Az előző részben négy lehetséges alternatívát vetettem fel, melyek Ádám személyének történetiségét értelmezik. Talán a legtöbben úgy véljük ezekről az elméletekről, hogy a nagyegyházak - az evolúció elismerése miatt - megkérdőjelezik Ádám történetiségét, míg a kisebb mozgalmak és felekezetek kitartanak Ádám reális valósága mellett. Árnyalva ezt a meglehetősen leegyszerűsített képet, most Denis O. Lamoureux álláspontjáról írok, aki evangéliumi keresztény, s nem utolsó sorban doktori fokozata van teológiából és biológiából. A témában több könyvet írt a közönségnek, illetve különféle vitákban is részt vett, a viták néhány anyagából ugyancsak megjelent már kötet. Lamoureux álláspontja az, hogy Ádám, mint valós ember, sosem létezett.
Az amerikai evangelikál mozgalom nem jó és nem rossz: sok szempontból éppen olyan, amilyen bármely más szellemi irányzat az egyházban. Mindazonáltal sokan, akik ehhez az irányzathoz tartoznak, kisebb-nagyobb mértékben hajlanak a biblicista fundamentalizmusra. Ezért amikor olvastam Lamoureux felvezetését Ádám történetiségének kérdéséről, nem is lepődtem meg azon, hogy érvelését tulajdonképpen egy bizonyságtétellel indítja: mivel saját tudása és kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy Ádám sosem létezett, ez az evangelikál hívők jó részéből azt a reakciót váltotta ki, hogy Lamoureux talán nem is keresztény. Könyvében azonban megkapó módon beszél megtéréséről és arról, milyen nagy becsben tartja, amit Isten elvégzett az életében. Ezzel azt gondolom, legalábbis kétségeket ébreszt azokban, akik véleménye miatt kerek perec kizárnák a kereszténységből.
Abban talán Lamoureux senki számára nem okoz meglepetést, hogy a teológusok többségi véleményével egyetértve, ő sem kezeli szó szerint az Őstörténet textusait: a reális történelem álláspontja szerint a Genezis 12-től, Ábrahám elhívásával kezdődik. Mielőtt rákérdeznének, gyorsan kijelenti, hogy hisz Ábrahám, Dávid vagy más ószövetségi karakter reális történelmi valóságában, a babiloni fogság megtörténtében, vagy éppen Jézus Krisztus feltámadásában. Ám úgy véli, Ádám mint élő ember, nem volt ezekhez hasonló valóság.
Lamoureux szerint a Szentírás sajátos, fenomenológiai perspektívával rendelkezik, ami meghatározza azt a világképet, mely a szövegek megformálásakor kiindulási alapot képezett. Nyilvánvaló például, amikor a zsoltáros azt írja, hogy a Nap felkel és siet pályáján, majd lenyugszik, akkor ez a költőiségen túl abból az egyszerű megfigyelésből is táplálkozik, hogy a Nap mozogni látszik az égen, s minden alkalommal ugyanazon a pályán halad végig. A Nap, mint égi objektum Föld körüli mozgása egészen Kr.u. 1600-ig meghatározó elképzelés volt. A Szentírás tehát ilyesfajta nyelvezetet alkalmaz, hogy a természeti környezetet leírja. Nagy a különbség azonban aközött, ahogyan a szentírók szemlélték és elképzelték a természet milyenségét, és ahogy mi látjuk és ismerjük a tudományos tények alapján. Ez nyilván nem az ókoriak hibája, hiszen eszközeik sem voltak ahhoz, hogy a sejtektől a galaxisokig átfogóbb képhez jussanak a valóságról. Mindezt tehát úgy summázhatjuk, hogy a Biblia egyértelműen egy ősi fenomenológiai perspektívát használ, amikor a fizikai valóságról ír.
 |
| Denis O. Lamoureux |
Ám ugyanez a világkép nemcsak az Ószövetségben, de az újszövetségi időkben is jórészt meghatározó volt. A Filippi 2 csodálatos Krisztus-himnuszában nem csupán költői képként, hanem az akkoriak világképeként visszhangzik, amikor azt olvassuk, Jézus előtt majd minden térd, "mennyeieké, földieké és föld alatt levőké" is meghajol. Ez a háromosztatú világkép (a görög katachthonion a kata prepozíció segítségével, mely "lentit" jelent, az alsó világra utal) a kozmoszról akkor uralkodó elképzelésekre is hivatkozik. Nos, ennek kapcsán Lamoureux azt kérdezi, mihez is kezdjünk Pál írásával, akiről teljesen kézenfekvő azt gondolni, így képzelte el a világot? Kertelés nélkül kérdezzünk rá arra, hogy Isten valótlanságot akart tanítani az Újszövetségben? "Először is, hadd mondjak ki valamit tökéletesen világosan: Isten nem hazudik!" - kezdi a válaszadást, aztán arra mutat rá, hogy a Filippi 2 láthatóan nem azért íródott, hogy a Világegyetem struktúrájáról informálja az olvasót - ebben azért valószínűleg a keresztények többsége egyetért. Jézus inkarnációja, emberré létele, halálig tartó engedelmessége volt az üzenet, aminek igazságát a kornak megfelelő világképben helyezte el a himnusz szerzője és Pál apostol.
Pontosan ez az egész Szentírás célja is: hogy átadja Isten üzeneteit, azokat a szellemi igazságokat, melyekért valójában íródott. Ehhez a célhoz Isten úgy jutott el, hogy alkalmazkodott azokhoz az emberi szerzőkhöz és létkörülményeikhez, valamint tudásszintjéhez, akik a textusokat lejegyezték. De az a tény, hogy Pál hitt egy történelmi első ember, azaz Ádám létezésében, Lamoureux szerint éppen úgy ennek a fenomenológiai perspektívának a része volt, mint a háromemeletes világ. Nyilván, ma már tudjuk, hogy az égbolt nem kemény fémlemezből áll, a világ nem háromemeletes, és nincsenek tengerek a felhők felett - de mind Pál gondolkodásának, mind az előtte élt, ószövetségi "ősi tudásformának" ezek az elképzelések részei voltak, a világ szemléletének alapjait képezték. Ez nem azt jelenti, hogy az archaikus kor emberei buták lettek volna - egyszerűen saját koruk ismereti bázisán, annak világképe szerint értelmezték a valóságot.
