Mindannyian jól tudjuk, hogy a világ első keresztény gyülekezete Jeruzsálemben alakult, amit a teológiai szakzsargonban ősegyháznak is szoktak nevezni. Van bennünk egy hajlam, hogy idealizáljuk az ősegyházat, és példaként mutassuk fel a mai, sokszor megroggyantnak tűnt állapotokhoz képest, míg a másik oldalon sokan azt hangoztatják, hogy a jeruzsálemi első közösséget ma már semmiben sem kell támpontnak tekinteni. Ideál vagy sem, amit Jeruzsálemben találunk? Mely pontokon tudunk kapcsolódni hozzájuk, ha tudunk egyáltalán?
Cserháti Sándor újszövetségi teológiájának egyik legérdekesebb része, amikor megpróbálja összegyűjteni és leírni a jeruzsálemi ősegyház teológiai munkáját. Egyetértve véleményével kétségkívül mondhatjuk, hogy a világ első gyülekezete tagjainak nem lehetett egyszerű dolguk. Ha valaki ma megtér, szinte áttekinthetetlenül sokféle gyülekezet közül választhatja ki a neki legotthonosabbat - mintha csak egy megterített svédasztalról szemezgetne. Választásával egyúttal egy felekezethez, tehát egy minden bizonnyal sok évre visszanyúló teológiai hagyományhoz is csatlakozik. (A mai felekezeti-svédasztalról szedett "étel" minősége már más kérdés, ahogy az is, hogy miért vált szokássá egyik helyről a másikra vándorolni). Mindenesetre az első keresztényeknek nem igazán volt választásuk, hogy eldönthessék, éppen melyik divatos gyülekezethez akarnak csatlakozni. Ugyanakkor új helyzetben találták magukat: feladatok vártak rájuk, olyan kérdések, melyek válaszokat kívántak. Teológiai problémákkal kellett foglalkozniuk, melyek megalapozták az egyház elindulását, s melyek bizony ma is hatással vannak ránk.
Az ősegyház egyik feladata a feltámadás mibenlétének és teológiai hangsúlyának megtalálása lehetett. Helyesen írja Cserháti, hogy a tanítványokban Jézus halála után semmi alap nem maradt a folytatáshoz. Márk lakonikus megjegyzése tömören összefoglalja a helyzetet: "Cserbenhagyva őt, mindnyájan elmenekültek" (Mk 14,50). Ez a széthullott közösség azután mégiscsak a magja lett egy terebélyesedő fának - az Újszövetség egybehangzó bizonyságtétele szerint azért, mert Jézus valóban feltámadt a halálból. A "feltámadott" kifejezés passzívuma Istenre utal és kifejezi azt a meggyőződést is, hogy maga a feltámadás nem immanens lehetőségek által ment végbe, hanem egy külső erő hatására. Kétségkívül mondhatjuk, hogy a feltámadás központi elem volt a jeruzsálemiek teológiai gondolkodásában. Ezen a ponton szerintem ma sem változott semmi: egy helyesen artikulált újszövetségi teológiában elkerülhetetlen a feltámadásnak központi helyet adni. A feltámadás központi kérdés volt, most is az és ha minden jól alakul, az is marad.
Az ősegyház másik teológiai feladata eszkatológiai jellegű lehetett. Az idők végét várták és meg voltak győződve arról, hogy Jézus rövidesen visszatér, mégpedig mindenki számára jól látható módon. Ahogy Cserháti írja, "valamilyen formában az egész korabeli zsidóságot betöltötte a feszült várakozás". Jól mutatja ezt Gamáliel megjegyzése, mely arra utal, hogy minden álmessiás könnyűszerrel gyűjthetett követőket magának (Csel 5,34-37). Ez a gondolkodásmód persze együtt járt egyfajta beszűküléssel is: ha itt a világvége, és az ember a végre koncentrál, sokminden más óhatatlanul leértékelődik vagy kiesik az érdeklődési köréből. Talán a jeruzsálemiek is ezért várakoztak az evangélizációt illetően, és nem mutattak túl nagy mozgolódást - legalábbis az egyház történetének elején, hiszen a későbbiekben mégiscsak kirajzottak az evangélium üzenetével. Szerintem ez a téma inkább a tanulságaiban érint bennünket manapság: én azt látom, a túlzott világvége várás sokakat képes megbénítani, mintha mindig csak ezzel foglalkoznának, illetve nem mernének nagyban gondolkodni: ha közel a vég, nem érdemes komolyabb erőfeszítéseket tenni.
