Gyorsvonatok jönnek...

Gyorsvonatok jönnek szembe a nyugati keresztény egyházakkal. Felénk tartanak, nagy sebességgel közelednek, és semmi sem mutatja, hogy a jövőben lassítani fognak. Még nem tudjuk, hogy a velük való ütközés elkerülhetetlen vagy sem, mindenesetre épp ez a bizonytalanság adhatna motivációs erőt, hogy foglalkozzunk velük. Összeszedtem néhány olyan témát, melyek a következő évtizedben nagy kihívást jelentenek majd a kereszténységnek, és még az is lehet, hogy súlyos problémákat okoznak egyházszerte.

Nem előnyös számunkra a tény, hogy éppen most vagyunk erőtlenek. A helyzet olyan, mint amikor egy fáradt boxoló a ringbe lép - ezek volnánk mi -, ott pedig egy kigyúrt és felajzott ellenfél várja. Pontosan olyan történelmi pillanatban élünk, amikor a gyengeség helyett erőre és Lélek-jelenlétre lenne szükségünk, ha még tényezők kívánunk maradni a következő kor színpadán. De milyen komoly kihívásokról is beszélek? Megpróbáltam összeseperni olyan problémákat, melyek egyre kevésbé engedik meg számunkra a kényelmes távolságtartást, és a válaszainkat követelik:

1. Szekuláris világ. Az egyház üzenete és válaszai a legtöbb embert nem érdeklik. A szekularizáció, a pluralizmus, a relativizmus alapvető értékké vált a hozzánk hasonló, nyugati demokráciákban. Természetesen ez jó hír is, hiszen szabadságunk van hallatni a hangunkat, a hitünk miatt pedig nincs részünk nyílt és erőszakos üldözésben. Ugyanakkor az átlagember úgy véli, a mi hangunk is csak egy hang a sok között, mely nem is akarhat ennél többet magának. Összejárni, beszélgetni, énekelni - ez látszik belőlünk a világ nézőpontjából, s ezek mind olyan dolgok, melyekhez sokak szerint felesleges az egyház, elég egy klubot szervezni. Az intézményes egyház a legtöbb ember számára éppen intézményessége okán nem vonzó, a baráti társaságok pedig egyházi fennhatóság nélkül is működnek. Mit lehetne tenni? Szerintem fontos lenne, ha az egyház rávilágítana bizonyos tényekre, például a relativizmus és pluralizmus közötti különbségre, kifejezve ezzel, hogy egyes értékeink nem is annyira értékesek, mint amennyire a bizalmunkat beléjük vetettük. A gyakorlat szempontjából pedig úgy vélem, sokkal erőteljesebben kellene felhívni a figyelmet arra, hogy a szekularizáció (mely mögött az esetek jó részében materialista-redukcionista elvek állnak) egy kiüresedett és anyagelvű szemléletmód felé hajt bennünket, ami tartós boldogtalansághoz, ezáltal élhetetlenebb társadalomhoz vezet. És ezen az sem segít, ha klubot csinálunk magunknak, ahol jól érezzük magunkat.

2. Tudomány és hit. Nem tagadom, hogy ez a kedvenc problémahalmaz számomra, mely sokkal többet jelent az unalomig lerágott teremtés-evolúció gumicsontnál. A nyugati világ a tudományos fejlődés bázisán áll. A tudomány az, amit mindenki szeretne a saját szekere elé fogni, hogy a maga nézeteit eladhatóbbá tegye. A tudományt emlegetik a vele visszaélő áltudományos praktikák gyakorlói (homeopátia, távgyógyítás, és ezekhez hasonlók), de felhasználják a kreacionisták és intelligens tervezettség pártiak, illetve fegyverként lobogtatják a militáns ateisták is. Néha már azt látom, mindenkinek a tudós fehér köpenye kell, mert abba bújva hitelesen csengenek majd a szavai. Az egyház ambivalensen közelít a tudomány felé, mazsolázgat az eredményeiből, ami tetszik neki, azt felhasználja, amiről úgy gondolja, hogy az szembenáll saját Szentírás-értelmezésével, azt eldobja. Ezt a szelekciót a legtöbben azonban úgy végzik, hogy halvány fogalmuk sincs arról, egyáltalán mi a tudomány. És meglehet, ha jobban megismernék, akkor az jelentősen változtatna a hozzáállásukon is. Mit lehetne tenni? Úgy gondolom, első körben a jól bejáratott gyanakvás helyett egyfajta ismeretterjesztő módon lenne jó arról beszélni, hogy a tudomány és a hit nem feltétlenül áll konfliktusban egymással. A konfliktus mellett vannak más alternatívák is, az ütközés pedig az esetek jó részében nem a tudomány és a hit, hanem az aktuális tudományos paradigmák és a hitnézetek (teológiák) között zajlik. Személyesen nagyon örülnék, ha Amerika mellett legalább alkalomszerűen itt is szerveződnének olyan nagyon érdekes nyilvános vitaesemények (angolul debate-eknek nevezik őket), ahol hívő és nem hívő tudósok, esetleg egy adott kérdésben egymással szembenálló paradigmában gondolkodó felek ütköztetnék álláspontjaikat. Szerintem a jelenlévők rengeteget tanulnának belőlük, ha mást nem, vitakultúrát mindenképpen! Szervezzünk ilyeneket?

