Remekül fogalmaz Randolph Richards és Brandon O'Brien, amikor azt mondják, hogy Pál mindenkinek jól jön abban az esetben, ha valami jó hangulatú tevékenységet tönkre kell tenni. A szigorú apostol sokak szemében a fegyelmezettség bajnoka, aki ezzel együtt minden földi vidámságot messze elkerült, olvasóinak pedig mintha hasonlóan színtelen életet ajánlott volna. Vajon igaz ez a meglehetősen borús kép?
No persze nem azt állítom, hogy Pál egy aszkéta lett volna, aki önsanyargatásban lelte kedvét. Mindazonáltal az is igaz, hogy írásaiból nem egy üde és életvidám ember képe rajzolódik ki. Inkább egy olyan személyiségé, aki egy pillanatra sem tud kikapcsolódni vagy felengedni, hanem csak egy gép zordságával keményen végzi a feladatait, míg végül mártírként a halálba nem megy Krisztusért. Persze nyilván van ebben a képben valami igencsak tiszteletre méltó, de ha őszinték vagyunk, van benne valami taszító is. Pál folyton a kemény munkát ajánlja, és mintha emellett azt is sürgetné, hogy az emberek hagyjanak fel a jókedvvel és nevetéssel. Ahogy H. L. Mencken fogalmazott, Pál olyasfajta puritán szellem lehetett, akit még a lehetősége is félelemmel tölt el, hogy "valahol valaki jól érzi magát".
Nem véletlen, hogy a mai kereszténységben éppen Pál írásait használják fel előszeretettel arra, hogy embereket változatos módokon presszionáljanak. Nagyon leegyszerűsítve, ha simogatásra van szükség, arra inkább ott van nekünk Jézus, ha dorgálásra és fegyelmezésre, akkor meg jól jön Pál. Ezt ne csináld, azt ne csináld, dolgozz fegyelmezetten, így vagy úgy öltözködj, hallgass el, kerüld el, viseld el - csak néhány szófordulat és gondolatmenet, amit a páli retorikából ismerősnek találhatunk.
Mondhatjuk akkor Pálra, hogy egy igazi ünneprontó volt, aki közelében a levegő is megfagyhatott?
Szerintem nem. Mint annyi más esetben, itt is a kortörténet pontos ismerete lehet segítségünkre abban, hogy Pál keménységét és kemény szavait is helyesen értsük. Érdemes például észrevenni azt, hogy amikor Pál a viselkedésről tanítja valamelyik gyülekezetet vagy vezetőt (tehát arról, mit helyes tenni és mit nem), akkor sok esetben ezt a kívülállókhoz való viszony kérdésével kapcsolja össze. Mintha manapság éppen fordítva gondolkoznánk. A legtöbben úgy véljük, könnyű a színpadon vagy a nyilvánosság előtt jó kereszténynek mutatkozni, és ami igazán számít az inkább az, hogy mit teszünk a privát életünkben, amikor senki sem lát minket. Pál nyilván nem tagadná ezt, viszont a keresztények közéleti szerepvállalására mégis komoly hangsúlyt helyez. Ám észre kell venni, hogy ezt egy olyan történelmi pillanatban teszi, ahol ennek nagyon nagy jelentősége volt. Mindenki tudja, hogy a Római Birodalom tele volt számtalan vallási mozgalommal, és ezek közül rengeteg gyalázatos képet mutatott önmagáról. Elég itt példaként a Dionüszosz-kultuszt kiemelni, ahol a féktelen borivás és egyfajta szexuális kicsapongás hatotta át a közösségi találkozókat. Egy korabeli szerző azt írta, hogy amikor nők és férfiak keverednek egymással a kultuszi alkalmakon, akkor nincs olyan bűn vagy gonosztett, ami kipróbálatlanul maradna. Az immorális viselkedés és az a tény, hogy semmi sem rossz ezeken az orgiákon ráadásul a vallásos elkötelezettség legmagasabb fokának számított ezekben a körökben.
Nos, az induló kereszténységet, mely bizonyos értelemben ráadásul bujkáló és a kívülálló számára ismeretlen, ezért önmagában gyanús tagokból állt, valami hasonlónak képzelhették el az emberek. Athenagorasz megemlíti, hogy a keresztényeket alaphangon három dologgal vádolták: ateizmussal (mivel nem hittek a császár isteni mivoltában), kannibalizmussal (az úrvacsora miatt, ahol állítólag vért isznak és húst esznek), illetve vérfertőzéssel. Ennek ismeretében talán kimondhatjuk, hogy Pál egyáltalán nem ok nélkül kérte az első keresztényeket a fegyelmezett viselkedésre, és arra is, hogy ezt a hozzáállásukat fejezzék ki a kívülállók irányában. Az első századok apologétái is hasonlóan gondolkoztak: úgy vélték, a fokozódó üldözés hátterében tudatlanság áll, mégpedig az, hogy a kívülállók nem értik a keresztények hitét. Ha megismernék őket és a hitüket is, talán csökkenne a nyomás és üldözés - ezért a megoldás a kifelé mutatott helyes magaviselet, illetve a hit intellektuálisan is tisztességes bemutatása lehet.
