2019. január 11., péntek

Ákos hite és a kereszténységek

Egy közös ponton egész biztosan érintkezik Jézus és Ákos személye: mindketten hosszú ideje emberek tömegeinek okoznak örömöt vagy éppen botrányt a meggyőződésükkel. De az is biztos, hogy mindkettőjük a maga módján egyfajta talányt jelent. Elmondom, miért jelent nekem Ákos talányt, és mi köze ennek a címben használt furcsa kifejezéshez...

Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy bárki hitéről ítéletet mondjak - ezt a privilégiumot meghagyom Istennek. Ákos kapcsán azért mégis eltöpreng az ember, mert immáron 30 éve aktív közszereplő, aki a dalszövegeivel, előadói karrierjével, politikai nézeteivel, és ami most lényeges, a hitről alkotott felfogásával is szinte kiprovokálja a véleménynyilvánítást. Hogy véleményünk legyen Ákosról, az tehát leginkább Ákosnak köszönhető, aki mindent megtesz ezért. Nincs is ezzel semmi gond.

Nem bántani szeretném, már csak azért sem, mert én kedvelem a dalait, a modernizmusnak szóló kritikus hangvételét, a néhol elvont, néhol még önkritikára, mitöbb öniróniára hajló sorait. Tetszik az a zenei kísérletsorozat is, amit karrierje évtizedeiben megengedett magának, amikor a középvonalas popzenétől a szintipoppon át a rockig mindenbe belefogott. Elismerem tehát zenei kvalitásait, színpadi tehetségét, szívós nyughatatlanságát, ami a pályáján tartja - véleményem szerint egy politikától is függetlenül megálló, teljesen megérdemelt siker állandó jelenlétében. Ám ahogy a vele készített kiváló portréfilm utolsó tíz percében a keresztény hitről beszél, az gondolkodtatott most el. Egyébként szerintem nagyon értékes dolgokat mond, ez a kijelentése pedig mindent össze is foglal számomra:

"Ma már az üdvösségről se lehet beszélni. Évszázadok teltek el az üdvösség és a kárhozat kettőségében: ez volt a két pólus, és az embernek az életében el kellett döntenie, hogy melyik felé gravitál. Ezek a pólusok megmaradtak, léteznek ma is. Vagy üdvözülünk vagy elkárhozunk, nincs köztes megoldás vagy felmentés... csak ma már nem tudunk ezekről a pólusokról."

Rájöttem, hogy Ákos mindig is azért hozott zavarba, mert nem voltam képes eldönteni róla, hogy valóban kereszténynek, azaz a szó bibliai értelmében testvéremnek tudom-e nevezni, vagy csupán emblémaként használja a kereszténységet, mely inkább a konzervatív látásmódjához tartozó kellék, mintsem belső meggyőződésből kiinduló erőforrás. Itt most nem a láthatóan felvállalt katolikus hitével kapcsolatos dogmatikai eltérésekre gondolok (melyek az én protestáns meggyőződésemmel több ponton sem rokoníthatók), hanem egyszerűen annak a hitnek a tartalmára, amit a dalaiból és az ilyesféle interjúkból kiolvashatok. Őszintén szólva, nekem egy darabig ő túlságosan világinak tűnt, néhol összekapcsolódva a nagypolitikával, ráadásul a könnyűzenei ipar mainstream forgatagához nem is igazán passzol a visszafogott istenhívő srác karaktere - a jelenség olyan életidegennek tűnt számomra, mint amikor egy agyontetovált, orrpiercinges lelkésznő káromkodva hirdet igét a szószékről. De aztán időnként mindig érkezett tőle egy-egy olyan impulzus, dalszöveg, interjú, hogy kénytelen voltam mérlegre tenni az Ákos hitéről szóló addigi véleményemet. És bevallom, ha összerakom ezeket a benyomásaimat, akkor a kép bennem pozitív irányba változott vele kapcsolatban. Ezen a ponton azonban be is fejezem ezt a csipkelődést, élveboncolást, és az "Ákos hite"-témát visszarakom arra a helyre, ahova való: Isten keze ügyébe.

Ám a jelenség, ami erre a bizonytalanságra késztetett Ákos hite kapcsán, a polcra rakás után is itt maradt velem. Mi az oka a bizonytalanságomnak?

