2014. szeptember 28., vasárnap

Isten és a teodícea válsága - vita Istennel (4)

Izrael ellentanúság-tételének utolsó része arról beszél, hogy Isten nem riad vissza a nyílt erőszaktól (akár akkor, amikor megvédi saját népét, akár akkor, amikor szembefordul vele), illetve megbízhatatlanul cselekszik: a bűnösök prosperálnak, az igazak és ártatlanok szenvednek, noha ennek éppen fordítva kellene lennie. Miért van ez így?

Nem akarok csalódást okozni az olvasónak, de Isten erőszakosságával ebben a bejegyzésben nem kívánok foglalkozni - egyrészt egy korábbi írásomban már megpróbáltam reflektálni erre a problémára, másrészt Szabados Ádám egy teljes sorozatot szánt a kérdésnek. Noha az ott leírtakkal ma is vitatkozom, mégis rengeteg olyan felvetést tartalmaznak Ádám cikkei, melyeket figyelemre méltónak találok. Az ellentanúság-tétel anyagának másik része, azaz a teodícea azonban elég hangsúlyos elem Izrael retorikájában.

Brueggemann azt írja, a teodícea kérdése a Jób 21,7-ben válik explicité, amelyet a Jer 12,1-4 visszhangoz:
"Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak."
Noha úgy tűnik, a kérdés "a bűnösökről" szól, valójában nagyon is Istenre utal. Olyan, mintha Jahve figyelmetlen lenne és megbízhatatlan vagy a megfelelő intézkedéseket nem akarná foganatosítani. Magyarul, az ártatlanul szenvedő Jób tulajdonképpen Isten hatalmára, hűségére és hitelességére kérdez rá, s akárcsak a zsoltárok korábban idézett kérdőszavai esetén, szerintem ebből sem nehéz kiérezni egyfajta vádló stílust részéről. Mintha Jób keserűen jegyezné meg, hogy Isten nem jól teszi a dolgát, és a világ nem úgy működik, ahogy működnie kellene. A bűnösök virulnak, az igazak pusztulnak - nincs ez rendben sehogyan sem. Ahogy Isten megpróbálja Jób megbízhatóságát, mert meggyőzhető volt arról, hogy Jób esetleg mégsem olyan feddhetetlen, mint amilyennek látszik, úgy Jób is kérdőre vonja Isten megbízhatóságát, aki nem cselekszik elvárásainak megfelelően. Mindkét fél egymásnak feszül, mert nem bízik a másikban.

Jób részéről mindez egy elég durva szóbeli ostrom kereteiben történik (Jób 9,15-22), ahol mély cinizmussal kijelenti, hogy ha Istenhez kiáltana, annak se lenne semmi értelme, mert úgy sem figyelne a hangjára. Isten ok nélkül szaporítja sebeit, és ha igaz is lenne, akkor is bűnösnek mondaná. "Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek" - fejezi be kritikáját Jób, aki szerint Isten hatalmában nincs ok kételkedni, de súlyos bizonyíték van arra, hogy Jahve igazságtalan és erkölcsileg közömbös. Miért? Jahve az igazzal és a bűnössel egyformán bánik, ami nem normális állapot. Érdekes adalék, írja Brueggemann, hogy e költeményekben jellegzetes módon Jahvet számos más névvel illetik, de szinte sosem használják a "Jahve" nevet a forgószélben való beszédet megelőzően. Isten tehát bizonyos értelemben megnevezetlen marad a szövegben.

Ugyancsak durvának tűnhet, hogy Isten megtagadja a válaszadást, elutasítja a beszélgetésbe való bevonását, és nem hajlandó megcáfolni sem a vádakat. Végül elég későn, de Isten mégiscsak megszólal, de ekkor sem válaszolja meg az alapkérdést, sokkal inkább rendreutasító, leereszkedő hangnemben nyilatkozik meg, és nem kíván belekezdeni semmiféle beszélgetésbe az igazságszolgáltatásról. A szöveg hangsúlyaiból kiérezhető, hogy egy olyan Istenről van szó, akinek jelenlétében Jób és barátai erkölcsi kérdései méltatlanoknak és triviálisaknak látszanak. Azzal, hogy Isten nem ad kielégítő választ Jób vádló stílusú felvetéseire, brutális valóságot hoz létre: Jóbnak innentől kezdve egy olyan világban kell élnie, ahol semmi sem rendezett, megbízható vagy biztos, egyetlen dolgot leszámítva: Isten elemi erejét.

