Módfelett idegesítő sok keresztény számára a következő mondat: "ezt nem szó szerint, hanem szimbolikusan kell értelmezni". Sokan, ha ilyen kijelentést hallanak, máris meglengetik a túlságosan kompromisszumkész liberalizmus vagy az elvtelen vallásoskodás zászlaját. Pedig a Biblia szövegét igen sok helyen tényleg szimbolikusan kell értenünk, és ezt nem azért tesszük, mert felhígítani kívánjuk a tartalmát. Éppen ellenkezőleg: ezzel konzerváljuk!
A huszadik század talán legnagyobb teológusa, azaz Karl Barth használt egy megkapó kifejezést Isten személyével kapcsolatban. Azt állította, Isten a "totaliter aliter", azaz az "egészen más". Ezzel tulajdonképpen nem mondott semmi különöset, de az igazi mondanivalója nem is ebben a nyúlfarknyi kijelentésben, hanem annak teológiai következményeiben rejlik.
 |
| Karl Barth |
Mielőtt ezeket megnéznénk, azért elárulom, nem mindenki díjazta Barth megállapítását. A közelmúltban megjelent Kurt Flasch "Miért nem vagyok keresztény?" című filozófiai kötete, melyben keresetlen szavakkal illeti a fenti kijelentést. Flasch könyvét igazán egy másik könyvvel lehetne jól megválaszolni, de a "totaliter aliter"-t kritizáló szavait most mégis kiragadom, mert pont illeszkedik a bejegyzés témájához. Flasch a következőket írja:
"(A totaliter aliter) ... nem több megvetésre méltó frázisnál. A kifejezés mély értelműen hangzik, és mégis csak gondolatnélküliséget fejez ki. Ugyanis: a székem más, mint az asztalom. De nem egészen más; mindketten bútorok, és még egy sor más meghatározottságuk közös."
Azt hiszem Flasch anélkül esett neki Barth kijelentésének, hogy legalább megértette volna mit és legfőképpen miért állít. Isten, mint a "totaliter aliter" gondolata a szakrális kommunikáció tárgykörébe tartozik, a szakrális kommunikáció pedig arra is némi választ ad, miért van tele a Biblia szimbólumokkal: éppen azért, mert Isten "az egész más". Tudom, ez most így roppant misztikusnak és fennköltnek tűnik, pedig nem is annyira az. Nézzük meg közelebbről!
A szakrális kommunikáció alaplényege az, hogy amikor az ember Istenről akar mondani valamit, akkor gyakorlatilag a kimondhatatlanról akar dolgokat kimondani. Üzenetekre kell váltson valamit, amire alaphangon nincsenek fogalmaink. Isten lényegéről, szándékairól és tetteiről nem lehet beszélni - ezt nemcsak Barth, de Kierkegaard, sőt a vallástudós Rudolf Otto is hangsúlyozta. Azért nem, mert Isten "totaliter aliter" - azaz egészen más, mint mi emberek. Végtelen a minőségi különbség az Isten és az ember között, ezért egészen őszintén szólva Istenről akkor mondhatnánk a legtöbbet, ha hallgatnánk Róla... A paradoxon ebben az, hogy az emberek úgy vélik, átélnek dolgokat Istennel, ám ez oda vezeti őket, hogy egyszerűen nem képesek a hallgatás állapotában maradni. Az istentapasztalat belső kényszer is, amit az ember kommunikálni akar!
Mindez tehát egyfajta kettősséghez vezet. Valahogy beszélni kell a kibeszélhetetlenről, láttatni a láthatatlant, valamiképpen felfoghatóbbá tenni a felfoghatatlant. Isten az "egészen más", ám mégiscsak ismerőssé kell tenni, nem maradhat ebben a teljesen más állapotban számunkra. Az ilyesmire pedig a szakrális kommunikációban kétféle eszköz kínálja magát igen erősen: az egyik a metafora, a másik a szimbólum. Mindkettő olyan nyelvi technika, ami többletértelmet képes kifejezni, láttatni, sejtetni enged valamit, ami a felszíni értelemnél mélyebb.