Jézus "puhábbnak" tűnik Pálnál? Meglehet. De Pál és Jézus kontextusa egészen más volt. Amikor a pogányok és a hellén háttérből érkezők is elkezdtek nagyobb számban csatlakozni a gyülekezetekhez, és a megtért zsidó keresztényekkel találkoztak, ez újabb komoly fejfájást jelentett az apostolnak, amivel Jézusnak még nem kellett szembenéznie földi szolgálatai során. A zsidó hátterű hívők többször is rá akartak kényszeríteni zsidó szokásokat a pogány háttérből megtértekre, mire Pál leírta nekik, hogy nem a törvény által igazulunk meg, hanem kegyelemből. Látható, hogy ezt az állítását pedig gyorsan félreértették a "másik oldalon": a pogány hívők úgy veszik Pál szavait, ha a megváltással együtt jár a kegyelem, akkor végülis bármit megtehetnek, amit csak akarnak. Nos, szerintem nem lehetett egyszerű ilyen helyzetben egészségesen tanítani, Pál pedig kétségtelenül kemény kézzel próbálta irányban tartani az "egyház hajóját", amit a magam részéről egyébként jónak gondolok. (A helyében valószínűleg én is ezt tettem volna.)
És hogy azért igazságosak legyünk vele, azt is fontos kijelenteni, hogy leveleiben igenis sokszor beszél az örömről is, amelyet a Lélek gyümölcsének nevez. Pál egy kemény korban fellépő határozott jellem volt, de én nem tudok rá ünneprontóként gondolni. Inkább olyan embernek tűnik, aki józanul felmérte azt a történelmi pillanatot, amelyben helyt kellett állnia, és meg is tette a tőle telhetőt. Egy sokkal szigorúbb történelmi helyzetben kellett ehhez mérten neki is szigorúnak lennie. Ez persze még nem mentség azoknak, akik manapság igyekeznek az apostol szavaival fejbecsapkodni testvéreiket és felebarátaikat, egy teljesen más világ teljesen más kontextusában.
Nem véletlen, hogy a mai kereszténységben éppen Pál írásait használják fel előszeretettel arra, hogy embereket változatos módokon presszionáljanak. Nagyon leegyszerűsítve, ha simogatásra van szükség, arra inkább ott van nekünk Jézus, ha dorgálásra és fegyelmezésre, akkor meg jól jön Pál. Ezt ne csináld, azt ne csináld, dolgozz fegyelmezetten, így vagy úgy öltözködj, hallgass el, kerüld el, viseld el - csak néhány szófordulat és gondolatmenet, amit a páli retorikából ismerősnek találhatunk.
Mondhatjuk akkor Pálra, hogy egy igazi ünneprontó volt, aki közelében a levegő is megfagyhatott?
Szerintem nem. Mint annyi más esetben, itt is a kortörténet pontos ismerete lehet segítségünkre abban, hogy Pál keménységét és kemény szavait is helyesen értsük. Érdemes például észrevenni azt, hogy amikor Pál a viselkedésről tanítja valamelyik gyülekezetet vagy vezetőt (tehát arról, mit helyes tenni és mit nem), akkor sok esetben ezt a kívülállókhoz való viszony kérdésével kapcsolja össze. Mintha manapság éppen fordítva gondolkoznánk. A legtöbben úgy véljük, könnyű a színpadon vagy a nyilvánosság előtt jó kereszténynek mutatkozni, és ami igazán számít az inkább az, hogy mit teszünk a privát életünkben, amikor senki sem lát minket. Pál nyilván nem tagadná ezt, viszont a keresztények közéleti szerepvállalására mégis komoly hangsúlyt helyez. Ám észre kell venni, hogy ezt egy olyan történelmi pillanatban teszi, ahol ennek nagyon nagy jelentősége volt. Mindenki tudja, hogy a Római Birodalom tele volt számtalan vallási mozgalommal, és ezek közül rengeteg gyalázatos képet mutatott önmagáról. Elég itt példaként a Dionüszosz-kultuszt kiemelni, ahol a féktelen borivás és egyfajta szexuális kicsapongás hatotta át a közösségi találkozókat. Egy korabeli szerző azt írta, hogy amikor nők és férfiak keverednek egymással a kultuszi alkalmakon, akkor nincs olyan bűn vagy gonosztett, ami kipróbálatlanul maradna. Az immorális viselkedés és az a tény, hogy semmi sem rossz ezeken az orgiákon ráadásul a vallásos elkötelezettség legmagasabb fokának számított ezekben a körökben.
Nos, az induló kereszténységet, mely bizonyos értelemben ráadásul bujkáló és a kívülálló számára ismeretlen, ezért önmagában gyanús tagokból állt, valami hasonlónak képzelhették el az emberek. Athenagorasz megemlíti, hogy a keresztényeket alaphangon három dologgal vádolták: ateizmussal (mivel nem hittek a császár isteni mivoltában), kannibalizmussal (az úrvacsora miatt, ahol állítólag vért isznak és húst esznek), illetve vérfertőzéssel. Ennek ismeretében talán kimondhatjuk, hogy Pál egyáltalán nem ok nélkül kérte az első keresztényeket a fegyelmezett viselkedésre, és arra is, hogy ezt a hozzáállásukat fejezzék ki a kívülállók irányában. Az első századok apologétái is hasonlóan gondolkoztak: úgy vélték, a fokozódó üldözés hátterében tudatlanság áll, mégpedig az, hogy a kívülállók nem értik a keresztények hitét. Ha megismernék őket és a hitüket is, talán csökkenne a nyomás és üldözés - ezért a megoldás a kifelé mutatott helyes magaviselet, illetve a hit intellektuálisan is tisztességes bemutatása lehet.
