A házasságról (2) - miért jó az elkötelezett kapcsolaton nyugvó család?

Egy jól működő házasságban jó élni, a jól működő házasság pedig társadalmi léptékben is hozzátesz az emberi faj fennmaradásához - inkább, mint a laza, elkötelezettség nélküli kapcsolatok.

Csányi Vilmos etológiájában azt írja, a szexualitás az ember esetében alapvetően háromféle funkció ellátását tölti be: először is az örömszerzés és stresszoldás egyik hatékony formája, másodszor a fajfenntartás és szaporodás természetes eszköze, végül pedig párkötő funkció, azaz olyan tevékenység, amely a két fél egymáshoz való ragaszkodását erősíti. Utóbbihoz érdemes hozzátenni (a kivételeket nem kizáró) veleszületett monogám hajlamunkat is.

A monogámiának egyszerű evolúciós magyarázatot szokás tulajdonítani: a nőkért való vetélkedés növeli a csoporton belüli agressziót és megnehezíti (akár lehetetlenné is teszi) a kulcsfontosságú társas életet. Célszerű volt tehát kialakulnia fajunk fennmaradása szempontjából egy olyan funkciónak, ami erősíti a párok közötti tartós kötődést, és ehhez társítja a nemi örömszerzést is, mint kohéziós erőt. Emellett azt is meg kell említeni, hogy szinte egyetlen kultúrában sem nézik jó szemmel a házasságon kívüli gyermekvállalást (erre ki is alakítottak különféle negatív töltetű kifejezéseket...), melynek biológiai háttere lehet az a tény, hogy az ember - a legtöbb állatfajtól eltérően -  hosszú időn keresztül rászorul a gondoskodásra. Egy gyerek felneveléséhez pedig az az ideális, ha az anya és az apa is folyamatosan rendelkezésre áll. A monogám hajlam tehát valahol a család egyben tartását is szolgálja. Ehhez még hozzátenném a fejlődéslélektan és más tudományterületek egyértelmű megfigyeléseit is, miszerint a normális személyiségfejlődés szempontjából az anyai és apai szerepminták együtt kell, hogy rendelkezésre álljanak, mert ez járul hozzá a gyermek értelmes szocializációjához.

Ezek után talán nem is meglepő, hogy a család minden kultúrában ismert, s mindenhol ez számít a szaporodás normális intézményes keretének. Ugyanakkor fel lehet vetni azt a gondolatot is, hogy a monogámiát úgy értelmezzük: az ember egyszerre csak egyetlen partnerrel tart fenn kapcsolatot, de időnként cserélgeti azt. (Mai szlenggel élve, a férfi vagy nő "beújít" és lecseréli partnerét vagy házastársát.) A megfigyelések szerint a bensőséges kapcsolatok kb. négyévente meggyengülnek, ekkor pedig sokszor az történik, hogy vagy egy új gyermek születése erősíti meg ismét a kapcsolatot, vagy a pár esetleg szétválik. Azt jelenti ez, hogy akkor négyévente gyereket kell szülni vagy preferáljuk innentől kezdve a négyévenkénti válást?

Nyilvánvalóan nem. Ahogy az előbb említettem, egy gyermek felneveléséhez hosszú idő kell, egyértelműen sokkal több, mint négy év. Nem lehet tehát biológiai alapokon kijelenteni, hogy egy házasság az utolsó gyermek születése után négy évvel minden további nélkül felbomolhat. Egyértelműnek tűnik, hogy a biológiai eredetű monogám hajlamot kulturális eredetű motivációval kell kiegészíteni. Egy család léte és tartós fennmaradásának erkölcsi követelménye tehát biológiai és társadalmi tényezők együttes fennállásán alapul.

Az sem mindegy, hogy egy családban a vér szerinti szülők nevelik a gyermeket vagy sem. Az ember genetikailag olyan, hogy optimális mennyiségben akar örökül hagyni a következő nemzedékre olyan egyedeket, akik az ő génjeit hordozzák. Ezért alakultak ki bennünk olyan mechanizmusok, mint például a férfiúi féltékenység: a saját gének örökítésének esélyét az növeli, ha a férfi minden módon biztosítani próbálja a nő hűségét, hiszen genetikailag nem érdeke, hogy a feleség házasságtöréséből származó, idegen géneket hordozó gyermeke legyen. Érdemes megfigyelni azt az amerikai felmérést, amelyből kiderül, hogy a gyermekek fizikai bántalmazásának valószínűsége negyvenszeresére növekszik az olyan családokban, ahol a szülők egyike nem vér szerinti szülő.

Összefoglalva az eddigieket, én azt látom, hogy a szexualitásnak három alapvető célja van:

(1) örömszerzés és stresszoldás

(2) szaporodás, fajfenntartás

(3) kötődés, a család egybentartása

Szerintem azt a célt, hogy gyermekek szülessenek, akik erős családokban nőnek fel, ahol egészséges személyiségfejlődésük szempontjából apai és anyai mintákat látnak maguk előtt, s lehetőleg vér szerinti szüleik nevelik őket, leginkább az elkötelezett, szereteten alapuló monogám házasságban fogjuk megtalálni. Még akkor is, ha a részletekben a különféle kultúrák változatosságot mutatnak.

Ebben a bejegyzésben most eddig akartam eljutni, s anélkül, hogy alapos kritika alá vonnák más kapcsolati formákat, vázlatosan megemlítem, hogy azokban nem egyesül ilyen hatékonyan, ami az elkötelezett házasságon alapuló családra jellemző. A fenti három pont közül, illetve a gyermek szempontjából, valahol mindig kilóg a lóláb. A szexpartnerségen alapuló kapcsolat csak az örömszerzést tartja szem előtt, kötődés és fajfenntartás nélkül. A homoszexuális kapcsolat nem nyújtja az apai és anyai mintákat, és nem szolgálja a fajfenntartást sem. Az élettársi viszony áll legközelebb a házassághoz, de a kötődés szempontjából kevésbé elkötelezett, hiszen a felek bármikor könnyedén kiléphetnek a kapcsolatból. (Persze a házasságot is fel lehet bontani, de ez valamivel komplikáltabb).

Mindezek alapján a magam részéről a jól működő házasságot jobbnak tartom a jól működő élettársi vagy más kapcsolatnál. Innen folytatom legközelebb.