Istent általában szabadítóként, gondviselőként, szerető Atyaként kívánjuk magunk előtt látni - de kinek is jutna eszébe kiszámíthatatlannak és következetlennek nevezni? Úgy tűnik, vannak ilyen felvágott nyelvű emberek, ráadásul ezt a kritikus hangot nem az ateisták vagy valamelyik konkurens vallás követői engedik meg maguknak, hanem maga Izrael, amikor az Ószövetség szövegében tanúskodik Jahve jelleméről.
"Rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj" - mondja kesernyésen Jeremiás próféta, és szavaiból valami olyasmi csendül ki, mintha Isten tisztességtelen módon járt volna el vele szemben, belekényszerítve egy olyan helyzetbe őt, amit egyáltalán nem akart.
Izrael ellentanúság-tételében találhatunk olyan kijelentéseket és epizódokat, melyek arra utalnak, hogy Isten hullámzó hozzáállást tanúsít vagy éppen körmönfontan cselekszik. Ezek a textusok azonban nem direkt módon tanúskodnak Isten kiszámíthatatlanságáról. Senki se keressen a Bibliában olyan mondatokat, melyek a szó szoros értelmében kijelentik: "Jahve kiszámíthatatlan". Inkább azt látjuk, hogy az Isten jellemének ilyesféle vonásaira vonatkozó utalások bizonyos elbeszélések melléktermékeként jelentkeznek, melyek egyébként nem ezért íródtak meg.
"Rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj" - mondja kesernyésen Jeremiás próféta, és szavaiból valami olyasmi csendül ki, mintha Isten tisztességtelen módon járt volna el vele szemben, belekényszerítve egy olyan helyzetbe őt, amit egyáltalán nem akart.
Izrael ellentanúság-tételében találhatunk olyan kijelentéseket és epizódokat, melyek arra utalnak, hogy Isten hullámzó hozzáállást tanúsít vagy éppen körmönfontan cselekszik. Ezek a textusok azonban nem direkt módon tanúskodnak Isten kiszámíthatatlanságáról. Senki se keressen a Bibliában olyan mondatokat, melyek a szó szoros értelmében kijelentik: "Jahve kiszámíthatatlan". Inkább azt látjuk, hogy az Isten jellemének ilyesféle vonásaira vonatkozó utalások bizonyos elbeszélések melléktermékeként jelentkeznek, melyek egyébként nem ezért íródtak meg.
"Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében."
Az alaphelyzet világos: az emberek szívének minden szándéka gonosz, ezért Jahve úgy érzi, mindez elegendő ok arra, hogy ítéletet gyakoroljon, és özönvízzel pusztítsa el az emberiséget. A pusztítás meg is történik, majd annak végén Noé áldozatot mutat be Istennek. A Gen 8,20-21 az előbb idézet igeverset visszhangozva ezt írja:
"Azután oltárt épített Nóé az Úrnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron. Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az Úr: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem."
Isten jellemét tekintve az elbeszélés meglehetõsen furcsa sajátosságokat mutat. Noha az ember szíve továbbra is gonosz ifjúságától fogva, Isten eltekint attól, hogy elpusztítsa, mégpedig az égőáldozat kedves illata miatt. Úgy tűnik, mintha Jahveban egymással ellentétes érzelmek dolgoznának, melyek pozitívan vagy negatívan viszonyulnak az emberiséghez, azt pedig hogy éppen melyik irányba történik elmozdulás, egy tárgyában jelentéktelen dolog képes befolyásolni. (Legalábbis az egész emberiség sorsát tekintve egy égőáldozat illatát feltétlenül jelentéktelennek mondhatjuk). Isten tehát kiszámíthatatlannak tűnik Izrael leírásában.
