Fojtogat vagy befolyásol?

Ha már az előző bejegyzésben arról írtam, hogy nem igazán lehet megtalálni a racionalitás és az irracionalitás határait - a két dolog sokszor egymásba folyik, mintsem szegmentálódna -, szeretném ezt a fonalat most megragadni és továbbvinni egy szerintem nagyon fontos komponens bevonásával: az előfeltevésekről, csúnya idegen szóval preszuppozíciókról van szó.

Banális tény, hogy minden embernek vannak előfeltevései, teljesen mindegy milyen világnézet elkötelezettje. Buddhista, hindu, muszlim, ateista és keresztény, konzervatív és liberális is bizonyos preszuppozíciók hatása alatt áll. Ezeket az előfeltevéseket főleg akkor lehet érzékelni, hogy szépen kirajzolódnak, amikor két ellentétes felfogású ember leül egymással beszélgetni. Például, egy ateista és egy hívő, vagy egy konzervatív és egy liberális eszmecserébe bonyolódnak egymással. A párbeszéd megfigyelésem szerint ilyenkor sokszor az előfeltevések mentén zajlik.

Szeretjük a vitákat pusztán az intellektus teljesítményének látni. Lám-lám, két intelligens ember egymással vív csatát, szigorúan racionális alapokon, ahol érvek ütköznek érvekkel. Igen, ez illik a felvilágosult szellemiségű, ésszerűen gondolkodó nyugati emberhez. 

Hát, a fityfenéket! Közel sem ilyen egyszerű ez.

A racionális megokolások és érvek mögött még az intellektuális dolgokban is vastagon ott vannak az előfeltevések. Az előfeltevések pedig szinte inherens módon hordoznak magukban irracionális elemeket. Magyarosabban: az érveink lehetnek racionálisak, de amiért éppen úgy érvelünk, ahogyan, az már az előfeltevéseinknek köszönhető - az előfeltevéseink pedig rengeteg olyan elemet tartalmaznak, amelyek nem feltétlenül racionálisak. Ha például egy konzervatív teológus körömszakadtáig magyarázza, hogy a Biblia márpedig betű szerint úgy hibátlan, ahogy le van írva, erre a következtetésre nem feltétlenül a szigorú tudományosság és a felhalmozott perdöntő bizonyítékok mérlegelése után jutott. Sokkal inkább eleve feltételezte ezt a hibátlanságot, ez a meggyőződése pedig már azt is irányította, hogyan érveljen és hogyan lássa a tényeket. Vagy egy másik példával élve, amikor egy ateista keményen bizonygatja, hogy a Biblia hülyeség, nem feltétlenül alapos kutatás után jutott erre a következtetésre, sokkal inkább eleve abból indult ki, hogy a Szentírást nem lehet komolyan venni - ez a preszuppozíció azonban annál inkább rejtve marad, minél meggyőzőbb az érvelés retorikája, ami mögé elhelyezik.

Itt azonban szerintem van egy iszonyúan fontos pont, amire feltétlenül fel kell hívni a figyelmet. Természetes dolog, hogy vannak preszuppozícióink és azok befolyásolnak bennünket. Emberek vagyunk, így működünk, és egyébként is, ez a dolguk, amivel sok energiát levesznek a vállunkról. Viszont a befolyás mértéke már közel sem mindegy. Mit értek ezalatt? Egyszerűen szólva csupán azt, hogy mást jelent, amikor befolyásolnak bennünket az előfeltevéseink, és megint mást, amikor már fojtogatnak és gúzsba kötnek. De hol van a választóvonal a kettő között és ki jogosult azt meghúzni? Ki mondja meg meddig tart a normális hatás, és honnan kezdve beszélhetünk fojtogatásról?

Nos, itt is azt lehet látni szerintem, amit a bevezetésben írtam, hogy a racionális és az irracionális határai egymásba fonódnak. Úgy vélem, némileg intuitív és önkényes ez a határhúzás a "befolyásoló" és a "fojtogató" előfeltevések között, s ezért talán jobb úgy fogalmazni, hogy vannak bizonyos tünetei annak, amikor a preszuppozíciók túlnőttek a saját szerepükön. Hadd soroljak fel ötletszerűen néhányat:

- lezártság: ezalatt azt értem, hogy míg a befolyásoló előfeltevés igen, addig a fojtogató előfeltevés nem hagyja saját magát felülvizsgálni. Egy hasonlattal élve talán olyan ez, mint amikor az alkoholista már nem azért iszik, mert így döntött, hanem mert nem tehet másként: túlságosan az ivás hatása alatt áll, hiszen alkoholista - vagyis függő. Sőt, el sem tudja képzelni, hogy leteheti az üveget.

- túlburjánzás: nyilván, ha egy előfeltevés teljesen süket és vak a nyers tényekre is, akkor egyre hajmeresztőbb megoldásokhoz kell folyamodnia, hogy saját magát fenntarthassa. Például a laposföld-hívőknek nem simán képtelen, hanem abszurd módon képtelen magyarázatokat kell kiötleniük, hogy legalább a maguk számára fenntarthassák a véleményüket. Nem azért folyamodnak hajmeresztő teóriákhoz, mert a kutatásaik által feltárt tények erre viszik őket, hanem mert másként nem tudják fenntartani az előfeltevéseiket a továbbiakban.

- zavarosság: úgy vélem, ha egy előfeltevésről sikerül valamennyire kimutatni, hogy túl sok benne az irracionális elem és ezért bizonytalan, akkor az előfeltevést vallók csaknem reflexszerűen próbálják összezavarni a képet az előfeltevés környezetében. Ismét egy példa: tegyük fel, valaki azt tartja, hogy a konzervatív emberek mind maradiak és képtelenek másként látni a dolgokat, az érvelését pedig erre az előfeltevésre építi. Ha erre az a reakció érkezik, hogy az ilyen állítást nem lehet igazolni és tulajdonképpen semmi nem is igazolja, az előfeltevést vallók előszeretettel viszik mellékvágányra a kommunikációt. Például elkezdenek lamentálni azon, mit értünk az igazolás kifejezés alatt, mit is jelent valamit állítani, és egyébként a gólyát most akkor pontos "j"-vel írjuk-e vagy sem?! A zavarosság olyan, mint egy jó helyre bedobott füstbomba: kellemetlen hatású, de életmentő annak, aki a bombát bedobta, mert rejtve maradhat.

Érdemes megfigyelni, hogy ezek a tünetek tulajdonképpen bizonyos megoldási-kimenekedési stratégiákat is magukkal hoznak. A lényeg mindig az, hogy a preszuppozíció túléljen, és a lehető legkisebb sérülésekkel jöjjön ki a küzdelemből. Ez érthető is, hiszen a racionális érveink gyakran ilyen preszuppozíciókra épülnek - és ha azok dőlnek, velük dőlnek az érvek is.

Ha a fenti okoskodásom nem képtelenség, ez nekem megint azt mutatja, hogy alaphangon keveredik bennünk a racionalitás az irracionalitással. A világot látjuk valahogyan, sőt szakadatlanul értelmezzük valahogyan, és ezt pedig vastagon befolyásolják az előfeltevéseink. Ám ha az előfeltevések működésében elszaporodnak a fenti és más hasonló tünetek, az már megbetegítő gondolkodáshoz vezethet. Mármint, ha igazam van, és a fenti okfejtés kapcsán nem állok valamilyen súlyos preszuppozíció megtévesztő befolyása alatt... :-)