Az előző bejegyzés kapcsán, a hozzám érkezett reakciók között (a poszt Facebook oldalán) Szikszai Szabolcs feltett nekem egy jogos kérdést: ha jelenleg "kereszténységekről" beszélhetünk, mi az én álláspontom? És ha én állást foglalok arról, milyen a kereszténység, vajon nem lesz ez csupán egy újabb verzió, ha úgy tetszik egy "Sytka-féle kereszténység"? A kérdés jogos. Ráadásul ha létezik "sytkaizmus", akkor engedtessék meg Ákosnak is, hogy úgy értse a kereszténységet, ahogy ő szeretné, vagyis adjunk teret az "ákosizmusnak" is. Jó úton haladunk, ha így teszünk?
Szerintem mindannyian érezzük, hogy miféle dilemmával állunk szemben, hiszen ez a teoretikusnak tetsző kérdés újracsomagolva mindig előkerül. Magát a problémát két, egymással szemben álló erő hatásaként tudnám a legjobban felvázolni. Eszerint a keresztény hit...
... (1) sajátosan egyéni jelenség. Magyarul, ahányféle ember létezik, annyiféle keresztény hit van a világon. S hogy az egész bonyolultabb legyen, ez a személyes hit állandóan változik is az életünk során, tehát végső soron az egész kérdés megfoghatatlanná válik.
... (2) az egyház által közösen kialakított dolog. A keresztények a kezdettől fogva igyekeztek tisztázni miben és miért hisznek, azaz hol vannak ennek a hitnek a határai. Meggyőződésüket hitvallásokban is kifejezték, és a hitet továbbhagyományozták a következő generációk számára.
A fenti két pont gyakran úgy jelenhet meg a tudatunkban, mint amelyek egymással szemben állva, egymás ellenében hatnak. Szerintem ez a perspektíván is múlik. Ha a hívő embereket, mint kis szigeteket, önálló és független személyiségeket szemléljük, akkor kis túlzással "annyiféle kereszténységgel" találkozunk, hogy végül már olyan alapkérdésekre sem fogunk tudni válaszolni, mit nevezünk egyáltalán hitnek. Ha felekezeteket, mozgalmakat, irányzatokat nézünk, akkor is tarka lesz a végeredmény, mégis láthatóvá válnak bizonyos keretek.
Lehet, hogy vannak olyanok, akik ezen a ponton csóválják a fejüket és arra gondolnak, miért nem egyszerűen a Szentírás hitfogalmából indulunk ki, ha már tudni akarjuk egyáltalán milyen jellegű a keresztény hit. Ez jó ötletnek hangzik egészen addig, ameddig az ember kicsit el nem mélyed benne, mert akkor azt fogja látni, hogy a szöveg értelmezése is számos útelágazásra ad módot ebben a kérdésben. Ezt csak fokozza a tény, hogy a Biblia különböző részei nem pont ugyanúgy beszélnek a hitről. Ha példának okáért fellapozzuk a hírhedten hírhedt Rudolf Bultmann amúgy nagyon alapos elemzését a görög pisztisz fogalomról (ez a szó a hit alapkifejezése az Újszövetségben), akkor is elég bőséges képet fogunk magunk előtt látni. Bultmann ráadásul csak Pál (és kissé János) teológiája alapján mond dolgokat: a hit az apostolnál egyfajta módon összekapcsolódik az engedelmességgel, a hit egy reakció a hirdetett keresztény üzenetre, a hit bizalom Isten megbocsájtásában, a hit egyúttal hitvallás is, vagy éppen a jövőre irányuló reményteli állapot, no és persze Isten puszta létezését elfogadó álláspont... És ezeknél jóval több is, ha a páli teológián túl, de a Szentíráson belül elkezdünk nyomozgatni.
A hit tehát ez meg ez, meg ez, meg ez, meg amaz. Egyszóval azt lehet látni, hogy a hitről a Biblia által bemutatott kép önmagában olyan, mint egy magas, terebélyes, sok ágával messzire nyújtózkodó fa. Egyáltalán nem könnyű az egészet hirtelenjében átlátni, és ezért veszélyes lehet végleg rögzített és kategorikus kijelentéseket tenni arról, ki hogyan lehet vagy nem lehet hívő.
