A házasság (4) - fonjunk hármas kötelet!

Az eddigiekben azt láttuk, hogy az elkötelezett és valóban szeretetkapcsolaton alapuló házasságnak társadalomépítő és formáló hatásai vannak - emellett pedig mindenféle vallási megfontolás nélkül is lehet érveket felhozni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a teológiának ne lenne ebben a kérdésben mondanivalója, ami álláspontom szerint csak tovább hangsúlyozza a házasság fontosságát.

Ezt a mondanivalót persze képtelen leszek leírni: túl nagy témába vágtam a fejszét, hiszen a házasság a vallás, és a teológia perspektívájából igencsak széles terület. Mivel a blog alkalmatlan hosszú tanulmányok közlésére, és amúgy sem valamiféle tudományos értekezés a célom, ezért képzeljen el a kedves olvasó valakinek, aki egy színpadon állva cukorkákat dobál a közönség soraiba. Csak ízelítő, csupán kóstoló mindaz, amit most leírok, ráadásul kissé ötletszerűen, de mindenképpen a teljesség igénye nélkül.

Kétségkívül mondhatjuk, hogy a Szentírás esküvővel kezdődik és bizonyos értelemben azzal is végződik. Az első emberpár az első házaspárként áll előttünk, s a Biblia végén Jézus eljön a Mennyasszonyáért, azaz a keresztényekért, hogy "feleségül vegye" őket. Aztán azt is olvashatjuk, hogy Krisztus az első csodáját is éppen egy esküvőn tette. A keresztény könyvpiac szinte túlcsordul a házasságos könyvektől, de szerveznek konferenciákat, házaspáros hétvégéket és más megmozdulásokat is. Egyszóval és röviden: a házasság fontos terület a keresztény teológiában és a hitéletünkben is.

Ha ez a bejegyzés sokszáz oldalas lenne, akkor részletesen kezdeném a legelején, azaz a teremtéstörténetnél. A szövegből kiderül, hogy Isten az embert kapcsolati lénynek teremtette. A zsidó felfogásban ráadásul androgén lényként: a mitikus megfogalmazás szerint amikor Ádám oldalbordájából "elkészült" Éva, akkor vált az ember két lénnyé, ettől a pillanattól léteznek a nemek. Azóta minden férfi és minden nő keresi azt a részt, ami hiányzik belőle és ezáltal illik is hozzá. A romantikus képzet persze azt sugallja, hogy tulajdonképpen az igazi társ adja meg nekünk azt az élményt, hogy újra teljes embernek érezzük magunkat. Összetartozásuk abban is kifejeződik, hogy a férfi saját nevéből adja a nő nevét (ís - issá).

Nehéz másként magyarázni: a házasság az eredeti terv szerint egyetlen férfi és egyetlen nő szövetséges kapcsolataként áll előttünk. Természetesen tudjuk, hogy a későbbiekben más formák is előkerülnek és például a poligámia is elfogadott jelenséggé válik. Azt is tudjuk, hogy a Biblia a házasságtörést súlyos bűnnek nevezi - így került a Tízparancsolat sorai közé is, hiszen a "Ne paráználkodj!" felszólítás eredeti héber megfelelője a "Ne törj házasságot!" jelentést hordozza. Ezt a felfogást Jézus Krisztus csak elmélyítette, amikor a házasságtörésen nem egy konkrét eseményt, hanem lelkületet és irányultságot ért, ami azt mintegy belülről mozgatja.

