Pál apostolról szeretnék most írni, arról az emberről, aki csaknem mindenki szemét csípte és csípi. Ő egy nehéz eset, egy faragatlannak tűnő térítőgép, kemény beszédekkel, akit azonban mégis nagyon szeretünk. Sokszor került nehéz helyzetekbe, ám azt olvassuk róla, hogy mindig állta a sarat. Szimpátiával szemléljük szenvedéseit, de azért az együttérzés mellett van az embernek egy olyan érzése is, hogy Pál magának kereste a bajt...
Pál egy popsztár a mai keresztények szemében. Érdemes megfigyelni, hogyan beszélünk róla. Elégedetten hívjuk fel a figyelmet intellektuális képességeire, folyton idézzük filozofikus mélységben szántó gondolatait, és csodáljuk azt a szívós makacsságot, emberfeletti kitartást, amit az evangélium ügyéért képes volt felmutatni. Őt aztán sújtotta az élet. Ostorozások, verések, kövezés, hajótörés, kígyómarás, betegség - de ezek együtt sem állították meg. Tudjuk magunkról, hogy mi jóval kevesebb súly alatt meghajolnánk, Pál azonban mintha átgyalogolt volna a világtérképen is, mert annyira hajtotta a lendület, hogy Jézusról beszéljen az embereknek. Igen, néha talán szégyenkezünk Pál árnyékában, és még csak azt sem lehet mondani, hogy ez az érzés teljesen indokolatlan...
Vannak aztán olyanok is, akik már-már túl magasra emelik őt. A nyugati kereszténységben lopva kialakult egy trend, hogy bizonyos kérdésekben már nem is annyira Krisztushoz "szaladnak" az emberek, hanem Pál véleményére kíváncsiak, amikor az Újszövetség álláspontját akarják tudni. Egyesek szerint Pál volt az, aki tulajdonképpen "feltalálta" a kereszténységet, azaz zseniális menedzserként egyfajta életképes formát adott neki. Pál teológiai vehemenciája, intellektusa és szellemi határozottsága adta meg a krisztuskövetés arcát, amely végül meggyőzte Konstantin császárt is, hogy ezt a vallást válassza a többi között. Jogos akkor őt ilyen magasra emelni? Egyetértene Pál ezzel?
Randolph Richards és Brandon O'Brien nagyon érdekes könyvet írtak a Pállal kapcsolatos problémákról, melyben így fogalmaznak:
Ezt az értelmes és egészséges egyensúlyt megtalálni pedig nem egyszerű feladat egy olyan ember karakterét vizsgálva, aki meglehetősen radikálisan viselkedett és beszélt, ezért hallgatóiból és olvasóiból is hasonló véleményeket tud kiváltani. Pált már a saját kora sem értette meg, és ez egyértelműen sugárzik a bibliai szövegekből. A zsidók üldözték, a rómaiak bebörtönözték, a keresztények pedig gyakran félreértették a nekik címzett levelek üzeneteit. Ha őszinték vagyunk, Pál ma is sokak szemét képes csípni. Gőgösnek tűnhet, hogy önmagát ajánlja követendő példaként, és olyanokat mond, hogy mindenkinél jobban tud nyelveken szólni. Az sem tűnik túlságosan szerénynek, hogy saját véleménye szerint minden más apostolnál többet tett le az asztalra. Ha valaki ma ilyeneket beszélne egy gyülekezetben - még ha igaza is lenne -, azt a többség pöffeszkedő idiótának tartaná, aki saját imádatában szenved és magasról lenézni a körülötte lévőket. Elfogadhatatlannak tartanánk, hogy egy ilyen nagyképű valaki tekintélyként magasodjon fölénk - ennél még a megjátszott szerénységet is többre becsüljük, amikor legalább úgy tesz az illető, mintha tisztában lenne az elvárható protokollal. Úgy tűnhet azonban, hogy Pál nyíltan méltatja saját személyét és eredményeit. Mit szóljunk ehhez a visszásnak tetsző retorikához?
Pál vehemens hozzáállásában indokolatlannak tűnhet az is, ahogyan más tekintélyekhez viszonyul. Ne feledjük, hogy az apostol mint tisztség elsősorban Jézus tizenkét tanítványára vonatkozott. A szöveg maga külön jelzővel is illeti őket, amikor a Tizenkettőről beszél. A Tizenkettő tagjai mondhatták el magukról, hogy Jézus belső köréhez tartoznak, akikhez maga a Mester nem példázatokban szól, hanem annál magasabb szinten tanítja őket. A Tizenkettő tagjai látták Jézust vízen járni, ők fogyasztották el Vele az utolsó vacsorát, vagy éppen szemlélték a Mennybemenetelét. Olyan tapasztalatok voltak ezek, melyek egyfajta bensőséges viszonyra utalnak Jézussal, mely csak bizonyos embereknek adatik meg. Nos, Pál ezekből mind kimaradt, nem volt ott és nem látta Jézust tanítani vagy gyógyítani. Ritkán is hivatkozik szó szerint Jézusra írásaiban.
