Az Ószövetség rétegei Brueggemann teológiájában - vita Istennel (1)

Walter Brueggemann

Miről szól az Ószövetség? Egyszerűen szólva Istenről, és amit Isten tett. Ám ahogy Tunyogi Lehel írja: egy evidencia, minél egyszerűbb, annál bonyolultabb. Nem lehet az Ószövetséget „lerendezni” egy ilyen válasszal, mert ez semmit nem tesz hozzá az eddigi ismereteinkhez és elnagyoltságában tulajdonképpen igazi feleletnek sem nevezhető. De akkor hogyan lehetne helyesebben megragadni az Ószövetség lényegét?

Mindenekelőtt egy kis bátorítás: ez a bejegyzés talán száraznak fog tűnni és megfekszi majd a gyanútlan olvasó gyomrát. Mielőtt azonban átgondolnám, milyen stílusban és miért állt le vitatkozni Izrael Istennel, fontosnak tartottam, hogy leírjam a most következőket, melyek Brueggemann teológiája alapján megteremtik azt az értelmező keretet, ahogy ezt a vitát kezelni lehet. Igyekeztem nagyon egyszerű és világos lenni, ha valaki mégis úgy érzi, hogy túlságosan komplex és elemezgető voltam, az az én hibám.

Kezdjük az alapoknál! Az Ószövetség 39 könyvből áll, változatos műfajokban és változatos témákat érintve. Vajon mi lehet a szöveg rendező elve, ami alapján egyfajta módon közös nevezőre lehet hozni ezeket a könyveket? Milyen központi magra fűzhetjük fel az Ószövetség összes iratát?

Szerintem nagyon izgalmas kérdések ezek, az elmúlt évtizedekben pedig többen, többféle válaszokat adtak rájuk, melyekkel a bibliai teológia nevű diszciplína foglalkozik. A bibliai teológia viszonylag fiatal és nagyon izgalmas szakterületének teljes áttekintésére inkább most nem vállalkoznék, hanem rátérnék a lényegre. Walter Brueggemann monumentális bibliai teológiai munkája 2012-ben jelent meg magyarul, és elődeitől eltérően egy szerintem igen érdekes értelmezési keretet javasol, melyet rendező elvként mutat be könyvében. Az idősödő tudóst nem könnyű megérteni - hát még leírni néhány mondatban!

Brueggemann a lehető legegyszerűbb módon kezdi felépíteni saját teológiáját. Azt mondja, induljunk ki abból, egyáltalán mit jelent a teológia kifejezés. Mindenki tudja, hogy ez egy szóösszetétel, ami a theosz (Isten, istenek) és a logosz (beszéd) kettőséből áll. Brueggemann szerint nem helyes, hogy ebből a kettőből mindig csak az „Isten” részt hangsúlyozzuk, amikor a „beszéd” rész is éppen ilyen fontos. Az Ószövetség szempontjából ez azt jelenti, hogy vizsgáljuk meg Izrael retorikáját, azaz beszédmódját, hogyan mutatja be, írja le saját Istenét. Az Ószövetségben persze nem csak Izrael beszél Istenről, hanem Isten is beszél Izraelhez, de Brueggemann nem tesz retorikai különbséget a kettő között, hiszen még amikor Isten beszél a szövegben, valójában azt is Izrael tolmácsolásában olvassuk.

A kiindulópont azonban nem áll meg annál a megállapításnál, hogy akkor az Ószövetség egészét szimplán nevezzük beszédnek. Ez önmagában még nem lenne sok. Brueggemann ennél tovább ment és kitalált egy metaforát, amit a jog világából, egész pontosan egy bírósági tárgyalás analógiája segítségével épített fel.