Rá kellett jönnöm, hogy a mai komplex nyugati világban az emberek hitével kapcsolatos zavart az okozza bennem, hogy manapság már nem kereszténységről, hanem kereszténységekről kell beszélni. Tisztában vagyok azzal, hogy ez most furcsán hangzik. A Biblia csak keresztényekről tud, az egyház - hol jobban, hol rosszabbul - a kereszténységet képviselte még akkor is, ha a hitünk sokoldalú és színes. Ma azonban ez a szó már csak ágakra bontva és különféle kontextusokban értelmezhető, és a keresztény kifejezés is többféle formában ágyazódott bele a közbeszédbe.

Szoktunk hallani például politikai kereszténységről: ez az, amikor a vallásgyakorlat szinte teljesen összefonódik a hatalomgyakorlással. Van azután nemzeti kereszténység, amikor a kereszténység tulajdonképpen a múltból megörökölt olyan magatartásformákat jelent, melyek jellemzőek egy adott ország polgáraira és közük van a hithez. Beszélnek még kulturális kereszténységről, amikor az emberek kereszténynek nevezik magukat, mert volt valamilyen kapcsolatuk az egyházzal (keresztségen, bérmálkozáson, esküvőn vettek részt) és fontosnak is érzik a hit bizonyos dolgait az emberségünk megélése szempontjából. Végül ebben a sokféle kereszténységben létezik még a bibliai kereszténység vagy evangéliumi kereszténység is - mert már külön jelzőt kellett hozzátenni, hogy világos legyen, igyekezet mutatkozik az első századi hitvilághoz való visszatérésre, a Krisztusról szóló megváltás elfogadására.

Mondani sem kell, adott esetben jelentős lehet az átfedés a különféle kereszténységek között. Nem mindig lehet tisztán látni, hogy egy biblikus keresztény például kulturális értelemben honnan és meddig keresztény, mi az amit saját felismerése okán vall a magáénak a hitéből, és mi az amit egyszerűen átvett máshonnan, például a szülői házból hozta vagy a felekezete hagyományai nevelték rá. Bármennyire is iszonyodom a magyarkodástól, mégis elképzelhetőnek tartom, hogy valaki számára identitásképző erővel bír, hogy nemzeti értelemben kereszténynek nevezi magát, azaz úgy gondolja, a magyar történelem kereszténységhez kapcsolható elemeinek ma is van jelentősége. No és bizony legalább ilyen nagyok a különbségek is a "kereszténységek" között: a politikai kereszténység gyakran nem sok felismerhető vonást mutat az evangéliumi kereszténységgel. A vallásgyakorlás kiüresedett formalitása ugyanolyan káros, mint amikor az evangéliumi kereszténység szűklátókörűen mindent elutasít, ami nem az elképzelései szerint keresztény. 

Egyszóval, bizonyos értelmű káosz uralkodik azon a területen, mit is értünk pontosan kereszténységnek a társadalomban. Ez a kevert és nehezen kibogozható állapot, ahol a kategóriák és a különféle "kereszténységek" egymásba csúsznak, azért is furcsa, mert sokkal inkább jellemzője a posztmodern filozófia relativizmusának, mintsem egy tényleg végiggondolt kereszténységnek. Magyarul, miközben mi hívők számos alkalommal kritika alá vonjuk a nyugati társadalmak elvilágiasodását, magunk sem tudunk eléjük tenni egy letisztult képet arról, mi is a kereszténység. Ha feltételezzük, hogy létezik ilyen tiszta kép, az is a sokféle kereszténységek alá temetve próbálja felhívni magára a figyelmet. A nagy kérdés persze az, lehetséges-e egyáltalán olyan keretet alkotni, melybe beépülnek elemek a kulturális, nemzeti, Urambocsá' politikai kereszténységekből, miközben az egész konstrukció biblikus talajon marad? Vagy inkább ne is feszegessük a kérdést? Ha másért nem, az eligazodás kedvéért megérné talán egy ilyet létrehozni...

