2020. május 19., kedd

A karanténegyház hozadéka

Vége van a karanténnak: szerencsére. És egy kicsit talán sajnálatunkra is. No persze nem a járványt sajnálom - ki szeretne egy világfertőzésben élni? -, hanem azt a pozitív hozadékot, amivel együtt járt, és amit az elmúlt hetekben rendre tapasztaltam. Belenézhettem, belehallgathattam számos gyülekezet istentiszteletébe, képet kaphattam arról pusztán a monitorom előtt ülve, máshol mi zajlik, hogyan prédikálnak, milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Egyszóval ez a vírusválság ahelyett, hogy szétszakította volna, kicsit közelebb hozta egymáshoz a gyülekezeteket. És ez jó.

Igazán nem merném állítani, hogy a kereszténység a homlokáról az izzadtságot törölgetve fáradozott volna az egyház egységének megteremtésén. Az elmúlt kétezer év szellemi panorámája inkább arról szólt, hogy a Jézus Krisztust követők miben nem értenek egyet, milyen dogmatikai tételen képesek ölre menni egymással, és ki tud több ponton fogást találni a másikon. Vallásháborúk, egyházszakadások, új felekezetek megjelenése fémjelzi a történelmünket. Az ökumenikus és egységtörekvések a folyamatos széthúzás árnyékában zajlottak, és inkább szóltak esetenkénti összemosolygásról egy kis éneklés kíséretében, mintsem valódi, tartós, elkötelezett változásokról ezen a téren.

Jellemző tehát, hogy egy világjárványra volt szükség ahhoz, hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz. És felfedezzük, milyen értékek vannak a többiekben, a körülöttünk élő hívőkben, a gyülekezeteinkben, akikre talán soha nem figyelünk fel, ha nem vagyunk beszorítva a karanténunkba. A közösségi média, a Facebook-on közvetített istentiszteletek, és más technikák egy csapásra elérhetővé tettek minket egymásnak, és ahogy az elmúlt hetekben néztem, sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. Ez tehát a jó a rosszban, aminek lehet és kell is örülni. Jó volt egy röpke időre a Karanténegyház gyülekezetébe járni, látni a bezártsággal szembeszálló lelkesedést, és egy centit előrehaladni Jézus "új parancsolatának" - vagyis a "szeressétek egymást!" felszólításnak - a megcselekvésében. Jó volt látni az aktivitást, ahogyan mindenki a saját stílusában és rendületlenül próbálta bátorítani a másikat, hallgatni a zenét és éneket, ami most istenigazából az Istennek szólt, az üres termekben zajló prédikációkat, melyek csodamódra mégsem tűntek üreseknek. A hívő ember kissé megrendül ilyenkor és azt mondogatja magának, mégis lehetséges ezt a kereszténységet jól vagy legalábbis jobban csinálni. Normális üzemmenetben ez lenne az irány, amely felé haladnunk kellene.

A kérdés mármost az, a karanténlét feloldása után az egyháznak megint várnia kell valamiféle kozmikus sorscsapásra, hogy érdeklődést tanúsítson a másik hívő ember és közösség irányában, vagy ez a két hónapos kóstoló kellőképpen meghozta az étvágyát? Nem akarok most erre válaszolni, nem is biztos, hogy kerek perec megtenném, de a kérdést mindenképpen le akartam írni ide. A választ talán nem is szavakban kellene megadni rá, hanem tettekben - mostantól a karanténon kívül. Elvileg továbbra is ugyanannak az egyháznak a tagjai vagyunk, mint az elmúlt két hónapban.

3 megjegyzés :

  1. Mi itt Kaposváron karanténon kívül is elég aktívak vagyunk ebben, de nekünk lett egy közös konferenciánk itt is: https://www.youtube.com/watch?v=zvbP__XtHzE

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az ajánlást, a Missio Dei eleve szimpatikus felütés számomra. :-)

      Törlés
  2. WE SHOULD FUCK. Like right now, right here. Hard, fast. Pin me down, kiss me hard, look me in the eyes and fuck me like you’ve never fucked someone before. Click here and Check me out i am getting naked here ;)

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)