Ez egy konzervatív bejegyzés, melyet egy nem konzervatív ember írt. Azért írta, mert egyrészt a tény, miszerint ő nem konzervatív, nem azt jelenti, hogy nem tud konzervatívan gondolkodni (tehát miért is ne írhatna akkor ilyen stílusú bejegyzést?), másrészt olyan folyamatokat lát a posztmodern világban, melyek elkezdték erodálni azt, amit ő nem konzervatívként is értéknek érez. És ez nem tetszik neki.
Régóta zajló, alapvető és mély ellentét van a liberálisabban és a konzervatívabban gondolkodók között. Az igazi, akár szó szerint vérre menő konfrontáció persze ezek szélsőséges változatai - nevezetesen az extrém liberálisok és az ultrakonzervatívok - között zajlik, ám a mérsékeltebben gondolkodók szofisztikáltabb párbeszédében is tetten érhető. A töréspontok két térfelén állók szeretik maró gúnnyal minősíteni egymást: "liberósoknak" és "konzerveknek" hívják a másikat, ami módfelett szórakoztató és egyébként nagyon szellemes szóhasználat volna, ha nem gondolnának komolyan, akik ezeket hangoztatják.
Mivel egy ilyen kétpólusú csatározásban úgy tűnhet, nincs sok választása az embernek, bevállalom, hogy én nem vagyok konzervatív. A meghatározás most fontos: nem "liberósnak" neveztem saját gondolkodásom, hanem "nem konzervatívnak"! Ennek oka az, hogy mindkét fogalom sajnos lejáratódott a maga módján, és ahogy elnézem, a műveltebb emberek általában nem is szívesen címkézik fel magukat ezekkel: többnyire az ellenfeleik mondják rájuk őket egyfajta szitokként.
Azt is hadd mondjam el, hogy a két oldal közti csatározást nagyrészt értelmetlennek tartom, és az esetek jó részében úgy látom, az emberi lényekben rejtőző összeférhetetlenség, valamint a saját igazunk erőltetése motiválja. A konzervatívok "lekonzervezése" helyett én javasolnék egy szebb kifejezést: értékmegtartók. Így is lehet látni őket, olyan emberként, mint akik a már felfedezett és meghódított területeket szellemi értelemben átfésülik, a begyűjtött értékeket megszűrik, és ami megmarad, azt megpróbálják megőrizni. Szerintem a konzervatívok ezzel jószolgálatot tesznek mindenkinek, még akkor is, ha sokszor tudnak rugalmatlanok lenni és mereven ragaszkodni a nézeteikhez. Ez a munkájukból adódó melléktermék. Megtartják, amit korábban elértünk, és ezért hajlandók nagyobb árat is fizetni, például népszerűtlennek lenni és szembeszállni azokkal, akik ezért maradiaknak és butáknak nevezik őket.
Ehhez hasonlóan a "leliberózás" sem szerencsés kifejezés az inkább liberálisan gondolkodó személyiségekre. Javaslom helyette az értékkeresők megjelölést. Az a tapasztalatom, hogy a liberálisabban, de nem extrém módon liberálisan gondolkodók állandóan kijjebb akarják tolni a meglévő határokat. Mindig felfedezésre vágynak: vajon mi van a korábban megállapított határokon túl? Vajon hogyan tudnánk a lehetőségeinket kiszélesíteni, új dolgokat kipróbálni, új utakon barangolni? Ezzel persze szükségtelenül helytelen ösvényekre is tévednek, rossz dolgokat is beengednek a már meghódított területekre. Ez a munkájukból adódó melléktermék. Megpróbálják a határokat mindig feszegetni és a perspektívát tágítani, amiért nekik azt az árat kell kifizetni, hogy sokan erkölcstelen szemétládának, megalkuvó senkiháziaknak nevezik majd őket.
Szerintem könnyedén belátható, hogy egy ideális világban ennek a két erőhatásnak nem kellene igazából egymás ellen feszülnie. Sőt, rendkívüli lehetőségek rejlenek abban a pillanatban, amikor képesek az erőiket egyesíteni. Ha ez most nem egy blogbejegyzés volna, hanem amerikai szépségkirálynő választás, akkor le mernék írni olyan giccset is, hogy egy szebb és boldogabb világot lehetne a két oldal együttes segítségével felépíteni.