Ez az értelmezés pedig többnyire a hétköznapi megfigyeléseken és közvetlen tapasztalatokon nyugodott. Alapvető meggyőződésnek tűnik, hogy a világ és benne az élőlények gyorsan, igen rövid idő alatt álltak elő, és pont olyanok lettek, ahogyan ma látjuk őket. Honnan jön ez az elképzelés? Megintcsak az ókori világképből, illetve a közvetlen megfigyelésből. Próbáljunk az ő fejükkel gondolkozni!
Pontosan ez az egész Szentírás célja is: hogy átadja Isten üzeneteit, azokat a szellemi igazságokat, melyekért valójában íródott. Ehhez a célhoz Isten úgy jutott el, hogy alkalmazkodott azokhoz az emberi szerzőkhöz és létkörülményeikhez, valamint tudásszintjéhez, akik a textusokat lejegyezték. De az a tény, hogy Pál hitt egy történelmi első ember, azaz Ádám létezésében, Lamoureux szerint éppen úgy ennek a fenomenológiai perspektívának a része volt, mint a háromemeletes világ. Nyilván, ma már tudjuk, hogy az égbolt nem kemény fémlemezből áll, a világ nem háromemeletes, és nincsenek tengerek a felhők felett - de mind Pál gondolkodásának, mind az előtte élt, ószövetségi "ősi tudásformának" ezek az elképzelések részei voltak, a világ szemléletének alapjait képezték. Ez nem azt jelenti, hogy az archaikus kor emberei buták lettek volna - egyszerűen saját koruk ismereti bázisán, annak világképe szerint értelmezték a valóságot.
Ez az értelmezés pedig többnyire a hétköznapi megfigyeléseken és közvetlen tapasztalatokon nyugodott. Alapvető meggyőződésnek tűnik, hogy a világ és benne az élőlények gyorsan, igen rövid idő alatt álltak elő, és pont olyanok lettek, ahogyan ma látjuk őket. Honnan jön ez az elképzelés? Megintcsak az ókori világképből, illetve a közvetlen megfigyelésből. Próbáljunk az ő fejükkel gondolkozni!
Például: az ókori ember látja, tapasztalja, hogy az állatok saját magukhoz hasonló utódokat nemzenek, melyek ugyanezt teszik, és azok utódai is éppen így járnak el. Ennek alapján az ókori ember elkezd visszafelé következtetni: ha a kecskének kecske volt "az apja", akkor annak is kecske kellett legyen, és így tovább, míg el nem jutnak a maguk szemszögéből teljesen logikus következtetésig: kellett lenni egy "eredeti kecskének", egy első párnak, akik már nem kecskétől származnak, hanem csakis Isten teremthette őket kecskévé. Kicsit hasonlít ez arra, mint amikor valaki egy bűntény helyszínén vizsgálódik, és a látható jelekből próbál visszakövetkeztetni a kezdeti események alakulására. Ez a közvetlen megfigyelésen nyugvó tapasztalat aztán teljesen természetesen elvezet ahhoz, hogy mindenből - így az emberből is - egyetlen "kezdőpár" állt rendelkezésre valamikor a világ legelején - Isten teremtésének következtében. Ez a fajta "de novo" (azonnali) teremtés tisztán logikus megfigyelésekből és következtetésekből táplálkozott - és Isten alkalmazkodott ehhez az elképzeléshez, nem borította fel, mert az emberek így is képesek voltak átadni és továbbadni azokat a Tőle származó üzeneteket, melyekért a Biblia valójában íródott.
Lamoureux szerint tehát egyszerűen a természet működésének megfigyelése vezette a saját világképe alapján tájékozódó embereket arra, hogy ahogy minden élőből, úgy az emberből is szükségszerűen kellett, hogy legyen egy első emberpár. S ahogy Pál tényként kezelte a háromemeletes világot, úgy tényként kezelte a létező első embert, azaz Ádámot is - noha nem a történelmi személy bizonygatása kedvéért írt róla leveleiben. Pált nem a biológiai eredet izgatta, amikor Ádámmal foglalkozott, hanem mindig egy szellemi üzenetet akart tolmácsolni arról, Krisztus Ádám mellé téve milyen munkát végzett értünk. Pál minden bizonnyal hitt a történelmi Ádám létezésében - mint ahogy az összes zsidó hitt ebben az ő korában - de ez a hite világképének a része volt. Sok keresztény azzal érvel, hogy Pál elfogadta Ádám történetiségét, ezért tehát Ádámnak léteznie kellett. Node Pál hitte például a háromemeletes univerzumot is - akkor tehát az is létezik? Vagy az égbolt is fémből van, amit kalapáccsal lehet meghajlítani? Ha a világkép egyik elemét elfogadjuk, akkor következetesen hinnünk kell a másikban is! Lamoureux érvének egyik súlypontja ezen az alapon áll: amennyiben a bibliai világképet magunkévá tesszük, és ragaszkodunk ahhoz, hogy az is Isten üzenetének része, akkor nem "szemezgethetünk", hanem vagy az egészet elfogadjuk, vagy az egészen túllépünk - hiszen a Biblia nem ókori világképet, hanem egy kortalan üzenetet kíván nyújtani számunkra. A keresztények azonban mégis szelektívek ebben. Hiszen egyáltalán senki nincs közöttük (erős kivételektől eltekintve), aki a világot úgy képzelné el, ahogyan Pál vagy éppen az ószövetségi szerzők elképzelték. Egy keresztény sem hisz a kemény égboltban, vagy abban, hogy a pokol a föld alatt van. De akkor Ádám miért képez kivételt? - kérdezi Lamoureux.