A harmadik teológiai feladat, mely az ősegyház előtt állhatott a zsidósághoz való viszony tisztázása volt. Ez kétségkívül kikerülhetetlen kérdésnek számított az első keresztények számára, akik természetesen zsidókból verbuválódtak. Ugyanakkor a fentebb első témaként említett feltámadás elválasztotta őket saját népüktől. Ez a szeparáció Kr.u. 70 előtt még nem jelentett volna kizárást számukra, hiszen ekkor a Tórát magukra nézve kötelezőnek tartották. A zsidósághoz való viszony teológiai témájának fontosságát szerintem jól mutatja a Zsidókhoz írt levél, ami feltehetően a kereszténységet és zsidóságot érintő, megoldandó teológiai problémákra adott válasz lehetett. Úgy vélem, ez a téma bizonyos értelemben aktualitását vesztette a mai keresztények számára, ám felvethető abból az aspektusból, miként viszonyuljunk mi a mai zsidósághoz?
Végül az ősegyház negyedik fontos teológiai munkája a Jézus-hagyomány feldolgozása volt. Mi sem természetesebb ennél: át kellett gondolniuk és megérteniük mindazt, amit az apostolok Jézustól hallottak, vagy vele együtt átéltek. A "húsvéti hitnek", ahogy a szakirodalomban az első keresztények meggyőződését gyakran nevezik, meg kellett birkóznia a keresztre feszítés tényével. Ma ez nem tűnik annyira nehéz feladatnak, de egy zsidó számára azt jelentette, hogy a követendő Messiás átok alá került (Gal 3,13). Márpedig aki átok alatt van, azt Isten elvetette. De hogy is lehet átkozott Jézus, akit követni kell? Nos, ez a kérdés kétségtelenül válaszra várt, amire Pál teológiájában bőségesen van magyarázat. A téma bennünket megintcsak érint, de egészen más szemszögből: a Jézus-hagyomány feldolgozását a mai kutatás hírhedten erős szkepszissel végzi, éppen a "húsvéti hit" megkérdőjelezésének fényében. Pont a keresztre feszítés az, ami talán a legkisebb problémát okozza a történeti Jézus kutatásában résztvevőknek, ám minden más, ami az ősegyházban nyugvópontra jutott, ma éppenhogy megkérdőjelezés tárgyává lett.
Mindezt összegezve én úgy látom, vannak is meg nem is olyan teológiai kérdések, melyek összekötnek bennünket az első keresztényekkel. Nem kell idealizálni őket, de érdemes megérteni miként gondolkodhattak, mert lehet párhuzamot találni köztünk és köztük. A kereszténység első szálai hozzájuk vezetnek, nekünk pedig nem szükséges elvágni ezeket a szálakat, de fényezni sem kell őket.
Cserháti Sándor újszövetségi teológiájának egyik legérdekesebb része, amikor megpróbálja összegyűjteni és leírni a jeruzsálemi ősegyház teológiai munkáját. Egyetértve véleményével kétségkívül mondhatjuk, hogy a világ első gyülekezete tagjainak nem lehetett egyszerű dolguk. Ha valaki ma megtér, szinte áttekinthetetlenül sokféle gyülekezet közül választhatja ki a neki legotthonosabbat - mintha csak egy megterített svédasztalról szemezgetne. Választásával egyúttal egy felekezethez, tehát egy minden bizonnyal sok évre visszanyúló teológiai hagyományhoz is csatlakozik. (A mai felekezeti-svédasztalról szedett "étel" minősége már más kérdés, ahogy az is, hogy miért vált szokássá egyik helyről a másikra vándorolni). Mindenesetre az első keresztényeknek nem igazán volt választásuk, hogy eldönthessék, éppen melyik divatos gyülekezethez akarnak csatlakozni. Ugyanakkor új helyzetben találták magukat: feladatok vártak rájuk, olyan kérdések, melyek válaszokat kívántak. Teológiai problémákkal kellett foglalkozniuk, melyek megalapozták az egyház elindulását, s melyek bizony ma is hatással vannak ránk.