Ugyanakkor mégis kénytelenek vagyunk elismerni, hogy az egyház igenis megpróbált kereteket építeni a hit köré, és ezt nem azért tette, mert bigott konzervativizmusa eluralkodott rajta. Ezek a keretek - ha úgy tetszik: kerítés a terebélyes fa körül - éppen a hit védelmét szolgálták a zűrzavart okozó tévtanításokkal szemben. Ha ugyanis minden belefér a keresztény hit fogalmába, akkor az egésznek semmi értelme. Ha minden kereszténység, akkor semmi nem az. Ha egyáltalán semmilyen keret nem létezik, a kereszténység teljesen az egyén produktuma lesz, de akkor tökmindegy miben hisz az ember. Ám a Szentírás - értelmezzük bár nagyon flexibilisen és ezerféle módon - nem parttalanul beszél a hitről. Ezért nem létezhet "sytkaizmus" sem, vagy ha mégis létrehívnék egy ilyesmit, az "csak" bizonyos teológiai hangsúlyokban különbözne a fentebb említett fa többi ágától, míg a teológiai alapokban meg kellene egyezzen, hiszen ugyanahhoz a fához tartozik.
De ki mondja meg, melyek ezek a teológiai alapok?
Nos, az egyház, egész pontosan az első keresztények voltak azok, akik felhatalmazva érezték magukat arra, hogy kereteket teremtsenek, mert a felhatalmazást erre Krisztustól magától kapták. Itt nem a "bibliai idők" utáni, patrisztikus korban működő egyházra gondolok, hanem közvetlen a Krisztus után, az apostolok révén létrejött egyházra. Persze tudjuk, hogy nagyon sok minden spontán módon történt az egyházban, mégis körvonalazhatók bizonyos tisztségek, alapelvek, motívumok, melyek a keretteremtés szándékát mutatják. Vagyis a bejegyzés elején említett két pontom egyszerre valósult meg ebben az időpillanatban. Rengeteg dologról kellene most írnom, amire nem leszek képes egy blogbejegyzésben, ezért most erősen sűríteni fogok: a lényeg, hogy az induló egyház hitvallásokban határozta meg a kerítést. A legrégebbi hitvallás, amit ismerünk, a római gyülekezeté volt, mely egyesek szerint Kr.u.100 körül keletkezett - ez a hitvallás hasonlít a mindenki által ismert Apostoli Hitvallásra (mely egyébként a mai formáját csak a 8. század körül nyerte el). Az ilyesféle hitvallások pedig alapját képezték annak az első négy egyetemes zsinatnak, melyek következtetéseit tulajdonképpen a magukat bibliai hitűnek valló keresztények mindannyian elfogadják.
Röviden szerintem a helyzet tehát az, hogy a két tényt, miszerint a hit valamiféle módon egyéni dolog, és a hit a hitvallásokban kifejezett közösen vallott tartalmakon alapszik, melyek egészen visszanyúlnak a kereszténység indulásáig, nem jó egymással szembehelyezve szemlélni. Igen, még akkor sem, ha egyébként az "egyéni" és a "közösségi" szint egymással szembefeszülő erőhatásokat takar. A helyzet sokkal inkább az, mint a régi gyermekjátékban, amit még az általános iskolában játszottunk. Megfogtuk egymás kezeit és körbe-körbe pörögtünk, élvezve azt, hogy a pörgés majdnem szétszakít bennünket, miközben erősen markoltuk a másik kezét. A játékban egyszerre kell a centriguális és centripetális erőnek érvényesülnie, mert ha csak az egyik van, akkor nincs játék sem. Én ilyennek látom a hitet is: az egyik erő a hit személyessége felé húz, a másik erő dogmatikusabban a közösségi hitvallások felé. De ahhoz, hogy a hitben lendület legyen és pörgés, valamint nem utolsó sorban élvezzük is, hogy hívő emberek vagyunk, mindkét ellentétes erő egyidejű jelenlétére van szükség. A kereszténység valahol nem más, mint két egymásnak feszülő erő dinamikája. Minden túlzott dogmatizmus és túlzott egyénieskedés ugyanahhoz vezethet: a játék és pörgés végéhez.
A kereszténységre jellemző a konstruktív mértékben befelé forduló, önelemző világlátás, többek között ez a versenyelőnye, ez a megalázkodás emeli méltóvá a világirányításra. A poszt azonban mintha túl messzire menne az önelemzésben.