Mivel a bejegyzés így is túl hosszú, itt most befejezem. Természetesen Lamoureux felvetései reakciókat váltottak ki a vele egyet értő és egyet nem értő teológusokból, ő maga pedig a vitatkozóknak is többször válaszolt. Nos, ezeket az adok-kapok eszmecseréket most nem írnám le ide, mert végtelen hosszú lenne a bejegyzés - szerintem így is adtam épp elég rágcsálnivalót. Legközelebb a számomra izgalmasabb archetipikus szemlélet lesz terítéken.
Lamoureux szerint tehát egyszerűen a természet működésének megfigyelése vezette a saját világképe alapján tájékozódó embereket arra, hogy ahogy minden élőből, úgy az emberből is szükségszerűen kellett, hogy legyen egy első emberpár. S ahogy Pál tényként kezelte a háromemeletes világot, úgy tényként kezelte a létező első embert, azaz Ádámot is - noha nem a történelmi személy bizonygatása kedvéért írt róla leveleiben. Pált nem a biológiai eredet izgatta, amikor Ádámmal foglalkozott, hanem mindig egy szellemi üzenetet akart tolmácsolni arról, Krisztus Ádám mellé téve milyen munkát végzett értünk. Pál minden bizonnyal hitt a történelmi Ádám létezésében - mint ahogy az összes zsidó hitt ebben az ő korában - de ez a hite világképének a része volt. Sok keresztény azzal érvel, hogy Pál elfogadta Ádám történetiségét, ezért tehát Ádámnak léteznie kellett. Node Pál hitte például a háromemeletes univerzumot is - akkor tehát az is létezik? Vagy az égbolt is fémből van, amit kalapáccsal lehet meghajlítani? Ha a világkép egyik elemét elfogadjuk, akkor következetesen hinnünk kell a másikban is! Lamoureux érvének egyik súlypontja ezen az alapon áll: amennyiben a bibliai világképet magunkévá tesszük, és ragaszkodunk ahhoz, hogy az is Isten üzenetének része, akkor nem "szemezgethetünk", hanem vagy az egészet elfogadjuk, vagy az egészen túllépünk - hiszen a Biblia nem ókori világképet, hanem egy kortalan üzenetet kíván nyújtani számunkra. A keresztények azonban mégis szelektívek ebben. Hiszen egyáltalán senki nincs közöttük (erős kivételektől eltekintve), aki a világot úgy képzelné el, ahogyan Pál vagy éppen az ószövetségi szerzők elképzelték. Egy keresztény sem hisz a kemény égboltban, vagy abban, hogy a pokol a föld alatt van. De akkor Ádám miért képez kivételt? - kérdezi Lamoureux.
Mivel a bejegyzés így is túl hosszú, itt most befejezem. Természetesen Lamoureux felvetései reakciókat váltottak ki a vele egyet értő és egyet nem értő teológusokból, ő maga pedig a vitatkozóknak is többször válaszolt. Nos, ezeket az adok-kapok eszmecseréket most nem írnám le ide, mert végtelen hosszú lenne a bejegyzés - szerintem így is adtam épp elég rágcsálnivalót. Legközelebb a számomra izgalmasabb archetipikus szemlélet lesz terítéken.
"A háromemeletes univerzum" Pál számára szerintem nem világképet jelöl, hanem utalást arra, hogy Jézus előtt maga a Teljesség hajol meg, azaz Jézus mindenek Ura: nem csak az emberé, de a mennyek lakóié (például angyalok) és a föld alatt lakóké, amik a "démonok" (vagy a halottak). Szóval szerintem itt nem egy konkrét, fizikai világleírásról van szó, hanem a Mindenség rendjének mintegy összefoglalásáról, amely teljesen Jézus alá tagozódik, aki Isten Fia és Igéje - azaz a "Kozmosz" ideája. Jézus nem történeti alakjában, hanem isteni mivoltában lehet Isten első "megnyilvánulása", azaz Isten akarata, gondolata, szeretetteli vágya a teljes Teremtésről.
VálaszTörlésSzerintem Jézus ez IS, és Pál valahogy erre akart egészen finoman utalni.
Másrészt érdekes lehet körbejárni azt is, hogy ha Pál (vagy más tanítók) esetleg magukban tágabban is értelmezték Ádám alakját - ezt a belső képet hogyan AKARTÁK másoknak továbbadni, akiknek Istenről és a világról náluk szegényesebb tudása volt? Pál tudatosan is dönthetett úgy, hogy Ádámot bemutatja egy bizonyos módon azért, mert A HÍVŐK SZEMPONTJÁBÓL így tartotta helyesnek. Hogy nem tagadja meg a történeti Ádámot, miközben neki lehetett erről szabadabb értelmezése. Talán úgy gondolta, ahhoz, hogy a hívőknek egyáltalán beszélni lehessen AZ EMBERRŐL, hozzá kell kötni ezt a beszédet az Első Emberhez.
Másrészt indokolt ez abból a szempontból is, hogy az "elsőség", az első ember jelenthet valamiféle olyan kezdetet is, ami az ember számára mint magasabb rendű állapot jelenik meg - és akkor Ádám tulajdonképpen annak a jelképe, hogy az ember valamikor, egyszer közelebb volt Istenhez. De ez a kezdet nem is feltétlenül az időhöz kötődik, a lényeg, hogy az ember LEHETŐSÉGEI között szerepel az Istenhez való nagyobb közelség, és ezt éppen Ádám példája mutatja.
Pál tehát nem mondhatta azt, hogy Ádám nem létezett, hiszen ezzel azt is mondta volna, hogy nem léteznek az ember ilyen lehetőségei.
Másrészt látszik az, hogy az édenkerti Ádám nem volt Isten ismeretének teljes birtokában, Ádám tehát nem a tökéletes ember volt, hanem annak mintegy előképe, aki azonban mégis közelebb volt Istenhez, mint mi.