Jézus "puhábbnak" tűnik Pálnál? Meglehet. De Pál és Jézus kontextusa egészen más volt. Amikor a pogányok és a hellén háttérből érkezők is elkezdtek nagyobb számban csatlakozni a gyülekezetekhez, és a megtért zsidó keresztényekkel találkoztak, ez újabb komoly fejfájást jelentett az apostolnak, amivel Jézusnak még nem kellett szembenéznie földi szolgálatai során. A zsidó hátterű hívők többször is rá akartak kényszeríteni zsidó szokásokat a pogány háttérből megtértekre, mire Pál leírta nekik, hogy nem a törvény által igazulunk meg, hanem kegyelemből. Látható, hogy ezt az állítását pedig gyorsan félreértették a "másik oldalon": a pogány hívők úgy veszik Pál szavait, ha a megváltással együtt jár a kegyelem, akkor végülis bármit megtehetnek, amit csak akarnak. Nos, szerintem nem lehetett egyszerű ilyen helyzetben egészségesen tanítani, Pál pedig kétségtelenül kemény kézzel próbálta irányban tartani az "egyház hajóját", amit a magam részéről egyébként jónak gondolok. (A helyében valószínűleg én is ezt tettem volna.)
És hogy azért igazságosak legyünk vele, azt is fontos kijelenteni, hogy leveleiben igenis sokszor beszél az örömről is, amelyet a Lélek gyümölcsének nevez. Pál egy kemény korban fellépő határozott jellem volt, de én nem tudok rá ünneprontóként gondolni. Inkább olyan embernek tűnik, aki józanul felmérte azt a történelmi pillanatot, amelyben helyt kellett állnia, és meg is tette a tőle telhetőt. Egy sokkal szigorúbb történelmi helyzetben kellett ehhez mérten neki is szigorúnak lennie. Ez persze még nem mentség azoknak, akik manapság igyekeznek az apostol szavaival fejbecsapkodni testvéreiket és felebarátaikat, egy teljesen más világ teljesen más kontextusában.
Ha a páli levelek megítélése kapcsán ennyire fontosnak kell tartsuk a kortörténet ismeretét (és ez az igény többször szóba kerül a Szentírás kapcsán is, nemcsak az Ószövetség esetében, de még Jézusra vonatkozóan is), akkor nem is ajánlatos a Bibliát egy megfelelő történelemkönyv nélkül olvasni, amit mondjuk összeállíthatnának nekünk a hittudósok, és melegen ajánlanának a Biblia mellé, de akár a kánonba is beemelhetnék :).
VálaszTörlésSzerintem eleve problémás, hogy Isten Igéjét ilyen mértékben a történelmi ismeretekhez kötjük, mikor annak éppen az lenne a feladata, hogy a tér- és időbeli viszonyokon túl is képes legyen megszólítani az embert, azaz ne a történelem legyen az elsődleges szűrője. Nem véletlen, hogy egyes népek úgy oldják meg a dolgot, hogy a közvetlen Istentől eredeztetésnek legalább a látszatát keltik :). Itt viszont az a kérdés is felmerül, miért volt szükséges az Evangéliumokhoz hozzácsapni az apostoli leveleket, melyeknek jó része már INTERPRETÁCIÓ, értelmezés, vagy éppen ÁTértelmezés, főleg ha tudjuk azt, hogy nekik a jézusi tanításokat saját korukhoz kellett igazítaniuk, ahogy te is mondod. Ha ez ennyire nyilvánvaló, miért kerülhettek be egyáltalán a SZENTNEK tartott írások közé (hiszen az egész Bibliát szent írásnak tartjuk, így is mondjuk)?
Nem is beszélve arról, hogy az Újszövetség kutatói még a Jézusi mondások között is találnak olyanokat, amik szerintük utólagos szerkesztés eredményei és nem közvetlenül Jézustól származnak, és teológiai megfontolások is (azaz nem spontán ihletettség) vezették a szerkesztőt, szerzőt.
A keresztény Biblia "szerkesztettsége", a magyarázatok magyarázatainak jelenléte sajnos nagyon is feltűnő, és ehhez Pál levelei nagyban hozzájárulnak - emiatt viszont én teljesen megalapozottnak érzem minden idők "eretnekeinek" keresését, kutatását a "hiteles" jézusi evangélium után. Nem is lehetne a szemükre hányni, hogy ezt teszik, hiszen maga a Biblia szolgáltatja az alapot erre.
Természetesen jelen van benne szerintem is Isten Igéje, de ez korántsem olyan egyszerűen és nyilvánvalóan jelenik meg benne, ahogyan a hagyományos keresztény értelmezés feltünteti.
"akkor nem is ajánlatos a Bibliát egy megfelelő történelemkönyv nélkül olvasni, amit mondjuk összeállíthatnának nekünk a hittudósok, és melegen ajánlanának a Biblia mellé, de akár a kánonba is beemelhetnék :)"
TörlésKedves Laura, a mondatod első felére szívem szerint azt mondanám, hogy igen, az lenne a legjobb, ha az emberek kortörténeti könyvekkel együtt olvasnák a Bibliát. Mindez annyira triviális, hogy számomra nagyon zavarba ejtő, ha magyarázatra szorul! A történelmi kontextust pedig nem feltétlenül a hittudósoknak kell összeállítani: ismerjük azt nagyon jól a történettudományból, régészetből és más diszciplínákból is. Ezek nélkül lehetetlen jól megérteni Pált, félreérteni viszont nagyon könnyű.