3. Szexualitás. Az egyház véleményem szerint rosszul fordul a szexualitás témájához. Meggyőződésem, hogy a világ is. Míg a házasságok Magyarországon (és ahogy elnézem a nyugati trendeket, a fejlődő országokban is) hanyatlanak, a szex a zsigerekről szóló, eladható termék lett. A csajok és pasik világában élünk ahelyett, hogy a nők és a férfiak vennének körül bennünket. Ebben a milliőben az egyház nem tudja sem jól bemutatni, sem jól tanítani az értékrendjét, ami rendkívül maradinak és elavultnak hat. A mostanában sokat emlegetett homoszexualitás is ehhez a felénk robogó gyorsvonathoz tartozik. Egyelőre úgy néz ki, nem sokat tudunk kezdeni vele azon kívül, hogy véleményünk van róla. Mit lehetne tenni? Bevallom, ezzel a ponttal még nem foglalkoztam túl sokat, és a kérdéskör legnagyobb részéről ezért nincs is apró részleteiben átgondolt véleményem. Abban azonban biztos vagyok, hogy a mi társadalmunknak javára válik, ha a házasságot, mint helyes értékrendet felmutatjuk és propagáljuk. A folyamat azonban azzal kell kezdődjön, hogy a gyülekezetekben sokkal több szó esik a családról és a házasságról, mint a jebuzeusokról vagy Mózes életéről, és ezekhez hasonló más ókori történetekről, melyeket az igehirdetőn kívül mindenki elfelejt mire eljut a templomajtóig. Már az is az ügy javát szolgálná, ha egyre kevésbé hallanánk keresztény házasságok felbomlásáról, amire sajnos nem kevés példa akadt mostanság.

4. Iszlám. Szerintem a bejegyzésben felsorolt "gyorsvonatok" közül ez fenyeget pillanatnyilag a legnagyobb karambollal bennünket. A közelmúltban adták ki újra Samuel P. Huntigton óriási sikerkönyvét, melyben a futurológus szerző a hidegháború után kialakult ideológiai-politikai helyzetet elemezte, és arra jutott, a világ a közeljövőben civilizációk elkerülhetetlen összecsapásának lehet elszenvedője. Ezek a civilizációk a vallások mentén szerveződnek, és mivel nagyon más alapokon állnak, kibékíthetetlenek egymással, nem tudnak együtt élni. Mintha az iszlám európai előretörésében valami ilyesmit látnánk kibontakozni. Charlie Hebdo, asszír keresztények kivégzése, menekültáradat muzulmán országokból... Szinte minden nap szerepel az iszlám a nyugati sajtó híreiben. Európában egyre növekszik a "no-go" zónák száma, azaz olyan falvak vagy városrészek, amelyekben már muszlim többség él, az eredeti európai lakosság pedig betenni sem meri a lábát... Tragikusnak tartom, hogy ezzel a szemből érkező gyorsvonattal az egyház szinte alig törődik. Nem ismerjük az iszlámot, nem tudjuk honnan jönnek ezek az emberek, hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek - és nem is nagyon érdekel bennünket. Mit tehetnénk? Nem feladatom döntéseket hozni társadalmi ügyekben, de úgy vélem, az egyháznak sürgősen magához kell térnie az iszlám ügyében. A muszlimokkal persze nem a térítgetés aktusával kellene megkezdeni a kapcsolatfelvételt, hanem sokkal messzebbről. A probléma a fejünkre nő, ha nem foglalkozunk vele. Talán naiv megjegyzés, de a keresztényeknek többet kellene forgatniuk a Koránt, az európai muzulmánoknak meg a Bibliát. Egymás megismerése sokat segíthet abban, hogy a félelem csökkenésével ha egyetértésig nem is, de legalább a dialógusig eljussunk. Persze lehet konfrontatív módon is viszonyulni az iszlámhoz: ezt teszi például a Hit Gyülekezete, akik minden fórumon (legutóbb az ELTE Vitaklub keretében) képviselik szembenállásukat. Ha valaki nem az elutasítás attitűdjét választja, jó tudnia, igenis lehet találkozni és beszélgetni ezekkel az emberekkel.

Négyféle gyorsvonat, négyféle hatalmas kihívás a mai kereszténységnek. Lehet, hogy találnánk többet is, ha tovább meditálunk a saját jelenünkön. Nem gondolom, hogy meg kellene ijednünk és bénultan várni a négy vonat becsapódását. Sokkal inkább mozdulnunk kellene, tenni, gondolkodni, tervezni, megcsinálni, értékelni, továbbvinni. Kíváncsi vagyok, ti hogyan vélekedtek, hogyan látjátok ezeket a kérdéseket, miben és miképpen vázoljátok fel a lehetséges forgatókönyveket. Szabad a mikrofon...