Ez persze ábránd. De a mondandóm tömör lényege csak most következik.
Ahogy említettem, nem vagyok konzervatív. Európa, sőt a jelenlegi nyugati világ sem az. Liberális kontextusban élünk, ahol a gondolkodási trendekben (még ha konzervatív is a politikai vezetés bizonyos országokban) alapvetően a liberális szellemiség van túlsúlyban. És ha az "értékmegtartók" meg az "értékkeresők" egyensúlya felbillen, akkor azt helyre kell rakni. Ha túlságosan konzervatív irányban, akkor liberálisabb, ha túlságosan liberális irányban, akkor konzervatívabb ellenhatásokkal. Ez egy normális világban, mely az értelmes egyensúlyra törekszik, nem lehetne probléma, egy olyan nemnormálisban, amilyenben élünk, állandóan az. Sem a konzervatív, sem a liberális oldal - vagy, ahogy fentebb neveztem őket, sem az értékmegtartók, sem az értékkeresők - nem az egyensúlyra törekszenek, hanem arra, hogy a mérleg nyelvét a saját oldalukra billentsék el. Mit lehet tenni?
Az egyik, ami véleményem szerint hitelessé teheti az ilyesféle helyrebillentést, ha az adott oldalon állók elkezdik hangsúlyozni a másik oldal értékeit. Ezért írom most ezt a bejegyzést és az ezután következőket is. Nem konzervatívként szeretném meglátni és kiemelni a konzervatív látásmód erős pontjait. Ettől még nem adom fel, amit gondolok, és nem válok konzervatívvá. A szemléletem az enyém, szerves része a lényemnek, és nem tudom ledobni egy szék karfájára, mint egy kabátot. De úgy látom, Európának és benne Magyarországnak, sőt a nyugati demokráciáknak most egyre fontosabbá kell váljon, hogy felfedezzen alapvető, korábbról megtartott értékeket, különben a nagy liberális túlsúlyban feléljük önmagunkat.
Ezek közül most kiemelek egy olyat, ami meglátásom szerint alapvető építőköve a társadalmunknak: ez pedig a házasság. Szeretnék néhány gondolatot leírni a házassággal és a nemiséggel kapcsolatban, természetesen keresztény, szűkebben pedig (teológiai) etikai szemszögből. Ha az olvasó ezt túlságosan konzervatívnak találja majd, pedig már hozzászokott ennek a blognak a hangvételéhez, ne csodálkozzon! Nem fordultam ki önmagamból és nem játszom meg magam. Maradok, aki vagyok, csak próbálom az egyensúlyt a magam szerény eszközeivel helyrebillenteni...
Remek a poszt, valóban fontos lenne a miénktől eltérő gondolkodásmódokban felfedezni az értéket.
VálaszTörlésValljuk be, hogy sokkal jobban szeretünk szilárd szerkezetű házban lakni, mint magunk tákolta izgalmas kunyhóban küszködni az elemekkel. Lássuk be, hogy egy adott szerkezet nem feltétlenül az egyetlen állékony megoldás, de a kipróbáltság komoly érv mellette. A kipróbálttól eltérő ház nem lesz feltétlenül rossz, de ne is tekintsük alapértelmezetten jónak. Aki kitalálta, próbálja ki, és ha bejön neki és a közösségének, miért ne? Ha nem jön be, akkor meg miért füllentsük, hogy zseniális ötlet?
A konzik és liberók közötti értelmes párbeszédhez az iméntieket kellene tudnunk egyszerre elismerni. Azért akadozik a párbeszéd, mert kevés ember van, aki ezeket együtt hajlandó lenne tudomásul venni és elfogadni.
Keresztény szempontból és evolúciós szempontból számos további megfontolás merül fel: az Élet 3 milliárd éves, emberszabásúak legalább 2 millió éve vannak a földön, a modern ember legalább 50 ezer éves, modern civilizációk legalább 12 ezer éve vannak. Eddig kb. 100 milliárd homo sapiens élt a földön. Ez azt jelenti, hogy Gipsz Johanna/Jakab a maga egy-két tucat évével önerőből valószínűleg nem fog nagy újításokat hozni, ahogy a fizikát immár 30 másodperce tanuló ember sem újítja meg önerőből a világegyetem modelljét. Hogy erre esélye legyen, kicsit tovább kell tanulmányoznia az elődök eredményeit. Ha azokat már érti, hatalmasat javulnak az esélyei. Ha Gipsz Johanna/Jakab megismeri a korábban éltek gondolatait valóságról, módszertanról, erkölcsről, stb., óriásit javulnak az esélyei az eredményes újításra.
