Megtalálni egy fontos témát és azt jól kifejteni: ezek istenadta képességek. Görbicz Tamás - akinek régóta olvasom az írásait - kétségkívül rendelkezik mindkettővel, ami igehirdetői praxisát tekintve kifejezetten előnyös tulajdonság. Mégis, az Európa válságáról szóló, egyébként kitűnő cikke kapcsán (mely nem utolsó sorban egy sorozat nyitódarabja) motoszkál bennem a gondolat, hogy a leírtak finomhangolására lenne szükség.
Jöjjön egy hasonlat. Amit Tamás letett a virtuális asztalra az olyan, mint egy márkás és hasznos mérőműszer: mutatni kíván valamit, ami érzékelhető körülöttünk, és amit illik komolyan venni. Ám a jó mérőműszereket használat előtt kalibrálni szükséges, különben az eredmények nem lesznek pontosak, így a mérés csak nagyjából fogja betölteni a funkcióját.
 |
| Görbicz Tamás |
Az Európa válságáról szóló cikk engem egy kalibrálatlan mérőműszer által mutatott mérés eredményére emlékeztetett. Pedig a szerző álláspontja jórészt az enyém is, amit ő érezhetett írás közben, azt magam is át tudom érezni, véleményével sok szempontból képes vagyok azonosulni. Amikor azt írja, hogy nem Európa van válságban, hanem az európai kereszténység, ami nem tud alkalmazkodni a világ változásaihoz és mintegy visszasírja a múltját, egyben reménykedik abban is, hogy a politikai hatalom majd eszközöket ad a kezébe a túléléséhez, arra többnyire csak bólogatni vagyok képes. Sok igazság van ebben a gondolatban, sőt ez alapvetően így igaz. Hadd csatlakozzak Görbicz Tamáshoz! Őszintén szólva kissé unom már, amikor keresztény emberek lépten-nyomon szidják és kritizálják Európát, az európai értékeket, az európai közeget, a vallási pluralizmust és a gondolatszabadságot - miközben minden másodpercben élvezik ezek előnyeit. Talán ha a világtérképre vetnének egy markáns pillantást, észrevennének, hogy Európa minden hibájával együtt is a glóbusz legjobb helyei közé tartozik. Európában élni sokkal jobb, mint a világ legtöbb más helyén. Például azért, mert ahogy egy korábbi bejegyzésemben magam is leírtam, az itteni közeg az őt kritizáló keresztényeknek is megadja a szót, a lehetőséget a szabad gondolkodásra, az opciót a véleményük kifejezésére, a hitük terjesztésére. Furcsának és kissé farizeusinak is tartom tehát, amikor az európai jólétben élő keresztények csakis panaszkodni képesek Európára.
Ami azonban ennél is fontosabb, hogy nekünk nem ez a dolgunk a világgal, függetlenül attól milyen a világ. Nem azért létezünk, nem azért vagyunk itt, hogy állandóan kritizáljuk a közeget, amiben élünk, vagy folyton méltatlankodjunk a szekuláris trendek felett. Jézus nem merült el ilyesmiben, a tanítványai sem. Még ha tettek is megjegyzést és utalást a világ szellemi állapotára, teológiai gondolkodásukat és retorikájukat nem az határozta meg, hogy folyton a római birodalom milyenségét kritizálják, pedig ott is bőven találtak volna kapaszkodópontokat: rabszolgaság, kegyetlenség, homoszexualitás, istentelenség. De nem ezekre koncentráltak, erre sem nekik nem volt, sem nekünk most nincs okunk. A kereszténység ugyanis kétezer éve bizonyítja életképességét, vagyis azt, hogy mindenféle társadalommal mindenféle történelmi helyzetben együtt tud élni - akkor pedig eleve felesleges ezek közül kiemelni az éppen regnálót, és az össztüzet arra zúdítani. Ha mégis söprögetni kívánunk, akkor söprögessünk a saját házunk táján - azt teljesen indokoltnak tartom.
Igaza van tehát Görbicz Tamásnak, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy Európa vajúdik, és bármi is jön majd világra ennek a végén, a kereszténységnek talán nem olyan szerep jut benne, amilyet az magának elképzelt. A kérdés számunkra inkább az, az európai kereszténység mihez kezd majd önmaga válságával? Tud-e valamit életképeset felmutatni az átalakuló európai kontinens ideológiai terében, vagy továbbra is görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy visszaforgassa az idő kerekét és a múltat akarja valahogyan megvalósítani a jelenben?