Az ellentanúság-tétel durvaságai kapcsán még rengeteg más perikópát is idézhetnék, kezdve a Prédikátor Könyvétől a 88. zsoltárig bezáróan. Láthatóan az a helyzet, hogy Izrael legnegatívabb retorikájában keményen nekiáll kritizálni Istent, még akkor is, ha szuverén hatalmát nem tagadja le maga fölött.

Tudom, nem sikerült egy átfogó panorámaképet bemutatnom Izrael ellentanúság-tételéről, de a retorika keménységét és negatívságát talán ennyiből is érezni lehet. Röviden összefoglalva a következőket értettem meg Brueggemann segítségével:
(1) Izrael alapvető tanúságtétele és ellentanúság-tétele között ellentét feszül, amit az Ószövetség nem is kíván letagadni.
(2)  Az ellentanúság-tétel három fő területre terjed ki:
(a) Jahve rejtettsége: Isten nem érzékelhető, hanem "eltűnik" a világ folyamatai között.
(b) Jahve titokzatossága és kiszámíthatatlansága: Isten viselkedése ingadozó, érthetetlen, valamint nem mindig tűnik következetesnek.
(c) Jahve erőszakossága és igazságtalansága: Isten hajlik a durvaságra népe érdekében vagy népe ellen, valamint néha olyannak tűnik, mint aki nem szolgáltat igazságot és hagyja szenvedni az ártatlanokat is.
(3) Izrael, mint aki szövetséget kötött Istennel, egyszer harsányan kifejezi, másszor a leírt elbeszélések szövegének utalásaiban, mintegy azok melléktermékeként artikulálja elégedetlenségét Jahve tevékenységével kapcsolatban.
Nos, szerintem mindenkiben kérdések tucatjai merülnek fel az eddig leírt gondolatok kapcsán. Mihez lehet kezdeni az Ószövetség ellentanúság-tételével? Milyen konklúziókra juthatunk az Istenről szóló, nem éppen hízelgő kijelentéseket olvasva? És talán az egyik legfontosabb kérdés: milyen hatással lehet mindez a saját hitünkre?

Sorozatom befejező részében ezekről szeretnék egy kicsit gondolkodni, némileg elszakadva Brueggemann teológiájától. Remélem, bírjátok még! :-)

17 megjegyzés :

  1. Remélem, bírjátok még! :-)
    Ne aggódj,bírjuk még(ha szabad más nevében is szólnom).Nagyon jó poszt.
    Magam is birkózom ezzel a dologgal.Ha jól emlékszem egy zsidó rabbi írt egy könyvet egy családi tragédia után ezzel a címmel:"Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel?"-Amerikában bestseller lett,nem tudom megjelent-e magyar fordításban.Majd ha alaposabban áttanulmányozom szöveget akkor
    lehet,hogy reagálok.Engem is foglalkoztat,hogy olyan emberek akik nem törődnek sem Istennel,sem hittel elég jól élnek,míg sok komoly hívő ember sok nehézségen megy át.És mintha ezek nem szünnének...Persze a probléma nem új,az ószövetség embereit is foglalkoztatta a dolog,említetted Jóbot,Jeremiást.Engem még Aszáf reakciója is érdekel(73.zsoltár),ő megértette a dolgok miért-jét(18),hogy mit értett meg az titok maradt.Ítélet alá kerülnek,de...én azt látom,hogy sok világi embernek nincsenek anyagi és egyéb gondjai míg vannak hívő emberek akik szűkölködnek....Nem akarok Isten ellen lázadni,hisz annyiszor éreztem gondviselését,de ezzel a
    kérdéssel magam is sokat birkóznom.Aszáf-nak nehéz volt megérteni,hát akkor mennyivel inkább nekem.Miért kerül el sok hívő embert az "áldás",miért nincsenek válaszok,miért érzem,hogy egy helyben topogok?
    Lehet,hogy azért mert nem élek "győzedelmes"hívői életet és nem takarítottam ki a bűnt az életemből.Nagyon aktuális a téma!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Arpicus, nem szeretnék olyat mondani, ami nem igaz, de szerintem nem feltételül van összefüggés a "bűn kitakarítása" és a "győzedelmes hívő élet" között (jelentsen bármit is ez az utóbbi). Éppen Jób példáján látszik ez, akinek még isteni mércével mérve is győztes volt az élete a maga feddhetetlenségében, mégis egymás után érték a csapások.

