"Szent tökönrúgás"

"Mire jó regényeket olvasni? Én ezt mindig is időpazarlásnak éreztem, amikor vannak szakkönyvek is!" - kérdezte egy számomra igen tiszteletre méltó teológus ismerősöm, amin őszintén szólva meg is lepődtem, meg nem is. Jót beszélgettünk aztán, mindenesetre. Nos, tapasztalatom szerint aki akadémikus és csak akadémikus levegőt szív magába, az kérdez ilyesmit. A kocka, aki szakkönyvek gyűrűjűben él, rendszeres teológiát olvas a kádban ücsörögve, amit exegézissel öblít le az íróasztalánál, hogy a kocsiban valamilyen tudományos előadást hallgasson homiletikából. Nem rossz ember ő, csak kicsit beszorult önmagába.

Ha azt mondanám, hogy igyekszem magam távol tartani az ilyen típusú embertől, akkor hülyeséget beszélnék, mert hát... szóval az van, hogy kicsit én is tudok hasonló lenni. Viszont mindig azonnal megbánom a bűneim, amikor egy jó regényt veszek kézbe - például egy Saramagot, egy Lemet vagy egy kissé ponyvásabb Grisham-et - vagy beülök egy színdarabra, ami a mostani karanténlétben persze lehetetlen. Ezek a szellemi kitérők arra emlékeztetnek, hogy mégiscsak van élet a hideg racionalitáson túl is, és az az élet egyáltalán nem rossz.

Miért írok erről? Hiszen a legtöbb embernek nem kell bizonygatni, hogy milyen jó is regényeket, kitalált vagy valós történeteket olvasni. Habzsoljuk az ilyesmit, ahogy egy korábbi bejegyzésben említettem, alkatilag narratív lények vagyunk. De nem is a regényekről van itt szó!

Arra akarok rávilágítani, hogy mi teológusok - miközben egyébként jogos buzgalommal szeretnénk millióféleképpen körbeírni a hitünket a szaknyelv segítségével - tehetségesen tudunk elfeledkezni arról, hogy a bennünket egykoron felforgató hit számunkra sem puszta kognitív élmény volt. A hitnek izgalmas oldala a teológiai okoskodás, de a hit szerintem sokkal több ennél, ha jól csináljuk. A hit egzisztenciális jelentőségű valóság egy ember számára - mert ha nem az, akkor épp a lényeg hiányzik belőle. Lehet röhögni az apologetika állításain ateistaként vagy orrvérzésig bizonygatni a hit logikáját keresztényként, ezek a technikák szerintem nem vezetnek elég messzire. Ami igazán érdekli az embereket a hitből, az nem az univerzum keletkezésének problematikája vagy Tamás filozófiája az öt útról, hanem az, hogyan tudja az megváltoztatni őket, hogyan festi át az egész életüket, viszi őket közelebb Isten személyéhez és egymáshoz. Mindaz, ami ezt az élményt megadja nekik, valóságos lesz számukra, ami megfosztja őket tőle, azt utálni fogják. És pontosan ezért halva született az intellektuális ateizmus minden vehemenciája - nem lehet ugyanis leépíteni egy olyan hitet, ami teljes lényében felforgatott valakit a nem racionális dimenzióiban. A hit intellektuális érveit ki lehet kezdeni, ez akár még jót is tesz neki egyébként, de az egzisztenciális oldala közben érintetlen marad.

Amikor Nátán próféta elmegy a házasságtörésben és gyilkosságban elbukott Dávid királyhoz, hogy egy elsőre homályosnak tűnő próféciát adjon át neki egy báránykáról és egy gonosz emberről, az egész csak egy bizarr mesének tűnik a király fülében. Aztán van egy pont, amikor leesik neki a tantusz, hogy az egész történet valójában róla és a mocskos dolgairól szólt. Akkor már - szó szerint - nincs mese, kénytelen belenézni az elé rakott tükörbe. 

Ez az ószövetségi narratíva bizony zseniálisan foglalja össze mi az egész hit lényege! 

Ezt nevezem én szándékosan durva szóhasználattal "szent tökönrúgásnak". A "szent tökönrúgást" az csinálja velünk, amikor egyszerre valóságosnak éljük meg, amit addig csak mesének hittünk. Lehet, hogy a hit meseszerű a hideg racionalitás számára, de ha magunkra ismerünk a "mesében", vagyis az elénk tárt tükörben, az egész egzisztenciálisan forgatja fel az embert, onnantól pedig képtelen lesz továbbra is mesében gondolkozni. Amikor én megtértem, magam is megéltem ezt - és hasonlót azóta sem. Sokkal több ez a kognitív párbajnál és az intellektus villogásnál arról, kinek mennyire van igaza. Több az értelem bizsergetésénél, agymasszírozásnál, zsonglőrködésnél a szavakkal. A hit nem kognitív feladat, hanem egzisztenciális állapot: csak akkor működik, ha teljesen áthat, csak akkor hit igazán, ha az egész életre vonatkozik. Ha ennél kevesebb, az valóban csak mese.