Riport a (teológus)paradicsomból

A paradicsomi állapotok mindenkinek, aki valamilyen tudományterülettel foglalkozik, mást és mást jelentenek. Ha a magamfajta kockateológus megpróbálja kulcsszavakban kifejezni, milyen lehet az eszményi hely, ahol kellőképpen elmerülhet saját szakterületében, akkor nagyjából egy szépséges, csendes, óriási könyvtárkapacitással, hozzáértő személyzettel, tudományos tanácsadókkal felszerelt helyre gondolhat. Nos, nem csalás, nem ámítás, én most éppen egy ilyen helyen tartózkodom hat héten keresztül, mégpedig Amerikában.

A Billy Graham Center - ez csak az egyik a sok, hasonló méretű épület közül, ahol az oktatás folyik.

Sosem hittem volna, hogy valaha is kijutok az Egyesült Államokba, ráadásul egy ösztöndíjas program keretében, melyet lelkes és elkötelezett amerikai keresztények kifejezetten kelet-európai teológusok számára készítettek. Ám mégis itt vagyok, ezeket a sorokat pedig a méltán híres Wheaton College egyik kollégiumi szobájában ülve írom olvasóimnak. Bevallom őszintén, két szempontból is nehezemre esik ezt tenni. Egyrészt azért, mert az ember úgy érzi, minden egyes perc amit a tudományos kutatás helyett másra fordít, végleg elszórt és soha vissza nem térő időveszteség ebben a környezetben. Amit ez az egyetem a teológia művelőinek felkínál, olyat még soha nem láttam eddigi nem túl hosszú, ám már nem is annyira rövid életem során. És pontosan ez a másik oka annak, amiért most nehezen kopog ujjaim alatt a billentyűzet. Úgy vélem képtelen vagyok visszaadni mindazt, amit itt látok, még ha nagyon szeretném is. A Wheaton College minden porcikája arról szól, hogy érdemes teológusnak lenni, érdemes befektetni a tudományos kutatásba, és nem utolsó sorban érdemes mindezt szívből jövő hittel művelni. Tudni kell, hogy ez az egyetem nemcsak teológusokat képez, hanem természettudományos programmal is rendelkezik: geológiát, biológiát, asztronómiát is lehet tanulni, mégpedig keresztény tanároktól, keresztény szakemberektől - az intézmény meggyőződése ugyanis az, hogy a tudományok mögött Isten személyét kell keresni, ezért valamiképpen minden nívós és magas szintű tudományos gondolkodás Hozzá vezeti el az igyekvőket.

A campus kétszintes ebédlője akkora, mint nálunk egy egész iskolaépület

Az egyetemi környezet, amit itt magam körül látok, az valóban leírhatatlan. Óriási park, hatalmas épületek, uszoda, edzőterem, gigantikus ebédlő, saját egyetemi bolt, saját egészségügyi épület, saját stadion a campus csapatának, Billy Graham múzeum... és még csak néhány napja vagyok itt. A campus kiterjedése olyan hatalmas, hogy egyelőre képtelen vagyok áttekinteni. Mindenhol gyönyörű rend és tisztaság: szinte üzenetértékű, és bizony nemcsak azt üzeni, hogy az amerikaiaknak a bőrük alatt is pénz van, hanem azt is, hogy megpróbálják a lehető legjobb környezetet megteremteni a tanuláshoz, ami nagyban segíti a koncentrálást. Ami azonban minden pompás épületnél és szemkápráztató természeti szépségnél fontosabb, az az emberi nívó, amivel eddig találkoztam. Jártam már viszonylag sok országban eddigi életem során, de ilyen kedvességet és segítőkészséget még soha, sehol és senkitől nem tapasztaltam. Doktori kutatásom miatt vagyok itt, hogy kihasználva a Wheaton College fantasztikus méretű és kapacitású könyvtárának adottságait a lehető legjobb anyagokat gyűjtsem össze disszertációm elkészítéséhez. Azon túl, hogy a források bősége elképesztő, még tudományos tanácsadót és mentort is rendeltek mellém, aki a pszichológia professzora. Mondani sem kell, hogy az illető rendkívül kedves, az európai fülekhez igazítva beszéli az angolt is. A professzorasszony gyakorlatilag nekem dolgozik, s mint megtudtam, teljesen ingyen: ezért a munkájáért ugyanis nem kap fizetést. Tovább fokozva a dolgot, az egyetem - minden egyéb költségem mellett - külön összeggel támogat abban, hogy a hathetes program végén megvásárolhassam a szívem szerinti legjobb szakkönyveket. Ezek beszerzésében is rendelkezésemre áll az itteni kutatók segítsége. Ha nem élném át mindezt, nem hinném el!

Wheaton College saját stadionja és futópályája

Őszintén meghatódtam az amerikai tesók igyekezete láttán. Könnyű és magától értetődő lenne azt mondani, mindez csak a pénzen múlik. Igen, láthatóan sok pénzük van, de ezt a sok pénzt használhatnának egészen másra is. Meggyőződtem arról, hogy az itteniek kedvessége abból az eltökéltségükből fakad, hogy érdemesnek vélik támogatni a Kelet-Európában zajló teológiai munkát - elősegítve ezzel egy nívós teológiai közélet és egy hitelesebb evangéliumi kereszténység megjelenését az öreg kontinensen. A professzorok, tanárok és intézményi munkások közül sokan és sokszor voltak Kelet-Európa különböző helyein. Tisztában vannak azzal, mi történik felénk, éppen ezért döntöttek az ösztöndíj megalapítása mellett. Mindennek már húsz éve, azóta ez a program töretlenül működik.

Nem akarok senkit untatni a magánügyeimmel, de a következő időszakban sokat fogok írni itteni élményeimről - hiszen pillanatnyilag ez tölti ki az életemnek ezt a különösen is intenzív és remélhetően különösen is produktív részét. Ez a hely olyan, mint egy álom és én önkéntelenül arról álmodozom, milyen jó lenne, ha Magyarországon is lenne egy olyan hely a teológusoknak, mely Wheaton College szellemi atmoszféráját sugározza magából.