VálaszTörlésIlyen alapon arról is írhatnánk, és igazunk lenne, hogy annyi Mona Lisa van, ahányan nézik... De nem írunk, mivel a befogadók időről időre visszatérnek az eredeti festményhez és alárendelik magukat, így a probléma önmegoldó. (Nem jellemző, hogy x millió ember fest magának saját Mona Lisát, és attól kezdve csak azt nézi, azt tartja igazinak, a többit meg álműnek minősíti, ideértve az eredetit is.)
A Biblia elég bonyolult és időigényes Mona Lisa, talán ezért képzelnek sokan maguknak saját "bibliát" és tartják azt az egyetlen igazinak - de azért rendszeresen vissza lehet, és kell is, térni az eredetihez.
Dohogok egy kicsit: egy zsidónak még Isten létében sem kell hinnie ahhoz, hogy kósernek számítson; egy muszlimnak elég a kard világuralmában hinnie ahhoz, hogy a lehető legigazabb hitűnek tekintsék; egy keresztény meg önagyonelemezheti és szétlelkiségezheti magát, és akkor sem lesz rajta megfelelő a svájci sapka? Nem ésszerűtlen ez? Az emberiség meg várja tétlenül, hogy lekardozzák? Ha tovább bénázunk, úgy járunk, mint a felfedezésre alkalmas hajóflottájukat önkritikusan elsüllyesztő egykori kínaiak: a világ mindenképp fel lesz fedezve és le lesz uralva, csak a kevésbé gátlásosak által, és nem lesz az jobb, sőt.
Szerencsés lett volna, ha 1400 körül valaki szól a kínaiaknak, hogy éppen az önkritika egészséges jelenléte teszi őket alkalmassá, erkölcsileg egyenesen kötelezi őket, a világ felfedezésére. Én most szólok a keresztényeknek, hogy éppen az önkritika egészséges jelenléte kötelezi őket erkölcsileg a világ irányítására - a világ mindenképp irányítva lesz, legfeljebb a kevésbé gátlásosak által, és nem lesz az jobb, sőt.
A "hitek" lajstromozása helyett észszerűbb kérdés, hogy mit ábrázol az eredeti, mindenki számára hozzáférhető Mona Lisa (Biblia). Bonyolult, de legalább előre vivő kérdés. Nincs vita arról, hogy Mona Lisának a Leonardo festette eredeti képen hány szeme, orra, szája, füle látható, a Biblia esetében viszont mintha ilyen elemi ügyekről is folyna vita. Igaz, Sytka sokat tett azért, hogy legalább ezek az elemi ügyek tisztázódjanak.
László! Kétségtelenül vonzó az érvelésed; adjuk azoknak a politikai hatalmat, akik keresztényként képesek az önkontrollra, és a krisztusi életszabályok vezérlik őket a döntéseikben. Nekem azonban komoly kétségeim vannak, hogy az ilyen módon létrejövő politikai kereszténység kereszténység tud-e maradni. Nem arról van-e szó, hogy a kereszténység lényegét tekintve egyszerűen alkalmatlan világi kormányzásra? Elsősorban arra gondolok, hogy amikor Urunk Jézus személyével kapcsolatban vetődött fel ugyanez az igény, ő határozottan elutasította, mondván, hogy az "én országom nem evilágból való". Lett volna lehetősége bemenni ebbe az utcába, és elképzelhető, hogy a maga lelkiségével ért volna el sikereket. Lehet, hogy 3 évnél tovább is húzhatta volna... De nem ment be.
TörlésÉn egyre inkább abban erősödök meg, hogy a mi pályánk az az állandó ellenzékiség, vagy legalábbis az építően kritikus magatartás. Reagálás a társadalom folyamataira. A Jelenések szerintem okkal beszél úgy a jövőről, hogy a krisztuskövetők politikai lehetőségei inkább szűkülnek, mint bővülnek. A sakkot sötéttel játsszuk. Ha ez a helyzet megfordul, bevállaljuk a világos bábukat, a harmadik lépésnél mattot kapunk - a történelem mintha erre figyelmeztetne.
Laci, most csak ehhez szólnék hozzá egy rövidet:
Törlés"Nincs vita arról, hogy Mona Lisának a Leonardo festette eredeti képen hány szeme, orra, szája, füle látható, a Biblia esetében viszont mintha ilyen elemi ügyekről is folyna vita."