Ennél még markánsabb példa Sámuel, Saul és Dávid története. Tudvalevő, hogy Saul király hibát követett el, amikor az amálekiták jószágainak szép darabjait a kérés ellenére meghagyta ahelyett, hogy elpusztította volna őket. Saul beismeri a hibát, bűnösnek mondja önmagát és bocsánatért esedezik (1Sám 15,24-25), ám a lehetőséget arra, hogy rendezze ezt a hibáját, egy pillanat erejéig sem kapja meg Istentől. Isten azonnal elveti Sault királyi uralmával együtt, mégpedig minden indoklás nélkül. Hozzá kell tenni, hogy míg Sámuel éppen Jahve kérésére hallgatott mindenben a nép szavára (1Sám 8,7), addig Saul éppen azért kerül bírálat alá, mert ezt teszi.
Ennél még markánsabb példa Sámuel, Saul és Dávid története. Tudvalevő, hogy Saul király hibát követett el, amikor az amálekiták jószágainak szép darabjait a kérés ellenére meghagyta ahelyett, hogy elpusztította volna őket. Saul beismeri a hibát, bűnösnek mondja önmagát és bocsánatért esedezik (1Sám 15,24-25), ám a lehetőséget arra, hogy rendezze ezt a hibáját, egy pillanat erejéig sem kapja meg Istentől. Isten azonnal elveti Sault királyi uralmával együtt, mégpedig minden indoklás nélkül. Hozzá kell tenni, hogy míg Sámuel éppen Jahve kérésére hallgatott mindenben a nép szavára (1Sám 8,7), addig Saul éppen azért kerül bírálat alá, mert ezt teszi.
Ezzel szemben Dávidnál azt látjuk, hogy egy másik csata után éppen így begyűjti az ellenség állatait (1Sám 30,19-20), de ezért semmiféle megrovásban nem részesül. Sőt, amikor Dávid elköveti végtelenül erkölcstelen kalandját Bethsabéval, és bűnösségét beismeri (bár Saullal ellentétben nem folyamodik bocsánatért sem), szinte magától értetődően és haladéktalanul megkapja a lehetőséget, hogy bűnét rendezve királyi uralmát megtartsa. A Saul-Dávid elbeszélés több más pontja alapján is az a kép alakulhat ki az olvasóban, hogy Jahve következetlen és meglehetősen egyoldalúan mindig Saul ellenében, Dávid javára hoz azonnali döntéseket. Úgy tűnik, mintha Saulnak meglehetősen determinált szerep jutott volna Izrael királyságának történetében, és bármit is próbált tenni, hogy a felszínen maradjon, el kellett tűnnie a süllyesztőben, hogy Dávid felemelkedhessen.
Brueggemann könyvében még más példákat is bemutat annak illusztrálásaként, hogy Izrael megélt tapasztalatában és leírásában Jahve több ponton kiszámíthatatlanul cselekszik. Mindez feszültséget teremt az alapvető tanúságtétel anyagával, mely egészen más jellemként ábrázolja Istent. A legnagyobb szakadék azonban a következő ellentanúság-tétel pontban következik, mely Jahve erőszakosságára derít fényt és a teodícea kérdését is képbe hozza. Ezzel folytatom legközelebb.
Brueggemann könyvében még más példákat is bemutat annak illusztrálásaként, hogy Izrael megélt tapasztalatában és leírásában Jahve több ponton kiszámíthatatlanul cselekszik. Mindez feszültséget teremt az alapvető tanúságtétel anyagával, mely egészen más jellemként ábrázolja Istent. A legnagyobb szakadék azonban a következő ellentanúság-tétel pontban következik, mely Jahve erőszakosságára derít fényt és a teodícea kérdését is képbe hozza. Ezzel folytatom legközelebb.
A vízözön előtti megbánásán én is sokat gondolkodtam. Örülök, hogy felhoztad. Arra is ki fogsz térni, amikor Mózes helyre rakja Jahvét/Jehovát, mert az meggondolatlan? Lenne egy észrevételem: az 1Sám 8,7 nem Sámuelre vonatkozik?
VálaszTörlésSefa, köszi a korrekciót, elrontottam a gondolatsort és javítottam. Amit Brueggemann állít, és amit én is írni akartam, hogy valóban Sámuel kapta a felszólítást, hogy mindenben hallgasson a nép szavára, Saul pedig amikor ezt teszi, az már elítélendő cselekedetnek számít. Ezt akartam írni.