Érzésem szerint a korábban említett műszer finomhangolására itt volna szükség. Mert ugyan tényleg válságban van a kereszténység, de ez a tény mintha kizárná Görbicz Tamás számára, hogy Európa is abban lehet. Európa remek hely, amiért hálásak lehetünk, de mégis azért vajúdik, mert terhes, és azért terhes, mert hagyta magát megtermékenyíteni olyan dolgoktól, melyek egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon a javát szolgálják. Csak néhány példa. Miközben a vallási pluralizmus óriási előnye, hogy mindenki szabadon hihet, amiben csak szeretne, ez nem pusztán egészséges kihívást jelent az egyház számára, hogy az ideológiai sodrásban megvesse a lábát, hanem olyan szintű relativizmus táptalajául is szolgál, hogy az emberek végképp elveszítik a tájékozódási pontjaikat. Mindenki hisz itt már mindenben, ufókban, chemtrailben, lapos földben, csiribiri zabszalmában. Spirituális káosz van a fejekben, és erre a zagyvalékra sokszor ráütik a "sokszínűség" feliratú pecsétet - amitől a káosz még káosz marad. A káosz pedig ha túlságosan nagyra nő, szerintem válságtünet.
A relativizmus ugyanakkor nem csak vallási lehet, sőt elsősorban és leginkább az erkölcs terén tudja felütni a fejét, ami hosszú távon meg fogja bontani az európai társadalmak szövetét. Lehet ezzel vitatkozni, de kétségkívül kollektív tapasztalat, hogy egyszerűen nem tudunk valamiféle közös erkölcsi nevező, erkölcsi kapaszkodó nélkül hosszú távon társadalmat szervezni. Ha a rossz is jó, a jó is rossz, a szavak elveszítik a jelentésüket (lásd a posztmodernt), ha az emberek lassan már a kutyájukkal is házasságot köthetnek, ha a szeretet nevében bármit és annak ellenkezőjét is lehet képviselni, azt bizony nehéz nem válságtünetnek látni.
A szekularizmus is ehhez hasonlít. Miközben az egyházat igyekszik távolabb tartani a politikai hatalomtól (ami nem feltétlenül probléma, sőt!), addig végtelenül kiüresíti az emberek életét - a vele tipikusan együtt járó materialista légkör ugyanis azt plántálja az emberekbe, hogy lelketlen, céltalan, erkölcs nélküli gépek. Mindehhez még hozzácsapódik az anyagi jólét megteremtésének és fenntartásának hajszája, ami csaknem egyenesen következik a hit nélküliségből.
Szóval én azt látom, az európai kereszténység tényleg válságban van, de az európai társadalmak is több szempontból abban vannak. Az európai értékek és az európai gondolkodásmód, vagy az "európaiság" ha úgy tetszik többnyire kétoldalú dolgokon alapszik, és nem helyes szerintem ha ezek közül mindig csak az előnyöket biztosító oldalakat vagyunk hajlandóak meglátni, miközben a dolgok fonákjának puszta létezéséről is hallgatunk. Ráadásul Tamás nagyon kihegyezte mindezt a népegyházakra, holott a kisegyházak is ugyanúgy részei, és nem megoldásai a problémának. A kisegyházak számos elemükben fundamentalistábbak és kockábbak, maradibbak és fafejűebbek, mint a nagyobbak: ha a traktorokat szenteltvízzel locsoló katolikus pap tettét nevetségesnek tartjuk, akkor mit szóljunk a sokszor erőt és nagy kenetet imitáló karizmatikus mozgalmakhoz, melyek először felkapják a befolyásolhatóbb embereket, hogy utána alaposan a földhöz csapják őket? Pontosan mi a különbség a "jófej Ferenc pápa" utáni naiv rajongás, és a neoprotestáns "pápák", lelkészek, vezetők felé mutatott elvtelen lojalitás között? Ha zavar bennünket, hogy a katolikus egyház lemaradva a világ folyásától csak most engedélyezi az óvszerhasználatot, mennyivel kisebb a lemaradásuk a fundamentalista kisegyházaknak, amelyek ördöginek tartanak és tagadnak egy rakás, hosszú ideje elfogadott tudományos eredményt?