"Szerintem eleve problémás, hogy Isten Igéjét ilyen mértékben a történelmi ismeretekhez kötjük, mikor annak éppen az lenne a feladata, hogy a tér- és időbeli viszonyokon túl is képes legyen megszólítani az embert, azaz ne a történelem legyen az elsődleges szűrője"
Ezzel a megállapításoddal nagyon-nagyon nem értek egyet. Rengeteg tapasztalatom van viszont arról, hogy az emberek "elspiritualizálják" és össze-vissza magyarázzák Pál szavait, mert azt se értették meg mikor és kikhez beszélt az apostol. Ráadásul szembeállítasz egymással két olyan dolgot, melyek egyébként nem állnak szemben egymással: a történelmi ismereteket és a szöveg időtlenségre való igényét. Azért, mert alapossággal törekszünk az elsőre, az nem zárja ki a másodikat. Összekeversz itt két dolgot: a szöveg mondanivalóját (amely valóban időtlen), a szöveghez elvezető úttal. A kortörténeti ismeret abban segít, hogy eljussunk a szövegben rejlő üzenetekig. Másként fogalmazva, hogy valóban a szöveg üzeneteihez jussunk el, és ne vetítsünk bele olyasmit, ami nincs benne. Sajnos bőséges tapasztalatom van az utóbbiról, amikor az emberek mindenfélét képzelegnek egy-egy textus mondanivalójáról, és ez az egyik fő oka annak, hogy óriási a zavar a fejekben, valamint az egyházban a bibliai tanítások kapcsán.
"Itt viszont az a kérdés is felmerül, miért volt szükséges az Evangéliumokhoz hozzácsapni az apostoli leveleket, melyeknek jó része már INTERPRETÁCIÓ, értelmezés, vagy éppen ÁTértelmezés, főleg ha tudjuk azt, hogy nekik a jézusi tanításokat saját korukhoz kellett igazítaniuk, ahogy te is mondod. "
Én nem hiszem, hogy az apostoli levelek átértelmeznék a jézusi elveket vagy a jézusi tanításokat. Éppen az első keresztények mondtak ezekre az iratokra egy hangos igent, ebből pedig arra következtetek, hogy ezt a kérdést is veled ellentétesen látják.
Sytka: "A kortörténeti ismeret abban segít, hogy eljussunk a szövegben rejlő üzenetekig. Másként fogalmazva, hogy valóban a szöveg üzeneteihez jussunk el, és ne vetítsünk bele olyasmit, ami nincs benne. "
TörlésSzerintem nagyon nem mindegy, hogy amikor a Szentírást olvassuk, ELSŐDLEGESEN kit és mit látunk magunk előtt. Úgy gondolom, nagy hiba elsőként a kortörténeti szemüveget felvenni ahelyett, hogy mintegy Isten személyére tekintenénk. Elsőként Isten az, akire gondolnunk kell, amikor olvasunk, az ő hangjára kell koncentrálni, azaz nem a történeti szűrő az első ebben az esetben, hanem maga az EMBERI FORMA. Saját magunk lesz az első szűrő, a mi "lelki formánk", és ezeket úgyis követi a többi, a kortörténeti is esetleg, csakhogy miután először közvetlenül Istenre néztünk, az üzenet is tisztábban érkezik hozzánk, mintha az első szűrő a történeti szemüveg lenne.
Jézus sokkal kevesebbet beszél saját feltámadásáról és haláláról, mint amekkora jelentőséget kap mindez később, és ezt úgy gondolom, vehetjük átértelmezésnek. Nem azt mondom, hogy ez önmagában helytelen értelmezés lenne, de az tény, hogy a hangsúly Jézus szavaiban leginkább nem ezen van.
Például hogy lehet az, hogy ha az evangélium fő üzenete az Ő halála utáni feltámadása, akkor jóval ennek megtörténte előtt is hirdethetik az evangéliumot? Márpedig többször is utalnak még ezen események bekövetkezte előtt az evangélium hirdetésére.
"Elsőként Isten az, akire gondolnunk kell, amikor olvasunk, az ő hangjára kell koncentrálni, azaz nem a történeti szűrő az első ebben az esetben, hanem maga az EMBERI FORMA"
TörlésEl tudod nekem mondani pontosan mit jelent ez az "Isten hangjára" koncentrálás? Bevallom őszintén, ez nekem így megfoghatatlan és éteri. Vegyünk egy konkrét szöveget, legyen ez az irgalmas samaritánus példázata. Hogyan kell itt a szöveg kortörténeti megértése előtt Isten hangjára koncentrálni?
"Jézus sokkal kevesebbet beszél saját feltámadásáról és haláláról, mint amekkora jelentőséget kap mindez később, és ezt úgy gondolom, vehetjük átértelmezésnek."
Jézus háromszor is beszélt konkrétan saját feltámadásáról, de még így se nagyon értették amit mond. Én egy szikrányi átértelmezést sem látok Jézus szavai, és a feltámadás utáni egyház szavai között. Az pedig, hogy később komoly hangsúlyt kap a feltámadás annak az élménynek köszönhető, hogy a tanítványok számára akkor vált eleven eseménnyé a dolog, amikor találkoztak a feltámadt Krisztussal. Ez a központi része a keresztény hitnek, mármint Jézus feltámadása.
"Például hogy lehet az, hogy ha az evangélium fő üzenete az Ő halála utáni feltámadása, akkor jóval ennek megtörténte előtt is hirdethetik az evangéliumot?"
Itt konkrétan mely szövegrészekre gondolsz?
Akkor az is megfoghatatlan és éteri, hogy az Isten lélek, és lélekben és igazságban kell imádni? Számon lehetne kérni Jézuson az "éteriséget", amikor, nem is egyszer a lélek valóságáról beszél. Jézus nem egy tudományos értekezést adott át a számunkra, hanem Istenről beszél, akiben bizony van megfoghatatlan és éteri.