Az ősegyház egyik feladata a feltámadás mibenlétének és teológiai hangsúlyának megtalálása lehetett. Helyesen írja Cserháti, hogy a tanítványokban Jézus halála után semmi alap nem maradt a folytatáshoz. Márk lakonikus megjegyzése tömören összefoglalja a helyzetet: "Cserbenhagyva őt, mindnyájan elmenekültek" (Mk 14,50). Ez a széthullott közösség azután mégiscsak a magja lett egy terebélyesedő fának - az Újszövetség egybehangzó bizonyságtétele szerint azért, mert Jézus valóban feltámadt a halálból. A "feltámadott" kifejezés passzívuma Istenre utal és kifejezi azt a meggyőződést is, hogy maga a feltámadás nem immanens lehetőségek által ment végbe, hanem egy külső erő hatására. Kétségkívül mondhatjuk, hogy a feltámadás központi elem volt a jeruzsálemiek teológiai gondolkodásában. Ezen a ponton szerintem ma sem változott semmi: egy helyesen artikulált újszövetségi teológiában elkerülhetetlen a feltámadásnak központi helyet adni. A feltámadás központi kérdés volt, most is az és ha minden jól alakul, az is marad.
Az ősegyház másik teológiai feladata eszkatológiai jellegű lehetett. Az idők végét várták és meg voltak győződve arról, hogy Jézus rövidesen visszatér, mégpedig mindenki számára jól látható módon. Ahogy Cserháti írja, "valamilyen formában az egész korabeli zsidóságot betöltötte a feszült várakozás". Jól mutatja ezt Gamáliel megjegyzése, mely arra utal, hogy minden álmessiás könnyűszerrel gyűjthetett követőket magának (Csel 5,34-37). Ez a gondolkodásmód persze együtt járt egyfajta beszűküléssel is: ha itt a világvége, és az ember a végre koncentrál, sokminden más óhatatlanul leértékelődik vagy kiesik az érdeklődési köréből. Talán a jeruzsálemiek is ezért várakoztak az evangélizációt illetően, és nem mutattak túl nagy mozgolódást - legalábbis az egyház történetének elején, hiszen a későbbiekben mégiscsak kirajzottak az evangélium üzenetével. Szerintem ez a téma inkább a tanulságaiban érint bennünket manapság: én azt látom, a túlzott világvége várás sokakat képes megbénítani, mintha mindig csak ezzel foglalkoznának, illetve nem mernének nagyban gondolkodni: ha közel a vég, nem érdemes komolyabb erőfeszítéseket tenni.
A harmadik teológiai feladat, mely az ősegyház előtt állhatott a zsidósághoz való viszony tisztázása volt. Ez kétségkívül kikerülhetetlen kérdésnek számított az első keresztények számára, akik természetesen zsidókból verbuválódtak. Ugyanakkor a fentebb első témaként említett feltámadás elválasztotta őket saját népüktől. Ez a szeparáció Kr.u. 70 előtt még nem jelentett volna kizárást számukra, hiszen ekkor a Tórát magukra nézve kötelezőnek tartották. A zsidósághoz való viszony teológiai témájának fontosságát szerintem jól mutatja a Zsidókhoz írt levél, ami feltehetően a kereszténységet és zsidóságot érintő, megoldandó teológiai problémákra adott válasz lehetett. Úgy vélem, ez a téma bizonyos értelemben aktualitását vesztette a mai keresztények számára, ám felvethető abból az aspektusból, miként viszonyuljunk mi a mai zsidósághoz?