Ezek után Pál nem tűnik túlságosan megnyerő embernek, amikor keményen nekimegy Péter apostolnak (olvasható ez a Galata 2-ben) - még akkor sem, ha minden bizonnyal neki volt igaza. Péter nem úgy viselkedett, ahogy egy tanítványhoz az méltó, mert emberből volt és hibázott, ezt nincs miért mentegetni. De azért mégiscsak ő volt az a Péter, aki egyedüliként próbált valamit tenni Jézus letartóztatásakor és képes volt bűneit bánva felállni az árulásból is. Maga Jézus pedig odaadta neki azokat a bizonyos kulcsokat és rá bízta az ő juhai terelgetését. Talán valamicske tiszteletet és szolidabb bánásmódot megérdemelt volna! Ám amit Jézus kért a problémarendezésről (ha valakivel valami bajod van, először négyszemközt intsd meg), mintha Pál egyszerűen átlépné, és a széles nyilvánosság előtt konfrontálódik Péterrel, durván leoltva őt levelei olvasói előtt. Tényleg ez volt a megoldás?
Összegezve mindezt, Pál tehát problémás embernek, problémás karakternek tűnik. Izgalmas személyiség, aki bicskanyitogató stílusával azért mégis rabul ejti azt, aki el tud merülni az írásaiban. Ebben a rövid sorozatban (a fent említett szerzőpáros segítségével) szeretnék néhány vele kapcsolatos kérdést átgondolni. Mit szóljunk ahhoz, hogy Pál homofób volt? Hogyan lássuk a nőkre vonatkozó, hímsovinisztának tűnő megjegyzéseit? Mi legyen a véleményünk arról, hogy láthatóan támogatta a rabszolgaság intézményét? Ehhez hasonló kérdésekkel szeretnék foglalkozni, ám a következő részben Pált, mint ünneprontót fogom bemutatni - vagy legalábbis azt a képet, amelyet mi festettünk róla ilyennek.
Vannak aztán olyanok is, akik már-már túl magasra emelik őt. A nyugati kereszténységben lopva kialakult egy trend, hogy bizonyos kérdésekben már nem is annyira Krisztushoz "szaladnak" az emberek, hanem Pál véleményére kíváncsiak, amikor az Újszövetség álláspontját akarják tudni. Egyesek szerint Pál volt az, aki tulajdonképpen "feltalálta" a kereszténységet, azaz zseniális menedzserként egyfajta életképes formát adott neki. Pál teológiai vehemenciája, intellektusa és szellemi határozottsága adta meg a krisztuskövetés arcát, amely végül meggyőzte Konstantin császárt is, hogy ezt a vallást válassza a többi között. Jogos akkor őt ilyen magasra emelni? Egyetértene Pál ezzel?
Randolph Richards és Brandon O'Brien nagyon érdekes könyvet írtak a Pállal kapcsolatos problémákról, melyben így fogalmaznak:
Fontos emlékeztetni arra, hogy nem Pál volt az Isten Fia. Pál írásai rámutatnak Isten Fiára. Ugyanilyen fontos, hogy míg Pál isteni inspiráció hatására leírta Isten szavait, ő maga nem volt Isten Szava.Richards és O'Brien nem azért fogalmazott így, mert valamiféle eretnek gondolattól hajtva csökkenteni kívánták Pál tekintélyét. Könyvüket olvasva nekem egyértelműen az a benyomásom, hogy mindketten nagyon is tisztelik az apostolt. Amire a szerzőpáros szerette volna felhívni a figyelmet, hogy rendkívül fontos Pált olyannak látni, amilyen ő valójában volt: se többnek, se kevesebbnek. Pál túl magasra emelése épp oly hibás, mintha üldözőihez hasonlóan a sárba tipornánk.
Jézus él. Pál viszont halott.
Ezt az értelmes és egészséges egyensúlyt megtalálni pedig nem egyszerű feladat egy olyan ember karakterét vizsgálva, aki meglehetősen radikálisan viselkedett és beszélt, ezért hallgatóiból és olvasóiból is hasonló véleményeket tud kiváltani. Pált már a saját kora sem értette meg, és ez egyértelműen sugárzik a bibliai szövegekből. A zsidók üldözték, a rómaiak bebörtönözték, a keresztények pedig gyakran félreértették a nekik címzett levelek üzeneteit. Ha őszinték vagyunk, Pál ma is sokak szemét képes csípni. Gőgösnek tűnhet, hogy önmagát ajánlja követendő példaként, és olyanokat mond, hogy mindenkinél jobban tud nyelveken szólni. Az sem tűnik túlságosan szerénynek, hogy saját véleménye szerint minden más apostolnál többet tett le az asztalra. Ha valaki ma ilyeneket beszélne egy gyülekezetben - még ha igaza is lenne -, azt a többség pöffeszkedő idiótának tartaná, aki saját imádatában szenved és magasról lenézni a körülötte lévőket. Elfogadhatatlannak tartanánk, hogy egy ilyen nagyképű valaki tekintélyként magasodjon fölénk - ennél még a megjátszott szerénységet is többre becsüljük, amikor legalább úgy tesz az illető, mintha tisztában lenne az elvárható protokollal. Úgy tűnhet azonban, hogy Pál nyíltan méltatja saját személyét és eredményeit. Mit szóljunk ehhez a visszásnak tetsző retorikához?