Sytka, az a helyzet, hogy a kereszténység egy 5 ezer éves hagyomány megújításaként/részeként immár 2 ezer éves, ezért egy keresztény megfontoltan nem nagyon lehet más, mint az eddigi értékek őrzője. Persze Jézus olyan ideálokat fogalmaz meg, amelyeket egyre jobban megközelítve a keresztény ember mégis csak újíthat.
Nekem úgy tűnik, a kereszténység lényegi eleme, hogy a valódi önkiteljesítés érdekében mérsékli a természetes hübriszt. A hübriszről szerintem eddig még mindig kiderült, hogy nem volt bölcs dolog, és nem vezetett valódi boldogsághoz. Viszont a hübriszt kerülő tinédzser gyanús - ha már most ilyen, mivé fajul később? Jó lenne 20 évesen 60 év tapasztalatával, 60 évesen meg 20 éves önmagunk testi képességeivel rendelkezni, ám ez nem jön össze.
Na, erre varrjunk gombot.
"Valljuk be, hogy sokkal jobban szeretünk szilárd szerkezetű házban lakni, mint magunk tákolta izgalmas kunyhóban küszködni az elemekkel."
VálaszTörlésAttól függ, hogy milyen hasonlatot alkalmazunk. Az emberi természet egyszerre hajlik az értékmegőrzése, a kitaposott ösvényeken járásra, és az értékkeresésre, az új és izgalmas ösvények felfedezésére. Keressük a biztonságot és a kalandot is, szeretünk hullámvasútra ülni sikítozni, de azért csak akkor ha a biztonságunk is garantált. És mindkettőre szükség van: a kemény és szigorú biztonsági előírásokra (konzervativizmus) és a robogásra és intenzív élményre (liberalizmus). Szerintem teljes életet ezek egyensúlyának megtalálásával lehet élni.
"Gipsz Johanna/Jakab a maga egy-két tucat évével önerőből valószínűleg nem fog nagy újításokat hozni, ahogy a fizikát immár 30 másodperce tanuló ember sem újítja meg önerőből a világegyetem modelljét."
Valóban nem fog, és ahogy te is írod, ezért kell az elődökre támaszkodnia, azok mondandóját megértenie. Ezzel valóban óriásit javulnak az esélyei. De nem maradhat meg folyton az elődei eredményeinél, ehhez kialakult természete sem kedvez, ami állandóan kíváncsi és előrébb akarja húzni az életben. Van még mit felfedezni!
"egy keresztény megfontoltan nem nagyon lehet más, mint az eddigi értékek őrzője."
Mivel a világ állandó változásban van körülöttünk, mi is állandóan változunk, másként nem lehet. Amikor én "újdonságról" beszélek, akkor ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy valami vadonatúj kerül felszínre (olyat a filozófiában és teológiában nehéz mondani), hanem inkább új viszonyulásról, friss szemléletről, mindig haladó gondolkodásról. Ennek igenis vannak előnyei, és amikor az egyház bezárkózik a konzervativizmusába, akkor rendre lemarad, elavult válaszokkal szolgál, olyan zenét játszik, ami már senkit nem érdekel, stb, stb... Ezt sokáig lehetne sorolni. Ez megint az egyensúly hiánya szerintem.
Arról nem is beszélve, hogy a Szentírásban az "új..." kezdetű fogalmak nem úgy csengenek, mint az "új mosópor" szerű szlogenek (amik csak valami régit akarnak ezzel a szöveggel eladni). A Bibliában minden, ami "új..."-ként van említve, nagyon pozitív (pl. "új ember", "új élet", "új ég és új föld", stb...) Az új az mindig isteni, mindig pozitív, követendő.
