Hatással lenni jó

Már három éve járok a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválra. Ezt abból a célból teszem, hogy nem hívőkkel a hitről beszélgessek, és anélkül hogy valamiféle bújtatott módon döntési kényszerbe sodornám őket, mégis hatással legyek rájuk - miközben persze ők is hatással vannak rám.

Néhány évvel ezelőtt, amikor hazaértem a Művészetek Völgyéből, egy ismerősöm nekem szegezte a kérdést: "na, és hányan tértek meg"? A kérdés mögötti állítást mindenki képes értelmezni, aki tud olvasni a sorok között. Egy missziós út akkor és csak akkor sikeres, ha megtérnek az emberek, és az ilyen kérdésre egy nullánál lehetőleg minél nagyobb számmal tudunk válaszolni.

Én nem csak ebben mérem a sikert. Kapolcsra az emberek sokféle okból jönnek - szórakozni, vásárolni, felejteni, kapcsolatokat kötni -, de világnézetet váltani valószínűleg nem nagyon akarnak. Legyünk őszinték, ez a realitás, az alap, ahonnan indulunk. Ettől persze még megtörténhet némelyekkel, hogy végső felismerésre jutnak és hirtelen teljes egészében megváltoznak, de az ilyen pálfordulatok őszintén szólva nekem mindig gyanúsak: a hirtelen "elmondom a megtérők imáját"-típusú fellángolások általában olyan gyorsan múlnak, amilyen gyorsan jöttek. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Pál nevéhez kapcsolódó pálfordulat sem arról szólt, hogy az abszolút tudatlan apostol egyszercsak megértette a kereszténységet, hiszen egész életében alapos vallásismereti kiképzést kapott farizeusként, mielőtt a Jézussal való találkozásra sor került volna. A magyar átlagembernek azonban meglehetősen sovány a műveltsége, ami a hitet és a Szentírást illeti, és nem rendelkezik ehhez hasonló tudásalappal, ami mintegy előkészítené számára a terepet.)

Ennyi év tapasztalata után én úgy látom, hogy aki skalpokat gyűjteni megy Kapolcsra, és saját megtérés-számlálóját akarja felpörgetni, nem sok jóra számíthat. A magyar emberek orrát kifinomulttá tették az egyházak az elmúlt évtizedekben: ahogy megszagolják, hogy "térítgetni" akarják őket, tipikusan továbbállnak. Még csak hibáztatni sem tudok senkit ezért, sőt magam is így tennék, ha egy másik vallás hívei presszionálnának az áttérésre. Az egyház mára bizonyos értelemben elvesztette a kívülállókat. A feladat most az volna, hogy el kellene menni megkeresni őket.

Kapolcsi utam fő tanulsága az, amit az elmúlt években mindig is éreztem ezen a helyen: hogy nagyon is lehetséges hatással lenni az emberekre az ilyesféle fesztiválokon, csak meg kell találni ennek a megfelelő módját. Csodaszer nem létezik, de működő ötletek vannak. Ennek ismét tanúja lehettem abban a néhány napban, amit missziós csoportommal együtt a helyszínen töltöttem. Az egyik mély beszélgetés során a bűnről és a megbocsájtásról esett szó egy film kapcsán, melyet szépszámú nem hívő ember nézett velünk együtt, akik a mozit követően ott is maradtak, hogy eszmét cseréljenek. Nekem mindig óriási élmény, sőt igazán sikernek tartom, amikor nem hívő emberek ehhez hasonló témákról őszintén feltárják a véleményüket, és akár oda is dörgölik azt a hívők orra alá. Az ilyenen felesleges megsértődni, sokkal inkább üdvözölni kell a szokatlan nyitottságot, ami túlmegy a "köszönöm a meghívást" és a "nagyon tetszett" jellegű illemformulákon, melyek sokszor biztos fokmérői annak, hogy az adott embereknél valójában semmit sem sikerült elérnünk. 

A helyzet Kapolcson szerencsére nem ez. Itt igenis kialakulnak olyan helyzetek, amikor az emberek azt mondják, amit valójában gondolnak. Lehet velük a szó mély értelmében találkozni. Nagyon is jellemző, hogy megnyílnak és elmondják a véleményüket. Most is akadt egy-egy vehemensebb karakter a filmre érkezett vendégeink között, de ahogy az órákon át tartó disputa haladt előre, bámulatos volt látni milyen enyhülésen mentek keresztül ezek a nyersen gondolkodó emberek. Felvillanyozó élmény hallgatni, amikor végül - minden erőltetés és manipuláció nélkül - maguk mondják ki, hogy "a megbocsájtás akkor az igazi, ha az ember hisz Istenben" vagy "végülis Jézus a legjobb példa arra, hogyan kell igazán megbocsájtani". Ilyen mondatokat a gyülekezetben hall az ember (jó esetben), de nem tipikusan a hittel eredetileg ellenkező emberek szájából. Szóval, azt láttam, hogy az emberek gondolkodása igenis formálódik, és lehet a Bibliáról, a hitről, a megváltásról, a megtérésről, gyakorlatilag bármiről beszélgetni az arra készségesekkel. A nyitott embereket viszont csak akkor érinti meg a keresztény misszió, ha az úgy közeledik hozzájuk, ahogy nekik a legjobb.

Csak azt akartam mondani, hogy az egyháznak nem szabad feladnia, hogy kapcsolatot keressen az emberekkel. Az evangélium üzenete továbbra is jó üzenet. A szekuláris világ és az abban dolgozó szemlélet látens módon közvetít egy romboló hitvallást: hogy az ember egy céltalan és erkölcs nélküli gép, akinek lelke sincs, de legalább rövid időn belül meghal. Tudjuk azt jól mind, hogy az emberek a lelkük mélyén utálják ezt az üzenetet. A miénk ennél sokkal élhetőbb. Eljut hozzájuk?