Pál vehemens hozzáállásában indokolatlannak tűnhet az is, ahogyan más tekintélyekhez viszonyul. Ne feledjük, hogy az apostol mint tisztség elsősorban Jézus tizenkét tanítványára vonatkozott. A szöveg maga külön jelzővel is illeti őket, amikor a Tizenkettőről beszél. A Tizenkettő tagjai mondhatták el magukról, hogy Jézus belső köréhez tartoznak, akikhez maga a Mester nem példázatokban szól, hanem annál magasabb szinten tanítja őket. A Tizenkettő tagjai látták Jézust vízen járni, ők fogyasztották el Vele az utolsó vacsorát, vagy éppen szemlélték a Mennybemenetelét. Olyan tapasztalatok voltak ezek, melyek egyfajta bensőséges viszonyra utalnak Jézussal, mely csak bizonyos embereknek adatik meg. Nos, Pál ezekből mind kimaradt, nem volt ott és nem látta Jézust tanítani vagy gyógyítani. Ritkán is hivatkozik szó szerint Jézusra írásaiban.
Ezek után Pál nem tűnik túlságosan megnyerő embernek, amikor keményen nekimegy Péter apostolnak (olvasható ez a Galata 2-ben) - még akkor sem, ha minden bizonnyal neki volt igaza. Péter nem úgy viselkedett, ahogy egy tanítványhoz az méltó, mert emberből volt és hibázott, ezt nincs miért mentegetni. De azért mégiscsak ő volt az a Péter, aki egyedüliként próbált valamit tenni Jézus letartóztatásakor és képes volt bűneit bánva felállni az árulásból is. Maga Jézus pedig odaadta neki azokat a bizonyos kulcsokat és rá bízta az ő juhai terelgetését. Talán valamicske tiszteletet és szolidabb bánásmódot megérdemelt volna! Ám amit Jézus kért a problémarendezésről (ha valakivel valami bajod van, először négyszemközt intsd meg), mintha Pál egyszerűen átlépné, és a széles nyilvánosság előtt konfrontálódik Péterrel, durván leoltva őt levelei olvasói előtt. Tényleg ez volt a megoldás?
Összegezve mindezt, Pál tehát problémás embernek, problémás karakternek tűnik. Izgalmas személyiség, aki bicskanyitogató stílusával azért mégis rabul ejti azt, aki el tud merülni az írásaiban. Ebben a rövid sorozatban (a fent említett szerzőpáros segítségével) szeretnék néhány vele kapcsolatos kérdést átgondolni. Mit szóljunk ahhoz, hogy Pál homofób volt? Hogyan lássuk a nőkre vonatkozó, hímsovinisztának tűnő megjegyzéseit? Mi legyen a véleményünk arról, hogy láthatóan támogatta a rabszolgaság intézményét? Ehhez hasonló kérdésekkel szeretnék foglalkozni, ám a következő részben Pált, mint ünneprontót fogom bemutatni - vagy legalábbis azt a képet, amelyet mi festettünk róla ilyennek.
Pál az ellentmondások embere: szélsőséges, természetellenes és kompenzáló, zseniális zelóta. Túlzás, hogy ő találta ki a kereszténységet, de nem túlzás, hogy ő adott fenntartható és terjeszthető formát a kereszténységnek.
VálaszTörlésPál nélkül a kereszténység valószínűleg sokkal közelebb maradt volna a régi judaizmushoz, nem lenne benne sok egyetemes sőt zsidóságon felülemelkedő elem. Nem lenne cölibátus, mert azt is inkább Pálra hivatkozva vezették be, mint Jézus alapján. Igaz, papság és egyház sem lenne.
Pál nélkül ugyanis kereszténység egyáltalán nem lenne, mert egy sikeresen üldözött és kiirtott zsidó szekta maradt volna, ami eltűnik nyomtalan, mint pl. később a karaitizmus. (Ki hallott már róla?) Pál nélkül ma azt sem tudnánk, hogy egyáltalán létezett egy bizonyos Jézus nevű „álmessiás". Egy szót sem szólna róla semmilyen közforgalomban lévő dokumentum.
Vagyis Pál olyan kulcsfigura, mint Bill G., aki nélkül a Windows minden bizonnyal olcsóbb, jobban működő és szimpatikusabb lenne, CSAK ÉPP nélküle semmiféle Windows nem lenne.
Ez elgondolkodtató. Nagyon fontos Pált mindkét minőségében (esszenciális vs undok agit-prop güzü) látni. Izgalmasnak ígérkezik a sorozat.
