2015. szeptember 9., szerda

Mentség nincs, kötelesség van... vagy volna...

"Hol vannak a ti egyházaitok?" - ezt a kérdést tette fel egy muzulmán szervezettől jelen lévő srác a kollégámnak Röszkénél, célozva ezzel a nagyegyházak menekültügyben mutatkozó fájó hiányára. Az elmúlt napokban a menekülteknél jártam, nemcsak hivatalos minőségben, hanem - ha szabad így fogalmaznom - mint keresztény magánember is. Szerettem volna kifejezni, hogy bár a bárányok hallgatnak, azért nem minden bárány akar tétlenkedni, még ha az egyház nincs is helyzete magaslatán.

Egy hónapja házasodtak
Budapesten már elég kevés menekült maradt a hét első napjaiban, ám éppen ez kínált jó alkalmat arra, hogy több időt fordítsunk rájuk, mintha tömegesen zúdulnának az ember nyakába. Szóval kiálltunk, kitettünk néhány asztalt, meleg teát és friss kávét, gyümölcsöket, kekszeket adtunk, emellett szükség szerint pulóvert, sebtében összeállított tisztasági csomagot, nomeg arab, fárszi, urdu és pashtu nyelvű szórólapokat, illetve arab nyelvű Újszövetséget is. Körénk is gyűltek hamarosan.

A fényképen látható fiatal afgán házaspár egy hónappal ezelőtt tartotta meg az esküvőjét, gyermekük még nincs. A férfi mérnök és mindketten Németországba igyekszenek. Dolgozni és tanulni szeretnének, nem segélyen élni, és még akkor is nekiindultak a nagy útnak, ha nem tudják az merre vezet. Rajtuk kívül is sok más családdal, gyermekkel és felnőttekkel találkoztam. Lumpenek és szakadt csövesek, de gyógyszerész és tanárnő is volt közöttük. Amikor elmondtam nekik, hogy én Íszá követője vagyok, a legtöbben közömbösnek mutatkoztak, de olyan is volt, aki megcsókolta az arab Újszövetséget (nyilván kedveskedni akart), vagy azt mondta, ő muszlim, de tiszteli Íszát és Isten áldását kívánja rám. Ahogy egyik kollégám mesélte, egy arab orvos pedig - amikor látta mennyire segíteni akarunk rajta - az égnek emelte a kezét és felkiáltott: "Allahra mondom, a keresztények jobbak nálunk!"

Nem akartunk politizálni, és a menekültek sem politikára vágytak. Nem akartuk az érveket pro és kontra megvitatni, mert ők sem vitatkozni jöttek ide. Nem akartuk Európa jövőjét megoldani - és ezek az emberek sem, akik egyelőre a saját jövőjükkel is hadilábon állnak. Egyszerűen csak segíteni akartunk, és szóba elegyedni közülük azokkal, akikkel lehetett. És ez jó volt, ez működött, ez bevált.

Amilyen bonyolult ez a helyzet, olyan egyszerű is tud lenni valójában. Szögezzük le mindenekelőtt, hogy nagyon könnyen lehet fogást találni ezeken az embereken. Kár lenne persze azt mondani, hogy a menekültek ilyenek vagy olyanok, hiszen ha valaki egy órát tölt el a társaságukban, akkor hamar rájön, hogy mindegyikük mögött sajátos életút és sors áll. Ha túlzottan általánosítunk, valahol biztosan kilóg majd a lóláb, valamiképpen nem lesz igazunk, ezért jobb a nagyon globális kijelentéseket elfelejteni. De még ezzel együtt is mondhatjuk, hogy vannak közöttük sunyiképűek, egész biztosan vannak gazemberek, láncdohányosok, kábítószeresek, fanatizálhatók, sőt akár még terroristák is. Jó részük illegálisan tartózkodik itt. Némelyikük büdös és többen teleszemetelik a mezőket, az utakat, a pályaudvart. Többségük iszlámhívő, tanulatlan és szerencsétlen, megvezethető ember.

De elég ennyit meglátni belőlük keresztényként? Biztosan nem. Ahhoz, hogy ezt meglássuk ugyanis, nem kell kereszténynek lennünk. Ahhoz viszont, hogy jóval többet lássunk meg, nem árt.

Teljesen egyértelműen kijelenthetjük: Krisztus nem arra hívta el az egyházát, hogy fogást keressen a szerencsétleneken, a gazembereken vagy akár a gyilkosokon. Pedig ha valaki, hát Jézus aztán tudna fogást találni. Nemcsak a menekülteken, hanem bármikor, bármelyikünkön, akiket bűnben melengettek. Neki azonban más küldetése volt, ezt a küldetést pedig azokra hagyományozta, akik magukat a követőinek nevezik. 