A tökéletes emberhez vezető utat pedig Krisztus mutatta meg.
Kedves Laura, nyitott ajtókon döngetsz.
Törlés""A háromemeletes univerzum" Pál számára szerintem nem világképet jelöl, hanem utalást arra, hogy Jézus előtt maga a Teljesség hajol meg,"
Hát persze, hogy ezt akarta kifejezni Pál! Lamoureux is erre kívánta felhívni a figyelmet, hogy itt egy szellemi üzenetről van szó és nem a fizikai világ szerkezetéről értekezik az apostol. Abban viszont nincs igazad, hogy a háromemeletes univerzum nem volt része Pál világképének: de igenis az volt, ahogy az összes akkori embernek is. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a történelmi forrásokból jól tudjuk, ez az elképzelés általános volt az ókori civilizációkban.
"Talán úgy gondolta, ahhoz, hogy a hívőknek egyáltalán beszélni lehessen AZ EMBERRŐL, hozzá kell kötni ezt a beszédet az Első Emberhez."
Igen, szerintem is erről lehet szó: Ádámot egyfajta prototípusként / archetípusként kezeli Pál. Itt is ez a lényeg, és nem a történetiség, noha Pál minden bizonnyal hitte Ádám történetiségét.
Szóval szerinted egy adott korban mindenki UGYANOLYAN világképpel rendelkezett?
TörlésEbben nem vagyok biztos, már csak azért sem, mert például a mi korunkban is teljesen eltérő világképekkel élnek emberek. Az én világképem például más, mint Stephen Hawkingé, vagy akár Brendel Mátyásé az ateista blogról :), és az övé is más, mint mondjuk egy buddhistáé és még sorolhatnám.
Miért olyan biztos az, hogy a világkép pusztán a kor függvénye? Igen, igaz az, hogy a kor ismeretei hatással vannak az emberre, de már ezek az ismeretek is másként jutnak el hozzánk, hát még Pál korában, ahol egy egyszerű mezőgazdasági munkásnak biztosan más világképe volt, mint mondjuk arab csillagásznak, vagy egy görög filozófusnak. Hiszen az ismeretek sokkal nagyobb tehetetlenséggel mozogtak, adódtak tovább, mint ma.
Kedves Laura, amennyit az ókori közel-keleti kultúrák szövegemlékeiből és más forrásaiból tudunk, és amennyire több száz év ismereteit áttekintjük, a válasz alaphangon igen, az emberek sok alapvető vonását a világnak ugyanúgy látták.
TörlésA másik: szerintem itt összekevered a világképet és a világnézetet. Neked valószínűleg a világképed hasonló, mint Stephen Hawkingé, de a világnézeted már nem. Például a világképünk szerint a Föld a Nap körül kering és gömb (geoid) alakú, nem lapos. Feltételezem, ezt Hawking és te is hasonlóan gondoljátok. Azt is feltételezem, hogy pl. ő és te is úgy gondoljátok, az eső a különféle ciklonok, légköri jelenségek és más, meteorológiai nyelven leírható elemek bizonyos kapcsolata miatt esik - és nem azért, mert megnyílnak fent a zsilipek az égben. A világképünk a fontosabb elemeket tekintve nagyjából azonos, de a világnézetünk már korántsem az.
Leegyszerűsítve, a bibliai szerzőknek, sőt az ókori embereknek volt egy képük arról, milyen a világ, hogyan működik a világ. Ennek a világképnek a felépítésében sok közös vonást látunk a különféle népek - sumérok, egyiptomiak, izraeliták és mások - között. Nyilván a kor gondolkodása alapvetően meghatározta ezt a világképet, ami sok részben az egyszerű megfigyelésen, a józan paraszti észen és közvetlen tapasztalaton nyugodott. A bibliai szövegek kialakítására - különösen a teremtésére - erősen hatott ez a világkép. De a Biblia nem egy világkép továbbítása miatt íródott. Nem azért készült a teremtéstörténet, hogy a kemény égboltról, felső zsilipekről, háromemeletes világról, vagy - Lamoureux szerint - a készre teremtett élőlényekről tudósítson. A Biblia alaphangon nem világképről, hanem világnézetről beszél, és a teológiai üzenetei világnézeti jellegűek. Óhatatlan, hogy a leírásba az is belekerült, nyomott hagyott benne, ahogy a világot látták a szerzők - de nem ez az ihletett, hanem az üzenetek.
Nem tudom, amit leírtam mennyire érthető. Sajnos a legtöbb hívőnek nem az. Az erőteljesen konzervatív keresztények a mai napig próbálják védeni a Biblia archaikus világképét is, és fenntartani a mai viszonyok között is - noha erre szerintem semmi szükség nincs: ezzel nem az ihletett Igét, hanem a kereteit védik.
Én törekszem arra, hogy ne legyen bennem "külön" világkép és világnézet... azaz hogy a kettő megegyezzen. Meglepődnél, hogy milyen a világképem :). Én a jelenlegi (hétköznapi) tapasztalati valóságot nem feltétlenül, sőt szinte biztosan nem tartom a teljes valóságnak, ezért a világképemet sem ez határozza meg. Számomra Föld nem csak egy bolygó, a Nap nem csak egy csillag, tehát nem osztom a hagyományos modern világKÉPet - már csak azért sem, mert nem szeretném, ha a LÁTÁSOM elkülönülne attól a valóságtól, amit a legtágabban tudok értelmezni. A Kozmosz számomra jóval több, mint amit a mai embernek jelent.
TörlésMásrészt szerintem nem is tudjuk, legbelül, a világképet és a világnézetet olyan élesen elkülöníteni, ahogy leírod, persze akkor, ha a világnézetünket komolyan vesszük, aminek hatnia kell a világképre is.