Hát nem tudom, hogy kerek perec ki lehet-e jelenteni, hogy Pál nékül nem volna kereszténység? Persze a történelemmel kapcsolatban eleve nem szerencsés a "mi lett volna ha?" kérdéseket feltenni, de azért én mégis úgy gondolom, hogy Krisztuson múlott, hogy van kereszténység, és nem Pálon. Ha Pál nem tér meg, akkor Isten talált volna mást helyette. Az biztos, hogy akkor az Újszövetség és a mai egyház másként festene, mint most, de kereszténység még lett volna szerintem.
TörlésA sorozat (amely úgy néz ki, leginkább egyelőre csak engem érdekel :-)) Pál ellentmondásos és zavarba ejtő dolgaival akar foglalkozni, amiből van bőven.
Én kerek perec ki merem jelenteni, hogy Pál nélkül a kereszténység sorsa úgy alakult volna, mint a karaitizmusé. Fogalmunk sincs, ki volt Anan ben David, pedig judaista nézetben ő Jézus 2. Azért nem tudunk róla, mert a judaistáknak nem áll érdekében, hogy tudjunk, sokat tesznek azért, hogy ne értesüljünk. Ha rajtuk múlna, Jézusról sem tudnánk. Az eretnek judaista szektaként üldözött kereszténység viszont szuperszónikusan legyorsulta a judaista üldözőit. A különbség: Pál. Pál kaliberű ember nem volt sok abban a korban sem, ezért nem lehetett akárkit kiválasztani erre a feladatra.
TörlésAmi a zavarba ejtő dolgait illeti, kíváncsian várom a sorozat következő részeit.
Amit László írt a "szuperszonikus gyorsulásról" - egyáltalán nem biztos, hogy valójában tényleg kedvező hatású volt a kereszténységre nézve.
VálaszTörlésJános apostol szerint Jézus világosságát a sötétség nem tudta befogadni; és kérdéses az is, hogy az utókornak mindez mennyire sikerült. Pál szuperszonikus gyorsasága vajon kedvezett-e a megértésnek, a valódi befogadásnak? Épp nemrég villant be egy kép, elképzeltem, ahogy Pál sorra járja és járja az új térségeket, annyit utazva, hogy egyetlen helyen sem maradhatott igazán sokáig. Vajon így átadhatók-e azok az ismeretek Jézusról, melyek még a mai masszív és kiterjedt teológiai hagyomány fényében is nehezen "érthetők"? Én inkább azt gondolom, jobban jártunk volna egy kevésbé gyors és kevésbé "szuperszonikus" kezdeti terjeszkedéssel, azt viszont biztosan gondolom, hogy az államvallássá tétel nem tett jót a kereszténységnek, és ebben Pálnak is nagy szerepe volt épp azzal, hogy valamennyire popularizálta.
Másrészt - Jézus megváltó-koncepciója, Jézus, mint Megfeszített hirdetése is nagyrészt Pálnak köszönhető, ami egyébként mára a legnagyobb elválasztóvonal lett zsidók és keresztények között, akik Jézust éppen messiásnak nem fogadják el. Holott Jézus istensége az értelmezések ezer szivárványszínben kibomló lehetőségét tartogatná, éppen azért, mert ISTEN.
Az én egyik legfőbb kérdésem az - és ez éppen Pál "hibája" -, hogyan lehetséges az, hogy valakit, akinek istensége mellett kardoskodunk, kizárólag EGYETLEN szálra felfűzött értelmezésben tudjuk látni (feláldozta magát, meghalt, feltámadt, hogy elvegye a bűneinket), szinte hisztérikusan félve a többi arculat kibontásától, ami az istenséget nyilvánvalóan megilletné?
Pál azzal, hogy határozottan ráállt egyetlen vonalra, minden mástól elfordította a követők érdeklődését, és félelmet is generált ezekkel kapcsolatban.
Én az evangéliumokban egyáltalán nem látom annyira hangsúlyosnak azt a megváltó-képet, ami Pál "teológiája" nyomán rajzolódik ki előttünk, emellett persze figyelembe kell venni ezt is, de hogy csak és kizárólag ez lenne az örömhír, az evangélium fő üzenete, azt a magam számára vitatom.
Szia Laura!
TörlésA "szuperszonikus gyorsulás" nekem relatív fogalom. Mindenesetre a mai sztenderdekhez képest lassú, amit Pál művelt. Ha nekem valaki azt mondja, hogy egy prédikátor "szuperszonikusan" szolgál, arról az jut eszembe, hogy egy nap akár három különböző helyen is igét hirdet. Pállal azért más volt a helyzet: egy lassabb világban élt, és amikor keveset maradt egy helyen, sokszor az is hónapokban volt mérhető. Én nem érzem az ő munkáját felszínesnek, ráadásul a leírt leveleit Pál távozta után is tanulmányozhatták a gyülekezetek, amiket ráadásul sok helyen többször fel is olvastak. Volt tehát idő arra, hogy az általa elmondottak leülepedjenek. Inkább mi vagyunk azok itt és most, ebben a korban, akik nem hagyunk magunknak időt az ilyesmire.