Nos, részben ez a magyarázata annak, hogy a Biblia nyelvezete, sőt a vallásos nyelvezet maga mágnesként vonzza a szimbólumokat. "Ne csinálj magadnak faragott képet!" - szólt a tilalom a zsidóknak. Ők pedig nem szobrokat faragtak, hogy Jahvet megjelenítsék, hanem képgazdag nyelvezettel próbálták Istent kézzelfoghatóbbá tenni. Erre tökéletes és remek eszköz a szimbólum, hiszen egy jól megválasztott szimbólum sajátossága - Paul Tillich szavait idézve - hogy "tulajdonképpen maga nem tartozik ahhoz", amit megjelenít. A szimbólum csak reprezentál, képvisel valamit, ami nincs jelen, elképzelhetővé teszi, ami nem látható. Mondhatni eszményi eszköz arra, hogy a maga módján beszéljen az "egészen másról", a "totaliter aliter" személyéről, azaz Istenről. A szimbólum úgy jelenít meg egy másik világot, hogy maga ebből a világból való. Egy szimbólum az emberek világában van, azt az emberek képesek felismerni, és ha ránéznek, ha megértik, ha értelmezik, akkor megsejtik a többletjelentést is, amit magában hordoz.
A Biblia szövegét sokszor mondjunk szimbolikusnak, és ezt nem azért tesszük, hogy valami gonosz eretnekséget műveljünk, hanem azért, mert másként nem lehet jól beszélni a Kibeszélhetetlenről. Ráadásul a szimbólum sokszor kortalan is, nem kapcsolódik feltétlenül a történeti idő egy adott pontjához. Egy jól megválasztott szimbólum túlélheti az évszázadokat és korokon átívelve mutathat arra a többletjelentésre, amit magában hordoz. Így az a szöveg, amely tele van szimbólumokkal, nemcsak jól kifejezi a kifejezhetetlent, hanem önmaga továbbélését is segíti.
A Biblia kortalanságát részben éppen az biztosítja, hogy sok szakaszát nem lehet szigorúan szó szerint kezelni: ez pontosan röghöz kötné, egy adott történelmi pillanathoz láncolná. A szimbólum éppen ettől teszi mentessé. A szimbólum nem valami olyasmi, ami elkeni a Biblia mondanivalóját. Éppen ellenkezőleg: valami kortalant és megfoghatatlant akart közölni, ami túlmutathat azon a történelmi pillanaton, amelyben maga a szöveg keletkezett. Mindezt az eszmefuttatást összegezve én úgy látom, Flasch nemcsak Barth kijelentését nem értette meg, hanem mintha nem is látná át ennek a teológiai gondolatnak a messzire nyúló gyökereit. Egyébként ezért nem tudom nagyon hibáztatni, hiszen a keresztények jó része is gyanakodva nézi, ha valakik szimbolikus értelmezésről beszélnek. Kár.
A Biblia kortalanságát részben éppen az biztosítja, hogy sok szakaszát nem lehet szigorúan szó szerint kezelni: ez pontosan röghöz kötné, egy adott történelmi pillanathoz láncolná. A szimbólum éppen ettől teszi mentessé. A szimbólum nem valami olyasmi, ami elkeni a Biblia mondanivalóját. Éppen ellenkezőleg: valami kortalant és megfoghatatlant akart közölni, ami túlmutathat azon a történelmi pillanaton, amelyben maga a szöveg keletkezett. Mindezt az eszmefuttatást összegezve én úgy látom, Flasch nemcsak Barth kijelentését nem értette meg, hanem mintha nem is látná át ennek a teológiai gondolatnak a messzire nyúló gyökereit. Egyébként ezért nem tudom nagyon hibáztatni, hiszen a keresztények jó része is gyanakodva nézi, ha valakik szimbolikus értelmezésről beszélnek. Kár.