A bíróságon egy perfolyamat során tanúkat szoktak szólítani, akik a nyilvánosság előtt beszélnek. A tanúk elmondják, amit tudnak, mondandójukat pedig nyilván befolyásolja az emlékezetük, a képzeletük és az érzelmeik együttese is. A tanú ott volt a tényleges eseményeknél, látta és megtapasztalta azokat, a bíróságnak azonban nincs közvetlen hozzáférése ezekhez, a tanú által elmondottakat ezért „valóságos leírásnak” kell tekintenie. A tanú megteheti, hogy megválasztja hogyan beszéljen, milyen képeket alkalmazzon, milyen árnyalatban tárja fel a valóságot a bíróság előtt – tehát kialakíthatja a valóság forgalomba kerülő változatát. Amikor a tanú beszél, előidézi, hogy a tárgyalóteremben olyasmi jöjjön létre, ami korábban nem létezett: ebben az értelemben az általa elmondottak hozzák létre a valóságot – a bíróság pedig eldöntheti mihez kezd az elhangzottakkal.

Brueggemann szerint tehát az Ószövetség rendező elve a tanúskodás, azaz olyan beszéd, melyben Izrael elmondott, leírt, kifejezett dolgokat Istenről a különféle szövegekben és műfajokban, létrehozva ezzel egy sajátos valóságot, amit nekünk értékelnünk kell. Elméletét tovább bontogatva Brueggemann négyféle csoportba osztja ezt a tanúskodást:

1. Izrael alapvető tanúságtétele. Ez az, amit szerintem a leginkább hangsúlyozni szoktunk. Az Ószövetségben Izrael egyszerűen leírja kicsoda Isten. Teszi ezt melléknevekben (szabadító, hűséges, harcos...), főnevekben melyek Jahve állandóságát emelik ki (király, bíró, atya...), illetve egyéb megközelítésekben egyaránt.

2. Izrael ellen-tanúságtétele. Miután Izrael elmondta mit kell alapvetően tudni Istenről, érzékelhető egyfajta belső bizonytalanság a szövegben azzal kapcsolatban, amit az alapvető tanúságtétel tartalmazott. Isten néha igencsak rejtettnek, kétértelműnek, sőt adott esetben negatívnak tűnik. A szituáció olyan, mintha a bíróságon a tanút keresztkérdésekkel kezdenének kérdőre vonni: vajon biztos megáll az, amit az alapvető tanúságtétel során elmondott?

3. Izrael kéretlen tanúságtétele. Egy per során az ügyvédek általában felkészítik a tanúkat arra is, hogy mit ne mondjanak el. Ennek ellenére a tanúk sokszor figyelmen kívül hagyják ezt a kérést és mégis elmondanak olyan részleteket, melyek érthetőbbé tehetik az első pontban leírt alapvető tanúságtétel anyagát. Brueggemann szerint Izrael tanúságtételében (azaz az Ószövetségben) ide sorolhatók olyan témák, mint például a többi néphez való viszony, vagy a teremtett világról szóló fejtegetések.

4. Izrael megtestesült tanúságtétele. Végül Izrael arról is tanúskodik bizonyos ószövetségi szakaszokban, hogy Jahve jelenvalósága hogyan vált kézzelfoghatóvá számára a Tórában, személyes találkozásokban, a király, a próféta, vagy a bölcs mint közvetítő alakjában.

Brueggemann nem biztos, hogy örülne ha a blogomat olvasná: kilencszáz oldalas munkája ennél sokkal precízebben és részletesebben tovább bontja ezt az alapvető struktúrát, de a mag lényege talán ebből is felsejlik számunkra. Lezárva ezt a bevezetőt, amivel a fenti négy tanúságtétel-réteg közül szeretnék foglalkozni, az kifejezetten a második pont, azaz Izrael ellen-tanúságtétele, mely mélyen beágyazott az ószövetségi szövegekben - nem, nem csak az átokzsoltárokban. A keresztény gyülekezetekben ahogy látom, többnyire az első pont tartalmait fejtegetik, a második pontról igyekeznek tudomást sem venni, a harmadik némelyeket érdekel, míg másokat annyira nem, a negyedikre pedig többen úgy gondolnak, az kortörténeti dolog, aminek ma már nem sok szerepe van.

De mi maradjunk a vitánál.