Igazad van abban, hogy Pál popularizálta a keresztény hitet - de meggyőződésem, hogy nem azért, mert valamiféle módon előre sejtette, hogy így államvallás lesz belőle. :-) Pál nyitott szellemiségű ember volt, ami el is várható attól, aki zsidó létére a pogányok, tehát mindenféle nép felé fordul. Pál igehirdetése azonban megkövetelte, hogy alkalmazkodjon a hallgatóihoz (zsidónak zsidó, görögnek görög), ez pedig egyenesen úton vezet egyfajta populárissá tételhez is. Tehát szerintem Pál nem az államvallássá tétel érdekében "popularizált", viszont az államvallássá tételhez kapóra jött, hogy a kereszténység egyre populárisabb.
Nem teljesen értem, amit Jézus istenségének ezerféle arcáról írsz.
Persze, nem mondom, hogy a popularizálást szándékosan az államvallássá tétel miatt csinálta, de ezzel mintegy megágyazott neki.
TörlésÉn úgy gondolom, hogy egy Istenhez való közeledésben lennie kell egy nagyon fontos szabad mozzanatnak - és ez Jézusra is áll -, amikor magamban azt mondom, minden elfelejtek, amit valaha hallottam és tudtam vele kapcsolatban (miközben a lényem egy részében, a memóriám egyik "fakkjában" :) persze megőrzöm, szóval nem egy teljes hátat fordításra és megfeledkezésre gondolok), de ezt csak és kizárólag azért teszem, hogy Ő MAGA MUTATKOZHASSON BE nekem.
Jézus mondja el nekem, hogy Ő KICSODA, de ahhoz, hogy elmondhassa, legalább részben fel kell függesztenem az emberi koncepciókat, melyek közül végeredményben nem tudom, mi teljesen tiszta, és mi nem, az emberibe ugyanis mindig csúszik valami "tisztátalan". Amikor azonban Jézus mondja el magáról, hogy KICSODA, akkor valami olyasmi történik, hogy az Ő én-értelmezése, énsége, lassan előttem is nyilvánvalóvá válik, és valakinek az én-értelmezése, az énsége sohasem egysíkú, mi is rengeteg mindennek tartjuk magunkat, hát még Isten (Jézus), aki végtelenül gazdag.
Ez a gazdagság az, amit ezerféle arculatnak neveztem. Jézus bemutatkozik, mint magányos, mint gyermek, mint erős, mint magasztos és mint teljesen egyszerű, mint óriási és mint kicsi, mint aki hihetetlenül bátor, mint aki fél, mint aki végtelen és kimeríthetetlen, mint aki Szép, aki "édes", aki az én társam és barátom, mint személyes Mester, akit hallgathatok, figyelhetek és aki figyel, stb...
A keresztény értelmezések és művészi alkotások Jézus személyének csak igen kevés rétegét bontják ki, ábrázolják, és ez szerintem komoly akadályozó tényező, hiszen az ember úgy gondolhatja, ha Jézust MÁSKÉNT képzeli el, akkor tiltott területre lép (ld. tévtanításoktól való óvás). Ha az evangéliumokban a megszokottól eltérő elemekre is felfigyelünk, vagy a kereszthez csak fokozatosan akarunk eljutni, mivel tisztában vagyunk a dolog komolyságával, máris ott a fenyegető rém a fejünk felett, a tévút és félreértés réme, amit azok táplálnak, akik leginkább egy szűk arculatát szeretik látni Jézusnak.
Másként fogalmazva: a jelenlegi koncepció szerint Jézus, mint Megváltó "nagy tette" leginkább abban nyilvánul meg, hogy "meghalt értünk" és a "bűneink megbocsáttattak". Jelenlétére leginkább a történelemben koncentrálunk és azt mondjuk, a kereszténység, a zsidósághoz hasonlóan a történet hite.
TörlésMiközben azt is mondhatjuk, hogy az Evangéliumban Isten bemutatkozik nekünk Jézusban, megismerhetjük a Jézuson át vezető utat hozzá, azaz végülis az Evangélium nem az emberek bűnbocsánatáról, hanem magáról Jézusról és rajta keresztül Istenről szól. Istent megismerve ("akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem") pedig - logikusan - a bűneinktől is megtisztulunk, hiszen "megszentelődünk". Aki megszentelődik, az tisztává is válik, tehát a bűnöktől való megszabaduláshoz az Istenhez való közeledésen át is eljuthatunk, anélkül, hogy az előbbit tennénk az Evangélium fő üzenetévé. Így ugyanis végülis egy egocentrikus, emberközpontú értelmezéshez jutunk, ahelyett, hogy azt mondanánk, Jézus Istent akarta bemutatni, közvetlen közelről és személyesen a zsidóknak, akik akkoriban meglehetősen távol álltak ettől a személyességtől.
