Számos hívő ember - köztük ismerőseim jó része - úgy vélekedik, hogy ez egy felesleges kérdés és a válaszuk is természetesen igen: egy keresztény csakis jobboldali lehet. Bár a baloldaliság és jobboldaliság ma már többnyire politikai fogalmak, melyeket egyébként ilyen felosztásban nagyjából a francia forradalom óta használnak, valójában a mögöttük álló elvek sokkal régebbiek, mint ahogy a politikában megfogalmazták őket. A kérdés azonban az, tényleg kijelenthető-e, hogy egy hívő ember szükségszerűen jobboldali kell legyen?
 |
| A kép nézegetése mellett érdemes ezt is elolvasni hozzá! |
Az ismert politikai elemző, Török Gábor politológiai bevezetésről szóló népszerű könyvében megpróbált néhány dolgot felsorolni arról, milyen gondolatiság, attitűd, értékvilág tartozhat a bal- és a jobboldal pólusaihoz. Csak egy rövid idézet:
"A baloldalt a felvilágosodás szellemében racionális világkép jellemzi, a jobboldal a racionális emberi cselekvés korlátait hangsúlyozza, és inkább a józan észre hivatkozik. A már korábban leírt emberképük is eltér: a baloldalt antropológiai optimizmus jellemzi, a jobboldalt pesszimizmus. (...) A baloldal a társadalmi egyenlőséget pártolja, különböző mértékű és célú változásokat tart fontosnak az egyenlőség érdekében, ezzel szemben a jobboldal az egyenlőtlenségeket szükségszerűnek, természetesnek fogadja el."
Természetesen a most kiragadott jellemzőkben nem merül ki egyik oldal sem - a könyv is felsorol még ezek után egyéb dolgokat. Például, hogy a baloldali észjárás számára nem idegen a globalizáció és a nemzetköziség, míg a jobboldal inkább hajlik a patriotizmusra és globalizációkritikus. Vagy éppen a honvédelemben a baloldal inkább "galambszerű", azaz defenzív, míg a jobboldal sokkal jobban "héjaszerű", azaz offenzív. Két szemléletmód, két megközelítés körvonalai rajzolódnak ki tehát - de vajon a vallás és a hit szempontjából milyen elemek következnek az egyik és a másik úton járva? És tényleg igaz-e akkor az, hogy csak a jobboldali értékvilág, amely a keresztény hittel társítható?
Először is szerintem fontos meglátni, hogy a baloldaliság és a jobboldaliság sosem fordul elő olyan vegytisztaságban, ahogy a fenti elemekből az talán látszódhat. Jobboldali emberek is átemelnek baloldali értékeket tartósan vagy ideiglenesen a saját gondolkodásukba, ahogy baloldaliak is megteszik ugyanezt. A pólusok persze ettől alapvetően nem változnak meg, csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy nem szögletesek és átjárhatatlanok az értékek - vagyis nem annyira, amennyire talán gondoljuk.
Másodszor a magam részéről - noha nem vagyok kifejezetten konzervatív - mégis úgy látom, a kereszténység "genetikai adottságánál" fogva tényleg konzervatív hajlamokat hordoz magában. Egy hitet fenntartani, tisztaságát megőrizni, továbbhagyományozni - ezekhez az aktusokhoz sokkal jobban tapasztható a konzervatív logika, mintsem a baloldali értékvilág. De hadd maradjak még egy kicsit a genetikánál, mert jó hasonlatnak tartom arra, amiről most van szó! No persze nem vagyok genetikus, de azért az már laikus szinten is világos, hogy a genetikai hajlam nem feltétlen kötelez: éppen a keresztény hitvitákból (például amikor a homoszexualitásról beszélgetünk) szokott kiderülni, hogy az ember sorsát, életmódját, hozzáállását a genetikai adottságai bár kevésbé vagy jobban meghatározzák, de nem helyezik kényszerpályára. (Ha itt most precízebb szeretnék lenni, akkor azt is leírnám, hogy a gének egyébként nem feltétlenül határozzák meg még a hajlamokat sem...) A fejlődéslélektani munkákban szokták megemlíteni, hogy egy ember szocializációját a genetika teszi egyfajta pályára, de a neveltetése, a környezete és maga a társadalom is legalább ennyit (ha nem többet) hozzátesz. Képletszerűen valami ilyesmiről van szó:
genetikai hajlam + környezeti hatások = szocializáció
Tehát a magam részéről azt gondolom, a "kereszténység genetikája" valóban inkább a jobboldaliság felé mutat, de mégis vannak benne olyan vonások, amelyek ezt az adottságát mintegy balra húzva próbálják kiegyensúlyozni, ha a környezettel találkoznak. A kereszténység ugyanis nyilvánvalóan nemcsak a hagyományőrzésről és fenntartásról kell szóljon, hanem sok másról is: nem érdemes elfelejteni, hogy amit kereszténységnek hívunk, az eredetileg egy forradalmi, előremutató, számos elemében újat hozó mozgalom volt. Jézus és az apostolok úgy őrizték meg az ősi tanításokat, elveket, parancsolatokat, hogy közben újragondolták, fel is forgatták azokat - és aztán az egész világot.