A finomhangolt kép szerintem tehát így fest: az európai kereszténység a válságban lévő Európában elvan a maga válságával. Ezért nem tudunk lépést tartani meg hatással lenni a világra, mert a beteg világban mi is betegek vagyunk. Gyógyírrá akkor válhatnánk, ha előbb megtalálnánk a gyógyírt a saját betegségünkre. Addig vagy imitáljuk az erőt (ahogy sokszor a karizmatikus mozgalmak teszik), vagy már arra sincs erőnk, hogy imitáljunk (ahogy a népegyházakban látjuk). Ezért befejezésül csak megismételném, amit fentebb leírtam: szerintem elsősorban a saját vajúdásunkra koncentráljunk, a magunk hitelképességét tegyük rendbe, Európa csak utána következhet számunkra.
Szia! Miután Várkonyi Nándor Ötödik ember nagyívű munkájából megismerhettem azt a történelmi tényt, hogy a protestáns egyházak (Kálvin és Luther egyháza) összességében több embert égettek meg boszorkányság vádja miatt, mint a katolikus egyház egész történelme során, az internetnek köszönhetően pedig azt a történelmi tényt, hogy ma a kereszténység a legnagyobb lélekszámú vallás a világban, nos ezek után egy kicsit más szemmel olvasom az írásodat, és igazából nem értem a felvetett problémát.
VálaszTörlésMire gondolok.
1. A keresztény egyház, létszámát tekintve mind a Wiki mind Pew Research Center adatai alapján, köszöni szépen nagyon jól van. Csak hogy cizelláljuk a képet, idézek:
"...a keresztények vannak a legtöbben a világon: a Föld népességének mintegy 31,5 százaléka, 2,2 milliárd ember. A keresztények fele római katolikus, 37 százalékuk protestáns, 12 százalékuk pedig ortodox felekezet tagja. A keresztények eloszlása a világon egyenletes, minden régióban megtalálhatók. A keresztény vallásúak legnagyobb része (26 százalék) Európában él..." (forrás: pestisrácok.hu 2010-es adatok)
2. Ha a fent idézett történelmi tények ellenére is ekkora létszámú ma a kereszténység, akkor sztem a kereszténység ilyetén, főképpen európai válságról nem lehet beszélni. Válság úgytűnik maximum a kereszténységen belül van, mégpedig az idézett blogger megfogalmazásában abban a tekintetben, hogy ennek a számnak egy jó nagy része az idézett blogger szerint "halott keresztény". Úgy tűnik, hogy ez a dilemmátok oka, és nem a történelmi tények:-)
Azt nem értem, hogy ezt miért nem lehet világosan és egyértelműen megfogalmazni, miért kell aktuálpolitikai felhamatalmazással élni. Tudjuk nagyon jól, hogy a kereszténység sosem volt egységes, tudjuk és ismerjük, hogy a keresztények önmaguk között is szelektálnak, főként az olyan teológiai megmondóemberek által, mint az idézett úriember, vagy éppen te. Szóval azt javaslom, hogy a fent említett tények alapján gondold át, hogy mi is lehet a vajúdásotok lényege, mert erről és a megoldásról még nem beszéltél. Talán ezzel együtt lenne teljes az írásod.
Üdv: balivi
Kedves balivi, a keresztény egyház létszáma gyakorlatilag meghatározhatatlan. :-) Ahogy a patrisztikus korban (azt hiszem Augustinus) mondta, maga az egyház láthatatlan, a Krisztusban hívő és újjászületett emberek közössége. De akármekkora is az egyház, gyanítom hogy a WikiPedia számai nem mérvadók.
TörlésÍgy van, ahogyan a Pew Research Center adatai sem. Csak és kizárólag Augosztinusz a mérvadó.
TörlésSytka! Ha az egyház láthatatlan, akkor téged miért látlak itt a Sytka nicknév mellett? Csak nem akarsz becsapni? Hm? Vagy te nem is vagy az egyház tagja? Mert hát látlak vazeg:-) Nekem ne hazudj ha kérhetem:-)
„Furcsának és kissé farizeusinak is tartom tehát, amikor az európai jólétben élő keresztények csakis panaszkodni képesek Európára.”
