A Mária-szakadék (6) - Záró gondolatok

Nem árulok el nagy titkot, ha kijelentem, Mária szerepe egészen más a katolikus és a protestáns kereszténységben. Ennek oka egyértelműen abban keresendő, hogy míg protestáns oldalon a mai napig erős a Sola Scriptura ("Egyedül a Szentírás") elv hatása, addig a katolikus dogmatika a szenthagyománynak is komoly területet biztosít teológiai gondolkodásában. Mégis, utóbbi tény rávilágít számomra egy ellentmondásos helyzetre...

Mária köré rengeteg népi hiedelmet, szokást, rajongásig fokozott magatartást szőttek az évszázadok. Azt hiszem elég, ha csak a Mária-jelenéseket, a könnyező szobrokat, a körmeneteket, vagy éppen azt az állítást említem, miszerint mi "Mária országa" vagyunk. A népi jámborságnak is nevezhető jelenséget akár maguk a pápák is tovább bátorítják, vagy legalábbis olyan kijelentéseket tesznek, melyek inkább egyetértőeknek tekinthetők. XVI. Benedek egy vele készült interjúkötetben például ezt mondta (kiemelések tőlem):

"Mária Istenhez vezető nyitott ajtó. Olyan kötetlenséggel beszélhetünk vele, olyan gyermeki kéréssel és bizalommal fordulhatunk hozzá, amilyennel az ember magához Krisztushoz gyakran nem mer." 

Az egykori pápa nyilatkozatához az interjút készítő újságíró még ezt is hozzáteszi (amit a pápa helybenhagy): "Az Egyházban senkit sem tisztelnek úgy, mint Isten anyját, megszámlálhatatlan templomban és oltárnál, énekkel és litániákkal, Mária-ünnepekkel és zarándoklatokkal. A Mária zarándokhelyek ezrei mintegy hálót alkotnak az idegsejtekből, amely háló átfogja az egész földgolyót." Mária tehát globális és rajongói számosan vannak! XVI. Benedek megjegyzése márcsak azért is érdekes, amikor Máriát Istenhez vezető ajtónak nevezi, mert az ajtó képét a Szentírás éppen Krisztusra használja. De azt vajon honnan gondolja, hogy Máriához nagyobb és gyermekibb bizalommal fordulhatunk, mint Jézus Krisztushoz? Miért kellene ennek így lennie?

De most nem erről a kérdésről van szó. Azt hiszem a fentieket nyugodtan összegezhetjük úgy, hogy Mária hallatlan népszerűségnek és figyelemnek örvend a katolicizmusban. A kérdés természetesen az, minek is köszönheti Mária ezt a népszerűséget?

Ha valaki nem olvasta el az előző bejegyzéseimet, és nem rendelkezik bibliai műveltséggel sem, a fentiek alapján azt gondolhatná, Mária valamiféle központi szereplője lehet a Bibliának, aki jelentőségében felül kell múlja Ábrahámot, Mózest vagy éppen Pál apostolt is. Ez magyarázhatná a rendkívüli kiexponáltságát, ám mint a korábbiakból kiderülhetett, erről szó sincsen. Mária jelenléte súlyát tekintve gyakorlatilag mellékszereplő az Újszövetségben. Csak az evangéliumok foglalkoznak vele, de még ott is partikuláris jelenség. Ezt nem tiszteletlenséggel a hangomban írom, pusztán a tényt említem meg.

Mária hihetetlen népszerűsége mögött természetesen az a tény áll, hogy a katolikus egyházban nemcsak a Biblia, hanem a szenthagyomány is komoly súlyt képvisel. Hadd mondjam el máris: magam is tisztelek hagyományokat a saját hitemben. Természetesen a protestánsoknak is vannak hagyományaik, ahogy minden szellemi mozgalomnak. S ha úgy vesszük, tulajdonképpen a bibliai szöveg jó része is hagyomány, amit évszázadokon át adtak tovább, mielőtt kanonizálták volna.