Azért hangsúlyozom ezt ennyire, mert akik keresztényként csak addig látnak el, hogy a "kereszténység génjei" a konzervatív hagyományőrzésre hajlamosítanak, tehát adjuk át magunkat ennek a gondolatnak és őrizzük a hitünk tartalmát ameddig bírjuk, általában a környezeti hatásokban csakis valamiféle ellenerőt látnak, mint ami a "hitfenntartó" genetikai hajlam ellen akar dolgozni. A szocializáció folyamata márpedig úgy zajlik, hogy a meglévő genetikai adottságok a környezeti hatások próbája alá kerülnek, és annak kohójában formálódnak. No persze a másik véglet sem jobb, amikor az ember sodródik egyik helyről a másikra és nincs tisztában a saját képességeivel (genetikájával), korlátaival, végességével - közben pedig elveszíti a hitet, amit őriznie és továbbadnia lenne szükséges. Van-e "arany középút" a kettő között?
Úgy tűnik, a politikában nincs.
A politikában izoláltan szeretnek létezni az emberek, és merev kategóriákban gondolkodnak. Aki baloldali, az nem lehet ugyanakkor jobboldali is. No és persze ha valaki baloldalinak vagy jobboldalinak tartja magát, az nem szimpla értékválasztás az egyik oldal mellett, hanem legalább ennyire határozott szembenállás a másik oldallal.
Az én véleményem az, hogy ez a politikai elzárkózás egy mesterségesen gerjesztett feszültség terméke. Nem normális dolog, mert az élet nem ilyen. A valóságban a dolgok nem ennyire kiélezett elkülönültségben működnek. Ha az, amit a politikai palettán látunk, valamiképpen leképeződne a fizikai létezésünkbe, akkor torz és furcsa emberek szaladgálnának az utcán. Egy ilyen világban megőrülnénk, nem lehetne benne élni, nem lehetne közösséget építeni.
Márpedig ha a valóságban mindkét komponens szükséges egy teljesen megélt élethez, akkor nehéz azt mondani, hogy egy keresztény ilyen vagy olyan oldali kell legyen. Azt talán lehet mondani, hogy "jobboldali génjeit" arra jó felhasználnia, hogy a "baloldali forradalmiság" hajtóerejével összedolgozza. Ez talán úgy hangzik, mintha valami elvtelen kompromisszumról lenne szó, valójában azonban én ezt szintézisként képzelem el, amely együtt tud dinamikát adni egy hívő embernek. Van-e a szintézisen túl más megoldás?
A politikában izoláltan szeretnek létezni az emberek, és merev kategóriákban gondolkodnak. Aki baloldali, az nem lehet ugyanakkor jobboldali is. No és persze ha valaki baloldalinak vagy jobboldalinak tartja magát, az nem szimpla értékválasztás az egyik oldal mellett, hanem legalább ennyire határozott szembenállás a másik oldallal.
Az én véleményem az, hogy ez a politikai elzárkózás egy mesterségesen gerjesztett feszültség terméke. Nem normális dolog, mert az élet nem ilyen. A valóságban a dolgok nem ennyire kiélezett elkülönültségben működnek. Ha az, amit a politikai palettán látunk, valamiképpen leképeződne a fizikai létezésünkbe, akkor torz és furcsa emberek szaladgálnának az utcán. Egy ilyen világban megőrülnénk, nem lehetne benne élni, nem lehetne közösséget építeni.