14 megjegyzés :

  1. Bizonyára vannak buddhizmusok... fizikák és matematikák is.

    Ha már itt tartunk, katalogizálnád azt a kereszténységtípust (?), amelyik szerint Jézus se több, se kevesebb a judaizmus szerinti Messiásnál - egy az egyben pont az a Messiás, akit a zsidók várnak, annak minden konzekvenciájával. Úgy szeretnék már erre egy címkét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Laci, nem tudom kell-e katalogizálni: ahogy írtam is, mintha az egyház első időszakában ilyesmire nem lett volna szükség. Ez az ilyen meg olyan kereszténység (politikai, nemzeti, kulturális), mint címkézés inkább ma divatos.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. A fent használt jelzők (politikai, kulturális, nemzeti, bibliai, evangéliumi) egyike sem passzol ahhoz a felfogáshoz, hogy Jézus egy az egyben a zsidók által évezredek óta és ma is várt Messiás?

      Kicsit a gulyás --> Goulasch történet jut eszembe: amikor a gulyásból Goulasch-t csináltak, mintegy átvették a további alakításának jogát, így a mai Goulasch legfeljebb nyomokban emlékeztet a gulyásra. Ezen a ponton furcsa lenne megkérdezni, hogy a Goulasch mai formáját miért nem fogadják el "valódi" gulyásnak a magyarok. Ha belegondolunk, a kereszténység is furcsán teszi fel a maga kérdését, azon csodálkozva, hogy a judaisták vajon miért nem ismerik el "valódi Messiás"-nak az évezredek során különutas eljárásban továbbfejlesztett Jézus-képet.

      Nekem úgy tűnik, előrelépést hozna visszatérni Bécsben és Berlinben a magyarok által valódinak tartott gulyáshoz, ha ragaszkodunk hozzá, hogy a Goulasch tényleg azonos. Ha azt mondjuk, hogy a Goulasch egy teljesen más étel, és nincs köze a magyar gulyáshoz, az is rendben van, gasztronómiailag. A kereszténység azonban elvben nem gasztronómiai jellegű, hanem ennél nagyobb rendezettséget vél magáról.

      Törlés
  2. Szerintem a keresztények igaza ellen az szól a leginkább, hogy magát a kereszténységet sem lehet kétséget kizáróan megfogalmazni. Emiatt nem léphetünk fel az abszolút igazság birtokosaként, mert egyáltalán nem tudjuk igazolni azt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A világon semmit sem lehet kétséget kizáróan megfogalmazni, még a szociális érzékenységet vagy a szabadság szeretetét sem - és ez mégsem zavarja azokat, akik abszolút igazságként lépnek fel e a fogalmakkal. Használjunk egységes mércét.

      Törlés
    2. akarom mondani: e fogalmakkal...

      Az az érdekes ellentmondás jellemez bennünket, embereket, hogy a közösségi fellépéshez erősen szükségünk van egy abszolútnak nevezett valóságmodellre (különben milyen alapon?) - és ez alól a relativisták sem kivételek. A relativizmus is csak akkor ér valamit közösségi szinten, ha a modelljét abszolút érvényűnek nevezzük... Ezért van, hogy a hit nélküliek is monoteistaként, sőt gyakran zelótaként viselkednek a közéletben, csak ezzel nem néznek szembe. (Még nem történt meg a szembenézés.)

      Törlés
  3. Azért az kiindulópont lehetne a kereszténység mibenlétének a meghatározásához ha abból indulunk ki hogy mit is jelent, jelentett a keresztény - christianos - kifejezés eredetileg, amit elöször Antióchiában használtak Krisztus követöire, tanitványaira. Merthogy valójában a keresztény szó "Krisztuskövetö"-t jelent. és ugye Krisztust követni - bár igaz és kétségtelen tény, hogy sokféleképpen értelmezhetik ezt is az egyes "keresztény irányzatok" de valójában csak egyféleképpen lehet .... krisztusi módon, és sosem a magunk módján, magunk értelmezése szerint. Krisztus - a megváltáson túlmenöen, ezért is élt itt a Földön több mint 3 éven keresztül, hogy ebben is mintát, példát adjon mindannyiunknak. Erröl meg is lehet gyözödni bárkinek, bárki életében - mégpedig a gyümölcsökröl, amit a magukat (ilyen-olyan) kereszténynek mondó emberek élete terem.... Ilyen egyszerü az egész.... "mert a jó fa jó gyümölcsöt terem" - ez lehetne az etalon, minden keresztény számára ....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves kerdelyi!