Ahogy Raj Tamás írja, a házasságtörést "a régiek nemcsak vallási-társadalmi szempontból ítélték el, de értelmetlen, bolond cselekedetnek tartották". Ám ez a törvény kifejezetten a férjezett nővel való kapcsolatot tiltotta. Ha egy férfi kapcsolatot kezdett egy leánnyal (úgy, hogy akár már nős is volt!), ezt de facto már házasságnak tekintették. A Talmud úgy tartja, egy nőt háromféleképpen lehet eljegyezni: házasságlevéllel, pénzzel (ma már: gyűrűvel) és együttéléssel. Ma ugye a házasság papír szerint lesz érvényes, de az antik világban ezt társadalmi szinten nem így fogták fel. Mielőtt valaki félreértené, a többnejűség nem elsősorban a nagyobb libidóról szólt, hanem sok esetben a társadalmi rangról. A törvény értelmében a férjnek az összes feleséget kutya kötelessége volt ellátnia. Itt a ruháztatásától a szexuális igények kielégítéséig mindenről szó van. Ha egy férfi erre nem volt hajlandó, nevetség tárgyává vált és vagyona, személyes tárgyai hivatalosan végrehajthatóak lettek.

Miért írom ezt le ilyen részletesen? Egy folyamatra szeretnék rámutatni: egy idő után a poligámia kezdett "kimenni a divatból". Voltak zsidók (a történelemben később például az askenáziak), akik önként lemondtak erről a lehetőségről. A nagy hárem, vagy éppen a sok feleség eltartása komoly nehézségeket jelentett, nemcsak anyagilag. A tendenciák - bár ahogy írtam, más példák is voltak - óhatatlanul a házasság eredeti elképzelése felé mutattak vissza, azaz a monogám jelenlétet erősítették. A mai nyugati kultúrkörben a házasság már törvényileg sem lehet poligámia.

Keresztény értelemben a házasság szövetség, azaz két fél kifejezett elkötelezettsége partnere iránt, mely Isten szeretetét is képes kifejezni. Pál a férjeknek azt tanácsolja, úgy szeressék a feleségüket, ahogyan Jézus szerette az egyházat és önmagát áldozta fel érte. Érdemes lehet ezt végiggondolni azoknak a férfiaknak, akik uralkodóként akarnak a feleségük fölé kerekedni és a "fej" szerepén a könyörtelen kontrollt értik. A jó házasság erkölcsi értelemben is kiábrázolása, azaz képe annak a krisztusi szeretetnek, mely mögött a másikért való önfeláldozás rejlik. Egy ilyen férj a feleség kedvéért cselekszik, a feleség pedig a férj kedvéért. Ebben az egymás javára lemondó relációban tud jelen lenni maga Isten is, és erre írja az Ószövetség, hogy "a hármas kötél nem könnyen szakad el". Keresztény értelemben a házasság igazából nem két személyről szól, hanem háromról! Úgy is fogalmazhatok, a jó keresztény házasság három személy egyfajta lelki uniójává válik, amiben a házaspár és Isten együtt vesz részt. Persze ez a szövetség sem elszakíthatatlan, de a Biblia szerint legalábbis nehezebben az, mint ha nem hármas fonatról beszélnénk. Az Istennel való bensőséges viszony erősítheti a házastársak egymáshoz való viszonyának erősödését is. Vagy: jó lenne, ha ez többször lenne így.

Tisztában vagyok azzal, hogy most valamiféle ideális állapotot írtam le, ami nagyon szépen hangzik és a zord valóság gyakran - még a keresztény házasságokban is - messze tud járni ettől. Mégis, szerintem fontos látnunk, hogy a Szentírás szerint a házasság nem valamiféle gyötrelem, ami egymáshoz láncol két embert, hanem nagyszerű, isteni adomány, melynek építésében a két fél Istennel kiegészülve vehet részt. Ez lenne az irány, amit tartani kellene még akkor is, ha sok rossz példát látunk, és néha nagyon nehéz a sodrásban a hajót ebben az irányban navigálni. De azt látom - többek között a saját és a szüleim házasságában is -, hogy korrekt kormányzással azért a házasság nevű folyó igenis hajózható! A magam részéről nagyon boldogítana, ha Magyarországon a házasságkötések a mézeshetek elmúltával megszilárdulnának ahelyett, hogy azonnal bomlani kezdenek. Ebben az egyháznak is van felelőssége: minél több "hármas köteles" házasságot lát a körülöttünk élő világ, talán annál jobban kedvet kap ahhoz, hogy elkezdje keresni ezek hátterében a Mozdulatlan Mozgatót, azaz Isten személyét.