VálaszTörlés– Érdemes körüljárni a jólét kérdését: Európa vagy a kereszténység okozza a jólétet? Nekem úgy tűnik, hogy az észak-nyugati, protestáns típusú kereszténység okozza az együttműködő munkamoráljával és a vallástól tartott 1,5 lépés távolsággal, ami a megtévesztésig hasonlít a „világi” látásmódra – pedig valójában decentralizált, két lábbal a földön járó kereszténység. Miért kellene tehát hálásnak lenni Európa felé? Európa kellene, hogy hálás legyen az észak-nyugati protestánsok felé a jóléti példáért, amit mutatnak.
Ami minket illet: nem vagyunk észak-nyugat, többnyire még protestánsok sem, vagy amennyiben mégis, még tanulnunk kell az együttműködő jóléti munkamorált. Átgondolandó, hogy akkor kinek legyünk hálásak.
Ami a keresztények háza előtti söprést illeti, szerintem ez csak ürügy a háttérbe szorításukra. Miért nem mondjuk pl. a kisebbségeknek vagy a nőknek, hogy előbb tegyék rendbe az ügyeiket, várják meg a jóváhagyásunkat, és majd azután kérjenek bármit? Mert ilyen kontextusban világosabb, hogy ez alibiérv lenne, ürügy a jogos igényeik félresöprésére.
Laci, szerintem tévedsz, a mai jóléthez a mai kereszténységnek meglehetősen kevés köze van. Illetve természetesen keresztény emberek is hozzájárulnak - csakúgy mint ateisták, buddhisták és mások - ahhoz, hogy boldogulunk. Épp ez az: én nem látom be, hogy ennek túl sok köze lenne bárki vallási meggyőződéséhez. Azt viszont látom, hogy egyre többen panaszkodnak Európával szemben, miközben folytonosan élvezik minden pillanatban a jólétet, amit az itteni közeg biztosít nekik.
Törlés"Ami a keresztények háza előtti söprést illeti, szerintem ez csak ürügy a háttérbe szorításukra."
Ezt nem értem: ha mi söprögetünk a saját házunk táján, az miért baj? Én a Szentírásban is azt látom, a keresztények nem az őket körülvevő világ ostorozásával voltak elfoglalva, hanem ha már mindenképpen megoldandó problémákat kerestek, a saját belső küzdelmeikkel, a gyülekezetekben lévő feszültségekkel, saját viszonyulásukkal törődtek. Nem emlékszem pl. hogy Pál keményen kritizálta volna a Római Birodalmat vagy a császárkultuszt - ámde sokat ír a gyülekezetekben felhalmozódott problémák kezeléséről, a tévtanításokról, széthúzásról...
Sytka, a kereszténységet hosszú távon kizárólag a földi jólét és jó közérzet egyensúlya tudja értelmessé tenni. Ezért axiomatikusan, definíció szerint vezet jóléthez. Ami nem vezet földi jóléthez és jó közérzethez, az axiomatikusan nem igazi kereszténység, legfeljebb versenyképtelen lelkiségi hobbi, mint a bélyeggyűjtés vagy a postagalamb-tenyésztés. A jó közérzetben benne van, hogy a kereszténység nem totális ellenőrzésre törő mozgalom (mint pl. a norvég Barnevernet a világiság jegyében).
TörlésPál azért nem kritizálta a maga külvilágát, mert kicsi és kevés volt ehhez. Mustármag. Egy 2 milliárdos kereszténység épp ellenkezőleg: bel- és külvilág is egyben, másképp kell viselkednie, mint amikor még kicsi és kevés volt. Több a feladata, nagyobb a felelőssége, és ezekkel arányosan több a jogosultsága is. A mustármag hatalmasra nőtt, az ég madarai fészket raknak benne.
Nagyon helyes, hogy a keresztények a házuk táján sepernek, ez az egyetlen saját háza táján söprögető mozgalom, ez is a versenyelőnye. (Minőségbiztosítás, belső fék és egyensúly, ami a többi mozgalomnál nincs.) De ez nem lehet előfeltétel, Jézus egyszer sem mondta az apostoloknak, hogy „majd ha tökéletesek lesztek, akkor menjetek tanítványommá tenni minden népet, addig csak sepregessetek, csiszoljátok mindenoldalúra magatokat”. Ez a kereszténység korai halálához vezetett volna – és szerintem ma is az elsorvadás irányába mutat.
