteten, melyet a szerző egyébként nem keresztényeknek, hanem saját ateista társainak címzett. Crane a filozófus intellektusával csavarozza szét saját "hittársai" érveit, és határozottan bírálat alá vonja a fentebb említett új ateizmus logikáját. Nem erre számítottam, nem gondoltam volna, hogy egy meggyőződéses ateista ilyen módon és ekkora őszinteséggel képes a saját háza táján söprögetni. Miközben egyébként igyekszik megértetni az ateistákkal azt is, hogy az ő szemszögükből hogyan lehetne értelmesen viszonyulni a vallásokhoz. Ha valaki normális könyvet keres, melyben egy normális ember normális módon fejti ki a véleményét - noha azt keresztényként persze nem osztjuk -, akkor ez a könyv szerintem jó csemege lesz számára!
Ezzel a bejegyzéssel most elbúcsúzom a blog olvasóitól erre az évre. Mindenkinek boldog karácsonyt és új esztendőt kívánok, és köszönöm, hogy ebben az évben is olvastatok! A blog legközelebb januárban fog frissülni!
"a kereszténység nem igazán képes megszólítani a mai posztmodern embert"
VálaszTörlés- Pedig az az igazi, amelyik képes megszólítani. Keressük azt, együtt.
Ajánlok egy művet az új évre: Daniel C. Dennet - From Bacteria to Bach and Back
A szerző nagy alapossággal kifejti, hogyan hozhatnak létre ki automaták (a sejtjeink) szelleminek látszó termékeket, amiket azután objektív komolysággal kell kezelnünk. Pinkertől az Enlightenment Now! című jut eszembe, de azt már lehet, hogy olvastad.
Daniel Dennet ateista filozófusra gondolsz? Pinkertől nem olvastam az ajánlott könyvét, amely egyébként most jelent meg magyarul. De olyan vaskos, hogy egyelőre emiatt hanyagoltam - elég volt most tőle ezt a kb. 800 oldalas nagyalakú művet kiolvasni. :-)
TörlésBÚÉK! Igen, Dennet "ateista", és érdekes végigkövetni a gondolatmenetét arról, hogy egyrészt mechanikusan álltunk elő, mechanikusan működünk, de amit így elérünk, az ugyanolyan elismerésre méltó, mint ha nem így alakult volna ki... Sz'tem ez nem jön össze, de érdemes végiggondolni, hátha valaki kitalálja, hogyan lesz, végül is, ureából aurea.
Törlés2020 évindító ötlet: ha képletként rendezzük az "ateisták" és nem ateisták elképzeléseit, végső fokon arra jutunk, hogy szóban mindenki számára fontos érték az emberi élet, az emberi méltóság, de míg a hívő szerint ezek szilárd alapja a szerető Isten általi teremtettség, az "ateista" kb. annyit mond, hogy tiszteljük az emberi életet/méltóságot, már amikor ezt kényelmesnek/praktikusnak gondoljuk, mert csak, igazából nincs rá végső okunk... Az "ateista" világképébe, úgy tűnik, simán belefér, hogy a sorozatgyilkos életét féltve óvjuk, a Down-szindrómás magzatét ellenben ridegen elvegyük, és nyugodtan nézzünk a tükörbe, mert csak... Aki ebbe a szakadékba intellektuális tisztességgel belenéz, megnyílhat a világképfrissítésre.