Érdekes, hogy a "misztikus" tapasztalatok (minden kultúrában, és a kereszténységben éppen így!) pont ellentétes következtetésre jutnak: végeredményben, a végső valóságban nincs semmi, ami Istentől különböző lenne.
VálaszTörlésNincs teremtő és teremtmény, nincs én és te, csakis Isten teljességének hiánytalan ragyogása van, melyben mindent önmagaként és önmagában lát. A katolikus lexikon megfogalmazása szerint Isten elsődleges ismerete önmaga, azaz elsőként és legfőképpen mindent és mindenkit önmagaként "lát". Vajon foglalkozunk-e eleget, belegondolunk-e komolyabban is ezen megállapítás mélységeibe? Mik vagyunk mi valójában, ha Isten számára a teremtés is elsőként saját lényében mutatkozik meg?
A transzcendencia és az immanencia kérdése újra és újra felveti az emberi önazonosság roppant fontos kérdését: mi is valójában az ember? Egy időben álló, változásnak kitett, mulandó lény, aki mindenben Isten kegyelmére szorul, vagy pedig magában hordozza az isteni lét, az örökkévalóság szikráját, amit képes felismerni magában?
Ha a végső valóságban minden egy Istennel, akkor a mi legmélyebb alapunk is Őt magát jelenti, és ez az, ami minden rossztól és szenvedéstől megmenekít minket - Isten mindenüttvalóságának, jelenvalóságának nem is lehet más elméleti és gyakorlati következménye.
Számomra érdekes egyébként, hogy úgy tűnik, a kereszténységben a magas katedrákon nem nagyon vették fontolóra, nem tették komoly kutatás tárgyává saját szentjeik és misztikusaik tapasztalatait, ezért lehetséges az, hogy egy modernkori teológus számára Isten lehet "teljesen más".
Te mit gondolsz erről, Sytka - szerinted a fent említett tapasztalatok hogyan állják meg a helyüket a teológiai kutatások fényében?
Szia, bocsánat, hogy csak most válaszolok, de elképesztően zsúfolt hetem volt, el se jutottam a blogomig. :-(
TörlésBevallom őszintén, nekem ez a "nincs semmi, ami Istentől különböző lenne" misztika nem tetszik. Erősen gnosztikus íze van, mint ahogy valószínűleg szellemtörténeti gyökerei vissza is vezethetők addig - illetve az ókori animista és más kultuszokhoz.
Ha van valami, amit a Biblia állít Istenről, az a következő egyszerű tény: "Isten szent". A szentség ugye alaphangon elkülönítettet jelent. Isten szentsége azt takarja, hogy nincs még egy olyan, mint maga Isten, aki mindenkitől különböző a maga szubsztanciájában, lényegében. Az, hogy Isten szent, alapvető elv már a Biblia elején, a teremtéskor, ami erősen hangsúlyozza (szemben az akkor mítoszokkal), hogy Isten bár immanens, mégis transzcendens, és a világ felett áll, független attól. Megmondom neked őszintén, én ezen a vonalon haladok akkor is, amikor olyasmire gondolok, hogy az ember bizonyos fokon Istennel azonosul. Ahogy látom, a teológia is ezt teszi, és a Szentírás is ezt hangsúlyozza.
Nem arról van szó, hogy mi tetszik nekünk és mi nem :). Másrészt, mi az, hogy valami "gnosztikus"? Amit fentebb felvázoltam, már csak azért sem lehet gnosztikus, mert például a katolikus egyház leginkább felmagasztalt tagjai éppen valami ilyesmiről számolnak be. Másrészt, újra és újra vissza kell térni ahhoz a szintén fősodrásbéli :) tanításhoz, hogy mi Isten "elsődleges ismerete".
TörlésÉn úgy látom, ezekkel a viszonylatokkal nem foglalkozunk eléggé, ezért hagyatkozunk a szimpátiánkra. Ami tetszik, amellé szívesebben odaállunk, mint amellé, ami nem. Másrészt az általad felvetett oldalról is eljuthatunk ide - a Szent az, ami előtt az ember igyekszik minden rossztól, bűntől, kicsinyességtől, azaz végeredményben a más-mint-Istentől megfosztani magát, és Krisztushoz hasonlóan megüresedni, lelki szegénnyé válni. Ha pedig az ember teljesen kiürül, akkor nem marad más, mint Isten.