Azt hiszem, a reform mindannyiunk ősi ambíciója, de nem sokunknak sikerül reformálni, mert nem szoktunk szembenézni a feladat bonyolultságával.
TörlésA kereszténység esetében szerintem fura elképzelés „új"-nak nevezni egy 2000 éves tanítást. Különösen ha nem vagyunk nyitottak a Jézushoz képest ténylegesen új Mohamedre, Baha'ullára, Mormonra, stb. (Én megnéztem őket közelről, és megfontoltan vetem el őket, mert visszalépést jelentenek Jézushoz képest.) Szerintem a kereszténység nem új, hanem a 2000 éves ideált igyekszünk egyre jobban megközelíteni, és ebben segítenek az új eszközök, pl. az internet, ahol mindenki kiadhatja a saját műveit. Az egyén kezében nagyságrendekkel nagyobb hatalom van ma, mint akár 100 éve. A merev struktúrákat magunk mögött hagyva sokkal könnyebb az ideális állapot, embertársaink magunkhoz hasonló szeretete felé haladni. Nem a feladat új, hanem a megvalósítás módszere.
A személyközi kapcsolataink minimálisan változtak 2000 év alatt, fiúk és lányok pont úgy ismerkednek, mint hajdanán, az öregek szerint akkor is, ma is folyamatosan romlik a világ a gyerekkorukhoz képest. Egy dolog változott: a világ megtelt velünk, mindenhoz ott vagyunk egymás szomszédságában, ezért Jézusra ma nyilvánvalóbb szükség van a békés jóléthez, mint eddig bármikor.
Hogy ez konzi vagy haladó gondolat, az nézőpont kérdése, sőt értelmetlen megkülönböztetés, mert Jézus nem csak a múlt, hanem a jövő is. Amit eddig Jézus nélküli haladásnak véltek, az meg már csak a múlt. Mitől lenne liberális/haladó, aki a 20. század Isten nélküli mélypontja felé vezetné vissza az emberiséget?
Az egyensúly keresése nagyon fontos gondolat. Az egyensúly amúgy természetes módon is igyekszik beállni, de ilyenkor nagy kilengések lehetnek. Ha kerülni akarjuk a szélsőségek erősödését, akkor tennünk kell az egyensúly helyreállításáért.
VálaszTörlésIgen, valóban természetes módon is igyekszik beállni, ez jó meglátás. És éppen ez a természetes mechanizmus mutatja, mi lenne a rend a világban. Az egyensúly felborítása a nem természetes, bármelyik oldal is erőlteti (értékőrzők vagy értékkeresők).
TörlésÉn hiszek abban, hogy van egy természetes rend a világban, amihez az embernek igazodnia kellene. Nem olyan nehéz felfedezni ezt a rendet, csak egy kicsit oda kell figyelni a természet és az emberi társadalom működésére. És a természetes rend és egyensúly felborulása nem csak ebben az ideológiai kérdésben okoz gondot, hanem sajnos sok más területen is. Gondoljunk csak a gazdaság túlpörgetésére, a föld erőforrásainak túlzott kihasználására. Ebben is túl messzire mentek az "új utakat keresők".
TörlésAz emberi természet pedig javíthatatlan, és egyre inkább az a jellemző, hogy a legfőbb érték a pénz, ezért az sem meglepő, hogy az értékkeresők elsősorban maguk számára szeretnének értéket (=pénzt) találni, az értékőrzők pedig leginkább a saját értékeiket (=pénzüket) hajlamosak védeni.
A természetes rendre visszatérve: még Istenben sem kell hinni ahhoz, hogy a világban uralkodó rend létezését az ember felismerje, és a tapasztalatok alapján elfogadja. Így sokkal harmonikusabb, jobb hely lehetne a világ. Az ember mégis hajlamos inkább a rend ellen küzdeni.
A természetes rendnek ahhoz a részéhez kell igazodni, amelyik a jólétünket szolgálja. Amelyik nem azt szolgálja, ahhoz nem kell igazodni. Például nem jó érv a homoszexualitás mellett, hogy egyes állatoknál felszínes megközelítésben tapasztalható hasonló jelenség. A csecsemők születési rendellenességeinek gyógyítása ellen nem jó érv, hogy ezzel leromlik a génállomány, tehát ne csináljuk. A génsebészet mellett nem jó érv, hogy kicsiben a gyümölcskertészek és állattenyésztők is ilyesmivel foglalkoznak. A holokauszt mellett sem jó érv, hogy az árják és az igazán életképesek túlélik, tehát semmi gond. Ha jobban belegondolunk, az ember valójában nem a természetes rendhez igazodik, bonyolultabb a helyzet, és meglepő vele szembesülni.
