Biztosan mindenki emlékszik arra, micsoda vihart kavart az egykori köztársasági elnök, Schmitt Pál "doktori" dolgozatának plágiumbotránya. Mai világunkban - teljesen érthetően - elfogadhatatlannak véljük, hogy valaki egy az egyben átvegye egy másik személy szellemi munkáját, és azt forrásmegjelölés nélkül saját neve alatt megjelentesse, ezzel ráadásul tudományos fokozathoz is juttatva önmagát. Az ilyen embert tolvajnak és csalónak tartjuk, aki jogosan érdemli meg mind a jogi következményeket, mind a rázúduló népharagot.
Őszintén mondhatom, hogy nagyon utálom és mélyen elítélem a plagizálást. Azokkal értek egyet, akik hasonlóan éreznek és nem hagyják szó nélkül, amikor valaki mégis a szellemi lopásnak ehhez a formájához nyúl. Egy ilyen jogos és meglehetősen szigorú alapállásból szemlélve azonban nehéz lehet elfogadni a tényt, hogy Jézus, az apostolok és az ószövetségi kor idejében teljesen másként - mondhatni sokkal oldottabban - álltak hozzá az ehhez hasonló kérdésekhez.
Így például az újszövetség világában nem számított plágiumnak, ha valaki a mai plágiumértelmezésünknek megfelelően saját mestere, tanítója neve alatt adja ki a gondolatait. Nálam frappánsabban fogalmazza ezt meg Kocsis Imre példákkal is fűszerezett írásában:
Ugyanez igaz arra a jelenségre is, amikor azzal szembesülünk, hogy a Szentírásban elképzelhetően máshonnan származó anyagot is beépített a szövegekbe. Lehet, hogy ilyenkor felágaskodik bennünk egyfajta tiltakozás: a Biblia nem "máshonnan összelopkodott" könyv, és az ilyen gondolatok amúgy is csak a "liberális teológia" primitív elhajlásai, melyek kétségbe vonják a szöveg megbízhatóságát. Ez azonban semmi más, mint az ókori valóság teljes félreértése, némi rosszindulatú ítélgetéssel leöntve.
Először is meg kell jegyezni, hogy elenyészően kevés a teljes Bibliában az olyan szövegszakasz, amelynél meglehetősen egyértelműnek tűnik az irodalmi függés valami más, a zsidóság világán túl keletkezett hagyományforrástól. A Biblia és a többi ókori irat közötti hasonlóság tipikusan nem direkt, hanem inkább a motívumok szintjén felbukkanó jelenség, azaz a bibliai szöveg némely kifejezése, nyelvi megoldásai, néhány gondolatmenet emlékeztet más források hasonló megoldásaira. Ennek oka az, hogy az ókori irodalmi hagyományok szerzői hasonló világban éltek, és a közös tudáshalmaz kincstárából, képszerűbben kifejezve "ugyanabból a legósdobozból és legókockákból" építették fel saját mondanadójukat. Én ebben semmi ördögit, liberálisat, gonoszt vagy eltévelyedettet nem tudok felfedezni. A Biblia alapvetően Izrael népéhez kapcsolódik.
Másodszor ott, ahol a Biblia át is vehetett más forrásokból, illetve hivatkozás nélkül használja fel más források anyagait, pontosan úgy jár el, ahogy saját korában az megszokott volt. Erről írtam fentebb az Újszövetség kapcsán. Senki nem tekintette ezt valamiféle etikátlan lopásnak, gusztustalan plagizálásnak vagy más tollával ékeskedésnek. Ezt mi láthatjuk így a saját korunkból, ez azonban a mi problémánk. A Biblia lezárult, emberi szerzői meghaltak, a szövege már nem fog változni. A szerzők már nem tudnak hozzánk alkalmazkodni, amit természetesen nonszensz is lenne elvárni. Az alkalmazkodás a mi dolgunk.
Megintcsak arra jutottam, hogy ha szeretnénk megérteni a szöveget és azt is, hogy az hogyan keletkezett, akkor egész egyszerűen "alább kell szállnunk", legalább gondolati szinten be kell lépnünk egy elképzelt időgép ajtaján, és magunk köré építeni az eredeti kontextust, amennyire ez lehetséges. Enélkül ugyanis csaknem menthetetlenül félreértjük majd az egészet.
