A házasságról (1) - a magánügy, ami közügy

Majdnem húsz éve élek házasságban, és azt tudom mondani, ha újrakezdhetném, akkor is a házasság mellett döntenék. Nem konzervatívként is így gondolom, sőt a következőkben amellett szeretnék érvelni, hogy akár természetjogi, akár teológiai értelemben kezeljük az etikát, jó okunk van arra, hogy a házasságot tartsuk a lehető legjobb választásnak, ami a szoros emberi kapcsolatokat illeti.

Szexpartnerség, prostitúció, homoszexuális kapcsolat, élettársi viszony, házasság. Meglehet, a lista nem teljes, de annyit mindenesetre mutat, hogy az emberi faj számos keretben képes elképzelni a kiválasztott társsal megélt nemiséget, valamint adott esetben az intim és mély kötődést. Ám legyen bármilyen színes a paletta, a legvonzóbb kérdés, amit egy férfi egy nőnek feltehet, az még mindig a házasságra vonatkozik: "hozzám jössz feleségül?"

Gondoljuk akármennyire felhígulónak az európai társadalmak világát, a házasság fontosságát még akkor is sokan érzik, ha a válások száma igen magas. Van valami a házasságban, ami a többi formában nincs meg, nem is volt, és gyanúm szerint soha nem is lesz. Ezt a valamit pedig nemcsak a vallás "környékén", hanem az etológiában, az etikai gondolkodásban és a szociológiai tényezőkben is keresni lehet. Ahogy elnézem a szekuláris Európa értékválságát, nem is csak lehet, hanem egyenesen muszáj lesz keresni... Fogjunk is hozzá, és próbáljuk megtalálni miért jó házasságban élni!

A következőkben többnyire Turgonyi Zoltán természetjogi etikájából indulok ki, ám a végén teológiai etikai mondandót is megpróbálok majd megfogalmazni. Adódhat a kérdés: ha már keresztény vagyok, miért a filozófiai etikát veszem kiindulási alapnak, és miért nem azt, amit a Biblia ír a házasságról? A válasz szomorú és sajnálatos, de a tisztesség kedvéért mégis leírom.

Az európai embert egyáltalán nem érdekli, hogy az egyházak (és ezáltal a Szentírás) mit mond vagy mit nem mond a házasságról, illetve a szexualitásról. Ez az igazság. Erről a helyzetről nemcsak a "gonosz, liberális Európa" vagy az "istentelen külvilág", hanem a romlott egyház is tehet. A nemiség terén az egyház szava még az átlagosnál is kevesebbet számít. Ha a szex és az egyház kifejezések valamiért mégis egymás mellé kerülnek, a tipikus képzettársítások valahol a prűdéria és a pedofília által kijelölt skála két végpontja között mozognak.

Mivel senki nem óhajtja hallani mit is gondolnak a keresztények a házasságról - még akkor sem, ha esetleg sok jó is lehet abban, amit mondanak -, érdemes lehet legalább ideiglenesen más kiindulópontot találni. Az etika alapvetően filozófiai tudományterület, a természetjog pedig nem a természetfeletti kijelentéseken vagy a hatalmi szóval kimondott elveken nyugszik. A természetjog  arra koncentrál, ami az ember lényegi vonásaihoz tartozik, és az ebből következő etikai elveket észérvekkel fejti ki, mellőzve minden vallási megjegyzést. A sorozatom első részében ilyen érveket szeretnék bemutatni, amelyekre "nem lehet ráfogni", hogy "valláskárosult" emberek csinálmányai, vagy hittételek állnak a hátterükben, melyekben ezek az érvek gyökerezhetnek. Az első megközelítésben csakis racionális okokat keresünk, mindenféle teológia nélkül.

Van még valami, ami szerintem nagyon fontos. A nemiség maga egy etikai szempontból nehezen érinthető terület. Olyan dolgok, mint a lopás, a gyilkosság, és a hazugság tiltott volta, vagy éppen a segítségnyújtás helyessége egészében nyilvánvaló a mai emberek számára. Persze, itt is vannak viták a részletkérdésekről, én azért azt látom, a legtöbben valamilyen értelemben ezeket a fogalmakat kezelni tudják. Az átlagemberek például helyeslik a szegények támogatását és elítélik a tolvajokat - az extrém gondolkodásúaktól eltekintve ez egyfajta közös etikai nevezőt képez a társadalomban. De a nemiségben az a közvélekedés, hogy itt aztán semmiféle helye nem lehet erkölcsi normarendszernek (pláne jogi szabályozásnak), mert a nemiség az súlyosan magánügy.

Természetesen, én sem akarok senki kulcslyukán át leselkedni. Sem a vallásnak, sem az államnak, sem senkinek nincs semmiféle köze ahhoz, hogy felnőtt emberek mit művelnek egymással, saját elhatározásukból, zárt ajtók mögött. A magánszféra ilyesféle tiszteletben tartása viszont már a természetjogi etika alapján sem jelentheti azt, hogy nem létezhet működési norma a nemiségben. Egyáltalán nem mindegy, hogy a társadalom többsége milyen szexuális magatartást követ, és az hogyan hat ki aztán az egész társadalomra - benne pedig rám is. Hogy mit csinál Ádám és Éva (ma már esetleg Ádám és Béla) a hálószobájában, az alaphangon engem nem érdekel. Ám ha sokan csinálják azt, amit ők, és az széles körben elterjedve normává akarja kinőni magát, akkor már óhatatlanul érintetté válok a kérdésben. A gyakorlatban megélt nemiség magánügy, de a nemiségi normák köré épített etikai keret mégiscsak kollektív munka. Ezt a keretet pedig úgy érdemes felhúzni, hogy a lehető legnagyobb hasznot jelentse a társadalom számára. Az alapvető kérdésem ezután az, vajon a sokszínű kapcsolati-nemiségi forma (pl. szexpartnerség, homoszexuális kapcsolat, élettársi viszony, házasság) közül melyik járulhat hozzá leginkább egy erős keret létrehozásához? Érzésem szerint erre a válasz egyértelműen az elkötelezett és jól működő házasság. A társadalom akkor dönt a legjobban, ha ezt preferálja. Innen folytatom legközelebb.