Másrészt Pál mondja, hogy elragadtatott, és ott olyan dolgokat látott, amit el sem tud mondani. Ez pedig biztosan hatással volt a világképére, ugyanúgy, mint a hite és az Istenről való ismerete is.
Laura, egyetértek abban, hogy nem egyszerű a világképet és a világnézetet elkülöníteni, és az esetek jó részében szerintem nem is kell. Ám valamikor éppen az a szerencsétlen, ha a kettőt összekeverjük.
Törlés"Számomra Föld nem csak egy bolygó, a Nap nem csak egy csillag, tehát nem osztom a hagyományos modern világKÉPet - már csak azért sem, mert nem szeretném, ha a LÁTÁSOM elkülönülne attól a valóságtól, amit a legtágabban tudok értelmezni. A Kozmosz számomra jóval több, mint amit a mai embernek jelent."
Laura, az a gondolatod, hogy a Föld nem csak egy bolygó, a Nap nemcsak egy csillag, nem a világképed, hanem alapvetően a világnézeted része. A világképük szerint a Napban nincs semmi különös: számos, hasonló Nap létezik. Ez egyszerű tény. Amiért mégis másnak érezzük, hogy ez a MI napunk, azaz felruházzuk jelentőséggel - ez már világnézet.
Mondok egy másik példát. Az én házam szinte mindenben olyan, mint a többi ház: hasonló anyagból készült, hasonló méretű, hasonló szobák vannak benne, mint egy házban lenni szokott. Egyszerű tény, hogy a házam semmiben nem különbözik más házaktól. Ha valaki bejönne és szétnézne, nem látna semmi különöset. Mondhatjuk akkor, hogy ez a ház olyan, mint a többi? Igen, nem hazudunk ha így gondoljuk.
Ám ez mégiscsak az ÉN házam, az én otthonom. Nekem más, mint a többi ház! Itt merek olyan dolgokat csinálni, amit a szomszéd házában nem. Tele van a nekem fontos tárgyakkal, dolgokkal. Az én házam ezért szent ház számomra, elkülönített. De ez nem olyasmi, amivel maga a ház rendelkezik: ezzel én ruházom fel a nézeteim miatt.
Talán kicsit sántít a példa, de mégis rávilágíthat a világkép és világnézet közötti eltérésekre - noha a kettő persze hat egymásra és bizonyos mértékben összefonódik. Azért mégsem ugyanaz.
Nem azért gondolok a Napra vagy a Földre másként, mert a "miénk", a teljes Kozmoszra másként tekintek, mint pusztán fizikai térre, és benne a bolygókra mint anyaghalmazokra.
TörlésSokkal inkább úgy, mint egy tudati, lelki és szellemi térre, amelynek mi nem érzékeljük minden aspektusát, hanem elsősorban az anyagit. A bolygókat és az egész Kozmoszt egy olyan "lénynek" gondolom, amit Isten tudata és szellem hat át.
Egy szép példával érzékeltetve, amit inkább szimbolikusan, mintsem szó szerint kell venni: a kabbala azt mondja, hogy az egyes csillagok és bolygók angyalok testei, melyek Isten hatalmas tervében közreműködnek, igazgatják és vezénylik, mi azonban csak a testi részüket látjuk. És ez annyiban igaz is, hogy az egész Kozmosz rendjét alapvetően a bolygómozgások és a bolygók, csillagok egymáshoz képesti helyzete határozza meg. Mi már végletesen anyag-szemléletűek lettünk, iszonyatos hülyeségnek tűnhet ez, én viszont azt gondolom, hogy az embernél magasabb rendű szellemi létezők is körülvesznek minket, mi azonban kb úgy és annyira nem ismerjük őket, hiába vannak jelen, mint ahogy a hangyák sem ismerik az embert és az emberi kultúrát. Tehát én a Kozmoszban a tudat és a lélek megnyilvánulásait látom, melyek Istentől erednek, így pedig teljesen más világképpel élek, mint azok, akik ezt nem feltételezik.
Másrészt azok a keresztény tanítások is foglalkoztatnak itt, amelyek Jézust, Isten Fiát úgy mutatják be, mint akiben "benne lakik az egész teljesség, érte teremtetett minden".
Konkrétan érdekel az isteni Jézus és a makrokozmosz viszonya. A történeti, emberi Jézusról már sokat tudunk, annál kevesebbet az istenségében megvalósuló megnyilvánulásaiból. Ugyanis mint Isten Fia, joggal feltételezhetjük, hogy sok köze van a teljes megnyilvánuló világhoz, ennek teljességéhez, a Kozmosz Ideájához.
Másrészt én sokat gondolkodom azon, hogy a tanításnak az a formája, amit Jézus is alkalmazott, azaz hogy egy bizonyos kört, a közvetlen tanítványai körét magasabb szintű tanításban részesített, mint a nép számára ismeretlen tagjait, akikkel nem volt különös terve - szóval hogy ez folytatódott-e, esetleg szóban és nem írásban, az apostolok között és közvetlen környezetükben.
VálaszTörlésAz írott evangéliumok és az apostoli levelek készülhettek kimondottan egy tágabb körben, miközben egy szűkebb kört magasabb szintű tudásban részesítettek. De nem azért, hogy a népet KIZÁRJÁK ebből, hanem azért, mert ennek a szűk, tanítói körnek erre SZÜKSÉGE lehetett. Én ezt nagyon logikusnak tartanám, hiszen nyilvánvaló, hogy a hitbéli útnak, a megismerésnek vannak szintjei, és ezen szintekhez más és más tudás kapcsolódik - mint ahogy erre magában az Evangéliumban is vannak utalások.
Például az, amikor Nikodémus éjszaka, személyesen keresi fel Jézust, aki bensőségesen elbeszélget vele, feltár számára dolgokat, vagy az, amikor a tanítványoknak részletesen is kifejti a népnek mondott beszédet. És az egyes evangéliumok közötti apró különbségek is utalnak arra, hogy még a tanítványok között is lehettek megértésbeli különbségek.