Így például az újszövetség világában nem számított plágiumnak, ha valaki a mai plágiumértelmezésünknek megfelelően saját mestere, tanítója neve alatt adja ki a gondolatait. Nálam frappánsabban fogalmazza ezt meg Kocsis Imre példákkal is fűszerezett írásában:
...az újszövetségi iratok keletkezésének idején mind a hellenista, mind a zsidó irodalomban ismert és (többnyire) elfogadott volt a pszeudonim iratok készítése. A görög filozófiai és orvosi iskolákban a tanítványok annyira közel tudták magukat mesterükhöz, hogy saját írásaikat a mester neve alatt adták ki. Szándékuk nem a hamisítás volt, s nem is a fennhéjázás, hanem annak a kifejezésre juttatása, hogy minden tudásukat és szakismeretüket a tanítóiknak köszönhetik. Így jártak el Püthagorasz tanítványai, de Platón és Arisztotelész neve alatt is jelentek meg későbbi korban keletkezett iratok. Az ókori orvosok pedig gyakorta Hippokratész neve mögé rejtőzve jelentették meg műveiket. Hasonló gyakorlat figyelhető meg az Ószövetségben és a zsidó apokrifekben... Figyelemre méltó, hogy a zsoltárok nagy részét Dávid nevéhez kötötték, a bölcsességi iratokat pedig - a Kr.e. 1. században görögül íródott Bölcsesség könyvét is - Salamon nevében adták ki. A név ez esetekben sem irodalmi szerzőt jelez, sokkal inkább egy hagyományozási folyamat elindítóját és védnökét...A sort természetesen még hosszasan lehetne folytatni, de Tertullianus mondását ideillőnek és kellően jó summázatnak érzem, mint amely tömören fejezi ki a lényeget: "a mester művének tekinthető az, amit tanítványai adtak közre". Ezt a gondolatot persze emésztenünk szükséges, mert egy olyan világból szól hozzánk, amely gyökeresen máshogy tekintett a források felhasználására, mint a miénk. Egyes gyakorlatok, amelyek számunkra az elutasítás halmazába kerülnek, lehetséges, hogy a bibliai és ókori emberek számára az elfogadás kategóriájába estek.
Ugyanez igaz arra a jelenségre is, amikor azzal szembesülünk, hogy a Szentírásban elképzelhetően máshonnan származó anyagot is beépített a szövegekbe. Lehet, hogy ilyenkor felágaskodik bennünk egyfajta tiltakozás: a Biblia nem "máshonnan összelopkodott" könyv, és az ilyen gondolatok amúgy is csak a "liberális teológia" primitív elhajlásai, melyek kétségbe vonják a szöveg megbízhatóságát. Ez azonban semmi más, mint az ókori valóság teljes félreértése, némi rosszindulatú ítélgetéssel leöntve.
Először is meg kell jegyezni, hogy elenyészően kevés a teljes Bibliában az olyan szövegszakasz, amelynél meglehetősen egyértelműnek tűnik az irodalmi függés valami más, a zsidóság világán túl keletkezett hagyományforrástól. A Biblia és a többi ókori irat közötti hasonlóság tipikusan nem direkt, hanem inkább a motívumok szintjén felbukkanó jelenség, azaz a bibliai szöveg némely kifejezése, nyelvi megoldásai, néhány gondolatmenet emlékeztet más források hasonló megoldásaira. Ennek oka az, hogy az ókori irodalmi hagyományok szerzői hasonló világban éltek, és a közös tudáshalmaz kincstárából, képszerűbben kifejezve "ugyanabból a legósdobozból és legókockákból" építették fel saját mondanadójukat. Én ebben semmi ördögit, liberálisat, gonoszt vagy eltévelyedettet nem tudok felfedezni. A Biblia alapvetően Izrael népéhez kapcsolódik.
Másodszor ott, ahol a Biblia át is vehetett más forrásokból, illetve hivatkozás nélkül használja fel más források anyagait, pontosan úgy jár el, ahogy saját korában az megszokott volt. Erről írtam fentebb az Újszövetség kapcsán. Senki nem tekintette ezt valamiféle etikátlan lopásnak, gusztustalan plagizálásnak vagy más tollával ékeskedésnek. Ezt mi láthatjuk így a saját korunkból, ez azonban a mi problémánk. A Biblia lezárult, emberi szerzői meghaltak, a szövege már nem fog változni. A szerzők már nem tudnak hozzánk alkalmazkodni, amit természetesen nonszensz is lenne elvárni. Az alkalmazkodás a mi dolgunk.
Megintcsak arra jutottam, hogy ha szeretnénk megérteni a szöveget és azt is, hogy az hogyan keletkezett, akkor egész egyszerűen "alább kell szállnunk", legalább gondolati szinten be kell lépnünk egy elképzelt időgép ajtaján, és magunk köré építeni az eredeti kontextust, amennyire ez lehetséges. Enélkül ugyanis csaknem menthetetlenül félreértjük majd az egészet.
Amennyire tudom, kb. 19. századi fogalom az eredetiség az irodalomban.
VálaszTörlésAddig a már elérhető készlet legügyesebb felhasználása volt az érték és érdem. Mint a műkorcsolyázásban: a már ismert figurák szép megvalósítását díjazzák, „eredeti” figurák is bemutathatók, de igazából ez nem értékelési szempont.
Mára megfordult a helyzet a művészetben: az ügyesen utánzott klasszikus nem érték, az eredetiség a fő szempont, sőt az egyetlen.
A kereszténység jobban érthető a kialakulása idején létezett többi irányzat fényében, mint az eredetiség felől közelítve. A karácsony nem eredeti, hanem számos ókori kultúra napforduló ünnepe. A húsvéti böjt nem eredeti, hanem számos kultúra tavaszi egészségprogramja. A húsvét vetésünnep, a pünkösd nyárünnep, augusztus 15. aratásünnep, stb. Ez semmit nem von le az ünnepek keresztény értékéből.
Maga a kereszténység sem eredeti, hanem judaizmus befogadó módra. :)