      Ez gyakorlatilag megválaszolhatatlan kérdés szerintem. De az én témám most nem is annyira Jób szenvedésének misztériuma, hanem az a retorika, hangnem, ami kiolvasható a sorok közül. Isten nem tartotta Jóbot tiszteletlennek a szavaiért, ahogy szerintem téged sem lázadónak, ha őszinte vagy. Sőt, mintha a könyv végén azt mondaná Jób barátaihoz fordulva, hogy azok nem beszéltek olyan helyesen, mint Jób. Pedig Jób keményen "osztotta" Istent.

      Törlés
    2. "Isten nem tartotta Jóbot tiszteletlennek a szavaiért"

      Ezt miért gondolod?

      Törlés
    3. Béla, ezért: "Miután az Úr e szavakat intézte Jóbhoz, így szólt a temáni Elifázhoz: "Fölgerjedt haragom ellened és két batárod ellen, mert nem az igazságot mondtátok rólam, MINT JÓB, az én szolgám"". (Jób 42,7, illetve 42,8). (Más fordításokban: "mert nem beszéltetek rólam OLY IGAZÁN, mint az én szolgám, Jób") Tudom, ezeket a verseket nem mindenki értelmezi Jób összes beszédére, de én azokkal értek egyet, akik igen: az egész keretelbeszélésből az derül ki, hogy Isten respektálja Jób személyét és hozzáállását, hiszen meg is jutalmazza végül. Isten egyértelműen Jób mellé áll, kimondja a barátaival szemben, hogy ő beszélt helyesen.

      Törlés
    4. Érdekes, úgy tűnik, igazad van.

      Törlés
    5. Mi az, hogy úgy tűnik? Hát persze, hogy igazam van! ;-)

      Törlés
    6. Kedves Sytka!Teljes mértékben igazat adok neked.Jób valóban példaértékű hívői életet élt mégis érték a csapások.Az utolsó mondatom inkább egy személyes és szubjektív reflexió volt.Köszönöm a korrekciót.Egyébként Nazo írt egy nagyon jó posztot a "Félelem vallása"címmel.Érdemes elolvasni.Van áthallás a te sorozatod és az ő posztja között:
      http://literaty-nazo.blogspot.com/2014/09/a-felelem-vallasa.html

      Törlés
  2. Régóta érzem, hogy az érzelmileg túlfűtött, mindig önmagában hibát kereső kereszténység, amely "még az égre sem meri a szemét emelni" illetve még "arra is méltatlan, hogy Krisztus a házába térjen" mellémegy a valóságnak. Az érzéseim pont ezeken a szövegeken alapultak, de egy egyszeri kereszténynek ilyet kimondani Istenkáromlás.

    Pedig ez nem más mint realitás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van helye annak, amikor az ember nem meri a tekintetét az égre emelni, de szerintem sem ez az alapvető egy egészséges, élő kapcsolatban. Ha Isten elfogad, szeret, megbocsát, szövetséget köt, akkor egy ilyen milliőben nem csak lehet, hanem helyes is közvetlennek lenni. Az önmagát állandóan szaggató kereszténység amellett hogy borzasztó a közelében lenni, szerintem nehezen tud Istenre Atyaként gondolni, csakis a Hadurat látja maga előtt.

      Törlés
    2. Én a vámszedő esetében mindig arra gondoltam, hogy azért volt a hozzáállása példaértékű, mert vámszedő volt és bűnöket bánt meg. De a bűnbánat után is ugyanúgy imádkozni már nem atya-fiú kapcsolat

      Törlés
    3. A kérdés az, hogy a bűnbánat mint hitgyakorlat a megtérés után végleg aktualitását veszíti-e vagy sem?