      Szerintem jó nyomon haladsz, amikor magából a keresztény kifejezésből indulsz ki. Ha jól tudom, a keresztény egész pontosan "krisztusit" jelent, vagyis olyan embert, aki az értékrendjét, prioritásait, világszemléletét, attitűdjeit Jézuséhoz méri és igazítja. Sajnos azonban - mintha te is éreznéd ezt - még ez is meglehetősen képlékeny, noha legalább már kizár bizonyos dolgokat: így például (szerintem) kizárja a szimpla vallásgyakorlást, amely attól véli kereszténynek magát, hogy kapcsolatba került az egyházzal (esküvő, temetés), és én úgy vélem, nehezen hihetővé teszi pl. azt a politikai kereszténységet, ami a hatalomgyakorlás köré szövődik - a keresztényi, azaz krisztusi etika inkább szolgálni akar és nem uralkodni.

      Tehát ha a szó eredeti jelentéséből indulunk, szerintem akkor is tág térre érkezünk, de azért nem egy parttalan, végtelen mezőre, mert ez a fogalom annyira nem flexibilis, hogy minden belefér.

      Törlés
    2. Nagyon nem mindegy, kinek-minek tartjuk a "Krisztust".

      Épp a tegnapi misén felolvasott szentírási szakaszban hallottam, hogy "A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani." (Lukács 3, 15-16)

      Egy dolgot biztosan tudhatunk: az arámiul beszélő zsidó tömeg tutira nem gondolkodott azon, hogy vajon János-e a - görög szóval - Krisztus. A tömeg azon gondolkodott, hogy vajon János-e a Messiás. A New International Version-ben így is szerepel: "The people were waiting expectantly and were all wondering in their hearts if John might possibly be the Messiah."

      Ez annyiban kapcsolódik kerdelyi észrevételéhez, hogy szerintem nem célszerű a kereszténység jelentését arra korlátozni, hogy "krisztusi". Azt is meg kell vizsgálni, hogy mit jelent a görög krisztosz szó, és hogyan került használatba.

      Törlés
    3. Az aki mélységesen megveti a másképp gondolkodót, és megoldást keres arra, hogy kitaszítsa őt a társadalomból, sőt, akár meg is ölje, az tökéletesen tisztában van vele, hogy Krisztusért teszi ezt, aki el is várja ezt a hozzáállást tőle. És ettől válik ő igazi kereszténnyé

      Törlés
    4. "aki mélységesen megveti a másképp gondolkodót, és megoldást keres arra, hogy kitaszítsa őt a társadalomból"
      - Ezzel ma a Politikailag Korrekteket jellemezted. Jó szándékúak, és mégis fals, antidemokratikus eredménnyel garázdálkodnak. Ergo: a jó szándék mellett a jó eredményre is érdemes figyelni.

      Törlés
  4. Szia Syt,
    Szerintem, a katalogizálás a keresztényeknek fontos. A nem hívő embereket nem érdekli, hogy ki melyik kategoriába tartozik. Ha beszélgetnek valakivel, a vallás jó eséllyel szóba sem jön. Ha pedig igen, akkor szerintem nagy százalékban nem azzal az igénnyel, hogy beazonosítsák, melyik keresztény szintnél jár az illető.
    Bocsánat, remélem nem bántok meg senkit, de pont a magukat teljes evangéliumi hívő kereszténynek ( jelentsen bármit is) fontos az, hogy rögtön feltérképezze a másik hitét, és ha már foltot talál, akkor bírálja is azt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Maximóné, teljesen igazad van, a katalogizálás nekünk, hívőknek fontos. Ez azért nem meglepő, hiszen ha valaki nem hívő, akkor ugye hitelvei hiánya miatt nem is tudja szűrni a dolgokat... Van olyan "katalogizálás" (furcsa szó), amely a másik ember elítélése miatt történik - ezt elvetendőnek tartom. Ugyanakkor az első keresztények is különbséget tettek a dolgok között, mert nem fért bele minden a hit kategóriájába - ezt viszont követendőnek vélem. A bajok ott kezdődnek, amikor ebben nem találjuk meg a normális metodikát.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)