Mindenki, aki szívből megtért, el tudja mondani, hogy a bűnök igazi megvallása egy nehéz szüléshez hasonlítható folyamat, melynek végén felszabadulás és öröm következik. Átélni a tudatot, hogy Isten megbocsát és helyreállít, természetszerűen elvezet az ilyen emóciókhoz. És amikor az ember megfürödne ebben a napsugárban, jön a nyomás a másik oldalról. Nem is kicsit, de nagyon...
"Isten megbocsátotta a bűneidet, szabad vagy!" - így szól az üzenet első fele, aztán jön a második: "Most pedig Jézus azt kéri, légy tökéletes, ahogy a te mennyei Atyád tökéletes!" (Mt 5,48). A nyomás, ami az egyik ajtón távozott a bűnbánat során, az ablakon visszamászik. Egyszerűen lehetetlen, hogy olyan tökéletes legyek, mint Isten a mennyekben! Ez valami vicc? A tökéletesség, mint elvárás maga a megugorhatatlan nívó, a léc, amit az ember biztosan lever. Leverése okán aztán visszajön az a bűntudat is, amitől a megbocsátás miatt az ember egyszer már megszabadult. A kör tehát ezzel bezárul, nincs kiút, marad az életfogytig tartó küzdelem a sötétség, a bűn és a halál ellen. Ezért mondja sok ateista, hogy a vallás tulajdonképpen nem más, mint folyamatos lelkiismeret furdalás néhány vallási ünneppel megszakítva.
Magam is átéltem ezt. Megtérésem hónapjaiban semmi máshoz nem hasonlítható szellemi felszabaduláson mentem keresztül. A mézeshetek azonban gyorsan elmúltak. Utána már nem maradt más, mint a harc az ördöggel. Nem tudtam úgy elmenni egy konferenciára, nem voltam képes úgy elolvasni egy hitbuzgalmi könyvet, hogy a végén tiszta lelkiismerettel álljak fel. Minden prédikációból, emelvényről szóló üzenetből azt a tanulságot vontam le a magam számára: nagyon messze vagyok én attól, hogy az elhangzottakat megvalósítsam. Nem vagyok tökéletes, pedig Jézus azt kérte, legyek az. Nyomorult állapotom fenntartásához az is hozzájárult, hogy soha egyik prédikátor sem magyarázta el, mit is jelent ez a tökéletesség: adottnak vették, hogy az mindenki számára egyértelmű. Valószínűleg őket is úgy nevelték, hogy hallották az előttük prédikálóktól, és már azoknak sem mondta el senki. Szóval akkor, legyek tökéletes, mint a Jóisten. Na persze.
Így aztán az embernek vannak időszakai, amikor nincs kedve kereszténynek lenni. Folyton olyan élményei lesznek, hogy nekifut dolgoknak, igyekszik a legjobbat nyújtani, de a tökéletesség csak vibráló délibáb marad a távolban, ami felé hiába fut, sosem érheti el. Elég, ha csak magára néz, mindig elégtelennek bizonyul majd, amit lát. Bírja ezt egy ideig, végül vagy feladja a hitét, vagy amikor lehet, eljátssza mások előtt, hogy tökéletes.
Pedig a tökéletesség, amiről a Biblia ír, elérhető.
Ha csupán kritériumként az ember orra alá tolják, minden magyarázat nélkül, gyakran kontextusából kiragadva, akkor persze nem. A Szentírás azonban többekről ír, akik tökéletesek voltak Isten szemében. Így például Kálebről maga Isten mondja ki, hogy tökéletesen viselkedett (4Móz 14,24), Józsué elég szerénytelennek tűnő módon saját magáról beszél ilyen módon (Józs 14,8), az abszolút tökéletesnek nem nagyon nevezhető Dávid ugyancsak (2Sám 22,24). Noéról és Jóbról is hasonlót olvasunk, akikkel éppen feddhetetlenségük és tökéletességük miatt történt, ami történt. Egyszóval azt láthatjuk, hogy Isten a tökéletesség alatt valami olyasmit kér, ami elérhető, megragadható, teljesíthető. Miért is kérne számon valamit, amit lehetetlen megvalósítani?