TörlésMózessel kapcsolatban mire gondolsz? Az az igazság, hogy írhatnék még több példát, de nem akartam az így is hosszú bejegyzést elnyújtani.
Mindig fejtörést okozott nekem a 2Móz 32: 7-14.
TörlésNéhány héttel ezelőtt bukkantam rá erre a tartalmas blogra, amikor a kollégám unszolására hasonló témájú blog indításán gondolkodtam Szlovákiában(azt hiszem a préterizmussal kapcsolatban kerestem valamit). De miután átfutottam ez a blogot rájöttem, hogy minimum milyen mélységbe kellene menni, hogy érdemben tudjak szólni és ne csak felesleges fecsegés legyen belőle. Úgyhogy még hagyom érni a dolgot:-)
VálaszTörlésNa de a témához. Számomra egyáltalán nem tűnik következetlenségnek Isten látszólag más elbírálása Saullal illetve Dáviddal szemben. Saul ugyan szóban megbánta az engedetlenséget, de ezt titokban akarta tartani(1Sám15,30). Dávid bűnbánata(és neki is volt mit megbánnia többször is) ezzel szemben őszinte és nyilvános volt. Számomra tehát nyilvánvaló, hogy Isten mint a szívek ismerője tökéletesen ismeri a legbelsőbb titkunkat is és az alapján ad illetve nem ad kegyelmet. Tehát ha számunkra következetlennek vagy esetleg kegyetlennek tűnik Isten döntése az azért van, mert az ember számára rejtve maradt néhány fontos háttérinformáció a teljes képből. Számomra ugyanez az elv vonatkozik azokra az esetekre az életünkből, ahol Isten számunkra érthetetlenül sújt olyan embereket, akik ezt egyáltalán nem érdemlik meg. És itt nem feltétlenül büntetésről van szó, hanem egy számunkra nem látható Isteni terv részéről, amit jó esetben valamikor megértünk.
Kedves Kristóf, Isten hozott a blogon!
TörlésAz 1Sám 15,30-ban valóban azt kéri Saul, hogy legalább a nép előtt ne kerüljön szégyenbe:
"Ő pedig ezt mondta: Vétkeztem, de azért add meg nekem a tiszteletet népem vénei és Izráel előtt! Jöjj vissza velem, hogy leboruljak Istened, az Úr előtt!".
Egyrészt Saul megbánására Jahve azt is felelhette volna, mint Dávidnak: hogy megbocsátja a bűnt. Csak miután azonnali elutasítást élt meg Saul, döntött úgy, hogy mentse ami menthető és a nép előtt ne maradjon szégyenbe. Természetesen Saul etikátlan és bűnös magatartását semmi nem menti. Az azonban megint kérdéseket vet fel, hogy Sámuel kiszolgálja Saul kérését - de akkor meg Sámuel személyét illetően lehetne következetlenségekre
rávilágítani.
Még egyszer összefoglalva tehát: nem az a probléma, hogy egy engedetlen királytól (azaz Saultól) Jahve megvonja a királyi uralom gyakorlásának jogát, mégpedig azonnal, minden indoklás nélkül, lehetőséget sem biztosítva számára a rendezésre. Az a következetlenség alapja, hogy Dávid királynál egy súlyos erkölcstelenségnél, mely gyilkossággal, paráznasággal járt együtt, szinte fel sem merül a királyság elvétele. Ez a tény képezi a következetlenség alapját.
(Zárójelben idézem, mert a témánkhoz köze van Sámuel egyik megjegyzésének is: "Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit." Az özönvíz történetből ennek éppen az ellenkezője látszik.)
Következtetéseidet arról, hogy Isten ismeri a szíveket és ennek alapján dönt, helyesnek vélem. Ezekben a bejegyzésekben egyelőre ismertetem a vita alapját, majd a végére szándékozom hagyni a tanulságokat. De ez természetesen senkit nem kötelez, úgyhogy nyugodtan írjátok le az ötleteiteket, elképzeléseiteket teljesen szabadon!
