2018. október 25., csütörtök

Egy volt, ma legalább három... egy szentség története

A kereszténységet számos kisebb-nagyobb töréspont szaggatja különféle felekezetre, sőt a felekezeteken belül is irányzatok jönnek létre és virágzanak az eltérő teológiai felfogások. A hívő emberek - akár a vasreszelék a mágnes közelében - úgy rendeződnek el az egymást megosztó részletkérdések körül, és persze mindenki a saját álláspontját tartja biblikusnak. Van azonban egy olyan kérdés, ami nem másodlagos, egyáltalán nem elhanyagolható, és amely az átlagosnál is nagyobb töréspontot jelent a mai dogmatikában, valamint gyakorlatban egyaránt.

Aki az egyház többféle felekezetében mozog, az előbb-utóbb szembetalálja magát a kérdéssel, ami képes alaposan megosztani a hívőket: ez pedig a keresztség. Valahol kissé groteszk, hogy pont az távolít el bennünket a leghatékonyabban egymástól, ami a Biblia szerint eredetileg az egyik leginkább egyesítő pont volt az első keresztények között. Hiszen Pál az efezusiaknak még így fogalmazott: "egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség" (Ef 4,5). Az első keresztények valószínűleg tudták miről szól és mi a lényege a keresztségnek. Ehhez képest manapság legalább háromféle, alapjaiban gyökeresen eltérő megközelítése létezik ennek az "egy" keresztségnek a nyugati egyházakon belül:

1. A katolikus felfogás szerint a keresztség szinte automatikusan hat, vagyis önmagában hatékony tett. Gyerekeket is meg kell keresztelni, de a keresztséget a bérmálás szentségével szükséges megerősíteni.

2. A protestáns nagyegyházi felfogás szerint a keresztség nem hatékony önmagában. Nem a keresztség tesz Isten gyermekévé, hanem a megtérés. Ugyanakkor a gyerekkeresztség jó, ami után illik konfirmálni - ez viszont nem egy szentség, ahogy a bérmálás sem az, mert szentségekből csak kettő létezik.

3. A kisegyházi (főként baptista, pünkösdi) keresztség csakis felnőttekre vonatkozik és nem kell semmivel utólag megerősíteni. A keresztséget tehát a felnőtt hívő kéri saját felelősségére. Pünkösdieknél mindehhez még a Szentlélekben való keresztség is hozzáadódik, ami most nem témája ennek a bejegyzésnek.

Természetesen a fenti rövid kis mondatokkal lehet kötözködni, mindazonáltal a lényeget szerintem jól kifejezik. A keresztség, ami az egyház elindulásakor egyféle és valószínűleg elég világos volt, mára legalább háromféle irányba halad, és masszív árkokat képes ásni a felekezetek közé. Persze arra a gondolatra, hogy "egy a keresztség" azt is mondhatnánk, hogy a keresztség attól egy, hogy egyszeri alkalommal történik meg, hiszen nem katolikusnak vagy protestánsnak, hanem kereszténynek keresztelnek meg bennünket, és magát az aktust nem ismételjük meg többször.

Ez kétségtelenül igaz, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy az egyes felekezetek nemhogy másként gondolkodnak a keresztségről, hanem abban is gyakorolják magukat, hogy újra megkeresztelik a hozzájuk érkező, más háttérből mintegy "átigazolt" hívőket. Így pedig sokak számára a keresztség mégsem lesz egyszeri esemény és átélés, hanem többszöri cselekménnyé válik. Volt olyan ismerősöm, akit még gyermekkorában megkereszteltek, később bérmálkozott is, de a hitét ezután nem gyakorolta semmilyen formában. Azután fiatal felnőttként egy pünkösdi jellegű közösségben megtért, ahol természetesen közölték vele, hogy gyermekkeresztsége teljesen érvénytelen, így akkor bemerítkezett. Nagyjából egy évtized múlva úgy vélte, az ortodox egyházban találhatja meg, amit valójában keresett - ott azonban megmondták neki, hogy egyik eddigi keresztségét sem tartják elfogadhatónak, ezért a keresztséget immár harmadjára is meg kellene ismételnie. Látható tehát, hogy csak szituáció kérdése, hogy az egy keresztség egyszeri keresztség-e vagy abból is több lesz adott esetben.

