Mentség nincs, kötelesség van... vagy volna...

"Hol vannak a ti egyházaitok?" - ezt a kérdést tette fel egy muzulmán szervezettől jelen lévő srác a kollégámnak Röszkénél, célozva ezzel a nagyegyházak menekültügyben mutatkozó fájó hiányára. Az elmúlt napokban a menekülteknél jártam, nemcsak hivatalos minőségben, hanem - ha szabad így fogalmaznom - mint keresztény magánember is. Szerettem volna kifejezni, hogy bár a bárányok hallgatnak, azért nem minden bárány akar tétlenkedni, még ha az egyház nincs is helyzete magaslatán.

Egy hónapja házasodtak

Budapesten már elég kevés menekült maradt a hét első napjaiban, ám éppen ez kínált jó alkalmat arra, hogy több időt fordítsunk rájuk, mintha tömegesen zúdulnának az ember nyakába. Szóval kiálltunk, kitettünk néhány asztalt, meleg teát és friss kávét, gyümölcsöket, kekszeket adtunk, emellett szükség szerint pulóvert, sebtében összeállított tisztasági csomagot, nomeg arab, fárszi, urdu és pashtu nyelvű szórólapokat, illetve arab nyelvű Újszövetséget is. Körénk is gyűltek hamarosan.

A fényképen látható fiatal afgán házaspár egy hónappal ezelőtt tartotta meg az esküvőjét, gyermekük még nincs. A férfi mérnök és mindketten Németországba igyekszenek. Dolgozni és tanulni szeretnének, nem segélyen élni, és még akkor is nekiindultak a nagy útnak, ha nem tudják az merre vezet. Rajtuk kívül is sok más családdal, gyermekkel és felnőttekkel találkoztam. Lumpenek és szakadt csövesek, de gyógyszerész és tanárnő is volt közöttük. Amikor elmondtam nekik, hogy én Íszá követője vagyok, a legtöbben közömbösnek mutatkoztak, de olyan is volt, aki megcsókolta az arab Újszövetséget (nyilván kedveskedni akart), vagy azt mondta, ő muszlim, de tiszteli Íszát és Isten áldását kívánja rám. Ahogy egyik kollégám mesélte, egy arab orvos pedig - amikor látta mennyire segíteni akarunk rajta - az égnek emelte a kezét és felkiáltott: "Allahra mondom, a keresztények jobbak nálunk!"

Nem akartunk politizálni, és a menekültek sem politikára vágytak. Nem akartuk az érveket pro és kontra megvitatni, mert ők sem vitatkozni jöttek ide. Nem akartuk Európa jövőjét megoldani - és ezek az emberek sem, akik egyelőre a saját jövőjükkel is hadilábon állnak. Egyszerűen csak segíteni akartunk, és szóba elegyedni közülük azokkal, akikkel lehetett. És ez jó volt, ez működött, ez bevált.

Amilyen bonyolult ez a helyzet, olyan egyszerű is tud lenni valójában. Szögezzük le mindenekelőtt, hogy nagyon könnyen lehet fogást találni ezeken az embereken. Kár lenne persze azt mondani, hogy a menekültek ilyenek vagy olyanok, hiszen ha valaki egy órát tölt el a társaságukban, akkor hamar rájön, hogy mindegyikük mögött sajátos életút és sors áll. Ha túlzottan általánosítunk, valahol biztosan kilóg majd a lóláb, valamiképpen nem lesz igazunk, ezért jobb a nagyon globális kijelentéseket elfelejteni. De még ezzel együtt is mondhatjuk, hogy vannak közöttük sunyiképűek, egész biztosan vannak gazemberek, láncdohányosok, kábítószeresek, fanatizálhatók, sőt akár még terroristák is. Jó részük illegálisan tartózkodik itt. Némelyikük büdös és többen teleszemetelik a mezőket, az utakat, a pályaudvart. Többségük iszlámhívő, tanulatlan és szerencsétlen, megvezethető ember.

De elég ennyit meglátni belőlük keresztényként? Biztosan nem. Ahhoz, hogy ezt meglássuk ugyanis, nem kell kereszténynek lennünk. Ahhoz viszont, hogy jóval többet lássunk meg, nem árt.

Teljesen egyértelműen kijelenthetjük: Krisztus nem arra hívta el az egyházát, hogy fogást keressen a szerencsétleneken, a gazembereken vagy akár a gyilkosokon. Pedig ha valaki, hát Jézus aztán tudna fogást találni. Nemcsak a menekülteken, hanem bármikor, bármelyikünkön, akiket bűnben melengettek. Neki azonban más küldetése volt, ezt a küldetést pedig azokra hagyományozta, akik magukat a követőinek nevezik. 

Unalomig idézett igazság, de mégiscsak igazság: Krisztus még azokért is imádkozott a kereszten, akik odaszegezték. Rossz hír ez azoknak, akik a fogást keresik. Ugyanis ez az a pont, ahonnan kezdve nekünk semmilyen mentségünk nincs, ha a lelki szemeink csak a szemetelő, büdös iszlámhódítót látják meg ezekben a menekültekben, de az Isten képére teremtett embert már nem veszik észre a sorok között. Sokféle indokkal lehet távol maradni tőlük. Ám ha van szervezet ezen a nyomorult világon, melynek nemhogy indoka nincs, de még kutya kötelessége is kimenni, és legalább egy pohár vizet nyújtani a vergődő, földön fekvő és kilátástalan jövőjű családoknak, az pontosan az egyház. Ezért olyan fájó, hogy míg az egyszázalékos plakátkampány ideje alatt tele van a főváros az egyházak hirdetéseivel, melyben pénzt kérnek az emberektől többek között a karitatív munkáikra is, addig éppen az ilyen munkák ellátásnak idején csak fű alatt bujkálnak, vagy még úgy sem látszanak ki a nyilatkozataik mögül.

Lehet, hogy a fent említett muszlim orvos tévedett, amikor azt mondta, a keresztények jobbak az iszlám követőinél?