Szóval engem nagyon érdekel az a kérdés, vajon létezett-e ilyen jellegű belső "tan-kör" a kora keresztények között. Gondolom a teológusok álláspontja az, hogy nem.
"Szóval engem nagyon érdekel az a kérdés, vajon létezett-e ilyen jellegű belső "tan-kör" a kora keresztények között. Gondolom a teológusok álláspontja az, hogy nem."
TörlésEz jó kérdés, bevallom őszintén sosem foglalkoztam még ezzel. De nem hiszem, hogy a teológusok kategorikus nemet mondanánk erre, hiszen látunk példákat rá Jézusnál. Nikodémus nem biztos, hogy jó példa, hiszen ő nem a magasabb szintű tanítás miatt ment éjszaka Jézushoz, hanem mert nem vállalta a kockázatot, hogy a farizeusok között népszerűtlen Jézussal együtt mutatkozzék. Amit ott neki elmond Krisztus, végülis azt hirdeti három szolgálati éve alatt.
Viszont a példázatok magyarázatai jól illusztrálják, amit te említesz.
Érdekes gondolat, érdemes lehet továbbvinni!
Szerintem lényeges lehet tudni, hogy vajon akkor voltak-e olyanok, akik rendelkeztek a szövegből elsőre nem könnyen kifejthető, azaz az átlag hívő számára nehezen elérhető tudással, mert ez azt is jelenti, hogy volt, lehetett valamiféle, a Biblia elsődleges szövegére ráépülő továbbvitt, elmélyített értelmezés és tudás.
TörlésDe az is érdekes kérdés, MOST van-e ilyen ;).
Én nem annyira ismerem a keresztény "legfelsőbb" köröket :), de az az érzésem, hogy ez a katolicizmusban a szerzeteseket, papokat, azaz az egyház belső, a hívők számára nehezen elérhető rétegét, a protestánsoknál pedig az ismert teológusokat jelenti.
Egyébként leírtam itt Deák Péternek egy kommentben, miért tartom végeredményben széttartónak (összeegyeztethetetlennek) a tudományos és a hitbéli megismerést, ha esetleg valakit érdekel (utalva Ádám és az evolúció kapcsolatára.)
Törléshttps://letrahozo.wordpress.com/2016/01/26/miszterium-es-jatek/comment-page-1/#comment-1616
És nem azért, mert "konzervatív" álláspontot képviselek, hanem mert "módszertanilag is, illetve a start- és a célhelyzetet tekintetében teljesen másfelé orientálódnak, plusz egyéb szempontok is vannak még.
Ezt a kommentet a másik válaszfolyamhoz szántam...
TörlésSzia Sytka!
VálaszTörlésA karizmatikusok (remélem őket is kereszténynek tartod!) nagy része igenis hisz abban, hogy a pokol a föld gyomrában van,s nem testi módban, hanem szellemi létezési formaként kerül sok ember oda. Rengeteg úgymond pokoltúrista könyv jelent meg a keresztény piacon, melynek szerzői azt állítják, hogy szellemük elhagyta testüket,s lement a föld gyomrába,s ott különféle démonokkal,s emberi szellemekkel találkozott. Tehát a karizmatikusok nagy része szerint a pokol a föld gyomrában van,s ott nem testi, hanem szellemi állapotban sínylődnek a lények. Üdv.tamás
Szia Tamás, igen, természetesen minden sületlenségre lehet példákat hozni, a karizmatikus mozgalom pedig tele van ilyenekkel - az is az, amit te említesz. Nekem konkrétan olyan ismerősöm is van, aki elhitte azt az interneten terjedő hoaxot, hogy bányagépekkel leástak a föld alá és eljutottak a pokolig. Természetesen olyanok is vannak, akik magukról azt állítják, hogy UFOk rabolták el őket, vagy testen kívül a Szaturnuszon jártak. A végtelenségig lehetne sorolni a bizarr példákat, de ezek többet mondanak el a karizmatikus mozgalomról meg az ilyen emberek értelmi szintjéről, mint a tényekről.
TörlésDe ugye te nem hiszel abban, ha ásót ragadsz és ásni kezdesz, akkor egyszercsak lejutsz a Seolba? És gondolom abban sem, ha repülőre ülsz, akkor megvan a veszélye, hogy nekikoppansz a kemény égboltnak.
Szia Sytka!
TörlésÉn a túlkapások ellenére sem szeretném mereven elutasítani a pokolról való karizmatikus állásfoglalást sem (nem kimondottan amiatt, hogy karizmatikus gyülekezetekben növekedtem).
Egyrészt Jézus határozottan beszél arról, hogy vannak szellemi lények, melyek az emberi testben is lakozhatnak, illetve a földön is bolyonghatnak:
Lukács 11:24 „Amikor a gonosz szellem kimegy az emberből, száraz helyeken bolyong. Nyugalmat keres, de nem talál, ezért ezt mondja: »Inkább visszamegyek a házamba, ahonnan kijöttem!« 25 Tehát visszatér, és azt kisöpörve, sőt feldíszítve találja. 26 Akkor elmegy, keres hét másik szellemet, akik még nála is gonoszabbak. Majd együtt visszamennek abba az emberbe, és ott laknak. Így végül annak az állapota még rosszabb lesz, mint először volt.”
Másrészt a Biblia beszél arról, hogy a földből feljött egy szellemi lény
1 Sámuel 28:13 b
„Látok egy isten-félét feljönni a földből” — válaszolta az asszony.
Tehát, ha nem is több helyen megerősítve, de lehet annak alapja, hogy test nélküli szellemi lények lakoznak a föld gyomrában.
Viszont a karimatikus túlkapásoknak, miszerint szinte évente megtalálják a pokol nyílását stb. én sem vagyok híve, de magát a mozgalmat ( a sok túlbuzgó hívő buta dolgai miatt) nem húznám le. üdv.tamás
Kedves Tamás!