Kedves Sytka, köszönöm a szépen a szívélyes fogadtatást:-) (A vezetéknevem a Kristóf, családnevem pedig Árpád, csak nálunk fordítva írják és ebből Magyarországon mindig keveredés van)
TörlésAz általad írt következetlenségek nekem éppen azt bizonyítják, hogy az ember Isten számára nem egy hangyát jelent a hangyafarmján valahol a polcon a full HD-s tévé fölött, hanem mint az Õ képére alkotott tereménye, akit halálosan szeret. Annyira szereti, hogy tiszteletben tartja szabad akaratát minden hibája ellenére. Ha valaki őszintén, tiszta szívvel szól hozzá,azt partnerként kezeli és meghallgatja őt. Esetenként épp ebből a szereteből adódik, hogy megadja az embernek a kérését annak ellenére, hogy az ember kérése nélkül másképp cselekedett volna. Ha nem így volna, akkor teljesen értelmét vesztené az igaz, szívből jövő imádság és egyfajta kötelező matrává alacsonyulna le, amit a hívőnek kötelezően el kell darálnia, hogy esetleg ne csapjon bele a villám az utcán.
Erre a kétoldalú, szeretetteljes komunikációra szerintem még jó példa Ábrahám alkudozása Istennel, hogy mennyi igaz embert kell találnia, hogy a város megmeneküljon.
Lehet, hogy ebből a meggondolásból született a vicc(és kérném szigorúan viccként kezelni) is, miszerint Mózes miután lejött a kőtáblákkal a hegyről, így szólt a néphez: Emberek, van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy 100 parancsolat volt és sikerült lealkudnom 10-re, a rossz viszont az, hogy a "ne paráználkodj !" benne maradt :-)
"Az általad írt következetlenségek nekem éppen azt bizonyítják, hogy az ember Isten számára nem egy hangyát jelent a hangyafarmján valahol a polcon a full HD-s tévé fölött, hanem mint az Õ képére alkotott tereménye, akit halálosan szeret."
TörlésLehet, hogy másként gondolkozunk, de nekem a Saul-Dávid történet, valamint az özönvíz történet nem éppen Isten szeretetét juttatja eszembe. Vannak olyan sztorik a Bibliában, amelyek igen, de ezekről nem a szeretet jut eszembe.
A vicc régi, de jó, olyan verzióban is hallottam, ahol a rossz hírben a "ne ölj" is benne volt. :-)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésHát igen, az Ószövetség tele van horror történetekkel, a kopasz prófétákat kigúnyoló gyerekek medvével való széttépetésével, vagy hogy Saulnál maradjunk az eredeti lakósság teljes kiirtására adott parancs fontosságával. Ezek a történetek, főleg amikor a meg nem született gyermekek megöléséről szólnak nem a kedves, mosolygós, aranytrónon ülő nagyapó képét kelti bennünk, de csak Isten tudja, hogy mitől mentette meg a világot pl. a kánaáni törzsek kiirása.
TörlésSzerintem annyira nem gondolkodunk másként(ahogy olvasgattam a bejegyzéseidet, néha meglepõdtem és örültem, hogy nem vagyok egyedül a nézeteimmel:-))
Ami a szeretet hiányát illeti az általad említett igeversekből. Én a szeretetet épp a kegyelemben, mondhatjuk úgy,hogy Isten eredeti tervének a megváltoztatásában látom, ha sikerült jó útra téríteni a bűnös emberiséget(pl. Ninive is megmenekül a bûnbánat után).
Hasonlóképpen képzelem ezt, mint egy szülő, aki esetleg nem éppen szeretetteljesen cselekszik a fiával/lányával, ha meg akarja vele tanítani, hogy amit csinált az nagyon rossz. Ha viszont a gyerek ráébred, hogy tényleg helytelenül viselkedett, idővel tudatosul benne, hogy az esetleges büntetés is a javát szolgálta és ha az az adott helyzetben nem úgy nézett ki,mégis a szeretet volt az egész mozgatórugója