Attól tartok, nem ismeritek az őskereszténység helyzetét: üldözött szekta volt, és nem a rómaiak üldözték, hanem a zsidók, a teljes megsemmisítés szándékával. (Ez a mindenkori judaista eretenekekre vonatkozó parancs, nem kell érte utólag haragudni, ilyen a judaizmus természete. Egy álmessiás halált érdemel, a követői nemkülönben.)
TörlésPálnak tehát nagyon is volt mit szuperszónikusan legyorsulnia: a judaista szekta armageddonját.
Az ő fejében az járhatott, hogyan tudna ebből a judaista szektából egy egyetemes világboldogító mozgalmat létrehozni – abban a max. egy nemzedéknyi időben, amelyen belül Jézus tutira visszatér dicső testben. Persze, hogy nem gondolt államvallásra, az nem fér bele egy nemzedékbe...
Talán az is segít Pál ártalmainak visszacsinálásában, ha felismerjük, mennyire rövidnek gondolta ő a távlatot. Azóta tudjuk, hogy a táv sokkal hosszabb, tehát nagy hibát követünk el, ha Pált nem korrigáljuk e hosszabb távnak megfelelően. (Pl. egy nemzedéken belül minek házasodnánk, ha mindjárt itt a világvége és az új testbeni feltámadás?! Ám ha sok-sok nemzedékben kell gondolkodnunk, akkor nem tartható ez a koncepció. Pál alapos felülvizsgálatra szorul, amiben segít, ha megértjük, milyen félreértések torzították e zseniális zelóta világlátását.)
Egy másik fontos torzulás a Messiás szerepkörének totális, és némileg önkényes újraértelmezése. Az óhitűek szerint a Messiás egy dicső Dávid-házi vitézkirály. Jézus nyilvánvalóan nem volt rövid távon ilyen, hanem kortársai szemében az Izajás szerinti „szenvedő szolga" volt, az Úr szenvedő szolgája.
Pál átesett a ló túloldalára, és megpróbált egyetemes, zsidótlan, nemzettelen Megváltót, sogenannte Krisztoszt csinálni belőle. Ez egy nemzedéken belüli világvége esetén oké lett volna, de sok-sok nemzedékes távlatban már bűnösen pontatlan.
Jézus ugyanis hosszú távon az egész föld Dávid-házi vitézkirálya, az eredeti Messiás-kép szerint. Pál nem volt abban a helyzetben, hogy erre ráláthatott volna. Ha ezer évig él, mint állítólag a pátriárkák, akkor neki is feltűnt volna, hogy Jézusnak immár milliárdnyi földi alattvalója van, akiknek ő a tényleges földi Ura és parancsolója, akik megcselekszik az Ő akaratát, és ennek köszönhetően nagyobb földi jólétben élnek, mint a más uralkodónak engedelmeskedő emberek. Azaz felesleges volt őt légiesíteni, mintegy kivonni a világból, és szembeállítani a földi léttel. Ezt Pál tette, saját ötlet alapján, és bizony rosszul tette, e tekintetben is tévesen gondolkodott. Nekünk már megvan a történelmi rálátásunk, képesek vagyunk összeegyeztetni a korabeli szenvedő szolgát az eredeti Dávid-házi vitézkirállyal, és mindkettőt egyszerre látni Jézusban.
Vajon én vagyok az egyetlen, aki problémát látok abban, hogy a világ fennállását egyetlen nemzedékre saccoló Pál leveleiből egyesek évezredekre szóló dogmákat próbálnak levezetni?
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésDerius:
Törlés- Nem gondolom, hogy reformáció „bátor" emberei segítenének Pál újragondolásában, hiszen pont ők sztárolták túl Pált, náluk lett Jézussal szinte egyenértékű orákulum.
Balivi:
Pál szerintem nem doketista volt, hanem platonista, ami hasonlít, de jóval ismertebb fogalom. Pál soha nem utal arra, hogy Jézusnak asztrálteste vagy hasonlója lett volna, vagy hogy látszathalált halt volna a kereszten, ettől lenne doketista. Viszont Pál hozzáállása a testhez és a világhoz olyan, mint aki a platóni ideák vs. azok halvány árnyéka tanon nőtt fel. Plussz, Pál szembesült azzal a problémával, hogy Jézus rövid távon nem Dávid-vitézkirály Messiás, hanem „az Úr szenvedő szolgája" Messiás, azaz korabeli rabbinikus judaista definíció szerint álmessiás. Márpedig aki leveri az embert a lóról, megszólítja, firtatván, hogy miért üldözöl engem, és napokra megvakítja, az mégsem lehet álmessiás. De akkor milyen értelemben Messiás? – kérdezi Saul, és erre a kérdésre válaszolva alkotja meg a világból kivont, ellégiesített Krisztosz (görögül Messiás) tanát. Ebben látta a megoldást arra az 1-30 évre, ameddig szerinte a világ tart. Csakhogy a jelek szerint a világ sokkal tovább tart, és ami Pál számára jó megoldásnak tűnt, az hosszú távon már nem kielégítő értelmezés Jézus judaista messiásságáról. Amit Pál komoly ellentétnek látott a vitézkirály és a szenvedő szolga Messiás között, az hosszú távon harmóniába került, így Pál Krisztosz-konstrukciója okafogyottá vált.