Valóban folyik, de ezen nem kell sem meglepődni, sem kiakadni. Egyébként is, a jó dogmatika állandóan önelemző: ha kell, saját alapjait is újra meg újragondolja. Szerintem nem az a gond, hogy az alapokra megint rákérdezünk - ezt valahol minden újabb generációnak meg is kell tennie, hogy a saját válaszaihoz eljusson, ne egyszerűen átvegye azokat az őseitől -, a gond az, hogy ez gyakran öncélúvá válik és nem jut el semmilyen nyugvópontra. Elismerem, vannak kérdések, melyekben talán nem szerencsés állást foglalni és jól jöhet egyfajta agnosztikusság - de lassan már az alapokra is ez lesz a jellemző a keresztények között. Én ezt tartom bajnak, nem az önelemzést és újragondolást.
"Szerencsés lett volna, ha 1400 körül valaki szól a kínaiaknak, hogy éppen az önkritika egészséges jelenléte teszi őket alkalmassá, erkölcsileg egyenesen kötelezi őket, a világ felfedezésére."
TörlésNos nem, éppen az önkritika egészséges jelenléte miatt hagytak fel a felfedezésekkel és terjeszkedéssel. Sajnálatos, de elkerülhetetlen módon teret adva ezzel az egészséges önkritikát nélkülöző nyugati embernek.
"Én egyre inkább abban erősödök meg, hogy a mi pályánk az az állandó ellenzékiség, vagy legalábbis az építően kritikus magatartás. Reagálás a társadalom folyamataira."
Igen, ez az egyetlen erkölcsileg is teljes mértékben vállalható hozzáállás, és gyakorlatilag is ez a legcélravezetőbb. Csak a hitelesen képviselt keresztényi értékek tudnak mintául szolgálni, csak így érhető el bármilyen pozitív hatás. Az úgymond "keresztény kultúra" megőrzése is fontos egyébként, de hiteles tartalom nélkül ez csak díszlet marad. És persze egy díszlet önmagában is lehet érték, de mennyivel értékesebb akkor, ha életre kel és a valóság meghatározó részévé válik!
"Elismerem, vannak kérdések, melyekben talán nem szerencsés állást foglalni és jól jöhet egyfajta agnosztikusság - de lassan már az alapokra is ez lesz a jellemző a keresztények között. Én ezt tartom bajnak, nem az önelemzést és újragondolást."
Én, mivel úgy gondolom, hogy a nyugati kultúra válságba sodorta magát (és vele együtt a világot), őszintén szólva nem csodálkozom azon, hogy ez a kereszténységre is kihat. Igen, egyre jobban meg fognak kérdőjeleződni az alapok is. Az igazságok relativizálódnak, mindenki a magáét védi, de milyen jogon mondhatja, hogy az övé az egyetlen vagy a többi fölött álló? Persze az lenne a jó, ha ezzel a szellemi széthullással szembe tudnánk állítani egy nagyjából egységes keresztény értékrendet, de erre egyre kevesebb esélyt látok. Hogyan lehetne a kereszténységnek átfogó társadalmi hatása? Őszintén nem tudom. A politikától nem sokat várhatunk, az egyik oldal csak díszletnek használja a kereszténységet, a másik meg, mint ósdi ideológiától, meg akar szabadulni tőle. Milyen lehetőség maradt még a kereszténységnek a szubkultúraként való tengődésen kívül?
"Milyen lehetőség maradt még a kereszténységnek a szubkultúraként való tengődésen kívül?"
Törlés- Milyen lehetőségük volt a kínaiaknak a flottaromboláson kívül? A kereszténység meglehetősen állékony, a kezdetektől próbálják visszaszorítani, marginalizálni, de nem sikerül. A Messiás kikezdhetetlen hatalommal rendelkezik, ahogy ennek lennie kell.
Sytka, nagyon tetszik a pörgős hasonlatod. Igen, ez a játék egyszerre nagyszerű, felszabadító és kockázatos. Ráadásul van dinamikája. Most pl. a dogmatikától való eltávolódást és az individuális hit túlsúlyának korszakát éljük. Amint már máskor is beszéltünk erről, a kisegyházi körökben tényleg egy-egy személy nbevével fémjelzett kereszténységek alakulnak ki, bár a népegyházaknál is egyre inkább megfigyelhető ez a tendencia. Mivel az írott hitvallások jelentősége csökken, kiváncsian várom, hogy korunkban mi lesz az a meghatározó kohéziós/centripetális erő, ami mégis összetart bennünket.
