Emlékszem, hogy megtérésem előtt mennyire idegesített a mondat, ha egy kérdésemre valaki ezt válaszolta: "Isten útjai kifürkészhetetlenek". Dühös voltam. Ez nekem úgy hangzott, mint a magyarázati igényről való lemondás, intellektuális lustaság, beletörődés valamibe, amibe nem kellene beletörődnünk. Negyvenhez közeledve azonban felsejlik, hogy ez a mondat igaz is lehet.
Talán a matematika az a tudomány, ami a legtöbbünk fejében a legegzaktabbnak és legprecízebbnek tűnik az összes többi közül. Ha kettő meg kettő az négy, akkor az négy, nincs mese, nincs helye más lehetőségeknek. Nem értek a matematikához, valószínűleg csak elborzasztó okoskodásokig jutnék el vele kapcsolatban, de egyetlen kis példát mégis megkockáztatok említeni: mégpedig a Pi számot, amiről mindannyian tudni véljük, hogy az értéke 3,14. Természetesen a Pi irracionális szám, és bármennyire is próbálták a matematikusok tovább pontosítani az értékét (lásd a fotót alant), 8 billiárd jegy kiszámítása után sem fedeztek fel semmiféle mintázatot benne.
 |
| Forrás: WikiPedia |
Ám annak ellenére, hogy pontosan nem tudjuk mennyi a Pi értéke, mégis beépítettük a matematikánkba, felhasználjuk, számolunk vele - mondhatjuk úgy is, szent a béke köztünk és a Pi között. A bizonytalan így a precíz tudomány részévé vált, és használhatónak bizonyult.
Egyre inkább azt látom, az életünk minden területén így van ez. Sokszor nem vagyunk hajlandók bizonyos kérdésekben addig dönteni, míg bombabiztos válaszokat nem kapunk, melyeket rendíthetetlenül stabilnak érzünk, hogy ráépítsünk. Ez azonban sokszor nem így történik. A nagy kérdésekben és a kicsikben, az emberi kapcsolatainkban, a munkánkban, sőt saját hangulatunkban, gondolatvilágunkban, érzéseinkben is újra és újra kiszámíthatatlan elemek sokaságával találkozunk. Egyszer szigorú megfontoltság szerint döntünk, másszor teljesen irracionális úton tesszük ugyanezt.
Ott van bennünk a Pi.
A kérdés ezért az, hogy képesek vagyunk-e beépíteni a bizonytalant az életünkbe vagy addig várunk, amíg a dolgok körülöttünk atombiztosak nem lesznek, és minden választ zsebre vágva dönthetünk. Utóbbi állapot persze csak délibáb, amitől tudásunk növekedésével sok szempontból egyre messzebb kerülünk, hiszen az új ismeretek újabb kérdések tucatjaihoz vezetnek. Mégis, ellenállhatatlanul húz minket valami az orrunknál fogva a megismerés felé, amit teljesen ugyanakkor sosem érhetünk el.
Senki ne értsen félre, az "Isten útjai kifürkészhetetlenek" mondat bizonyos kontextusban továbbra is nagyon idegesítő tud lenni. Valóban akkor is mondogatjuk, amikor semmi okunk nincs rá. Puszta kényelemből vetjük oda, nehogy elmélyülten kelljen foglalkoznunk valamivel. De azt is meg kellett látnom, hogy vannak helyzetek az életben, amikor tényleg kifürkészhetetlenek azok az utak. Pszichológusok szerint a mentális továbblépésünk is múlhat azon, hogy képesek vagyunk belenyugodni ebbe a ténybe, vagy küzdeni akarunk a leküzdhetetlennel. Természetesen ha sikeresen integráljuk a bizonytalant az életünkbe, attól még a kérdéseinket nyitva hagyjuk. Nemcsak matematikus, de költő sem vagyok, mégis Babits egyik versével fejezem be, aki szerintem szépen megragadta, amiről a bejegyzésben ügyetlenkedve írni próbáltam:
"... miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd például a piciny fűszálat:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?"
Babits verséről nekem az jutott eszembe, hogy attól, hogy egy kérdést meg tudunk fogalmazni, nem biztos, hogy a kérdésnek van értelme.
VálaszTörlésNekem meg az, hogy költészetben és művészetben minden kérdést szabad feltenni. Még az ilyet is.
TörlésÓ, hát azt hogy szabad-e vagy sem én nem is firtattam.
TörlésTehát akkor a költészetet is természettudományos szemüveggel kell olvasni? Babits buta volt, mert leírta ezt a versét? Hiszen értelmetlen zagyvaságot kérdezett...
TörlésNe kapd le a fejem már azért, mert eszembe jutott egy gondolat Babits verséről. :D
TörlésEgyébként ez már motoszkált bennem az Ádámmal folytatott beszélgetés kapcsán is annál a pontnál, amikor rákérdezünk: Mi az oka annak, hogy ebben az univerzumban lehet élet? Nem vagyok biztos benne, hogy ez utóbbi kérdés is értelmetlen, de látok rá esélyt. Ezt a szálat egyébként nem akarom itt boncolgatni, csak tisztáztam a mentális állapotom. :P
Sytka, biztos voltam benne, hogy fogsz még jó cikkeket is írni.:)
VálaszTörlésHa nem lenne este, most azt mondanám, menjél igyál egy kávét. :-P
TörlésHa már Babits, ez talán jobban passzol ide:
VálaszTörlésSzeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
;)
Jó kis poszt, örömmel olvastam.
VálaszTörlésA pi-vel az a konkrét gond, hogy körrel senki nem tud számolni, csak négyszöggel és háromszöggel. Ezért a pi számításához úgy fogunk, hogy megpróbáljuk a kört végtelen sok oldalú poligonná alakítani. Ez egyrészt nem megy, másrészt ha esetleg mégis, akkor a kör négyszögesítése. Szóval a pi azért végtelen, mert nem ismerünk véges módszert a számítására. Valójában nem tudjuk, hogy a pi szükségképpen végtelen, vagy a módszerünk miatt tűnik annak. Ez úgy is felfogható, hogy a pi egy végtelen sok lépésből álló módszer ideája, amit a gyakorlatban véges lépésre redukálva alkalmazunk, mert ebben a formában is hasznos. Ha azonban valaki elméleti alapon érvénytelennek minősítené a pi használatát, igaza lenne.
A pi-re hasonlít a "közjó" fogalma. Azt sem lehet számszerűsíteni, mégis értelmes és célszerű alkalmazni.