Mindezt úgy foglalhatjuk össze, hogy teljes dogmatikai széthúzás és a másik gyakorlatától való merev elzárkózás jellemző az egyetlen keresztség kérdésében, amiről hallgatólagosan mindenki tudja, hogy valójában csak egyetlen egyszer szükséges megtenni. Hiszen a keresztség - és ebben azért megvan az egyetértés - iniciációs szentség, ami azt jelenti, hogy ez az a cselekmény, ami mintegy bevezeti az új hívőt az egyházba, és ezáltal a helyi gyülekezetbe is. (Ne feszegessük most azt a kérdést, vajon ez mennyiben nevezhető elfogadhatónak!) Vagyis egy embert elvileg csak egyszer kell megkeresztelni - az újrakeresztelések ezért azt fejezik ki, hogy minden felekezet csakis a saját gyakorlatát tartja ama bizonyos egyszeri alkalomnak, míg a többiekét ebből következően tévedésnek és hamisnak.

Mi lehet a megoldás erre a - túlzás nélkül mondhatjuk - áldatlan állapotra, ami a keresztségről alkotott felfogásainkat körbeveszi? Pillanatnyilag én nem látok ilyen megoldást körvonalazódni. A közelmúltban jutott el hozzám a hír arról, hogy bizonyos körökben, melyek a kisegyházi felfogásnak megfelelően csak a felnőttkeresztséget látják igazán elfogadhatónak, létrehoztak egy számomra kissé öszvér megoldásnak tűnő eljárást, amit megerősítő keresztségnek neveznek. Ez főként olyanok számára elérhető, akik egy nagyobb egyházból érkeznek egy felnőttkeresztséget hirdető kisebb felekezetbe, és ott azzal szembesülnek, hogy legalábbis gyanakodva szemlélik a gyermekkeresztségüket. Ha például valaki katolikusból baptista szeretne lenni, és a baptista gyülekezetben bár nem presszionálják arra, hogy bemerítkezzen, akkor is egy idő után - látva a többiek gyakorlatát - elbizonytalanodik egykori gyermekkeresztsége érvényességében. Nos, ha szeretné, megteheti hogy bemerítkezik, de ha nem biztos a dolgában, akkor egy ilyen megerősítő keresztséggel ("biztos, ami biztos") beállhat a medencébe, ahol ünnepélyes keretek között kimondják felette, hogy keresztségét megerősítik. Bevallom őszintén, nem igazán értem ezt a gyakorlatot, noha érzelmileg valamennyire tudok azonosulni azok elbizonytalanodásával, akik egyik felekezetből átkerülnek egy másikba. Ha ugyanis egykori keresztségét ezzel megerősítettnek veszik, akkor mi szükség van ehhez egy újabb szertartásra, medencére, vízre és egyáltalán az egészre? Mindenesetre igazi megoldásnak ezt nem látom - sőt, inkább a teljes zavar újabb tünetének.

Van-e kiút egy ilyen alapvető kérdésben, amit minden felekezet igazi szentségnek és biblikus tettnek tart, vagy továbbra is fennmarad a mostani kavart-zavart állapot? Fontos lenne ezzel a kérdéssel többet foglalkozni, mert a keresztség nem egy mellékes tanítás, hanem az üdvösséghez is kapcsolható tett - vagy legalábbis tegyük hozzá itt is: vannak felekezetek, melyek így gondolják...

11 megjegyzés :

  1. Isten Áldjon mindenkit, Jézus vezessen, Szentlélekkel egységben!

    Katolikus voltam gyerekkoromban, azonban felnőttkoromban ahol jelenleg is vagyok Baptista gyülekezetben tértem meg, értettem meg az evangéliumot. Megkeresztelkedtem, első áldoztam, bérmálkoztam, azonban semmit sem értettem meg abból hogy miért van Jézus és mi a Szentlélek.
    Baptista gyülekezetemben bemerítkeztem, de már akkor amikor tudtam mekkora áldozatot hozott értem Jézus, és hogy a Szentlelket én is megkaptam.

    Valóban fura hogy mi baptisták is "újrakereszteljük" a katolikusok megtérőket, azonban mint ahogy írtad, a közösséghez való csatlakozást is jelzi a keresztség. Illetve a valós, nem gyerekkori, hanem felnőtt tudatos odafordulást Jézushoz. De hallottam már olyan baptista bemerítő testvérről, aki mindezzel már 16 éves korában tisztában volt. Tehát jó kérdés hol is van az felnőtt határ...

    Viszont baptista részről, a katolikus megtért - keresztelt emberek, Úrvacsorázhatnak velünk, közös ökumenéken, vagy csak ha eljönnek Isten tiszteletre, viszont a baptista bemerítés nem elfogadása képpen, egy baptista nem Úrvacsorázhat a katolikus misén...hiszen nem az anyaszent egyház tagja.