TörlésEz nem azt jelenti, hogy ne lehetnénk következetesek, de látni kéne azt is, hogy van egy határ, amin túl már nem sokra megyünk a racionális, világias gondolkodással.
Nagyon jó példázatot választottál, mert tartalmazza az egyik legfontosabb üzenetet, a legfőbb "parancsolatot": " „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.”"
A történet "lelki olvasata" szerintem ez: Jézus maga is jóvá hagyja, hogy így lehet elnyerni az örök életet (azt viszont nem említi, hogy az ő halálát és feltámadását kellene elfogadni ehhez). Jézus szerint ő maga az Élet, azaz Őt mint Életet elnyerni Isten és az emberek igazi, teljes szeretetével lehet, hiszen Isten és az emberek szeretete Jézus szeretete is egyben; a szeretet pedig azáltal teljes, hogy az ember szíve, értelme, és ereje is kell hozzá. Ebből igazolva látjuk azt, többek között, hogy az embernek az értelmét is használnia kell, vagyis a hit kiegészül a tudással, illetve az ember EREJE is szükséges, ami a jelenlegi kegyelemtanok fényében kicsit furcsán hat Jézus szájából :). Tehát pusztán ennek az egy mondatnak a lelki olvasata választ ad az értelem használatának, keresésének, és az ember saját erejének "bevetésére" is. De azt is megmutatja a történet, hogy ha valaki ezt megérti és a gyakorlatban alkalmazza, nem is kellett volna tovább kérdeznie, a samaritánus története már csak adalék a további akadékoskodóknak, hiszen a kérdező törvénytudó is csak igazolni akarta magát. A történetből kiderül, hogy úgy kell cselekednie, ahogy a samaritánus is cselekedett a neki ismeretlen emberrel, aki elviekben az "ellensége" lenne, tehát a felebarát kategóriába az ellenségek is beletartoznak.
A kért igehelyeket hamarosan kikeresem.
Itt vannak az igehelyek, csak gyorsan, ugyanis vasárnap estefelé családi teendőim is vannak :).
TörlésMT4
23És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.
MT9
35És körüljárja vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között.
LK3
18És még sok egyebekre is intvén őket, hirdeté az evangyéliomot a népnek.
LK4
43Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert azért küldettem.
LK9
1Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására. 2És elküldé őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.
6Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangyéliomot, és gyógyítván mindenütt.
Mk1
14Minekutána pedig János tömlöczbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát, 15És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.
- Milyen evangéliumot hirdetett János, Jézus és Jézus tanítványai? Mert az biztos, hogy nem a haláláról és feltámadásáról beszéltek az embereknek. Itt szinte mindig arról van szó, hogy "Isten országának evangéliumát" hirdették.
A Jézus után következő nemzedékeknek mást kell tanítaniuk, mint Jézusnak és a tanítványainak? Jézus azt is mondja, hogy az Ő beszédeit kell megtartani, illetve hogy csak Őt nevezzük Mesternek. Lehet-e, kell-e az evangélium tartalmát megváltoztatni azután, hogy meghalt?
Vermes Géza a Zsidó Jézus vallása c. könyvében néhány mondatban megfogalmazza azt, ami nekem gyakorlatilag gyerekkorom óta, amióta Jézus "interpretációival" találkozom, problémát jelent: "Jézus tekintete kizárólag Istenre és az Isten Országára irányult. Tanítványai, különösképpen Pál a feltámadott és megdicsőült Krisztust látták. Jézus TEOCENTRIKUS vallása KRISZTUS-KÖZPONTÚ HITTÉ változott át, amelyben a mennyei Atya gyakorlatilag szerephez sem jut."
VálaszTörlésPál teológiája nagy szerepet játszott abban, hogy ez a hangsúly-eltolódás megtörténjen, mert valójában szerintem is erről van szó. Számomra még az is furcsa, hogy éppen az ő levelei a legtöbbet idézettek és a legnagyobb terjedelműek a levelek között, a többi apostolt is háttérbe szorítva.
Lehetséges, hogy élőben egy nagyon karizmatikus, másokat lebilincselő, és talán kissé erőszakos személy is lehetett, aki saját felfogását tartotta a legelőrébb valónak, és ezt is szerette volna visszaköszönni látni bárhonnan.
Talán túl radikális vagyok, de a magam részéről nem bízom meg túlságosan Vermes Géza munkásságában. Rettentő elfogultnak érzem Vermes könyveit (többet is elolvastam), egész életművét áthatja valami olyasmi, amit egy mondatban így lehetne összegezni: "minden igaz Jézusról, csak az nem, amit az Újszövetség mond." Nyilván sarkítok, de úgy vélem, mégis ez az, ami átsugároz a könyveiből.
TörlésAbban sem értek egyet Vermessel, hogy bármi probléma lenne azzal, hogy Jézus teocentrikusan gondolkodott, míg a kereszténység krisztocentrikus. Miért jelent ez gondot? Honnan veszi Vermes, hogy az Atya ebben szerephez sem jut?
Jézus Krisztus nagyságát és központi szerepét egyébként nem csak a páli, de a jánosi iratokban is látjuk. Utalhatnék itt a jánosi logoszra, a jánosi levelek antignosztikus tanításaira, vagy éppen a Jelenések Könyvére, amely elejétől a végéig Krisztusra mutat. A zsidókhoz írt levél ismeretlen szerzője is végig Krisztust magyarázza. Az sem igaz tehát, hogy itt Pál erősködéséről lenne szó, hiszen gyakorlatilag az egész Újszövetség csaknem tokkal-vonóval Krisztusra összpontosít a páli leveleken túl is.