Végül az ősegyház negyedik fontos teológiai munkája a Jézus-hagyomány feldolgozása volt. Mi sem természetesebb ennél: át kellett gondolniuk és megérteniük mindazt, amit az apostolok Jézustól hallottak, vagy vele együtt átéltek. A "húsvéti hitnek", ahogy a szakirodalomban az első keresztények meggyőződését gyakran nevezik, meg kellett birkóznia a keresztre feszítés tényével. Ma ez nem tűnik annyira nehéz feladatnak, de egy zsidó számára azt jelentette, hogy a követendő Messiás átok alá került (Gal 3,13). Márpedig aki átok alatt van, azt Isten elvetette. De hogy is lehet átkozott Jézus, akit követni kell? Nos, ez a kérdés kétségtelenül válaszra várt, amire Pál teológiájában bőségesen van magyarázat. A téma bennünket megintcsak érint, de egészen más szemszögből: a Jézus-hagyomány feldolgozását a mai kutatás hírhedten erős szkepszissel végzi, éppen a "húsvéti hit" megkérdőjelezésének fényében. Pont a keresztre feszítés az, ami talán a legkisebb problémát okozza a történeti Jézus kutatásában résztvevőknek, ám minden más, ami az ősegyházban nyugvópontra jutott, ma éppenhogy megkérdőjelezés tárgyává lett.
Mindezt összegezve én úgy látom, vannak is meg nem is olyan teológiai kérdések, melyek összekötnek bennünket az első keresztényekkel. Nem kell idealizálni őket, de érdemes megérteni miként gondolkodhattak, mert lehet párhuzamot találni köztünk és köztük. A kereszténység első szálai hozzájuk vezetnek, nekünk pedig nem szükséges elvágni ezeket a szálakat, de fényezni sem kell őket.
Én inkább pozitívumként értékelném, hogy nem volt lehetőségük a válogatásra, nem egy precízen kivitelezett és előrágott étkekkel megpakolt svédasztal kínálatából szemezgettek, ahogyan azt ma a hívők többsége teszi (legalábbis ahogy én látom), akik elhiszik, hogy elég pusztán az egyházba tagozódniuk, kiválasztani egy-két számukra szimpatikus teológust, akiknek az elméleteit magukévá teszik, felragasztani magukra a Keresztyén vagyok címkét, teljesíteni az elvárások minimumszintjét és máris övék az üdvösség, ellentétben például a "pogányokkal". És ebből a nagy kényelemből mutogatni másokra, akiket az Isten nem választott ki.
VálaszTörlésHogy nem vált szét számukra elmélet és gyakorlat, a "teológia" nekik nem valami magasztos tevékenységet jelentett, amivel önbecsülésüket és társadalmi elismertségüket is növelhették, hanem egyszerűen a hit velejárója. Elmélkedni Jézus életén és Istenen a hétköznapjaik része volt ugyanúgy, mint a hitük, és nem hiszem, hogy eszükbe jutott volna erre mint "tudomány" tekinteni. És álmukban sem gondolták, hogy ebből valaha tudomány lesz, amit bárki elsajátíthat hitétől függetlenül, hisz Jézus legkeményebb fellépése éppen a korabeli "teológusokat", a papokat és az írástudókat érintette. Ne haragudj, hogy ezt mondom, ez nem feltétlenül neked szól - de nem teljesen értem, hogyan születhetett éppen Jézus hagyományára épülő új teológia. Nem csak az egyház felhalmozása és anyagias szemlélete, ami ellen többek között Luther is lázadt, számít túlkapásnak, de szerintem bőven túlkapás az Újszövetségre alapozott teológia (magamban egyébként mindenféle tudományszámba menő teológiát túlkapásnak tartok, ami Jézus alapvető félreértését mutatja éppen azok részéről, akiknek őt a legjobban "kellene" érteni).
Szerintem az is pozitívum, hogy nekik még voltak feladataik, nem unatkoztak egy pillanatig sem, bizakodva és szorongva tekintettek a jövőbe, munkájuk komolyságának és felelősségének tudatában - ellentétben napjaink jóléti kereszténységével, akik sem szerepük komolyságával, sem a felelősségével nincsenek tisztában, akik kávéjukat szürcsölgetve várják, hogy Jézus eljöjjön értük, mert persze biztosak benne, hogy éppen őértük fog eljönni, és közben nagyon határozott véleményük van más felekezetekről, a pogányokról, a homoszexuálisokról, és még sorolhatnám. és ennek nagy hangot is adnak, acsarkodás és torzsalkodás közepette, ami végtelenül visszataszító, elszomorító és kiábrándító.