    A bemerítési szertartás mellett, ami miatt nem hiába vagyok itt ahol, még azt is indokolnám, hogy számomra sokkal örömteljesebb volt, mint egy keresztség vagy egy bérmálás, már csak azért is, mert saját szavaimmal tehetek bizonyságot és vallhatom meg Jézust megváltómnak. Nem egy bemondott szöveget...

    Illetve a bemerítés visszanyúlik a katolikus egyházhoz. Úgy tudom ők merítettek be embereket nem is akármilyen ünnepségeken az 1 000 évekig?

    Sok katolikus testvérem van, ezért nem bírálásképpen írom amit írok, hanem azért mert itt találtam meg Jézust, de aki Katolikus testvérem abban biztos vagyok, hogy ő pedig ott. De mintahogy nem minden baptista tag testvér Krisztusban, így katolikus részről is van ilyen.

    Tehát a gond az, hogy bár más szertartások, de mégsem egy anyaszent egyház. Olykor ezek elég éles határok és amikor megtértem idő kellett míg a katolikus tesókban is megláttam a hitet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Északi Fény!

      Köszönöm a véleményed, de milyen érdekes, a blog Facebook oldalára egy (vélhetően) katolikus testvér is beírt, és ő homlokegyenest az ellenkezőjét állítja, mint amit te. Idézem: "Ugyanakkor a katolikus egyház elfogadja a többiét is, sőt, a végveszélyben lévőkét akkor is, ha egyházon kívüli ember hajtja végre." Vagyis szerinte a katolikus egyház elfogadja a többiek keresztségét.

      Ha kettőtök véleményét egymás mellé teszem, akkor pontosan az rajzolódik ki, amiről a bejegyzés is szólt. Te is újrakeresztelkedtél, mint baptista, és a másik felekezetről azt állítjátok, az nem fogadja el a nálatok gyakorolt keresztséget.

      Törlés
    2. Kedves Sytka!

      Szívesen. És ez így van ahogy írtad. Ezért is nehéz érezni, hogy egyház vagyunk.

      Törlés
    3. Kedvenc témámnál vagyunk. Egyszer írtam egy kis tenulmányt "A dogmatikus gondolkodás, mint tárasadalmi csapda" címmel. Azt próbálom benne fejtegetni, hogy a hitigazságok/dogmák tekintetében patthelyzet van a felekezetek között, ami nagyon hasonló a szociológusok által társadalmi csapdaként leírt jelenséghez. A teológusok újra és újra lejátsszák ugyanazokat az intellektuális meccseket, a közönség meg élvezettel hallgatja. Minden tiszteletem a felkészült teológusoké, és tudom, hogy nekik talán lehetetlen is kitörni ebből a játszmából. Talán nem is az ő dolguk. Kicsit hasonlít ez ahhoz, amikor az egyik orvos műtétet javasol, a másik meg gyógyszeres kezelést. A döntést mégis nekem kell meghoznom. Vajon mi alapján fogok dönteni? Nyilván 5 perc alatt nem fogok orvossá képződni. A döntésem alapja tehát a BIZALOM lesz. Annak hiszek, annak szavát fogadom el igazságnak, akiben jobban megbízok. Mi emberek így működünk, és a teológia szerintem ezzel nem számol, legalábbis nem kellő súllyal.

      Északi fény hozzászólása számomra nagyon szimpatikus. Benne van a saját meggyőződés vállalása (a korábbi katolikus neveltetésével szemben), és benne van a későbbi rácsodálkozás a katolikus testvérekre. "...itt találtam meg Jézust, de aki Katolikus testvérem abban biztos vagyok, hogy ő pedig ott." Nyilván nem az elvtelen kompromisszum jelentheti a vita feloldását pl. a keresztség kérdésében. Mi hitvalló keresztség-pártiak nem bagatellizálhatjuk el azt, amiért az elődeink készek voltak meghalni is. De elvárás sem lehet, hogy akit másra tanítottak, az menjen szembe saját hitvallásával, jónak tartott hagyományaival.

      Törlés
  2. A keresztség értelmezését, valamint azt, hogy mely felekezet kit akar/nem akar újrakeresztelni, nagyon sok szempont határozza meg. Mivel a keresztény teológiai rendszerek sok fontos és részletkérdésben eltérő álláspontokat fogalmaznak meg, az, hogy ki hogyan gondolkodik a keresztségről, nagyban függ attól, hogy ezekben az egyéb kérdésekben mit vall az adott felekezet, és hogy ebbe a teológiai hálóba a keresztség doktrináját hogyan és milyen jelentéstartalommal tudják beilleszteni.