TörlésÉn sem húznám le a karizmatikus mozgalmat, hiszen rengeteg értékes és kedves embert ismertem meg közöttük, akinek a jószándékával kapcsolatban szemernyi kétségem sincs. Ráadásul sokakban megvan az az igyekezet, ami érzésem szerint a nagyobb egyházak híveiből sokszor hiányzik.
Ám az is igaz, hogy a kisebb gyülekezetek mozgalmi alapon szerveződtek, és ennek a következményeit a mai napig cipelik magukkal. Jó dolog mozgalmárnak lenni, de egy idő után kevés lesz: értem ezalatt, hogy ebben a mozgalomban soha nem fektettek hangsúlyt az alapos és szisztematikus teológiai képzésre ("majd a Szentlélek megvilágosít"), ez pedig elképesztő butaságok, félreértések, és nem utolsó sorban fundamentalista felsőbbrendűség és intolrenacia melegágya lett. Én is karizmatikus közegben nőttem fel, tudom miről beszélek. De ez más téma, amibe most nem kívánok belekezdeni.
Sytka,
VálaszTörlésÉrdekesek a felvetéseid, várom a folytatást :-)
A katolikus teológia valami olyasmit mond, hogy az első ember úgy értendő, hogy akibe Isten először belelehelte a lelkét(nem tagadva az ezt megelőző evolúciót). Mert innentől ember az ember. Nekem ez szimpatikus magyarázat, mert így nem ütközik a tudomány és a teológia. Szerinted, hogyan értendő a lélek, mint az ember egyedi jellemzője, mikortól...?
Zoli, ez jó kérdés. Amiről a Genezis ír, hogy Isten az élet leheletét adta az embernek, és így lett nefessé, azaz torokkal rendelkező, élő lélekké, lélegző lénnyé. Ez az élet lehelete leginkább azt akarja (szerintem) kifejezni, hogy az ember a többi teremtménytől eltérően minőségileg más abban a tekintetben, hogy Isten közvetlenül alkotta meg, a föld porából és rálehelve. Ezt a különleges bánásmódot nem látjuk a többi élőlénynél, s persze csak az ember hordozza magán Isten képmását.
TörlésEgyébként nekem a következő alkalommal bemutatásra kerülő archetipikus elmélet tetszik talán a legjobban, melyben Ádám igazi, történelmi személyként szerepel (szemben Lamoureux elképzelésével), ám ez mégsem zárja ki az evolúciót. Hogy ez hogyan lehetséges - nos, nem szeretném a "poént" előre lelőni, mindenesetre én elgondolkodtatónak tartom az elképzelést, és olyan felvetésnek, melyben a Szentírás, mint ihletett üzenet nem áll ellentétben a tudománnyal. Béke! :-)
Sytka! Sokat gondolkodtam már Ádám személyén, és a tudományra való tekintettel könnyebb azt állítani, hogy nem létezett. Viszont egy dologba beleütközök. Azon gondolkodom, hogyha tagadjuk Ádám történeti valóságot, akkor ebből következik, hogy tagadjuk az édeni bűnbeesést is. Viszont akkor, hogy jött be a világba a bűn, és annak következménye a halál?
VálaszTörlésPál egyértelműen írja: Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.
A bűn eredete és az abból való szabadulás az Úr Jézus által elég központi kérdés a Szentírásban. Tehát, ha nincs Ádám, akkor honnan a bűn? Elképzelni nem tudom, hogy lehet válaszolni erre a kérdésre! És Te?
Kedves Bandi!
TörlésÉn úgy gondolom, nem csak a tudományra való tekintettel állítja Lamoureux, hogy Ádám nem létezett. (Mondjuk az azért elgondolkodtató, hogy ő doktori szinten ért a teológiához és a biológiához, és erre a következtetésre jutott.) Ha megfigyelted, az érvelésben nem esett szó a tudományról vagy a biológiáról - tisztán arról volt szó, amit az ókori világképről tudunk.
Pál azért írja egyértelműen, amit ír, mert ő kortársaihoz hasonlóan számolt egy történeti első emberpéldány létezésével. Nem is volt más választása: miért hitt volna mást, mint saját kortársai? Lamoureux éppen ezt írja, hogy mindannyian a saját világképünkből indulunk ki, és mivel az ókori világképnek része volt Ádám, ezért Pál sem lamentált ezen, hanem egyszerűen ténynek vette. Azon tűnődöm, ha Pál ma írna leveleket és itt lenne velünk, akkor is ugyanígy gondolná-e? (Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.)
A kérdésed lényegesebb fele inkább az, honnan van a halál és a bűn, ha valaki abban hisz, Ádám nem létezett. Ezek teljesen jogos kérdések.
A halállal már én is foglalkoztam korábban itt a blogban:
Halál a paradicsomban
Itt az a kérdés, hogy az ember tulajdonképpen milyen értelemben is halt meg a bűneset során? Nyilván nem azonnal és nem fizikailag: a halál inkább azt jelenti, hogy az ember el lett zárva az állandó megújulás lehetőségétől (Élet Fája), tehát egyfajta örök élettől. Mivel ehhez a lehetőséghez nem fért hozzá a bűn miatt, ezért hal meg a teremtéstörténet magyarázata szerint. De úgy tűnik, ez azt is jelenti, a halál eleve része lehetett a teremtésnek: az ember nem lett halhatatlannak alkotva. A növényekről, állatokról nem is beszélve.
A halál bejötte tehát szerintem nem akkora kérdés, amekkorának látszik.
A bűn már fogósabb, hiszen erkölcsi kategória. Vajon mikor ébredt az ember, mint élőlény olyan öntudatra, amikor már beszélhetünk arról, hogy képes volt erkölcsi értelemben vétkezni? Szerintem ez valamennyire misztérium, és talán ezért is közli a Biblia csupán a bukás tényét, s mindezt édenkerti narratíva nem kicsit mitikus köntösében teszi.
Kedves Sytka!