Pl.: az autógyárak nem azon fáradoznak, hogy a fogyasztás nulla legyen, kölönben felszámolják a tevékenységet, hanem hogy a konkurenciánál lényegesen jobb autót gyártsanak. Nem tökéletességet, hanem az alternatíváknál jobb ár-teljesítmény arányt ígérnek. A kereszténység is „csak” lényegesen jobb a konkurenciánál, ami nem ok a babérokra ülni, kifelé mégis átütő érv.
"ez az egyetlen saját háza táján söprögető mozgalom"
TörlésHát azért mondjuk a hinduizmus is elég sokat söprögetett a maga háza táján... Szerinted véletlen, hogy ma nem muszlim egész India?
Laci, tudom, kedvenc vesszőparipád a földi jólét. Az vitathatatlan is, hogy a mai nyugati jóléti társadalmak kialakulásában nagy szerepe volt a protestáns keresztény kultúrának, de a nyugat mai válságtüneteit éppen ez a jólét okozza! És a nyugati civilizáció már szinte teljesen elszakította magát attól a keresztény kulturális hagyománytól, amin felépült, a mai jólétre már bajosan lehetne azt mondani, hogy bármi köze van a kereszténységhez, vagy akár csak a keresztény alapú hagyományos kultúrához. A jólét pedig megállíthatatlanul termeli ki a civilizáció "betegségeit", a fenntarthatatlanságot, az anyagias, materialista szemléletet, a kulturális kiüresedést, az erkölcsi relativizmust, a hagyományos összetartó közösségek felbomlását. Nem látom, hogyan jöhetne létre az az egyensúly amiről beszélsz.
„a nyugati civilizáció már szinte teljesen elszakította magát attól a keresztény kulturális hagyománytól, amin felépült”
Törlés– Kívülről ez nem így néz ki: a nyugati lét világinak látszó előnyei pont a keresztény értékrendből következnek. (Adózás, szociális újraosztás, demokrácia, élni hagyás, stb.) Ezek az előnyök a jelek szerint nem következnek más értékrendekből.
„A jólét pedig megállíthatatlanul termeli ki a civilizáció "betegségeit", a fenntarthatatlanságot, az anyagias, materialista szemléletet, a kulturális kiüresedést, az erkölcsi relativizmust, a hagyományos összetartó közösségek felbomlását.”
– A jólét megengedővé tesz, a válság pedig szigorúbbá. Ez zajlik most, párhuzamosan. A jóléti vonalon elbizonytalanodás felé tartunk, a válságkezelő vonalon pedig az identitásunk átgondolása felé.
Ha hozzátesszük, hogy a válságból már kilábalóban vagyunk, szép kevert képre számíthatunk. Egy biztos: jobb bárkinek lenni az így-úgy keresztény kultúrkörben, mint kereszténynek lenni bármely más kultúrkörben. Mi jön ebből ki logikailag? Hogy a kereszténység tud valamit a jólétről és a jó közérzetről, amit egyetlen más irányzat sem tud.
Slusszpoén: Sytka tudtommal nem hirdet postagalamb-tenyésztést, kereszténységet viszont igen. Ráutaló magatartással jelzi, hogy utóbbit nagyobb világi hatásúnak gondolja az előbbinél. Igaza is van.
"a nyugati lét világinak látszó előnyei pont a keresztény értékrendből következnek"
TörlésHa történetileg nézzük, igen. De gondolom neked sem kerülte el a figyelmedet, hogy manapság ezeket senki nem tekinti keresztény értékeknek. Ezek ma humanista, felvilágosult, európai, demokratikus, liberális értékekként futnak, még sok keresztény szemében is.
Hogy kilábalóban lennénk a válságból? Hű, honnan szerzel ekkora optimizmust? Én is szeretnék egy kicsit belőle!
Szerintem a válság sokrétű, bizonyos válságelemeken (valószínűleg csak átmenetileg) úrrá tudunk lenni, de összességében a nyugati civilizáció egyre mélyülő válsággal néz szembe, aminek a végkimenetét tekintve én nem tudok optimista lenni. A keresztény értékrend valóban megoldást jelenthetne, de csak a hitelesen, őszintén képviselt és követett keresztény értékrend. A politikai célokra felhasznált, így-úgy, képmutató módon gyakorolt, kulturális egyletként működő kereszténység nem.