Európa "apológiája"

Mostanában sokat bántjuk mi keresztények Európát. Ez indokolt és érthető, mert Európa nincs a helyén. Ráfér a kritika Európára, vannak neki ficamai, hanyatló tendenciái, görbe útjai, amiket helyre kell tenni - akárcsak bennünk, európai keresztényekben. És most mégis felötlött bennem valami kedvesebb, pozitívabb gondolat, mintha csak Varga Miklós hangját hallanám és az unalomig ismert sláger sorait, miszerint a vén Európát, ezt a büszke nőt szeretni és becsülni is tudni kell.

Néhány keresztény ismerősömmel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy mintha rákaptak volna saját otthonuk, Európa állandó kritizálására. Itt nem az Unió bírálatáról, zászlóégetésről, az "Európai Egyesült Államok" emlegetéséről van szó, hanem ennél szofisztikáltabb bírálatról, amely természetesen nem nélkülöz helyes és igaz meglátásokat. Ám bevallom, hogy nem mindig tudom eldönteni a féltő szeretet vagy inkább az "odasózás" szándéka és elégedetlenségük kifejezésének öröme vezeti őket. Vannak persze tendenciák, amelyek engem sem nem töltenek el örömmel, sőt aggasztó jelekről is lehetne beszélni egész Európa jövője kapcsán. Bőven vannak problémák, bőven vannak kérdések, bőven vannak dilemmák, és ezek állandó napirenden állnak az európai keresztények előtt is. A szekuláris gondolkodás, a kiürülő templomok, a melegházasság kérdése, a tömegével érkező menekültek, az erkölcsi hanyatlást mutató trendek… Csupán néhány “slágertéma” vagy inkább tünetcsoport, amelyek újra és újra előkerülnek, amikor keresztényekkel az “európai kereszténység kihívásairól” beszélgetek. Ezek szerintem komoly problémák és méltatlan is lenne úgy tenni, hogy a vállunkat vonogatjuk, mintha nem is léteznének.

De nem jól bánunk velük, ha arra használjuk őket, hogy kitakarjunk velük számos előnyt, amit Európa azért hibái ellenére is nyújt a számunkra. A végső konklúzió egy-egy ilyen beszélgetés végén mégis mindig valami letaglózó: az európai kereszténység Európa "milyensége" miatt pocsék, ami borzasztó irányba tart és csaknem élhetetlen. Néha az az érzésem, mintha egyesek egyenesen szenvednének európai keresztényként.

Remélem az eddigiekből nyilvánvaló, hogy nem szeretném a valós problémákat elkenni vagy a szőnyeg alá seperni. De vegyük azért észre azt is, hogy égbekiáltó panaszkodásunkat egy olyan Európában tehetjük meg, ami ezt készségesen megengedi nekünk, egy alapvetően azért élhető és jóléti közegben. Miközben a végsőkig kritizáljuk Európát, minden percben élvezzük az ittlétünk áldásait. Úgy panaszkodhatunk a “csúnya liberális” Európára, hogy eközben a hajunk szála sem görbül, és ezt tudjuk is. Ha úgy kívánjuk, akár szervezhetnénk európai szellemi hanyatlásról szóló keresztény konferenciát, ahol kritikus hangon kikelünk a kontinens helyzete ellen - a végén pedig sütizhetünk, kávét ihatunk, kulturált és színvonalas körülmények között, teljes szabadságban, büntetlenül, fesztelenül mozoghatunk - mert bizony a vén Európa, a büszke nő ezt is nyújtja nekünk, csak már túl természetesnek és adottnak tekintjük ahhoz, hogy észrevenni és értékelni legyünk képesek.

A kereszténységnek alapvetően jó dolga van itt Európában. És ez főként akkor válhat világossá, ha kicsit körbehordozzuk a tekintetünket a Földgolyón. A világ más tájain agyonlövik, lefejezik, gyilkos módon üldözik a hívőket, de a “gonosz, liberális Európában” a keresztények meglehetősen nagy lehetőségtérben mozoghatnak, sőt akár az állam is támogatja őket. Míg egy muszlim országban éldegélő hívőnek adott pillanatban az lehet a kérdés, hova bújjon el a géppuskák elől, addig sok európai hívőnek élete legnagyobb nehézsége mintha az volna, hogy házasodhassanak-e a melegek errefelé vagy sem. Persze karikírozok és túlzok, elnagyolom a dolgokat, de mégis úgy érzem, mindig ott tud a leghangosabb lenni a panasz, ahol a legkevesebb rá az ok. Hallottam arról, hogy valamelyik diktatórikus ország bibliaiskolai képzésében még olyan dolgokat is oktatnak, hogyan kell ablakon kiugrani, ha az istentiszteleten fegyveresek törnének be a terembe. Nálunk sok helyen az a nagy kérdés, hogyan lehetne új felszereléssel bővíteni az istentiszteleti terem hangtechnikáját.

Alapvetően kényelemben és tisztességes körülmények között élünk mi keresztények itt, Európában. Nem zaklatnak és üldöznek bennünket úgy igazán a hitünkért, jogokat adnak nekünk, puha ruhákba bújva mehetünk istentiszteletre, énekelhetjük a saját dalainkat, kiadhatjuk a folyóiratainkat és könyveinket, szervezhetjük a konferenciáinkat, végezhetjük a saját szolgálatainkat. Mindez persze nem azt jelenti, hogy elégedettek lehetünk a kontextussal, amelyben élünk. Ez itt nyilván nem a Paradicsom. Csak annyit akartam mondani, hogy miközben küzdünk azért, hogy Európa jobb legyen, azért azt se felejtsük el, hogy azért most sem annyira nagyon-nagyon rossz ám.