    Néhány szempont, ami befolyásolja azt, hogy a keresztségről hogyan gondolkodhatunk:

    - A keresztséget szakramentalista módon közelítjük meg (abban hiszünk, hogy a keresztség aktusa közvetíti Isten kegyelmét), vagy nem (pl. a keresztség inkább egy szimbólum?).
    - Ha a keresztség szimbolum, akkor ennek van-e spirituális hatása (a természetfeletti világ nyelve alapvetően szimbolikus), vagy pedig nincs?
    - Ha szakramentalista vagy spiritualista módon közelítjük meg a keresztséget, akkor az milyen összefüggésben áll az újjászületéssel (regeneráció) - a keresztség pillanatában történik meg, vagy pedig attól függetlenül?
    - Előző ponttal összefügg, hogy aki nem keresztelkedett meg vízzel, az üdvözülhet-e, vagy sem? Hogyan értjük Jézus szavait, hogy "Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába" - ez a vízkeresztségre vonatkozik, vagy általában az újjászületés kegyelmére?
    - Szükséges-e hit a keresztséghez?
    - Ha van szükség hitre, akkor az egyén saját hitére van szükség, vagy legalább a szülők ill. keresztelő hitére van szükség?
    - A keresztelést elvégzőnek magának újjászületett (regenerált) kereszténynek kell-e lennie, vagy ez nem szempont?
    - A keresztségnek van-e valamilyen bevett formulája - pl. Jézus nevében, vagy az "Atya, Fiú, Szentlélek" nevében kell, hogy történjen, és ha nem úgy történik, az nem érvényes?
    - A keresztség feltétele, hogy a résztvevők kellően ortodox hitet valljanak (pl. ha az illető, vagy a résztvevők nem szentháromság hívők, attól még érvényes-e a keresztség?)
    - A keresztség formája (locsolás, alámerítés) mennyire fontos, és különösen szakramentalista/spiritualista esetben befolyásolja-e a keresztség hatékonyságát ill. a szimbolikát tönkreteszi-e, vagy sem egy hibásan végrehajtott keresztség?
    - A keresztséget milyen tekintéllyel lehet elvégezni? Bárki keresztelhet, vagy csak vének, püspökök (vagy felszentelt papok)?
    - A keresztség általában megismételhető-e (pl. ha az illető nem biztos a saját korábbi keresztségének a hatékonyságában, és a hite erősítését szolgálná, ha újrakeresztelkedhetne), vagy ez valamiért nem elfogadható? Vagy a keresztség megismétlése kifejezetten helytelen?
    - A keresztségnek van bűnbocsánat közvetítő/bűneltörlő ereje, vagy nem (szakramentalista nézet esetén releváns)?
    - A keresztség a zsidó körülmetéléssel áll-e valamiféle párhuzamban (mint szövetségi néphez való csatlakozás jele), vagy sem?
    - A keresztség az eredendő bűnre (ha ebben hisz az adott felekezet) szerez-e bűnbocsánatot, vagy sem (ez a kérdés a gyermekkeresztséggel is összefügg)?
    - A gyerekek üdvözülnek? Szakramentalista felfogás szerint a gyerekek üdvözüléséhez szükség lehet a gyermekkeresztségre.
    - Általában a gyermekkeresztséggel mi a helyzet (ezt nyilván sok fenti szempont befolyásolja)? Ez baptista/pünkösdi esetben is kérdés, hiszen sok második generációs keresztség ugyan fiatal korában keresztelkedik, és fiatal felnőttként úgy érezheti, hogy a fiatal gyerekkorában elvégzett keresztsége "nem volt az igazi" - ilyenkor mi a teendő - a hitét gyakorolja abban, hogy az igenis hatékony volt, vagy pedig keresztelkedjen meg újra, ha így érzi helyesnek?

    Ezek hirtelen különféle random szempontok, amik eszembe jutnak, de ezek mellett még nagyon sok más szempont is van. Az, hogy melyik kérdésre ki hogyan válaszol, nagyban befolyásolja, hogy a keresztséget hogy értelmezi, és hogy kit és milyen esetben akarna "újrakeresztelni".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez az! Csak a problémafelvetés kitesz egy kisebb tanulmányt. Az apologéták pedig szeretik az ilyen magas labdákat lecsapni.