Kedves Gondoknő, egy kicsit elkanyarítottad a témát, bár ennek természetesen semmi akadálya. Véleményedet a teológiával kapcsolatban kissé túlzónak érzem, mintha egyetlen nagy tömbnek látnád mindazt, amit ez a fogalom takar, ráadásul ezt az összesűrített nagy tömböt is csak a negatív feléről ragadnád meg.
TörlésJézus kritikája nem a teológusokat érintette, hanem a törvényeskedő farizeusokat, akiknek nem a tudásával, hanem a hozzáállásával volt gond. Lehet, hogy akadémikus teológiáról nem beszélhetünk az ókorban, de bizony már Pál levelei is mutatják a rendszeres teológia sajátosságait (vagy a szisztematikus Zsidókhoz írt levél), hogy aztán a későbbiekről ne is beszéljünk. A gond szerintem inkább az, hogy a teológia régen nem egy tananyag volt, teológusnak lenni pedig nem azt jelentette, hogy valaki bemagol egy halom adatot és aztán levizsgázik ezekből, hanem életcél volt, szenvedélyesen űzött tevékenység.
"Szerintem az is pozitívum, hogy nekik még voltak feladataik, nem unatkoztak egy pillanatig sem, bizakodva és szorongva tekintettek a jövőbe, munkájuk komolyságának és felelősségének tudatában - ellentétben napjaink jóléti kereszténységével, akik sem szerepük komolyságával, sem a felelősségével nincsenek tisztában, akik kávéjukat szürcsölgetve várják, hogy Jézus eljöjjön értük,..."
Ugyanakkor tévedtek Jézus visszajövetelét illetően és ez a tévedés kezdetben meg is bénította őket. A mai kereszténységnek is vannak feladataik és igen, olyan is vannak, akik szeretnének foglalkozni ezekkel a feladatokkal - csak ezek a feladatok már egészen mások, mint az ősegyház idején voltak, hiszen más a kontextus, más a világ, mások az emberek.
Jelenleg Amerikában vagyok és azt kell mondjam, én nem látok tétlenkedő embereket magam körül, sőt! Éppen tegnap hallgattunk végig egy beszámolót arról, milyen missziós munka zajlik Irakban, és milyen nehézségeknek vannak kitéve azok a keresztények, akik ezt a munkát végzik. Lehetőség szerint elmegyünk majd egy keresztény kórházba is, mert azok, akik itt szert tesznek pszichológiai / lelkigondozói ismeretekre, a gyakorlatban is kamatoztatják tudásukat, nem a négy falnak tanulnak.
Nem akarok most több példát írni, ezek a példák pedig nem jelentik azt, hogy minden szép és jó lenne (mert igazad van abban, hogy sokan csak a kávéjukat szürcsölgetve várnak) - csak azért írtam őket, hogy lásd meg a pozitív oldalát is a helyzetnek. Néha annyira belekeseredünk (én magam is) a negatívumokba, hogy nem lesz szemünk észrevenni mindazt, ami jó.
A teológiának szerintem kizárólag egyetlen feladata lehet: hogy egy közösség épülésére szolgáljon. Ezért nem is kellene kiszakadnia a hívők közösségéből, a hitből meg végképp nem, hanem teljesen bensőségesnek kellene maradnia, egyrészt az egyén, másrészt egy hitbéli közösség határain belül. A teológia nem lehet több vagy más, MINT HÍVŐK EGYMÁS KÖZÖTTI DISKURZUSA a jobb megértés érdekében, azonban messzire elkerülve minden intézményesítést és minden érte járó világi jutalmat, ami érdemjegyek és oklevelek formájában jelenik meg.
VálaszTörlésKedves Sytka! A bejegyzésedben említett harmadik teológiai feladat (zsidósághoz való viszony) pontosítását javaslom. Nem az a kérdés, hogy az ősegyház hogyan viszonyult a zsidósághoz, bár ez is fontos dolog, hanem az, hogy a jeruzsálemi egyház, hogyan viszonyult a megalakult pogánykeresztény gyülekezetekhez. Ez a kérdés pedig a Divinity-n Pál apostolságáról elhangzott vita néhány részletét idézi bennem. A Vulgáta kommentárt fogom most idehozni, nem azért mert ezt tartom a legjobbnak, hanem a meglehetősen jelentős szakirodalmi jegyzéke miatt. Antiócha, Galata, Korintus a három terület, ahol konfliktusokról olvasunk. Idézek:
VálaszTörlés"Pál nem sokkal második, galatáknál tett látogatása után Efezusban megtudta, hogy „egyesek”, akik „megzavartak titeket” (1,7), kétségbe vonták apostoli tekintélyét (1,1.12 – úgy tűnik, azon az alapon, hogy megbízása nem Krisztustól származik). Továbbá azt állították, hogy nem az igaz evangéliumot hirdeti (1,7)...