Én ezt inkább úgy vélem, hogy míg minden Jézusról szól az ÚSZ-ben, addig Jézus pedig az Atyára koncentrál. Egyébként pedig az evangéliumban (nem Pálnál!) olvassuk, hogy még maga az Atya is Jézusra irányítja a figyelmet, és nem saját magára!
Elhibázottnak látom azt a véleményt, hogy Pál teológiája lenne a felelős Krisztus centrális megjelenítéséért. Rajta kívül is minden Krisztusról szól.
Vermes Géza minden megállapításával én sem értek egyet, de azért sok gondolata nagyon is megfontolandó. Éppen te vagy az, aki nagy hitelt adsz a tudományos, alapos kutatásnak, és rá nem igazán lehet mondani azt, hogy ezt ne tette volna meg. Ha csak lesöpörjük az asztalról az eredményeit, az saját elfogultságunknak a jele.
TörlésEzzel kapcsolatban eszembe jut, hogy magát a Szentlelket az Igazság Lelkének nevezik - az igazsággal való találkozás pedig nemcsak örömteli és eksztatikus, de bizony fájdalmas is. Emiatt egy kicsit gyanús nekem az, amikor a Szentlélek működésének utóbbi aspektusa egyáltalán nem kerül előtérbe. A Szentlélek, mint az Igazság lelke tűz, és a tűz általi tisztulás fájdalmas; és ebben a tisztulásban nem csak saját valóságunkkal, de környezetünk valóságával, és hagyományunk valóságával is szembesülnünk kell, látnunk kell mindenben, ami nem tiszta. Ha a hagyományunkban nem látjuk ezeket az oda nem való elemeket (vagy akár magunkban), akkor kérdéses, kapcsolatban vagyunk-e egyáltalán az Igazság Lelkével, a valóságot fájdalmasan feltáró tűzzel.
Szerintem Krisztusban legtöbben az emberi-történeti valóságát látják és keresik (öntudatlanul is), ezért is tartják szükségesnek a feltámadás történetiségét. Ha látnák az isteni Krisztus mindenütt és mindig jelenvalóságát, akkor egyáltalán nem lenne szükség a történeti kötelékekre, a feltámadás bizonygatására, és a "visszajövetel" iránti várakozásra sem. Mire várunk, ha egyszer Krisztus itt van, mindig itt volt és itt is lesz, ahogy maga is mondta: "Veletek leszek a világ végezetéig". Ezek után nem értem, mire kellene várni, és miért lenne fontos a feltámadás megtörténtének bizonygatása - bőven elég lenne a tudat, hogy Krisztus JELEN VAN.
Ez a Krisztus lenne az, akire Ő szerette volna, ha az emberek tekintenek?
Ő képviselné a mindig élő és jelenvaló Atyát?
Egyáltalán nem mindegy, KICSODA az a Krisztus, akiről "minden szól az Újszövetségben".
Laura, tisztelem Vermes Géza hatalmas műveltségét és sok területen elismerem a tájékozottságát. A Holt-Tengeri tekercsek témakörében ha jól tudom, máig ő a legnagyobb szakértő. Nem szeretném elvitatni az érdemeit, ám amiket Krisztusról mond, az sok esetben szöges ellentétben áll az összes Újszövetség kutató álláspontjával. Nem tudom, hogy tudsz-e arról, hogy Vermes a történeti Jézus-kutatás harmadik hullámának ismert figurája. A történeti Jézus-kutatás feltett szándéka pedig eredetileg az volt, hogy kimutassa, a Jézusról szóló evangéliumi beszámolók nem megbízhatók, erősebb formában hamisak, és ha meg akarjuk ismerni a "valódi" Jézust, akkor le kell szelnünk róla az evangéliumi Krisztus karakterét. Mivel ismerem ezt a kutatást, meg az "eredményeit" is, ezért jogosnak érzem a Vermessel kapcsolatos szkepszisemet. Ami nemcsak az enyém, hanem az Újszövetség-kutatók nagy részéé is.
Törlés"Szerintem Krisztusban legtöbben az emberi-történeti valóságát látják és keresik (öntudatlanul is), ezért is tartják szükségesnek a feltámadás történetiségét."
"Ezek után nem értem, mire kellene várni, és miért lenne fontos a feltámadás megtörténtének bizonygatása - bőven elég lenne a tudat, hogy Krisztus JELEN VAN."
Értem mit szeretnél mondani, de árnyalva ezt a (számomra) kissé sarkos álláspontot azért hozzátenném, hogy az apostoloknak nagyon is fontos volt a feltámadás történetisége. Ez volt az alapja az igehirdetésüknek, erről írta Pál, hogy ha Jézus nem támadt fel a halálból, akkor az egész hitünk hiábavaló. A feltámadt Krisztus valósága miatt voltak képesek a tanítványok arra, hogy mártírhalált haljanak a hitükért. Én is úgy vélem, a feltámadás történelmi valósága perdöntő a kereszténység szempontjából, és az elvi, pusztán szellemi szintről egy nagyon is kézzelfogható platformra helyezi a hitünket. Feltámadás nélkül a keresztény hit nullát sem ér.