Itt tartunk ma, két opcióval: 1. azt mondjuk, hogy Pál légies Krisztosza az igazi, és ezzel mi is kilégiesedünk a világból; vagy 2. azt mondjuk, hogy Jézus hosszú távon tényleges Dávid-vitézkirály minden ember számára itt, a földön, ahogy az ójudaizmus szerint ennek lennie kell. Előbbi ellen nincs döntő ellenérv, a légiességet mindig lehet választani, ahogy a fénnyel táplálkozást is egy-két hétre, aztán game over. Utóbbi viszont jóval ütősebb opció, és jó irányba rendezi át a világot.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésBalivi:
TörlésNem egészen értem, miért fontos neked, hogy Pál doketista volt/legyen. Határidős tőzsedeügyletet kötöttél a doketizmusra, vagy jó odsszal sportfogadtál rá? Vagy mi mozgat téged ebben a témában? Ez csak egy cimke, ami akár passzol, akár nem, törődjünk inkább a tartalommal. (Szerintem nem passzol, de nem tekintem kardinális kérdésnek, hogy ne passzoljon.)
A tartalmi dilemma abban rejlik, hogy Jézus – akárhogy is nézzük –, nem szokványos emberként viselkedik. A szokványos ember, legyen bár szuperhős, nem mondja Istennek, sem Isten fiának magát, és ha meghal, nem támad fel látható módon. A kereszténységben pedig megkerülhetetlenül ez történik. Saul számára különösen!
Pál – miután magához tért – megpróbált rá egyfajta értelmezést írni, és hogy ez milyen -ista, vagy milyen -ista nem, meglehetősen mindegy, hiszen a dilemma mindannyiunk előtt hasonlóan jelenik meg, foglalkozhatunk annak tartalmával.
Szóval, miért fontos neked, hogy Pál -ista-e? Illetve te hogyan raknád össze a Jézus feltámadása és Istennel való viszonya (azonos Vele, vagy a fia, vagy „csak” olyan ember, aki feltámad, stb.) témakört úgy, hogy az következetes modellt eredményezzen? Pl. ha bűnös, mint minden ember, akkor nem csak Istennek nem fia, hanem miért támadna fel a kortársak számára látható módon? A „minden ember bűnös” állítás arra a kategóriára vonatkozik, amelyik nem támad fel a kortársak számára látható módon.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésDerius:
Törlés„Persze, hogy Pál volt náluk az alap, hiszen ő már adott egyfajta teológiai alapot.”
– Nem vitatom el Páltól, hogy bármiben igaza lehetett. Az a gond, hogy ha a világ végét 30 éven belül várta, akkor miből feltételezzük kritika és újragondolás nélkül, hogy minden egyéb tekintetben igaza volt?
Egyébként a Balivinek feltett kérdés tényleg érdekel, hátha neked is van rá válaszod: ha Jézus csak bűnös ember volt, hogyan támadt fel? Ha Isten fia volt, akkor meg egyben bűnös ember is volt-e? Vagy ez egy jelentőség nélküli misztérium?
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésLászló! Amennyiben ismert lenne számodra az a tény, hogy János a diketista és gnosztikus tanítások ellen írta meg az evangéliumát, akkor nem kérdeznéd ezeket. Nem tudok mást válaszolni. Nekem mindegy, hogy Pál doketista volt, de itt felvetődtek dogmatikai problémák ám:-)
VálaszTörlésLászló! "ha Jézus csak bűnös ember volt" :-) Miért kellene elfogadni azt, hogy az ember eredendően bűnös? Egy doketista tanító hatására? Ki mondta, hogy az emberi test eredendően vétkes? Nem ezen a logikai szálon fut a megoldás, hanem azon, hogy nem vétkes eredendően. Ha meg nem vétkes eredendően az emberi test, akkor máris megoldottuk a problémát: Jézus nem volt bűnös ember:-) Látod neked is mennyire dogmák alatt van a gondolkodásod?
VálaszTörlésAnnyira fontos kérdés ez, amennyire fontos volt Jánosnak megírni egy evangéliumot:-) Semennyivel nem fontosabb, de annyira már legyen fontos. Szőrszálhasogatás ide, szőrszálhasogatás oda. Akkor János evangélista is szőrszálhasogató volt?
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKomolyan kíváncsi lennék rá, tehát ha átküldenéd, megköszönném :)
TörlésRendben, már csak az a kérdés, hogy hogyan oldjuk meg:-) e-mail stb.