Kik voltak az agitátorok Galáciában? Bár néhány kommentátor (M. Barth, J. Munck) megpróbálták pogány-keresztényeknek, sőt gnosztikusoknak (W. Schmithals) beállítani őket, leginkább palesztinai zsidó-keresztényekkel azonosíthatók, akik még Péternél, Pálnál vagy Jakabnál is szigorúbb háttérrel rendelkeztek, vagy még a jeruzsálemi „áltestvéreknél” (2,4) is, akikkel Pál ott találkozott. (Csel 15,5 beszámolója az utóbbiakat, mint „akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké” azonosítja.) Ezenkívül nem valószínű, hogy bármi közük lenne a néhány „Jakabtól” érkezetthez (2,12), akik Antióchiában okoztak bajt." (Joseph A. Fitzmyer galata kommentár).
"Két pont felől egyetértés alakult ki: a beavatkozók zsidó-keresztények voltak és Pál apostoli tekintélyét vonták kétségbe. Mégis eltérőek a vélemények arról, hogy honnan származtak Pál ellenfelei, és mi volt a szerepük Korintusban, mivel a tanúságok eltérőek. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy palesztinai zsidózók voltak, akik pozitívabban viszonyultak a törvényhez, mint amennyire Pál elfogadhatónak tartotta. Más jelek viszont mintha azt mutatnák, hogy hellenista zsidó vándorprédikátorok voltak, akik meg voltak győződve arról, hogy ékesszólásuk, eksztatikus élményeik és csodatevő erejük tanúskodott arról, hogy a Lelket birtokolják. Általában el szokták túlozni az egyes utalások jelentőségét a többi rovására, ami abban mutatkozik meg, hogy két kiemelkedő irányzat alakult ki. Az egyik szerint az ellenfelek zsidózók, a másik szerint hellenista zsidó igehirdetők. A mód, ahogy az egyes csoportok megpróbálják beépíteni a rendszerük szempontjából nem rokonszenves elemeket minden rendszerező törekvéssel ellentétes. Az általunk képviselt álláspont kissé módosítja az első alkalommal Windisch és Barrett által javasolt megközelítést. A beavatkozók palesztinai zsidózók voltak." (Jerome Murphy-O’Connor 2 Korinthus kommentár)
Pál a következő megjegyzésekkel illeti a bajkeverőket, ami rávilágít arra is, hogy miben állt a nézeteltérés lényege:
2Kor 10,2 … gondolom, fölléphetek azokkal szemben, akik azt tartják rólunk, hogy a test (hús) szerint élünk.
2Kor 10,12 Mi természetesen nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik magukat ajánlgatják. Azok oktalanságukban csak önmagukhoz mérik és hasonlítják magukat.
2Kor 10,18 Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit Isten ajánl.
(Pál nem volt ott a hegyen, valószínűleg nem is ismerte a sztoryt:-()
Vagyis Pál szerint tehát a hamis apostolok azok, akik:
1. azt tartják Pálékról (Pálról magáról, a khorintusi gyülekezetről, tanítványi köréről, munkatársairól?) hogy(hús)test szerint élnek
2. magukat ajánlják (esetleg ajánlóleveleket hoztak)
Mindkét kommentár elveti, hogy a a galatáknál és a khorintusiaknál a Jakab antiochában is megjelenő, ajánlólevelekkel ellátott emberei járhattak. Én ezt nem tartom megalapozottnak. Ennek a tisztázása sokat segítene az általad feltett és általam kiegészített kérdések megválaszolásához.
Kedves balivi, köszönöm az értékes kiegészítésedet!
