Magyarországon nem az az egyház legégetőbb problémája, hogy az emberek bibliai műveltsége már túlzottnak nevezhető, olyan sokat forgatják a Szentírást és tele van a fejük Isten üzeneteivel. Furcsa módon azonban, míg a nem hívők teljesen alultápláltak, addig sok keresztény türelmetlenül és ömlesztve tömi magába az általa isteninek tartott tartalmakat.
A gondolat azért jutott eszembe, mert olyan ez, mintha valami újkori civilizációs betegségtünetről lenne szó. A szakadatlan igehabzsolás ludasa szerintem főleg az internet. Ha akarom, ha nem, naponta, sőt óránként ömlik rám a számos "igei üzenet" a Facebookról, szakad a nyakamba minden virtuális ereszcsatornából, és tulajdonképpen hatalmas túlkínálatot találok a könyvesboltokban, a pulpitusokon - és az egyházban úgy általában is. Nem tagadom, valamikor lubickolok ebben. Élvezem azt, hogy a széles választékból kedvemre mazsolázhatok, de időről-időre mégis eljutok egy olyan pontra, amikor elszörnyedek az "üzenetek" túlburjánzása miatt. Mint az egyszerű ember, aki egy egyszerű autót akar venni magának, aztán szinte megfullad a piac átböngészésétől, katalógusok alá temetve jön haza egy kis nézelődés után, végül már olyan pillanatai is lesznek, hogy alig bír különbséget tenni autó meg kerti furik között.
Nos, Isten nem fecseg ennyit. Ez egészen biztos. Nem dézsából önti az észt, hanem apránként engedi meghódítani az igazság kis szeleteit. Dob egy-egy falatot, és képes kivárni, míg megrágjuk.
Már csak azért is tudom ezt, mert az életemben fajsúlyosnak nevezhető paradigmaváltásokat sok kicsi, egymásra épülő lépések sorozataként tettem meg. Igazi felismerésekre csak így jut el az ember, ha nem akarja magába dönteni egyszerre az összes tudást. Nem óhajtom magam úgy beállítani, mintha ebben hibátlan lennék, sőt, rendesen orra bukok a küszöbben. Néha mohón csapok bele túl sok könyvbe, gondolkodom egyszerre ezer szálon, hallgatok sokféle igehirdetést alfától omegáig. Mintha ezek közelebb vinnének az Igazsághoz, pedig nem visznek, mert ahhoz nem így kell közeledni. Tudom ezt, de mégis nehezen tanulok a hibáimból, pedig utólag mindig megfizetem az ilyen viselkedésem árát.
Ezek a gondolatok azért jutottak most eszembe, mert elém kavarodott Szent Efrém diakónus Diatesszaronhoz írt magyarázatának egy részlete. Őszintén szólva, magamra ismertem a soraiban. Efrém az Isten Igéjét olyan forrásnak tartja, amiből csak módjával szabad kortyolgatni. Nem az a feladat, hogy kiigyuk az összes vizet, hanem hogy megelégítsük a szomjúságunkat. Olyan szépen ír ez az ősi szöveg, hogy ezennel át is adom neki a szót, az olvasónak meg a töprengés lehetőségét:
"Elégítse ki hát szomjadat a forrás, de a te szomjúságod ki ne merítse az egész forrást. Hiszen ha kielégíti szomjadat a forrás anélkül, hogy teljesen kimerült volna, akkor majd később megszomjazva ismét ihatsz belőle. Viszont ha szomjúságod az egész forrást kimerítette, akkor az is kiszárad, és így e győzelmed a saját károdat okozná.
Adj tehát hálát azért, ami neked jutott belőle, de ne szomorkodj afelett, ami még ott maradt benne oly bőségesen. Amit kaptál, s amire rátaláltál, az a te részed; és ami még benne maradt, az pedig a rád váró örökség... ... Meg se kíséreld hát oktalanul egyszerre kiinni azt, amit képtelenség egyszerre kiinni; viszont e kicsinységed tudatában abba ne hagyd azt, amit csak lassan, apránként tudsz kortyolgatni."
Különösen az egyetemista korosztálynál éreztem azt egy időben, hogy nem tudnak "csak úgy lenni" Istennel. Valahogy megszokták - és ez azt hiszem generációs, társadalmi ok -, hogy minden egyéb téren folyamatosan információval tömik a fejüket, hatalmas tudásmennyiséget öntenek magukba egy-egy szemeszter alatt. Több-bibliányi könyvet és információt jegyeznek meg egy-egy vizsgaidőszak alatt. Ehhez képest nehezen tudnak váltani az egyház által "diktált" tempóra, hogy az útmutatóban alig 20-30 igevers a napi penzum, a gyülekezetben heti 2-3 alkalom, amin részt vesznek és ezen legfeljebb 2-3 témát lehet - sokszor csak felszínesen - körüljárni. Fejből tudnak sok-sok igét, aranymondást, mint jó diák a leckét, de sokszor többre mennének fele annyi tudással, dupla annyi élménnyel.
VálaszTörlésJó, nyilván ez személyiség kérdése is, mert van, aki inkább intellektuális, míg más szemlélődő beállítottságú.
De alapvetően teljesen egyetértek veled - kortyonként.
Már csak azért is, mert nálunk ebből aztán gyülekezet-elhagyások is lettek, hogy nem érezték kielégítve a szomjukat. Aztán csodák csodájára máshol sem, és hála Istennek, visszajöttek. :)
Az első mondatodban össze is foglaltad a lényeget: csak úgy lenni. Valahogy hozzászoktunk, hogy azt nem lehet. Gyülekezetbe "tanulni" jár az ember, azért hogy újabb és újabb ismereteket szerezzen a hitéről; a konferenciákon is tanítás zajlik, a könyvek is ismereteket adnak. Ezt a "csak úgy lenni" érzést veszítjük el sokszor.
TörlésÉn is ismertem egy srácot, aki megtérése után annyira belevetette magát a kereszténységbe, hogy szinte mindent egyszerre akart megérteni, elérni. Rövid időn belül ki is tért, azóta se tudom hol van. Kész szerencse, hogy hozzátok visszataláltak az emiatt elkóborlók.
Ha mézet találsz, egyél amennyi elég néked; de sokat ne egyél, hogy ki ne hányd azt.
VálaszTörlés(Példabeszédek)