A tökéletességre használt leggyakoribb héber szó a tám (illetve támim), melyet fizikai és erkölcsi értelemben használtak. Ebben a megközelítésben a tökéletesség első szinten a fizikai teljességet és sértetlenséget takarta, mégpedig kultikus módon. Az áldozatnak hozott állatok esetében feltétel volt, hogy az állat minden alapvető testrésze meglegyen, s ugyanez a testi épség elvárt volt a papoknál is. (Gondoljunk most arra, amikor Péter a Gecsemáné-kertben levágta a főpap szolgájának egyik fülét - meglehet, ezzel éppen szakrális hivatásától fosztotta meg...). A rituális tökéletesség mellett azonban a támim kifejezésnek más jelentései is vannak: ártatlan, hibátlan, egész - lelki és erkölcsi értelemben tehát mindazzal rendelkezik, amivel saját helyén, saját szerepét képes betölteni. Az erkölcsi teljesség, mint a tökéletesség másik síkja nem egy abszolút, Isten személyével egyenrangú tökéletességet jelent, hanem sokkal inkább azt, hogy az ember őszinte, ártatlan, lelki értelemben "minden része megvan", azaz személyre szabott feladatát képes betölteni. Ebből az is kicseng, hogy a tökéletesség sok szempontból rendkívül szubjektivizált kategória: azt mindenkinek saját szerepében kell elérnie.
"Legyetek tökéletesek, ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes!". A felszólítás ebben a kontextusban tehát nem azt jelenti, hogy legyünk olyan tökéletesek, mint az Isten! Ahogyan Isten saját istenségéhez mérten, saját isteni szerepében, saját feladatvégzéseiben tökéletes, úgy ezt a mintát követve mindenki a saját lehetőségterében kell megtalálja a tökéletességet, a teljességet, a funkcionálisan hibátlant.
Ez persze nem kis feladat. De mégis fényévekre van a gyakran eszményként a keresztények elé tárt abszolút tökéletességtől. Szerintem sokféle görcs képes feloldódni az emberben, ha ráeszmél arra, hogy Jézus mindenki képességeihez igazítva várja el a lehetőségek maximumát, ahogyan Ő is a legjobbat nyújtotta saját pozíciójában.
Így aztán elmondhatjuk magunkról a kissé paradoxnak ható, de igaz kijelentést, hogy bár bűnösök vagyunk, mégis lehetünk tökéletesek. Lehetőségeink határainak elérésben ráadásul az Abszolút Tökéletes támogatására is joggal számíthatunk.
Érdekes, hogy bennem ez sosem okozott görcsöt. Belülről mindig azt éreztem, hogy isten az embert, és így engem is, a saját személyiségem alapján ismer és fogad el. Sosem gondoltam, hogy valaki mássá kellene válnom ahhoz, hogy tökéletes legyek.
VálaszTörlésAz elfogadás egy dolog. Én ezt annak idején úgy magyaráztam, hogy Isten elfogadja, hogy most olyan vagyok, amilyen, de nem állhatok itt meg, muszáj tökéletesnek is lenni.
TörlésAz ember ráadásul sokféle, egymásnak ellentmondó dolgot hall, mindig attól függően ki a prédikátor. Ez főleg kezdőként viselt meg. Egyszer Isten úgy szeret, ahogy vagyok, másszor meg kell tennem ezt-azt, mert ezzel-azzal Ő nem vállal közösséget. Egyszer jogosan hívhatom szentnek magam, másszor bűnös vagyok, aki halált érdemel. Egyszer azt mondják, hogy "győztes vagy Krisztusban", másszor harcolnom kell, nehogy elbukjak. Egyszer az ördög "már legyőzetett ellenfél", másszor minden nap le kell győznöm, stb, stb...
Az egész keresztény élet tele van ellentmondásossággal, ha pedig sok felhalmozódik ezek közül úgy, hogy nincsenek a helyükre téve, sok kárt és pszichés görcsöt tudnak okozni.