Márpedig ha a valóságban mindkét komponens szükséges egy teljesen megélt élethez, akkor nehéz azt mondani, hogy egy keresztény ilyen vagy olyan oldali kell legyen. Azt talán lehet mondani, hogy "jobboldali génjeit" arra jó felhasználnia, hogy a "baloldali forradalmiság" hajtóerejével összedolgozza. Ez talán úgy hangzik, mintha valami elvtelen kompromisszumról lenne szó, valójában azonban én ezt szintézisként képzelem el, amely együtt tud dinamikát adni egy hívő embernek. Van-e a szintézisen túl más megoldás?
Búék, Sytka, úgy látom, jól kezdődik az év.
VálaszTörlésA baloldali forgatókönyvekben a keresztény kiszorítandó ellenség, vagy ha épp szimpatizál a baloldallal, akkor hasznos idióta, eszköz az övéi kiszorítására – nem hízelgő szerep. Politikailag egyszerűen ebből adódik, hogy aki jó szándékú keresztényként flörtölt esetleg a baloldallal, az is hamar kiábrándul, nem akar idióta eszköz lenni a többi keresztény ellen. (Én pl. 20 éves korom táján lelkesen flörtöltem a bal-lib oldallal, de hamar átláttam a forgatókönyvet.)
A kereszténység egész világképe az Istenben bízó állandóságra és a toleráns viselkedésre épül: alapvetően Isten alakítja a világot, a teremtés logikája szerint, lassan, türelmesen. Az ember besegít, de nem akar Isten helyébe lépni, a saját helyiértékén kezeli magát és szerepét. Munkás a szőlőben, de nem ő a szőlősgazda. Ebből adódik, hogy nem várunk egy nemzedéken belül forradalmi átalakulást, pláne nem a teremtés rendjével szemben.
Megfigyelhető, hogy minél inkább hitét veszti a kulturális keresztény, annál inkább jobboldali, míg ha hite van, középtájon áll. Ezért a hit ellenfelei maguk ellen dolgoznak, jobban járnának a hitüket megtartó keresztényekkel.
A hit nélküli ember önbizalma határtalan: szerinte egy nap alatt bárki kutyából szalonnává válik, megtanul repülni, mert jogában áll, minden társadalmi konstrukció, a biológia nem számít, minden fejben dől el, stb. Át akarja venni Isten szerepét a világban, türelmetlenné, hübriszessé válik, és bábeli tornyok építésébe kezd (lásd: kommunizmus, multikulti, politikai korrektség, "szabad" piac, "szabad" média, stb.) Az eredmény mindig ugyanaz, mint a bábeli torony esetében.
Ami a szociális érzékenységet illeti: a fele köpenyedet nem adhatod oda egymillió köpenytelennek, a szeretet parancsából az következik, hogy tanítsd meg a köpenyteleneket saját érdemből köpenyhez jutni. Ez ma csúnya jobboldali gondolatnak számít, pedig a szegények felemelése révén inkább baloldali, csak – szemben a baloldali ötletekkel – ez működik.
Kedves Laci, neked is boldog új évet!
Törlés"A baloldali forgatókönyvekben a keresztény kiszorítandó ellenség"
Szerintem egyik oldalról sem lehet ennyire sommás véleményt formálni, mivel egyik oldal sem egyszerű struktúrákon alapszik. Nekem számos baloldali ismerősöm van, és soha nem éreztem hogy engem vagy más keresztényt ki akartak volna bárhonnan szorítani. Amivel szemben elutasítók voltak, azok többnyire olyan hívők, akik maguk is elutasítók másokkal szemben.
Mintha lenne - sőt, mondjuk ki: van - egy olyan szélsőséges nézet mindkét oldalon állók fejében a másik oldalról, hogy az "szemét kommunista" vagy "rohadt náci", s aztán ezen a nem létező gyűlöletskálán értelmezi a politikai nézeteket. Ebben a bejegyzésben én egyrészt pont ezt a radikalizmust akartam puhítani, másrészt azt is felvillantani, hogy szerintem igenis lehet a kettő szintéziséből (nem egészségtelen kompromisszumából!) építkezni. Ezt mintha te is így gondolnád:
"Megfigyelhető, hogy minél inkább hitét veszti a kulturális keresztény, annál inkább jobboldali, míg ha hite van, középtájon áll."