      Törlés
    2. Steve, jó listát írtál, tökéletesen összefoglalja a lényeget. És valóban, ahogy Omnium Minister említi, a problémafelvetés is szinte már egy tanulmány. De akkor ez azt jelenti, hogy míg világ a világ, nem lesz erre megoldás? Mindenki érzi, hogy nem jó a jelen állapot, hogy - bocsánat a szóhasználatért - de "egymás hívőit" kereszteljük/merítjük be újra, mert senki nem képes elfogadni a másik keresztségét. Holott "egy a hit, egy a keresztség". Ez egy olyan ellentmondás (egy a sok közül), ami szerintem hitelteleníti az egyházat és belső feszültségeket okoz - s mintha senki nem is törekedne arra, hogy megoldja. Egyébként én is azért írtam róla, mert a saját gyülekezetünk látókörébe kerültek olyan fiatalok, akik nagyobb egyházakból érkeztek és tanácstalanul állnak, hogy most merítkezzenek be újra, vagy helyes volt az a keresztség, amit gyermekként kaptak (bérmálkozással, konfirmációval, stb...). Persze tőlem is várnak valamiféle útmutatást erre a dilemmára. Ha azt mondom, merítkezzenek be, akkor ezzel egy lendületben leírom és érvénytelennek minősítem összes református és más testvérem keresztségét. Ha azt mondom, ne tegyenek ilyet, akkor a saját gyakorlatomban tűnök bizonytalannak. No persze, alaphangon nem nekem kell ezt eldönteni, hanem ez mindenki személyes felelőssége és döntése - de bevallom, néha nehéz erről a dilemmáról bármit is mondanom ilyen embereknek.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Személy szerint én is a "legyen a te hited szerint" elvét tartom elsődlegesnek. Csak egy érdekes adalék: Kb húsz éves lehettem, amikor résztvettem egy ifjusági csendes-hétvégén a Balatonhoz közel. Reformátusok voltak többségben, de néhányan más felekezetűek is. Viszont az előadó egy baptista misszionárius volt, aki beszélt többek között a bemerítésről. Erre néhányan éjjel lementek a Balatonhoz és alámerítkeztek. Amikor másnap ez kitudódott, támadt némi vita, feszültség. Néhányan elkezdték rosszul érezni magukat. A vezető nagylelkűsége oldotta fel a helyzetet, aki arról beszélt; örül, hogy voltak akik nem így tettek, mert ebből látja, hogy mindenki szabadon, lelkiismerete szerint döntött.

      Viszont egy gyülekezet lelkésze nem engedheti meg magának, hogy ilyen toleráns és nagyvonalú legyen azokkal, akik a közösséghez akarnak csatlakozni. Legalábbis ott, ahol hivatalos állásfoglalás van a keresztség helyes gyakorlatáról.

      Törlés
    5. Ominum Minister, ezekben nagyjából egyetértünk. :)

      az előző törölt hozzászólásom némileg szerkesztve (egy részt inkább kiszedtem belőle, kevésbé volt feltétlenül releváns amúgy is)

      --

      Őszintén szólva, nem tudom, mi a jó megoldás. Szerintem ha valaki érvényesnek tartja a keresztségét, és a lelkiismerete, hite, meggyőződése nem diktálja, hogy újra keresztelkedjen, akkor nincs értelme erőltetni, vagy elbizonytalanítani abban, hogy a keresztsége érvényes volt-e, vagy sem. Még akkor is, ha gyerekként keresztelkedett meg, de egyébként őszinte hitben nőtt fel. Azonban ha az illető számára a keresztsége nem jelentett semmit, nem is emlékszik az egészre, és az újdonsült hite szempontjából irreleváns volt, akkor inkább arra buzdítanám, hogy merítkezzen be.

      De én nem vagyok hivatott az ilyen dolgok eldöntésére (szerencsére).

      Személy szerint alapvetően a felnőtt, vízbe történő alámerítés híve vagyok, az alámerítést nem tartom az üdvözülés feltételének, nem tartom magamat szakramentalistának, hanem valamiféle középútas megoldásban gondolkodok (nem is csak egy spirituális értelemben hatástalan jelképnek tartom a keresztséget). Emellett engedelmességi kérdésnek is tartom a keresztséget, akár értjük pontosan annak tartalmát, akár nem. A keresztség szimbolikája tekintetében mind a néphez/Krisztus testéhez való csatlakozást, mind a régi természet eltemetését, Krisztus feltámadásával való azonosulást, valamint a bűnnel, világgal, és bűnös életmóddal való szakítást fontosnak tartom. De mindezek mellett tisztában vagyok a gyermekkeresztség, és vízzel való locsolás gyakorlatának a történelmi hátterével is, és nem vetem el ezeket sem dogmatikus módon.

      Törlés
  3. A " katolikus " felfogás egyben a keleti orthodox, orientális orthodox, és az asszír keleti egyház felfogása is. Azaz minden , az ókor óta létező felekezet ezt vallja.

    Cypriánus

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)