A Szentírás normatív funkcióját, mint a hit kiindulóbázisát a katolikus egyház sem vitatja. A fontos különbség azonban az, hogy míg a protestánsok hagyományaikat is a Szentírásra vezetik vissza, addig a katolikus szenthagyomány nem feltétlenül ragaszkodik ehhez. Éppen ezt láttuk a Máriát körülvevő dogmatikai konstrukciókban. A protestánsoknak még akkor is fontos a hittételek bibliai beágyazottsága, ha gyarlóságuk miatt elfeledkeznek erről és persze tesznek és mondanak bibliátlan dolgokat. Mindazonáltal a protestantizmusban mégiscsak alapelv az Ige a teológia mögött: elképzelhetetlen egy nagyobb teológiai traktátust - például a krisztológiát, az eszkatológiát vagy éppen az ekkléziológiát - úgy felépíteni és kifejteni, hogy szinte semmiféle kapcsolata ne legyen ezeknek a Bibliával. Mindez annyira triviális, hogy szinte szóra sem érdemes.

A katolikus mariológiáról viszont az előző bejegyzések alapján éppen az derülhetett ki, hogy többségükben az Újszövetség utáni kor évszázadaiban keletkeztek, elenyésző vagy semmilyen bibliai gyökérrel nem rendelkeznek, és némelyikük még a katolikus egyházon belül is megosztást és ellenérzést váltott ki.

A mariológia ilyesféle teológiai-bibliai gyökértelensége azért is nagyon meglepő volt számomra, mert egyébként a katolikus dogmatika komoly hangsúlyt helyez arra, hogy a dogmatikai tételeik a Szentírás kijelentésein alapuljanak. Nézzük csak meg a kegyelemtant, a szentségtant vagy az előbb említett teológiai területeket: mindegyik tárgyalásánál egymás után sorakoznak az igék, a szentírási magyarázatok. Láthatóan a szerzők maguk is úgy érezték, hogy nem nélkülözhetik ezeket. Ám ha az összes többi terület esetében ilyen következetesen ragaszkodnak a bibliai bázishoz, vajon miért tesznek kivételt a mariológiánál? Természetesen kényszerből, hiszen a Biblia nagyon keveset mond, és még kevesebbet állít Máriáról.

Talán meglepi az olvasót ha azt írom, valamilyen szinten még ki is békülnék azzal, hogy a katolikus egyházban "továbbgondolják" Mária életét, és elméláznak azon, hogy nem halt meg, hanem a mennybe repült. Az ember használhatja a fantáziáját, ez egész biztosan nem bűn. Ami viszont igazán zavar, hogy ez a fajta bibliátlan-gyökértelen "továbbgondolás" egy szinte rajongásig fokozott, világméretű, már-már babonába hajló, milliós tömegeket megmozgató Mária-értelmezéssé vált, ami ráadásul pápák által hitelesített dogma is lett. Finoman szólva is túldimenzionáltnak érzem azt, ami Mária köré épült, ami a személyét körbeveszi, és  a folklór alapján indokolatlanul magasra emeli.

Azt hiszem nekem Mária megmarad olyannak, ahogy a Szentírásban elém lép. Egy kedves, alázatos, engedelmes hölgy, aki megszülte Jézus Krisztust. Ez az, és szerintem nem is sokkal több, amit a Biblia róla mesélni akar. A történelem egy olyan pillanatában élt, amely bizonyos értelemben egész civilizációnk arcán rendkívül komoly nyomot hagyott. Szereplőjévé vált egy történetnek, ami felülmúlhatatlan, csaknem érthetetlen, ami úgy vág a földhöz, hogy fel is emel onnan, és ami az édesanya helyett a Fiára mutat: Jézus Krisztusra. Az evangélium potenciálja nem az anya és a Fiú, hanem az Atya és a Fiú kapcsolatában van. Az evangéliumi narratíva kulcsjelenetei kettőjük relációjában játszódnak, a levegő Jézus körül vibrál, ott sűrűsödik össze. Hozzájuk képest mindenki csupán mellékszereplő ebben az óriási drámában - köztük Máriával, az édesanyával is.