Azért a mondat első felét kissé vitatnám: ha egy keresztény hitét veszti, mehet balra is, ahol tipikusan az ateista rendszerek vannak. De a mondat második fele szerintem is igaz: próbál középen állni.
"a szeretet parancsából az következik, hogy tanítsd meg a köpenyteleneket saját érdemből köpenyhez jutni."
Ehhez képest pl. Keresztelő János nem azt prédikálta, hogy akinek két ruhája van, adja oda az egyiket annak, akinek egy sincs... s nem azt, hogy tanítsa meg az embereket ruhát szőni. :-) Értem persze, amit mondasz, de a szociális érzék azért nem jobboldali vagy baloldali, hanem számomra mélységesen emberi gondolat inkább.
"Keresztelő János nem azt prédikálta"
Törléshelyesen: "Keresztelő János AZT prédikálta..."
"Nekem számos baloldali ismerősöm van, és soha nem éreztem hogy engem vagy más keresztényt ki akartak volna bárhonnan szorítani."
Törlés- Nyilván nem azzal kezdik, hogy "figyu, örülünk neked, mert arra fogunk használni, hogy eltakarítsd a tieidet az utunkból". Ám belegondoltál már abba, hogyan valósulhatna meg a baloldali jövőkép a keresztények kiszorítása nélkül? Sehogy. A baloldal azzal számol, hogy a keresztények egy jelentéktelen, marginális balek csoport, amelyik átadja a javait, és önként kimarad a közügyekből. Egy ettől eltérően viselkedő keresztény a baloldal számára leharcolandó ellenség. Onnan tudom, hogy a bal-lib oldalon is töltöttem néhány évet, és sokat beszélgettem, belülről ismerem a miliőt.
Amit a szociális felemelésről mondok, azt nem üti az ókori tanítás: akkor nem volt ipar, tömegtermelés, esélyegyenlőség a munkaerőpiacon, ahhoz a helyzethez passzolt az akkori megfogalmazás. A mai helyzethez nem passzol, mert ha ezerfelé osztod a köntösöd, akkor neked sem lesz, meg az ezernek sem - nyilvánvalóan nem ez a cél, hanem hogy mindenkinek legyen, amit ma önerőből lehet elérni. (Végül is, a cocalizmusban kipróbáltuk, hogy a kevés szorgalmastól elveszünk majdnem mindent, és a sok szorgalmatlannak adjuk. Kiderült, hogy így mindenki nyomorultul szegény lesz, tehát a módszer nem jön be. Mivel ezt már tudjuk, nem lehetünk egészen naivak, fel kellene ismernünk a szociális demagógiát.)
Laci, nem csak te töltöttél időt baloldali emberek között. Csak magam tudom ismételni: számos ismerősöm onnan való. Senkit nem akartak a keresztények közül sem kezdetben, sem később legyalulni, félretenni, hogy valamiféle baloldali utópiát megvalósítsanak: ez egy tipikus jobboldalon erőltetett sztereotíp kép, amivel jól lehet hangolni a konzervatívan gondolkodókat a máshogy gondolkodók ellen. (Ugyanilyen célból megvan a baloldali forgatókönyv arról, hogy a jobboldalon mindenki "atomkonzervatív" és nullahuszonnégyben azon dolgozik, hogy visszavezesse a világot a középkorba.)
TörlésVajon mikor vesszük már észre, hogy ezek az egymás ellen hangoló képzetek figyelmen kívül hagyják, hogy nem ennyire fekete-fehér egyik vagy másik oldal gondolkodása? És igen: mind a jobb, mind a baloldalnak, mint látásmódnak megvannak a hagyományai, melyek hosszú időre nyúlnak vissza - vagyis komplex nézetek és nem lehet szólamokká egyszerűsíteni őket.
Igazad van, hogy valamilyen mértékben mindenki konzervatív, szociális és liberális egyszerre. A közéleti alapmodellek viszont fekete-fehérek.
TörlésBaloldali ideál: alapból mindent elveszünk és szétosztunk, csak azért hagyunk bármit is az "erkölcstelen" "gazdagnál", mert ásatag módon ragaszkodik a magántulajdonhoz, ha mindenét elvesszük, lázadni fog, amit végül is nem akarunk. Paradox lenne "a saját érdekében" meghalasztani.