TörlésAz ember „természetes" rendje a lelkiismeretünk által diktált belső ideál, amit úgy tudunk a legpontosabban leírni, hogy a létezőnek tételezett Isten tökéletessége felé mutat. Ez a valódi mércénk, ehhez igazítjuk minden döntésünket akkor is, ha nem tudatosan tesszük.
Nem szeretek idézetekkel érvelni, de ez most nagyon ideillik:
Törlés"Semmi sem történik a természettel ellentmondásban. Legfeljebb a vele kapcsolatos ismereteinkkel ellentmondásban" (Susan Barker)
Ha azt nézed, mi szolgálja a jólétünket, akkor már nem a természetre figyelsz.
Bocs, ez az idézet tényszerűtlen. A gyenge újszülöttek orvostechnikai megmentése a természettel ellentmondásban történik, és nincs olyan ismeret, amelyre szert téve összhangba kerülne a természettel. Ettől függetlenül, az igazságérzetünk kérlelhetetlenül azt parancsolja, hogy mentsük meg a gyenge újszülötteket az életnek.
TörlésAz erkölcseink szempontjából a „természet" az intuícióink szinonimája. Úgy véljük, hogy ami belülről jön, az „természetes". Az egyénnek az is, mert a biológiája része. Közösségi szempontból már nem az, mert nem mindenki biológiájának része. Legtöbbünk egyetért azzal, hogy „ne ölj embert", de bizonyos helyzetekben már legtöbbünk azzal ért egyet, hogy ott konkrétan szabad ölni (védekezés, megelőzés, a kiszolgáltatottak védelme). A természetben azt látjuk, hogy a legtöbb állatfajnál a fajtatárs megölése biológiailag le van tiltva, pl. egy kötelező érvényű megadási póz formájában. Bennünk nincs ilyen kötelező gátlás, de a lelkiismeretünk utólag úgy reagál, mint ha lenne. A gátlásunk átmenetileg felülírható, de hosszú távon nem hagyható figyelmen kívül.
A természetre hivatkozással nem megyünk sokra, ez egy naiv leegyszerűsítés. Szerintem a legpontosabb és legegységesebb rendező elvünk az a kettősség, hogy a lelkünk a lehető legigazságosabb és legszeretőbb Isten tükörképe, de tudjuk, hogy Isten külső tényező, és a főnökünk, így csak a ránk delegált hatásköreit vehetjük át.
Mivel a gyakorlati erkölcsi kérdésekben hozott ítéleteink látszólag kusza rendszere legjobban Istennel rakható össze, nélküle pedig reménytelenül szétesik, hiába szeretnénk Isten nélkül önállóan sikeresek lenni, ez nem fog menni. Ennyit igazán tanulhatunk a 20. század történelméből.
László:
VálaszTörlésolyan sokat hangoztatod ezt a jólétet, hogy most már tényleg érdekel, te hogyan definiálod?
Nem lehet, hogy valami relatív dologra hivatkozol? A jólét szinte mindenkinek mást és mást jelent. Van, aki társaságban szeret lenni, más elvonul, van, akinek fontos a munka, más inkább lustálkodna, ha lehetne, van, akinek elsőrendű a pénz, másnak sokkal kevésbé fontos. Szóval van-e értelme ilyen körülmények között a "földi jólétre" hivatkozni?
A természetes rendről: az se mindegy, mit értünk természet alatt. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a fizikai, érzékszervekkel tapasztalható világot értsük alatta, vagyis amit az ember felfog, ez azonban lehet, hogy kevés.
Spinoza például természet alatt azt a teljességet értette, amit Isten megteremtett, és ebbe az ember által kevéssé érzékelhető szellemi világ is beletartozik. Ezt azért tartotta fontosnak, mert ezzel indokolta, hogy az isteni "csodák" valójában nem természetellenesek, hanem nagyon is a természet rendje szerint valók, csak éppen az ember nem lát rá a teljes természet működésére. Nekem is szimpatikus ez a megközelítés.