Miért hangsúlyozza Jézus olyan sokszor azt, hogy nem ő az, aki beszél és cselekszik, hanem az Atya cselekszik általa? Azért, mert az akaratát teljesen alárendelte Istennek, azaz minden személyes vágyától megfosztotta magát, amit úgy is megfogalmazhatunk: számára csak Isten volt (az Atya) és semmi más. Szerintem egyébként ennek a kifejeződése a lábmosás gesztusa is Jézus részéről a tanítványok irányába.
Még az is érdekes kérdés /most csak költőinek szántam :)/, hogy vajon miért ragaszkodunk ahhoz, hogy mindig létezzen valami, ami nem szent, és amit Isten szentségével örökké szembe lehet állítani? Ha valakinek Isten szentsége olyan hatalmas, akkor éppen azt akarja, hogy ne létezhessen semmi olyasmi, ami a Szentség útjába áll és ami ilyen módon korlátozza azt.
TörlésMég a szimbólumokhoz valami: a szimbólum jelentése valami olyasmi, hogy az egyébként összetartozó felek összakapcsolását segítő, "ráismerési jel". Azaz a szimbólumok léte éppen a lényegi kapcsolat, nem pedig a különbözőség bizonyítéka. A szimbólumok nem teljesen evilágiak, és nem is teljesen evilági tartalommal bírnak, éppen ezért képesek a kapcsolat megteremtésére. Ha a szimbólum nem mutatna túl ezen a világon, hogy lenne képes Istenhez elvezetni?
VálaszTörlésMásrészt - amennyiben "nagyon más"-nak érezzük a szimbólumokban megnyilvánuló jelentést, valóságot, az csak azért lehet, mert a gondolkodásunk elszokott ezek használatától, figyelembe vételétől, illetve azért is lehet, mert az ember "hétköznapi", megszokott állapota általában nem az, ami az Istennel való kapcsolathoz és ezzel összefüggésben a szimbólumok felfogásához szükséges.
De itt is felmerül egy fontos kérdés: ez a megszokott magatartás vajon a "valóságos", az igazi-e számunkra? Miért gondoljuk és hisszük azt, hogy amihez hozzászoktunk, az a realitás, az az igaz, abból kell kiindulnunk? Lehetséges, hogy éppen az a helytelen hozzáállás, amit megszoktunk, és ami ezáltal a kényelmi kereteinket adja.
"Azaz a szimbólumok léte éppen a lényegi kapcsolat, nem pedig a különbözőség bizonyítéka. "
TörlésValóban, a syn-ballein, azaz szimbólum eredetileg a kapcsolatról szóló dolog volt, sőt romantikus tartalma is volt, de szerintem ez nem jelenti, hogy nem hordozza magában a különbözőség lehetőségét. Ahogy egy férfi és nő összetartoznak és egyesülnek a szerelemben, az még nem jelenti azt, hogy nem önálló szubjektumok, hogy nem két emberről van szó, hogy nincs sajátos, egyedi személyiségük. A szimbólum inkább azt takarja, hogy lehetséges két külön dolgot úgy összekapcsolni, hogy miközben a kettő együttesen többletjelentést mutat, mindkét entitás megőrzi a maga körvonalait. Férfi+nő eggyé válhatnak, de azért a férfi férfi marad ezután, ahogy a nő is nő. Az eggyéválás nem jelenti minden határvonal feloldódását. Ehhez hasonlóan a szimbólum is túlmutat ezen a világon, ráirányítja a figyelmet valamire, ami meghalad bennünket, miközben megőrzi evilági formáját is. Uff, szerintem. :-)
Tetszett a post. Picit meg is nyugtatott:-) Köszönöm
VálaszTörlésSzívesen, nincs is ok az idegességre. :-)
Törlés