Minek olvasgassuk a törvényeket? - út a Tóra lelkéhez (1)

Sok keresztény szégyelli bevallani, hogy izzadva-küszködve olvassa a Biblia első öt könyvét, különösen ami a mózesi törvények szövegét illeti. Nos, elárulom, hogy amikor életemben először futottam neki a Biblia kiolvasásának, Mózes harmadik könyvénél fel is adtam emiatt a küzdelmet. (Megnyugtatásul: azóta már sikeresen teljesítettem az etapot...) Az állatáldozatok bemutatásának módjai, a papi ruha kinézete, a Szent Sátor milyensége, vagy éppen a különféle rituális és polgári rendelkezések - mi dolgunk nekünk ezzel? Idegennek, fárasztónak, unalmasnak látjuk őket, mint amelyek nem relevánsak számunkra, de ezt az őszinte véleményt a Biblia iránti tiszteletből vonakodva vállaljuk fel. Hanyagoljuk akkor a Tórát?

A Tórához, azaz a mózesi törvényekhez sokféle úton lehet közeledni, de nem mindegyik úton érdemes haladni. A legtöbbjük ugyanis egyszerűen nem vezet el a szöveg velejéhez. A Tóra egy gépies, lelketlen parancsgyűjteménynek tűnhet - ám ez a felfogás éppen azt mutatja, hogy az esetek jó részében csak az egész felszínét látjuk, míg a lelkére sötét homály borul. Az első kérdés ezért az lehet, melyik út vezet el a Tóra lelkéhez? És ha találunk ilyen utat, hogyan érdemes azon járni keresztényként? Nem állítom, hogy erre a kérdésre egy precíz egyszavas válasz adható, nem is próbálkoznék ilyesmivel, de körvonalakat talán lehetséges húzni. Ebben a rövid sorozatban éppen erre teszek kísérletet: leírom a saját véleményemet ezekről a körvonalakról, tulajdonképpeni szemléletbeli elvekről. Még egyszer tehát: nem az a célom, hogy a konkrét parancsolatokat magyarázgassam, hanem inkább egy attitűd kontúrjait szeretném felvázolni, amellyel érdemes lehet ezeket a furcsa szövegeket megközelíteni. 

Minden olvasási elv mögött szerintem nyilvánvaló annak a még alapvetőbb elvnek a megléte, hogy a Tóra lényegét olyan embertípus tudja leginkább megragadni, akinek szívügye a szöveg megértése, és képes arra, hogy kezdeti vagy folyamatos idegenkedését félretegye, ameddig az olvasás útján jár. Viszont meggyőződésem, hogy ezek az ősi törvények tényleg annyira idegenek egy mai olvasótól, hogy nem tanácsos egyedül nekivágnia az útnak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem igazán működik, ha az ember fogja a Bibliáját és csak úgy minden segédeszköz nélkül olvassa, mert a "parancsolatdömpingbe" könnyen beletörhet a bicskája. A Tóra kapcsán fokozottan igaz, hogy jól jönne valaki, aki kalauzol bennünket.

És vajon vannak-e alkalmasabb emberek erre, mint akiknek a Tóra eleve adatott, azaz a zsidó értelmezők? Aligha. Ám mégis lehet a zsidóságon belül egy mikrokozmoszt találni, melyben viszonylag kevesen laknak, de mégis ők lehetnek leginkább azok, akik talán mindenkinél közelebb férkőztek a Tóra velejéhez: mégpedig a messiáshívő zsidók.

Ezt hadd magyarázzam meg röviden! Arról korábban már tettem említést, hogy egy nyugat-európai keresztény és egy ókori zsidó fejében (sőt, talán egy mai zsidó fejében is) egészen más jelentésköre van a Tóra kifejezésnek. A helyzet az, hogy az első szakadék már a fogalmak szintjén elválasztja a keresztényt a zsidótól. Mivel egészen mást értünk törvény alatt, mint egy zsidó, eleve negatív attitűddel is kezeljük a szövegeket. Nekünk a törvény nyűg, mócsing, felesleges szabályhalmaz, amit szerencsére nem kell megtartanunk. Egy zsidónak meg gyönyörűség, ami az Isten útján vezeti a lábát, ezért eszméletlenül magasztos és jó dolog is megtartania. Ez tökéletes ellentétnek tűnik. Kinek van igaza?

Én úgy látom, hogy mindkét oldal a maga módján téved. A keresztény akkor téved, amikor az egész Tórát unalmas és irreleváns fárasztásnak tartja, és ezért soha nem is olvassa, a zsidó pedig akkor, amikor végtelenül túlbonyolított módon próbálja megragadni a textusokat, és egyfajta "szakrális redukcionizmussal" elemeire bontva magyarázgatja azt. A keresztények leírták a Tórát, mint amit Jézus már meghaladt, a zsidók meg néha képesek akár Isten fölé is emelni. Az ellentét nem is lehetne nagyobb.

A két tábor erőterének közepén csücsülnek a messiáshívő zsidók. Szerintem ők valami fontosat csepegtetnek hozzá ehhez az egymással szembemutató alaphelyzethez, ráadásul úgy, hogy igyekeznek kiegyensúlyozottak maradni. Végtelenül tisztelik a Tórát, miközben nem vesznek el annak részleteiben.

A Seth Postel-Eitan Bar-Erez Soref szerzőtrió, akik egyik kis könyvükben próbálták összefoglalni hogyan lehet jól olvasni a Tórát, azt állítja, hogy a Tóra a közhiedelemmel ellentétben nem a törvényekről szól. Természetesen a Tóra tartalmazza a törvényeket, de nem törvénykönyvnek íródott, ahogyan azt leegyszerűsítve szokás gondolni. A szerzők szerint a Tóra végső célja nem maga a törvény, hanem a Messiás. Persze ha az arányokat nézzük, akkor ez egyáltalán nem nyilvánvaló. A Tóra 5845 versből áll, melyből 3605 tartalmaz parancsolatokat, és csupán néhány kisebb szakasz utal  konkrétan a Messiásra. A számok alapján tehát a szerzőtrió állítása butaságnak tűnhet, de a számok persze csalókák. Olyan ez, mint a Narnia krónikái: valahol mindenki tudja, hogy a történet igazi hőse és a cselekmény fordulópontjának záloga Aslan, aki egyébként csak bizonyos, jól megválasztott pontokon jelenik meg a történetben - különben végig a gyerekszereplőket látjuk a vásznon.

A messiáshívő zsidók szerint a Tórát is akkor ragadjuk meg a leghelyesebb úton, ha a statisztika helyett azt vizsgáljuk, mire rezonál a szöveg. A törvények lényege nem a parancsolatokban, hanem a Törvényadóval való kapcsolatban áll, valamint annak megmutatásában, hogy az ember kezében elromlott törvényre válaszul eljön majd a Messiás. A Tóra ezért első megközelítésben nem parancsolatokat jelent ki egy zsidó számára, hanem a Törvényadót jelenti ki, azaz magát Istent. Ez a nulladik lépés az úton, ami a megértés felé vezethet: hogy ne magolandó parancshalmazként feküdjön előttünk az asztalon a Tóra, hanem olyan szövegként szemléljük, melyből felsejlik az Eljövendő képe... Ez a hozzáállás egy keresztény számára máris azt sugallhatja, hogy valamicske haszna mégis lehet annak, ha olvassa a törvények szövegeit. De mi ez a haszon?

Ezzel folytatom legközelebb.