Unalomig idézett igazság, de mégiscsak igazság: Krisztus még azokért is imádkozott a kereszten, akik odaszegezték. Rossz hír ez azoknak, akik a fogást keresik. Ugyanis ez az a pont, ahonnan kezdve nekünk semmilyen mentségünk nincs, ha a lelki szemeink csak a szemetelő, büdös iszlámhódítót látják meg ezekben a menekültekben, de az Isten képére teremtett embert már nem veszik észre a sorok között. Sokféle indokkal lehet távol maradni tőlük. Ám ha van szervezet ezen a nyomorult világon, melynek nemhogy indoka nincs, de még kutya kötelessége is kimenni, és legalább egy pohár vizet nyújtani a vergődő, földön fekvő és kilátástalan jövőjű családoknak, az pontosan az egyház. Ezért olyan fájó, hogy míg az egyszázalékos plakátkampány ideje alatt tele van a főváros az egyházak hirdetéseivel, melyben pénzt kérnek az emberektől többek között a karitatív munkáikra is, addig éppen az ilyen munkák ellátásnak idején csak fű alatt bujkálnak, vagy még úgy sem látszanak ki a nyilatkozataik mögül.

Lehet, hogy a fent említett muszlim orvos tévedett, amikor azt mondta, a keresztények jobbak az iszlám követőinél?

3 megjegyzés :

  1. Látom, nem tolonganak itt a hozzászólók, és szerintem nem azért, mert nem foglalkoztatja a téma az embereket...
    Miért van ez, és miért bujkálnak sokan "fű alatt", ahogy írod? Pedig elméletileg igazad van az egyház kötelességét illetően. Hol lehet akkor a probléma? Csak a saját szubjektív nézőpontomból tudok válaszolni erre, de talán másokban is hasonló gondolatok, érzések vetődnek fel. (Előrebocsátom, hogy viszonylag messze élek az érintett területektől, tehát közvetlen tapasztalatom nincs a migránsokkal kapcsolatban, de megpróbálok a lehetőségekhez képest széleskörűen tájékozódni az ügyben.)
    Szóval...az elesetteken, szükséget szenvedőkön segíteni kell. De én itt nem látok elesetteket, szükséget szenvedőket. Erős, céltudatos embereket látok, akik határozottan törnek a céljuk felé. Aki elesett, aki tényleg rászorulna a segítségre, az nem itt van, hanem valamelyik jordániai vagy törökországi menekülttáborban, vagy még odáig sem jut el. Tényleg borzasztó az, ami a Közel-Keleten történik, és tisztában vagyok azzal, hogy emiatt szörnyű körülményeket kell sokaknak elszenvedniük. De a világon legalább egy milliárd ember van, aki hasonlóan szörnyű körülmények között kénytelen élni, szintén valamilyen háborús konfliktus, vagy egyéb okok miatt. Rengeteg nyomorban és kilátástalan helyzetben lévő ember. Akik elindulnak, azok elegendő életerővel, vállalkozó kedvvel és anyagi háttérrel rendelkeznek egy ilyen, nem kis viszontagságokkal járó úthoz. Lehet, hogy nem vagyok elég empatikus, de nekem nem úgy tűnik, hogy akik jönnek, bármiben a mi segítségünkre szorulnának. Az ottmaradók annál inkább...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "viszonylag messze élek az érintett területektől"
      ...
      "Erős, céltudatos embereket látok, akik határozottan törnek a céljuk felé. "

      Kedves Discipline, úgy vélem az első megjegyzésed igazolja a másodikat. Azért látsz "erős, céltudatos embereket", mert messze élsz a célterülettől. Nos, én szemtől-szemben láttam ezeket a szerencsétleneket. Hét éve dolgozom karitatív szervezetnél és határozottan állítom, ha vannak, akik segítségre szorulnak, ezek az emberek biztosan! És itt most külön kiexponáltam említeném a gyerekeket, sőt csecsemőket, de az idősebbeket is. Volt olyan, ahol már jóllakatták őket a cselekvő támogató szervezetek, de olyan helyet is találtak a kollégáim, ahol szinte egyben befalták a kiosztott ételeket, annyira éhesek voltak.

      Bár teológusként szeretem az elméleteket, itt és most ebben a helyzetben mégis úgy vélem, más elmélkedni a menekültekről és beszívni a szagukat, érezni a közelségüket, a szemükbe nézni.

      Időközben egyébként úgy néz ki, az egyház intenzívebben bekapcsolódott (a Katolikus Kharitaszról a hírek is beszélnek), de kétségtelen, hogy főleg az elején csak "fű alatt" vettek részt a dolgokban, illetve hívő emberek (többnyire magánemberként) mentek ki a menekültekhez. Ami az egyházból látszott a sajtóban, hogy rangos egyházi emberek inkább a nemtetszésüket fejezik ki a menekültekkel szemben, aztán magyarázkodnak.

      Egyesek azt mondják, az egyház azért nem látszik, mert krisztusi alázattal teszi a dolgát a háttérben és nem akar kürtöltetni maga előtt. Ezt álságos magyarázatnak vélem: a nyilvánosság, jól láthatóság még nem kürtöltetés! Az egyháznak kötelessége a jót jól láthatóan tenni ("látják a ti jócselekedeteiteket...", hegyen épült város, stb...), de úgy, hogy azt nem öndicsőítő szándékkal teszi.
      Mindezt azért tartom kissé visszásnak, mert azt tapasztalom, amikor az egyháznak van szüksége segítségre, akkor már nem "fű alatt" kommunikál, hanem nagyon is nyíltan.

      Tisztelet a kivételeknek, akik valóban teszik a dolgukat.

      Törlés
    2. Rendben, elfogadom a választ. :)
      A személyes tapasztalatoddal nem tudok és nem is akarok vitatkozni.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)