És egyébként a Discipline által idézett Barker is erre utal.
Laura, nagyon jó a kérdésed: egy relatív igazságokból álló világban ésszerű, hogy az egyén relatív fogalmai felől közelítsünk a kérdésekhez. Ez azt jelenti, hogy a földi jólétet nem tudjuk objektíve meghatározni (ahogy mást sem), viszont gyakorlatilag mindenkinek van egy belső „földi jólét" fogalma, én erre támaszkodom. Tehát földi jólét az, ami neked az, nekem az, Discipline-nek az, stb. Amikor földi jóléttel érvelünk, akkor ismerjük el böcsületesen, hogy nem objetív fogalomról van szó, hanem a saját intuitív földi jólétkoncepciónkról. Az enyém: lakhatás, szerető család, finom kaják, középjó autó, művészi alkotások, nyelvtanulás, programozás, gondolkodhatás, önkiteljesedés. Amikor jóléttel érvelek, az nem azt jelenti, hogy ha hallgat rám, mindenkinek lesz középjó autója, és programozhat kedvére, akár akár akar, akár nem. A jóléttel érvelve arra gondolok, hogy kinek-kinek a saját preferenciái szerinti jólét úgy valósul meg optimálisan, hogy... És innentől érdemes élénken figyelni. Pl. az amerikai alkotmány leszögezi, hogy mindenkinek joga van boldogságra törekedni. Értsd: nem a pl. Thomas Jefferson vagy Benjamin Franklin szerinti boldogságra, hanem a saját boldogságfogalma szerinti boldogságra. A földi jólétkoncepció is ilyen, érdemes erre alapozott őszinte intuitív érveléseket készíteni.
TörlésEgyébként, ha Spinoza kitalálta volna az egyetemes tutit, akkor 500 éve nyugodtan abbahagyhattuk volna a témáról való töprengést, csak Spinót kéne olvasni és érteni. Ám nem hagytuk abba, következésképp Spinóza valószínűleg nem találta ki az egyetemes tutit. Valószínűleg mi sem fogjuk kitalálni az egyetemes tutit, de a saját földi jólétünkről szóló tutit nyugodtan kitalálhatjuk, és ha a földi tutiról kiderül, hogy egyben a mennyei tuti is, akkor ennyi bőven elég lesz nekünk.
Hogy érted azt, hogy a világ relatív igazságokból áll? Mivel mi véges lények vagyunk, nem érjük fel az abszolút igazságot. Ami egyébként létezik, Isten ismeri is, mi viszont végesek lévén (hétköznapi tapasztalatunk szerint legalábbis) nem vagyunk kompatibilisek az abszolúttal - csak annak bizonyos aspektusait fogjuk fel. Ettől azonban a mi relatív igazságaink még nem egyeznek az abszolút igazsággal. Az igazság egyes aspektusai nem igazságok hozzá képest.
TörlésA továbbiakkal nem értek teljesen egyet, mármint hogy hívőként mindenkinek a boldogság-fogalma megvalósulását támogatni kellene. Jézus is világosan tanítja azt, hogy ne a testi létünkkel azonosítsuk magunkat, amiből például olyan boldogság-fogalmak megvalósítása is következik, mint a teljes szexuális szabadság, vagy más élvezetek korlátlan kiélése, például az evésé, az ivásé, a testi kényelemé, vagy éppen a pénz hajszolása. Valljuk be, hogy a legtöbben boldogan dobnának félre kapcsolatokat, értékeket például egy lottó ötösért. Szóval azt gondolom, hogy a magával nem teljesen tisztában lévő embernek teljesen mást jelent a földi jólét, mint egy olyannak, aki ebből a szempontból már előrehaladottabb állapotban van. Jólét tekintetében például az egyik komoly választóvonal a "primer" élvezetekhez való hozzáállás.
Nem mondom, hogy Spinoza minden teológiai-filozófiai problémát megoldott, de voltak nagyon figyelemre méltó meglátásai. Ha csak ezekkel foglalkozunk, elgondolkodunk rajtuk, az is elég.