Ezeknek az ellentmondásoknak legtöbb esetben külső oka van. Ahogy írtad is. Az ember az őt nem ismerő, nem értő emberektől hallott sok esetben csak általánosságban megemlített elvárások miatt kezd el görcsölni. És szerintem ez a görcs akkor van, mikor a belső hang, és a kivülről jött információ nincs összhangban. Az ember érti a belső hangot, de az érettebbnek tekintett lelki vezető miatt nem bízik benne
Törlés„Érdekes, hogy bennem ez sosem okozott görcsöt."
TörlésEz látszik az írásaidon. Nem ártana néha egy-két önreflexiós perc.
Sytka, nagyon jó, hogy megpróbálod rendbe tenni ezt a tökéletességkérdést. A kereszténység külső bírálóinak eddig nagyon bejött, hogy svájci sapkát kérnek számon a keresztényeken, és a keresztények mindig bele is élik magukat, hogy akár van rajtuk, akár nincs, mindenképp baj van velük, és kérjenek bocsánatot, hogy még élnek.
VálaszTörlésA judaista Messiás aligha taníthatta ezt. A tanítás lényege, hogy itt van ez a világbajnok judaista erkölcsi rendszer, amely ezentúl minden emberre egyaránt érvényes, ez hatalmas dicsőség. Azonban a dicsőség ne szálljon a judaisták fejébe, mert nem őket illeti meg, a világbajnok erkölcsi rendszert nem maguknak köszönhetik. Tehát egy kis szerénység, kedves judaisták. Valami ilyesmit tanított Jézus. Ez a gójokra sosem vonatkozott egy az egyben, hiszen a világbajnok erkölcsi szabályzatot ők a judaistáktól kapták, nem volt mire nagy arcot növeszteni, így fű alatt kúszóvá sincs oku(n)k válni.
László, rendben, de itt nem a judaistákról volt gond, hanem arról, hogy amit a bibliai értelemben jelent a tökéletesség, az elérhető mindenki számára. És ebben Isten segít neki.
TörlésJól gondolom, hogy pl. Dávid könnyes bűnbánatának lélektisztító hatásáról beszélsz?
TörlésEz elég közel áll a katolikus gyónás-bűnbocsánat eljáráshoz, de elég távol áll a protestáns keresztyén felfogástól, ami esetedben pikánssá teszi az okfejtést.
Dávid aligha hivatkozott arra, hogy aki egyszer kiválasztott, az mindig kiválasztott, bármit is követ el. Ellenkezőleg, a konkrét bűnéért vezekelve, azaz tettekkel érdemelte ki újra, hogy a kiválasztott kategóriába tartozzon. (És még így sem tudta elkerülni a büntetést, az ellene indult lázadást, amelyben legjobb szándéka ellenére is meghalt a szeretett fia.) Amennyire tudom, ez az alkalmi bűnbánó cselekedetek útján elért tökéletesedés idegen az egyszer és mindenkori megváltást hangsúlyozó protestáns teológiától.
Már elnézést, de szerintem vannak paradoxonok, amiket maguk az apostolok sem oldottak fel magukban, talán mert ők sem voltak tökéletesek. János első levelében egymást követik az alábbi megállapítások:
VálaszTörlés"Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk."
"Aki igazat cselekszik, az igaz, mint ahogy ő is igaz. Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa. Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem cselekszik, mert Isten magja van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született. Erről lehet megismerni, hogy kik az Isten gyermekei és kik az ördög gyermekei. Mindaz, aki nem igazat cselekszik, és aki nem szereti testvérét, nem Istentől van."
Esetleg érdemes elgondolkodni azon, lehetséges-e az, hogy maguk az apostolok, a "szemtanúk" sem ismerték és értették Istent, Jézust magát teljes mértékben. Ők is közelítgették az igazságot, habár mivel választottak voltak, kivételesen jól közelítgették :). Feladatot azonban hagytak hátra, éppen abból adódóan, hogy nem a tökéletes megértés kulcsát adták a kezünkbe.
Szerintem így lehetett.
Törlés