Sytka, említettem, hogy nekem is voltak fenntartásaim, például az is, hogy sokszor csak a szinoptikus evangéliumokat használja fel. Pontosan látom, hogy őt nem a hite vezeti, viszont rendkívül fontos a munkássága a tekintetben, hogy belátta, a zsidó hagyomány forrásai is fontosak lehetnek az Újszövetség tanulmányozásakor. Nem értek egyet vele abban sem, hogy nem ismeri el Jézus Istenségét, és még tudnék sorolni további részleteket, de az már messzire vezetne. Sok olyan dolog van a könyvben - és nyilván más munkáiban is -, amelyekkel egyenként is vitatkozni tudnék.
TörlésDe, én sohasem az alapján ítélek meg valakit, akár egy könyv íróját, hogy kik mit tartanak, mondanak róla, hova sorolják. Pontosan tudom, hogy hívő körökben nem nézik jó szemmel a munkásságát, ugyanakkor hívő körökben gyakran szívesen hallgatják a hamis prófétákat is :).
Az egész történeti Jézus-kutatás alapfeltevése tőlem is idegen, én nem állnék így hozzá, csakis azért olvasom Vermest, mert kíváncsi voltam a zsidó hagyománnyal kapcsolatos meglátásaira az Újszövetségre vonatkozóan, ami szerintem nem kellőképpen feltérképezett terület a keresztény teológiában és hosszú időn keresztül méltatlanul mellőzték. Miután Jézus zsidó kultúrába született, sokkal jobban kellene ismerni és kutatni ezt a kultúrát azoknak, akik Jézus KORTÖRTÉNETÉRE :) kíváncsiak.
"az apostoloknak nagyon is fontos volt a feltámadás történetisége" - Mint teológustól kérdezem a következő, számomra nagyon fontos kérdést. Hogy lehet az, hogy az apostolok, amikor elvileg előre tudtak Jézus haláláról és a feltámadásról is, mégsem hitték el, hogy megtörténhet, zavartak és kétségbeesettek voltak, amikor megtörtént, és alig hittek a szemüknek, amikor látták a feltámadott Jézust? Holott ezt pontosan tudniuk és várniuk kellett volna.
"Feltámadás nélkül a keresztény hit nullát sem ér." Ezt egyszerűen nem értem. Jézus azt mondja: "Aki engem látott, látta az Atyát.". Aki Jézust "látja", akkor vagy most, annak nem a feltámadás fogja bizonyítani az Ő istenségét, hanem a SZEMÉLYE. Ő MAGA, nem pedig az, hogy mi történt, vagy nem történt vele. Ettől függetlenül persze fejet hajthatunk a halála előtt és üdvözölhetjük a feltámadást, de az Élő Jézusra vetett egyetlen igazi pillantás elég a megszabaduláshoz, és az örök élethez, és akkor már egyszeriben teljesen mindegy, mi történik ezután. Aki látta Őt, mindent látott, már az Ő életében is.
Kedves Laura!
TörlésNagyon köszönöm amit leírt, komoly felvilágosító munkát végzett az én fejemben:)) Igen, valóban az Igazság a legfontosabb!"Lélekben és Igazságban!"
„A zsidó hátterű hívők többször is rá akartak kényszeríteni zsidó szokásokat a pogány háttérből megtértekre, mire Pál leírta nekik, hogy nem a törvény által igazulunk meg, hanem kegyelemből. Látható, hogy ezt az állítását pedig gyorsan félreértették a "másik oldalon": a pogány hívők úgy veszik Pál szavait, ha a megváltással együtt jár a kegyelem, akkor végülis bármit megtehetnek, amit csak akarnak.”
VálaszTörlés- Jó példa ez Pál félreértésére. És csak egy a sok közül. Legalább ennyire fontos, hogy Pál végig zsidó maradt, miközben azt gondolta, hogy már felülemelkedett... Az olvasók jelentős része túlértékeli a felülemelkedést, és átcsap egy ezoterikus Jézus-pártus-herceg hangulatba.
„míg végül mártírként a halálba nem megy Krisztusért”
- Helyesen: ...a Krisztusért, névelővel, hiszen ez nem személynév, hanem egy tisztség. Krisztus = judaista Messiás.
Sytka, neked aligha újdonság, de másnak az lehet, egy kis szakirodalom a „Jézus a Krisztus” témához: https://concordiakoinonia.com/2011/10/16/christ-jesusjesus-christ/
TörlésFigyelemre méltó, hogy valószínűleg Pál használta először a krisztosz görög szót Jézusra. Ez az ő újítása. Aztán rajta ragadt anélkül, hogy a mai keresztény értené a görögöt. Ezzel elhomályosodik a kereszténység egy fontos vonása. Célszerű lenne visszatérni a Jézus a Felkent vagy a Jézus a Messiás kifejezéshez, leginkább az utóbbi teszi világossá, hogy miről van szó.
Laci, azért a Messiás kifejezés sem túl pontos, hiszen Jézuson kívül másokra is használták, mondhatni közszájon forgó kifejezés volt.
Törlés"Helyesen: ...a Krisztusért, névelővel, hiszen ez nem személynév, hanem egy tisztség."
TörlésJogos! Túlságosan hozzászoktam már a Krisztus névhez, holott ez valóban egy cím és nem személynév. De nem ígérem meg, hogy legközelebb jól fogom használni - ehhez nagyon erősek a beidegződéseim azt hiszem. :-)
Sytka, ha másra is használták a Messiás szót, és helyesen, akkor több érvényes Messiás is van, nem csak Jézus? Mi lehet félreérthető a Jézus, a Messiás kifejezésen?
TörlésLaci, itt most arra gondoltam, hogy a Messiás kifejezés egy sok értelemben használt titulust jelöl. Ez egy cím volt, amit már az ószövetségi világban is használtak bizonyos emberekre. Tehát tág értelemben nem csupán Jézusra alkalmazott kifejezés, de tény, hogy Őt tekintették követői "a Messiásnak".