Egyébként senki nem tudja mindenki más helyett megoldani az Egésszel kapcsolatos kérdéseket, de nem feltétlenül azért, mert nem lehet képes rá, hanem azért, mert ennek az Egésznek a természete olyan, szerintem, hogy minden egyes embertől, személyenként is elvárja a megfelelő lépések megtételét. Egymás helyett akkor sem léphetünk, ha egyébként tudnánk. Vagyis Spinoza akár meg is oldhatott volna mindent, ettől még nem lenne sokkal kisebb a mi terhünk.
„Jézus is világosan tanítja azt, hogy ne a testi létünkkel azonosítsuk magunkat, amiből például olyan boldogság-fogalmak megvalósítása is következik, mint a teljes szexuális szabadság, vagy más élvezetek korlátlan kiélése, például az evésé, az ivásé, a testi kényelemé, vagy éppen a pénz hajszolása."
Törlés- Itt lényegi dologra hívod fel a figyelmet, köszönöm. Szerintem a földi jólét kereséséből egyáltalán nem következnek az általad írtak. Azok a rövidlátó hübriszből következnek.
Jézus nem a földi jólét ellen beszélt, hanem a rövidlátó hübrisz ellen. Pl.: sok felszínes nemi kapcsolat nagyobb földi jólét egy életre szóló mély szerelemnél? Rövidlátó hübrisszel talán. Szerintem épp fordítva, nagyobb földi jólét egyetlen, életre szóló szerelem az igazi társsal, ahogy Jézus is tanítja.
Az evés terén ez már rég be van látva: senki sem gondolja, hogy a napi mértéktelen evés, az elhízás, a cukorbaj, a magas vérnyomás, a köszvény, a korai halál nagyobb földi jólét a mértékletes étkezési szokások adta földi jólétnél. Ezzel a párhuzammal megérthetjük, hogy a Jézus által tanított keresztény önmérséklet a földi jólétet nem csökkenti, hanem kiteljesíti.
Ha megnézel egy statisztikát arról, hányan vannak elhízva úgy átlagban a világban, akkor máris látszik, hogy mi a helyzet. De nem is kell statisztikákat nézni, elég egy forró nyári napon kimenni a strandra. Ebből az látszik, hogy hiába tudjuk, mit és hogyan kellene enni, nem mindig tudunk parancsolni a vágyainknak - és ez más vágyakra is vonatkozik. Az elmélet általában nem találkozik a gyakorlattal.
TörlésA földi jólét sokaknak éppen azt jelenti, amiket írtam. Persze ha csak keresztények között emlegeted, akkor lehet hogy tudni fogják, mire gondolsz, de úgy láttam, nálad ez egyfajta térítési stratégia a nem-keresztények felé. Ők azonban előzetes ismeretek nélkül szinte biztosan mást fognak érteni alatta.
Jézus éppen úgy és csak úgy beszélt földi jólétről, hogy: "Keressétek először Isten országát, és ez mind megadatik nektek!"
Az előző posztban azt mondtad, fordítva ülök a lovon, holott én ugyanabban a prioritási sorrendben hiszek, amiben Jézus is. Azaz nem a földi jólét az első, hanem Isten országának keresése, majd miután az ember ebbe az irányba fordult, akkor és CSAK AKKOR, mintegy mellékesen, Istentől megkapjuk azt, amire SZÜKSÉGÜNK van. Azt azonban, hogy valójában mire van szükségünk, Ő sokkal jobban tudja, mint mi, ezért a földi jólét kritériumait neki kell belőni, nem pedig nekünk.
Érdekes megfigyelni a túlzott liberalizmus mítoszának terjedését, főleg itt Magyarországon.
VálaszTörlés"Uram, egész életemet annak szenteltem, hogy lakhatásom, szerető családom, finom kajám, középjó autóm legyen, élvezzem a művészi alkotásokat, nyelveket tanuljak, programozzak, gondolkodhassak és önkiteljesedjek. Te is láthatod, hogy mintahívő voltam egész életemben, és mindent megtettem a nevedért és a nevedben, Most hogy itt állok előtted, hogy végítéletet mondj fölöttem, méltán számítok rá, befogadsz az örök életbe." Hajrá László!
VálaszTörlés