TörlésEgy kiegészítés, mert nem jól írtam. Vagyis Pál amikor azt írja, hogy "...akik azt tartják rólunk, hogy a test (hús) szerint élünk." az nem azt akarja jelenteni sztem, hogy Pálról és követőiről gondolják azt, hogy hús szerint élnek, hanem azt, hogy az "azt tartják rólunk", az a "rólunk" NÉLKÜL értendő, azaz mindenkiről (sztem az eredetiben nincs benne a rólunk, de érdemes megnézni) azt tartják, hogy húsban élünk, vagyis ebben állt a kétféle tanítás ellentéte. Sztem itt erről van szó, de nem tudom érthetően írtam-e le.
TörlésSytka: a fő kérdés az, hogy a tudást valójában honnan meríthetjük? A teológia tudománnyá emelése azt sugallja - akár az átlagember számára is -, hogy a teológus pusztán tárgyi tudása által TÖBBET tud a hitről.
VálaszTörlésSzerintem hit dolgában nem lenne szabad elválasztani elméletet és gyakorlatot, külön intézményeket hozva létre az előbbinek. Az Istenről és Jézusról való tudás alapja kizárólag gyakorlati lehet, vagyis amikor az ember életében megéli azt, amin gondolkodik és amiben hisz: szereti Istent és szereti az embereket, minden más ebből bomlik ki, ennek megvalósítása után kezdődik a valódi megértés.
Előbbi viszonylag könnyű, könnyű szeretni valakit úgy, hogy néha elérhetetlenül távolinak tetszik, míg az emberek a lehető legvalóságosabbak. Jótékonykodás ide vagy oda, én azt nem látom, hogy a keresztények valóban szeretnék egymást vagy a többi embert. De az ellenségeiket végképp nem. Pedig Jézus szerint éppen erről lennének felismerhetők - én azonban ez alapján nem ismerem fel őket.
Tudod ami nekem nagyon hiányzik az az, hogy találkozzak olyan emberekkel, akiken valódi emberszeretet érződik (az istenszereteten kívül). Aki képes a türelemre, az odafigyelésre, a megbocsátásra, aki a másikat felemelni és nem lenyomni akarja, aki nem torkollja és nem hülyézi le, aki előresegíti még akkor is, ha a másikat csak botorkálni látja.
Az egyik közeli rokonom éppen Amerikában, ebben a kereszténységéről híres országban járja kálváriáját évek óta a tudomány berkeiben, elvesztette szinte mindenét, mert nem akart együtt táncolni azokkal, akik a kutatást finanszírozzák. Az illető orvoskutató, és jobb ha nem tudjátok meg, mi mindenre akarták rávenni azért, hogy a hatalmas összegeket hozó projekt megvalósulhasson.
És ő a legmagasabb szintű döntéshozókkal van kapcsolatban - a hal pedig a fejétől bűzlik. Amerika szerintem egyáltalán nem jó példa, hatalmas összegeket fordít fegyverkezésre, háborúkat, konfliktusokat generál önös érdekből úgy, hogy a lakosság nagy része keresztény, a vezetők pedig "divatkeresztények".
Amerika a látszat országa, ahogy írod is, csodás építményeket emelnek a teológusok számára, miközben a legutolsó dolog, amire képesek, az a lemondás.
Mi az, amiről az amerikai átlag keresztény, hatalmas házával és autójával valóban LEMOND? Mennyivel inkább gyűjtenek ők lelki kincseket a földiek helyett?
Azt hiszem érdemes lenne elgondolkodni azon, mit is értett Jézus HIT alatt. Biztosan azt, ahogyan manapság értelmezik?
Számomra egyébként meglehetősen furcsa, hogy valóban Jézus visszajövetelét várták volna, hiszen az őskeresztények még a "fénykörében" éltek, nemrég távozott közülük és támadt fel. Tudatában voltak feladatuk nagyságának, és ez hatalmas távlatokat nyitott előttük, nem hiszem a vég közelségét érezték volna.
Az erre utaló igehelyek talán másképp értelmezendők.