TörlésLászló! Csak hogy összeálljon a kép. Amennyiben Pál doketista volt (nem azért volt doketista, mert én vagy bárki azt állítja róla oké:-) és János meg a gnosztikus és a dokatista tanok ellen írta meg az evangéliumát, és mindkettő szerző tanítását tartalmazza a Biblia, akkor ne nekem kelljen már kimondanom, hogy ez milyen dogmákat kérdőjelez meg. Hozzátéve, hogy tudtommal a Biblia egyetlen könyvét sem én írtam:-)
VálaszTörlésBalivi:
TörlésAnnyi világos, hogy téged sok-sok fontos kérdés feszít. Ám hogy melyikről konkrétan mit állítasz, azt nehezen tudom követni.
Ha jól értelek, úgy látod a világot, hogy az ember eredendően nem bűnös. (Részemről rendben, én megengedem ezt a lehetőséget, bár a tapasztalataim arra mutatnak, hogy az emberben mindig ott mozgolódik a normasértés lehetősége, vagyis régi szóval mintha tényleg „eredendően bűnös” lenne. De ezt nem nyomom le senki torkán.)
Aztán hogy Jézusról mi az elképzelésed, az nem állt össze. Szerintem tök mindegy, hogy normál ember vagy superman volt-e, ha feltámadt. Saul így tapasztalta, feltámadt mivoltában, és ebből indult ki a fejtegetése, ami szerintem nem rossz, csak nem évezredes érvényű.
Az evangéliumok közül Márk és Máté valószínűleg megvolt Pál idejére, Lukács Pál irányítása alatt írhatta az övét, Jánosé meg jóval későbbi, és egész más felfogású, mint a többi. Valójában Jánosnál jelenik meg Jézus isteni mivolta, de könnyen lehet, hogy már Pál hatására.
Viszont mintha figyelmen kívül hagynád a judaizmusnak a Messiásra vonatkozó feltevéseit, azokba nagyon is belefér a valóságos Isten. Még akkor is, ha elvileg tiltakoznak ez ellen. Milyen egyszerű halandó tud ezer éven át uralkodni az egész világon? Semmilyen. Pedig a judaizmus minimumként ezt feltételezi a Messiásról. Szóval Jézus istensége nem egy vad kitaláció, hanem az eredeti messiásfogalommal is egybevág.
László! Szerinted uralkodik. Sztem meg nem véletlenül írta le Lukács, hogy "Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?"
TörlésSzerinted már a messiási korban vagyunk. Sztem meg nem.
A ormeghatározással kapcsolatos adataidat nem tudom honnan veszed, nyilván vannak ilyen vad elképzelések is, még az is lehet igaz, de még akkor sem jelenti azt, hogy Pál olvasta az evangéliumokat. Nagyon nagyon valószínű, hogy nem olvasott evangéliumot. Erre sok bizonyíték van.
Balivi:
Törlés– Ha a Messiás nem a messiási korban jött el, akkor mégis mikor? Definíció szerint a messiási korban vagyunk, 2000 éve.
Hogy Pál mit olvasott, mit nem: Lukács Pál tanítványa volt, Pál felügyelete alatt írhatta az evangéliumát.
A dilemmád lényegét tekintve: nem átütő érv, hogy ki írta le elsőként Jézusról, hogy Isten fia, vagy egyenesen Isten. Ez az összefüggés a judaista Messiás-koncepcióban is benne van, csak arra várt, hogy valaki leírja. Nem találmány, hanem felfedezés.
Példa: Amerika Columbusnál jelenik meg először, de ebből nem következik, hogy Columbus találta ki, és egyébként nem is létezik...
László! Már miért lennénk a messiási korban? "Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia? Maga Dávid mondta a Szentlélek által: „Így szólt az Úr (Elohim) az én Uramhoz (Adinaihoz): Ülj az én jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet.” Ha maga Dávid mondja őt URának, akkor hogyan lehet a Fia?" A júdeista Messiás- koncepcióban Dávid fia a Messiás. Sztem:-)
Törlés"Példa: Amerika Columbusnál jelenik meg először, de ebből nem következik, hogy Columbus találta ki, és egyébként nem is létezik..."
Mi az, hogy Kolombusznál jelenik meg először? Ennek nem sok értelme van. A huron indiánoknak pl mindig is jelen volt. Pál sem azért doketista, mert nekem, vagy bárkinek most "jelent" meg, tűnt föl Pál doketizmusa. Jézus Pálnál doketista módon Isten fia, az evangéliumokban meg nem doketista módon Isten fia.
Nagyon nem mindegy, hogy ki, mit és mikor írt le.
Ha igazad van, és a messiási korban vagyunk, akkor a Júdaista messiás végzi a dolgát igaz? Uralkodik, érvényt szerez a törvénynek, és elpusztítja Isten ellenségeit. Ugye? Végülis lehet, hogy így van. Tényleg:-) nem cinizmusból:-)
TörlésMost vettem észre, hogy Derius törölte az összes bejegyzését, így meg nagyrészt teljesen értelmetlenné vált a párbeszéd, így sajnálattal de én is törölni fogom a saját bejegyzéseimet. Miért is nem lepődök már meg ezeken? Na mindegy.
Törlés