TörlésBandi jogosan veti fel, hogy ha Ádámot allegóriának tartjuk, akkor már a bűnbe eséssel is gondba kerülünk, és pláne a bűntő való megváltással. Ettől kezdve borul a teljes rendszer.
Ha eltérünk a szó szerinti értelmezéstől, akkor ki kellene dolgozni, egy működő alternatívát. Én is úgy vélem, hogy a teremtés nem értelmezhető szó szerinti leírásnak. Érvényes dilemma, hogy akkor mi lesz a bűnbe eséssel és a bűntől való megváltással.
Alkottam egy modellt, kíváncsi vagyok a véleményetekre:
Törlés1. A teremtéstörténet allegória arról, hogy az emberi élet miért nem tökéletes.
2. Bemutatja, hogy a vágyott tökéletes állapottól egy őskihágás választ el minket. (Nem derül ki, pontosan mi lenne az, hiszen az emberi állapot az evolúcióból adódik.)
3. A lehető legtökéletesebb állapothoz az őskihágást visszacsinálva kerülhetünk. Csak mivel nem tudjuk, pontosan mi volt őskihágás az evolúción kívül, az evolúciót meg nem lehet visszacsinálni, megrekedtünk a tökéletesedés felé vezető úton.
4. A visszacsinálásra ezért szimbolikus lehetőséget kapunk Jézus önáldozatában, az elérhető legtökéletesebb földi állapotot pedig Jézus, a judaista Messiás tökéletes közösségi tanítása által közelíthetjük meg.
Szerintem ebben nincs ellentmondás, de hátha ti találtok. Mit szóltok?
Kedves Laci!
TörlésJogos a felvetésed a bűnnel kapcsolatban, szerintem is ez a leggyengébb pontja annak, ha Ádám történetiségét nem ismerjük el és úgy kívánjuk magyarázni a szöveget. Ezen tényleg dolgozni kell még.
Az általad felvázolt magyarázat szerintem - ha maradunk abban, hogy Ádám nem élő személy volt, hanem szimbolikus figura - alapvetően jó keretnek. Mondjuk a negyedik pontodon lehetne vitatkozni. Én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy a világ kezdetén az ember erkölcsileg elbukott: nem tudjuk, hogy ez pontosan mikor történt és hogyan, a Szentírás is csak egy mitikus-szimbolikus történetet ad tanításként erről. A lényeg, hogy az ember erkölcsi bukása következtében szellemi értelemben meghalt, illetve elszalasztotta a lehetőségét annak, hogy állandóan regenerálódjon (Élet Fája), így örökké éljen. Tehát a szó minden értelmében halandóvá lett.
Jézus eljött, hogy ezt az állapotot visszájára fordítsa: megváltott bennünket, lehetővé téve, hogy szellemi értelemben élők legyünk, míg végül testi értelemben is feltámadjunk a halálból.
Nagyon-nagyon vázlatosan én kb. így képzelném a teológiai okfejtést.
Persze ha volt egy valódi, történelmi Ádám, akkor a dolog könnyebbé válik. A következő részben erről lesz szó!
"Persze ha volt egy valódi, történelmi Ádám, akkor a dolog könnyebbé válik"
TörlésA teológiai rendszer konzisztenciája szempontjából igen. De őszintén szólva számomra a történelmi Ádám elfogadása nagyobb problémát okozna, mint amit megoldana. Nem tudnám hová tenni azt, hogy egy ember bűnének következményeit az egész emberiség viseli, szerintem ez ellentmond minden elemi igazságérzetnek. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy az emberi természet tökéletlen, rosszra hajló (fogalmazhatunk úgy is, hogy bűnös), és ezen önerejéből nem tud változtatni. Ádámot így én az emberiséggel azonosítom, tehát bizonyos értelemben létezett, sőt ma is létezik Ádám: ott él minden egyes emberben. Nem tudom, hogy ez az elképzelés a szimbolikus vagy inkább az archetipikus elméletnek felel meg, mindenesetre érdeklődve várom az utóbbi kifejtését!
„Ádámot így én az emberiséggel azonosítom, tehát bizonyos értelemben létezett, sőt ma is létezik Ádám: ott él minden egyes emberben."
TörlésDiscipline, ez szép megfogalmazás, bespájzolom későbbi használatra.
Kedves Sytka! "A bűn már fogósabb, hiszen erkölcsi kategória. Vajon mikor ébredt az ember, mint élőlény olyan öntudatra, amikor már beszélhetünk arról, hogy képes volt erkölcsi értelemben vétkezni?"
TörlésAz egész bűn kérdés eredője Pál apostol. Pál szerint a bűnnek önmagában nincs ereje. Pál szerint a bűnnek a törvény ad erőt.
A bűn ezért Pál szerint nem is volt beszámítva egészen addig, ameddig nem volt törvény. Tehát nem erkölcsi kategória, hiszen a bűn alá a (hús)test van rekesztve. A törvényig a bűnnek csak a hatása (nem az ereje) látszott, ami pedig ugye a halálban nyilvánult meg. A törvény óta viszont a bűnnek már ereje is van. Pál szerint Isten azért adta a törvényt, hogy felismerhető legyen a halál oka, vagyis a bűn.
Kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a kereszténység ilyen erkölcsi alapokat adó tanítás alatt áll.
És hogy ez mennyire így van Pál szerint, íme két idézet:
Törlés"Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon."Róma3:20
"Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem." Galata2:16
Érdemes észrevenni, hogy Pál szerint a törvény a (hús)test megigazulásában nem tud segíteni! Pálnál a bűn nem erkölcsi kérdés, hanem antropológiai, ha szabad így mondanom.
Pálnál nem attól bűnös valaki, amit tesz. Pálnál mindenki bűnös.
A hit a (hús)test megigazulásához vezet és nem valamiféle erkölcsi javuláshoz.
Pál "teológiájában" az emberiség egy megváltásra szoruló igaztalan hústömeg, semmi más.
Törlés