Kedves MG! Voltak akik Jézus visszajövetelét várták, és voltak, akik a feltámadást. Azért nehéz eldönteni, hogy melyik volt a "hivatalos" álláspont, mert keverednek és sokszor bizony átíródtak levelek. Pál több leveléről derült ki pl. hogy eredetileg nem egy levél volt, hanem több levél összeállítása, ilyen pl az általam idézett 2 korintus levél is. A 2 Timóteus levél szerzője (akit sokan Pálnak gondolnak) megfedd embereket, amiért azt híresztelik, hogy a feltámadás már megtörtént. Lényeges a kérdés, hogy Jézus mit értett hit alatt, de talán még fontosabb, hogy Jézus személye hogyan és mi módon vált a krisztológia tárgyává. Ebben Pál apostolnak elévülhetetlen érdeme van. Sztem a feladatuk nagyságának tudata, ahogyan írod, a kezdeti tanácstalanság után a megjelenő tanítások hatására alakult ki. El kellett telnie egy kis időnek, mire leesett a tantusz számukra, hogy miről is van szó.
TörlésKedves Gondoknő, homlokegyenest az ellenkezőjét tapasztalom mindannak itt Amerikában, amit leírtál. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs igazad, hanem inkább azt, hogy Amerikában mindenféle van. A kérdés az, mi melyik oldalát akarjuk meglátni: a képmutató, csak nevükben keresztényeket, vagy a valódiakat. Biztosíthatlak róla, hogy sok valódi keresztény is van itt, csak mi magyarok, belekeseredve a búskomorságunkba és megfáradt cinizmusunkba, nem vagyunk hajlandók észrevenni ezt a tényt.
Törlés"Amerika a látszat országa, ahogy írod is, csodás építményeket emelnek a teológusok számára, miközben a legutolsó dolog, amire képesek, az a lemondás."
Ezt megint úgy írod, mintha minden keresztényre igaz volna, holott nem az. Az a tény, hogy én itt lehetek, éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Az itt dolgozó és élő keresztények rendszeresen járnak Európába, saját pénzükkel is támogatják az ottaniakat és az a program, amiben részt veszek, szintén erről szól. Csoportunk vezetője, egy amerikai keresztény ember úgy döntött, még olyan dolgokat is kifizet nekünk, ami egyébként nem lenne része a programnak, illetve saját házába invitál mindenkit és eteti-itatja őket. Mindezt nem azért írom, mintha egész Amerikára igaz volna, csak hogy lásd, vannak ilyenek is. Kár lenne és szerintem nem is helyes egy ekkora országról sommás véleményt mondani.
A "csodás építményeket" pedig nem a teológusok számára építi: ez egy oktatási intézmény, egy egyetem egy nagy könyvtárral. Eleve nemcsak teológusok tanulnak itt, hanem teljesen más szakon lévők is. Az építmények nem attól szépek, hogy puccosan néznek ki, hanem az adja erejüket, hogy bőséges választékot nyújtanak a kutatásokhoz. A dolog kicsavarása ezt úgy értelmezni, hogy itt a teológusok bizsergetéséért csinálják a dolgokat.
"A teológia tudománnyá emelése azt sugallja - akár az átlagember számára is -, hogy a teológus pusztán tárgyi tudása által TÖBBET tud a hitről."
Nem a hitről magáról tud többet, hiszen a teológia maga sem ezt jelenti és nem is erre való. Hogy az átlagember mit gondol erről, az egy másik téma, amit nagyban befolyásol a teológiáról kialakított képe. Tapasztalatom szerint ez többnyire előítéleteken, információhányon és az alapvető ismeretek nélkülözésén szokott nyugodni. A teológia az Istenről vagy istenekről szóló gondolatokat gyűjti csokorba és ezeket rendszerezi tudományos igénnyel. Pont. Senki nem beszél itt arról, hogy a hit helyett kellene teológiát alkalmazni, ezt soha, egyetlen épkézláb teológus vagy teológiai irányzat nem mondta. A teológia nem akarja kiváltani a hitet, még akkor sem, ha vannak akik rosszul használják. De a hit hátterében álló valóság - például a kortörténet, a nyelvek vagy az egyháztörténelem ismerete - segítséget nyújthat a személyes hit jobb megértéséhez is. Hogy nyújt-e vagy sem, az már nem a teológián, hanem az azzal foglalkozón múlik szerintem.