      Törlés
    4. A bűnbánat akkor veszíti el az aktualitását, amikor a bűn meg lett bánva. Szerintem aki ugyanazért a bűnért állandóan bocsánatot kér, az nem hisz abban, hogy megbocsátottak neki. Ha én tartozom valakinek 500 forinttal, és megadom neki, akkor kissé furán jön ki állandóan odamenni, hogy hoztam az ötszázast. Ha ez mégis természetes, akkor itt egy uzsorásról van szó. Isten meg nem az. A bűnbocsánat után isten nem emlékezik meg a bűneinkről. Ha pedig mi emlékezünk meg róla, akkor az azt jelenti, hogy vagy nem hiszünk Krisztus áldozatában, vagy nem is bántuk meg őszintén.

      Törlés
    5. Ebben igazad van, de én nem egy konkrét bűnre vonatkoztattam, amit írtam, hanem a bűnbánatra, mint hitgyakorlatra. Valószínűleg egy ember megtérése után is el fog követni bűnöket, csak már van számára egy viszonyítási pont és némi instrukció mit tegyen ebben a helyzetben. Bűnbánatot megtérés után is lehet gyakorolni az elkövetett bűnökért, akkor pedig nem mindig, minden körülmények között indokolatlan lesütni a szemet...
      Az alázatos reszketéssel akkor van gond szerintem, ha rutinná és meghatározóvá válik a hitéletben. De ha tényleg elkövet valaki, valamit, ami helytelen és emiatt bűntudata támad, nem életszerűtlen ha emiatt nehezen emeli a tekintetét az égre. (Ez csak az én véleményem.)

      Törlés
    6. Jaaa értem. Bocs. Erre nem gondoltam. A bűnbánat a bűnt követi. És abból mindig lesz.Tehát én úgy gondolom, hogy a megtérés után is követünk el hibákat, és ezeket a hibákat meg kell bánni, és bocsánatot kérni a károsulttól. Legyen az Isten, vagy ember.
      De a megtéréskori bűnbánatról nem gondolom azt, hogy onnantól az örök érvényű, és a jövőben elkövetett hibákra is vonatkozik

      Törlés
    7. Akkor a szálak ezen a ponton összefutottak. :-)

      Törlés
  3. Örülök ennek a sorozatnak, bár sok pontban tudnék vitatkozni Brueggemann-nal. Szerintem egy kicsit eleve kötözködően áll hozzá a kérdéshez, számos általad idézett példa számomra erőltetett, illetve könnyen feloldható. De sajnos lusta vagyok és időm sincs írni arról, hogy én hogyan oldom fel.
    Elég talán annyi, ha Isten minden lépését értenénk, akkor megszűnne Isten lenni és felettünk állni, egy kontrollálható, kiszámítható valamivé lenne. Szerintem Isten sokszor csak azért ugrik ki az általunk kreált dobozból, amibe próbáljuk betuszkolni, hogy jelezze: nem szeret dobozokban lakni.
    Na de igazából csak azért írtam be, hogy én is jelezzem, hogy élvezettel, bár néha erőteljes szemöldökmozgásokkal követem az okfejtést, és tűkön ülve várom a finálét!

    ui.: kedvenc érthetetlen "Istenmozzanatom", amikor rátámad Mózesre, hogy megölje (2 Mózes 4:24)... lol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Balati, jól teszed, én is tudnék vitatkozni vele, a tudományos életben természetes, ha valaki egy ekkora munkát letesz az asztalra, azt elkezdik boncolgatni kutatók, laikusok egyaránt. Ha kötözködőnek érzed, amiket leírt, az az én hibám is lehet: képtelen vagyok jól visszaadni Brueggemann komplex rendszerét: csak az ellentanúságról szóló fejezet kb. 80 oldal, amiből kiszedegettem egy-egy példatöredéket.

      A tűkről nyugodtan állj fel, nem kell semmi egetrengető konklúzióra gondolni. :-)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)