Jobboldali ideál: alapból mindenki megtartja, amit szorgos munkával vagy ügyes ésszel szerez. Utcasöprésre, közvilágításra és rendőrségre kell valamennyi pénz, legfeljebb azt szedjük össze. Csak azért veszünk el némi szociális pénzt is, mert egy maroknyi valóban rászorulónak azért megfinanszírozzuk a legalapabb szükségleteit, nem vagyunk szívtelenek. De a valóban rászorulók egy kezünkön megszámolhatók, a többi ingyenélő naplopó nem érdemel egy fillér segélyt sem, menjen el dolgozni.
Liberális ideál: bárki bármit tehet, amíg nem okoz másnak indokolatlan szenvedést. Hogy mi az "indokolt" szenvedés, a szerint ketté válik a bal-lib és a libertárius irányzat. A bal-lib szerint a jobboldali indokoltan szenved, amikor nem valósul meg az "igazságtalan" elképzelése a világról, a libertárius szerint meg a baloldali szenved indokoltan, amiért nem tudja megvalósítani a "rossz" modelljét.
A valóságban egyik modell sem tud maradéktalanul megvalósulni, innen a hétköznapi komplexitás, de amikor bal- vagy jobboldali irányultságról beszélünk, akkor - tudat alatt / végiggondolatlanul - a vegytiszta modellhez vonzódunk pozitív esetben, negatív esetben pedig kisebbik rossznak tartjuk az egyiket vagy a másikat.
Kérdések hatására mindenki képes megfogalmazni, hogy a világ inkább a gazdagok erkölcstelenségéről vagy a szegények sültgalambvárásáról szól-e, és hogy kemény kézzel vagy türelmes meggyőzéssel igyekezzünk-e ezen változtatni. Ezekkel az alapvető attitűdökkel máris elhelyezi magát az alapmodellek kvadránsain (1. bal-radikális, 2. bal-lib, 3. jobb-lib, jobb-rad.)
A posztod úgy is értelmezhető, hogy közepesen gondolod a gazdagokat erkölcstelennek, a szegényeket sültgalambvárónak, közepes erővel változtatnál egyszerre mindkét anomálián, és egyesítőnek látod ezt a hozzáállást. :)
Ami Jézust illeti, nekem úgy tűnik, az evangéliumokban mindig az azonnali földi királykodást váró radikális judaisták ellenében fogalmaz meg egy-egy idevágó gondolatot, azaz negatív irányból, valami ellen foglal állást, és sosem valami mellett (kivéve a két fő parancsot). EZÉRT nehéz utólag kilogikázni, hogy mi lehetett a pozitív álláspontja, és főleg hogy a mai körülményeket figyelembe véve mi lenne a mának szóló pozitív megfogalmazás. (Nem mondta, hogy a gazdag ifjú nem juthat be a mennybe, sem hogy a Lázárral nem törődő gazdagnak minden meg lenne bocsátva, sem hogy a talentumot szét kellene osztani, sem hogy a mécsesolajból jusson mindenkinek igazságosan, sem hogy a drága olajkenet árát a szegényeknek kellene adni.) Ez mintha arra utalna, hogy helyzettől függően használjunk szívet és észt: azt osszuk, ami jó végeredménnyel osztható, és azt ne, ami nem osztható így.
Tudatosítandó, hogy a judaizmus szerinti Messiás az igazságos világméretű jólétet elhozó földi uralkodó, és keresztényként nem kevesebbet állítunk, mint hogy Jézus konkrétan a judaizmus szerinti Messiás. Szabad tehát ötletelni, hogy miből lesz évezredes távlatban az igazságos világméretű jólét: elosztásból, szerzésből, vagy a kettő észszerű kombinációjából.
Van még egy tényező, ami segít választ adni a poszt címében foglalt költői kérdésre: minden ember rendelkezik egy alapstratégiával a kihívások kezelése terén. Ha tanulok, dolgozom, és annak eredménye van, akkor jobboldali leszek, mástól is azt várom, hogy tanuljon, dolgozzon, és tartsa meg az eredményét. Ha azt látom, hogy hiába tanulok/dolgozom, mert nem tudok, vagy nem jövedelmező, baloldali leszek, strukturális problémákat akarok kezelni, jobb ötlet híján elvenni másoktól, amijük van.
TörlésA keresztény embertől el van várva az aktív önsorsjavítás, a jég hátán is banántermelés, és aki igyekszik megfelelni ennek az elvárásnak, az a habitusából következően többnyire jobboldali.