TörlésKöszönöm a választ, és bevallom, nem sokat tudok arról, hogy kinek-minek lehetett még Messiás titulusa Jézuson kívül. Ismereteim szerint messiásjelöltek voltak, viszonylag sokan, akik végül nem bizonyultak Messiásnak. (Ójudaista szempontból Jézus is csak jelölt, aki nem bizonyult valódinak, legalábbis a kereszthalála körüli időkben összegyűjthető adatok alapján. Hogy mi a mai megítélés, az szerintem ködös homályba van burkolva, és nincs a gójok orrára kötve.)
TörlésNézzük fordítva a témát: ha azt mondjuk, hogy vegyük át Pál szóhasználatát, végül is, a krisztosz görögül tényleg felkent / messiás, akkor azt is mondjuk, hogy a krisztosz és a messiás szavak felcserélhetők egymással. Ezek szerint mondhatjuk, hogy Izrael népe évezredek óta várja a Krisztoszt? Szerintem nem mondhatjuk, mert Izrael népe a Messiást várja. Pont ezzel a szóval, és nem görögre fordítva.
Mondhatjuk, hogy Marx az emberiség Krisztoszának képzelte magát, vagy hogy krisztoszi tudatban ténykedett? Nem mondhatjuk, mert itt is csak a Messiás szó működik.
Mondhatjuk a mai zsidó értelmiségre, hogy krisztoszi küldetéstudatban osztja az észt? Nem mondhatjuk, mert itt is csak a Messiás szó érthető.
Összességében: a krisztosz egy Pál idején hasznos szó, ami mára haszontalanná és félreérthetővé vált, leblokkolja az értelmes kommunikációt. Az a kérdés, hogyan ugorhatott át latinba a krisztosz Pál leveleiből. Latinul a krisztosz (christus) semmit sem jelent, egy üres szó. A magyarázat az lehet, hogy a görög az ókor presztízsnyelve volt, a művelt rómaiak szívesen tanultak és beszéltek görögül. Ők még értették a krisztosz szót. Azonban a görögül nem tudó utókor már elvesztette a fonalat, mára reménytelenül... Odáig fajultunk, hogy személynévként használjuk, névelő nélkül. Ez kb. akkora probléma, mint amit a görög ókeresztényekről mesélnek: a Jehova szó héber betűit görögül „pipi”-nek olvasták. Eredetileg a Jehova szó héber betűkkel szerepelt a görög evangéliumokban, azért vették ki, hogy az ignoramusok ne olvassák „pipi”-nek. Hasonló megfontolásból nekünk is jó lenne visszatérnünk a „Jézus, a Messiás” vagy az „a Messiás Jézus” kifejezésekhez. (A modern angol Bibliákban már át is írták a Krisztoszt Messiásra.)
Apróságnak tűnhet, szerintem viszont ez az arkhimédeszi fix pont a keresztény kommunikáció szempontjából: az úgynevezett „Krisztussal” hatástalan ignoramusok vagyunk és maradunk, a Messiás Jézussal pedig a Világosság Fiai és a Föld Sója lehetünk a világban.
Pálnak köszönhetjük, hogy egyáltalán létezik ma kereszténység. Pál hordozó rakétának használta a krisztosz szót a messiás helyett. Pályára álltunk, mára a hordozó rakéta teherré vált, le kell választani.
Pál evangéliumának lényege, hogy botrányra okot adó beszéd volt. Ez a botrányra okot adó beszéd nem a pogányok körében volt botrány, hanem a zsinagógák népe körében. Pál mindenhol és mindig, először a zsinagógában hirdette a Krisztust. Egy pogány embernek nem adott volna okot botrányra az, hogy a Krisztus (Messiás) átkozott volt, de egy Messiásváró izraelita ember számára ez maga a szentségtörés, ezért sosem görögök verték agyon. Jézus nevével ez valószínűleg nem adott volna okot botrányra zsidó körökben, legfeljebb hülyének nézték volna, ha Jézusról hirdette volna azt, hogy Krisztus volt, de ez nem lett volna botrány. A zsinagógákban nem Jézus nevével okozott botrányt.
TörlésBalivi voltam.
"Odáig fajultunk, hogy személynévként használjuk, névelő nélkül."
TörlésEz Pál újítása, semmi nem fajult sehova. Ezt Pál így használta rendszeresen és általában, amikor a feltámadt Krisztusra utal. Nem fordítói tévedések, nem másolói slendriánság miatt maradt el a névelő. Ott sem volt.
Szóval itt csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy Pál nem Jézust hirdette Krisztusként, hanem Krisztust hirdette átkozottként és halottként. Ezért okozott botrányt zsidó körökben, hiszen ahogyan László is említette már párszor, ezt nem igazán így képzelték a zsinagógákban:-)
Törlés"Odáig fajultunk, hogy személynévként használjuk, névelő nélkül."
TörlésNa mégegyszer, mert nem voltam érthető. Pál újítása a Jézus Krisztus/ Úr Jézus Krisztus névelő nélkül, ezért nem fajult semmi sehova. Ezt Pál így használta rendszeresen és általában, amikor a feltámadt Krisztusra utal. Nem fordítói tévedések, nem másolói slendriánság miatt maradt el a névelő. Ott sem volt.
Természetesen a Krisztus szó előtt van névelő, mégpedig határozott névelő. Pál "a" Krisztust hirdette, "a" Krisztus evangéliumát nem szégyellte stb.