VálaszTörlésKedves Minister, valóban, most annak az idejét éljük, hogy elaprózódik a kereszténység, vagyis kevesebb hangsúly kerül a kézfogásra. Szerintem egy idő után ez a trend meg fog fordulni, mert az emberi elme egyszerűen nem képes hosszú távon elviselni a végletekig eltúlzott relativizálást. Ha a kereszténységnek ennyire az individuális oldala lesz hangsúlyozva, akkor ez nemcsak a hagyományos kapaszkodópontjainktól foszt meg bennünket, de nem is kínál újabbakat a számunkra - mivel az a lényeg, hogy az egyén mit hisz. Na, ezt az állapotot - ha ennyire ki van hegyezve - még a nagyon liberálisak sem bírják a végtelenségig...
TörlésSytka, teljesen igazad van! Csak a trend megfordulása az optimista forgatókönyv, és semmi garancia nincs arra, hogy ez fog megvalósulni. Mert van pesszimista és még pesszimistább forgatókönyv is.
TörlésDiscipline, és melyek ezek a nagyon pesszimista forgatókönyvek? Káoszba hull a világ? Mert ha a végtelenségig elaprózódik a dolog és teljesen individuális lesz maga az igazság, akkor minden kapaszkodópont megszűnik. Ha pedig ez globálisan elterjed, akkor minden szétesik, nem?
TörlésIgen, és még ez a kevésbé pesszimista változat. :)
TörlésA pesszimistább az, hogy a szétesőben lévő emberi gondolkodás felett egy olyan totalitárius eszme veszi át az uralmat, amit egy globálissá váló hatalom terjeszt a hatalmának megerősítése és a "szép új világ" megteremtése érdekében. És persze a szabadság, a humanizmus, az emberi jogok kiterjesztése jegyében. Lesznek majd új kapaszkodópontok, mert azok nélkül tényleg nincs hosszú távú nyugalom és stabilitás. És ebben a világban a kereszténységnek már nem lesz helye...
Na akkor most jutottunk el a Jelenések Könyvéig. :-)
Törlés"És ebben a világban a kereszténységnek már nem lesz helye..."
Avagy: annak a kereszténységnek, melyet ma ismerünk, nem lesz helye. Azért ne feledjük, a kereszténységnek kétezer éves tapasztalata van arról, hogyan kell túlélni. Gyakorlatilag mindenféle kontextushoz, ami csak előfordult, tudott alkalmazkodni. A kérdés inkább az, ha ehhez az egyelőre még csak vizionált fordulathoz is alkalmazkodik, akkor mennyiben kell hozzá megmozgatni a saját határait?
Túl optimista vagy, de hát ez a jó...:) Én meg túl pesszimista, beismerem. Abban egyetértünk, hogy bármi is lesz, a kereszténységnek változnia kell, mert ha minden így marad, akkor tényleg a szubkultúraként való tengődés a legjobb kilátás. Az, hogy eddig működött az alkalmazkodás minden helyzetben, még nem garancia arra, hogy a jövőben is fog, bár azért ad okot némi reményre...
TörlésÉn egyébként, bár időnként mondok olyanokat, ami úgy hangzik, mintha egy keményvonalas konzervatív keresztény mondta volna, abszolút nem vagyok az. Például nekem tök szimpatikus az, amit a Görbiczék mondanak, bár látom, hogy hol tér el a hagyományos keresztény tanítástól. Emellett más vallások iránt is érdeklődöm, és úgy gondolom, hogy mindegyik fontos öröksége az emberiségnek, és az anyagiasságba süllyedő világban már csak a vallások jelenthetnek valamilyen kapaszkodót. De azt látom, hogy a szerepük, jelentőségük minden téren csökken, és ha ezt a folyamatot kivetítjük a jövőbe, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen végeredmény egy vallás nélküli világ. Viszont szellemi vákuum nem létezhet, de a mai világban az már elképzelhetetlen, hogy ez a vákuumot hagynák bármilyen spontán, természetesen kialakuló eszmékkel betöltődni. És így elő is áll a fentebb leírt apokaliptikus vízió... :)
Jézussal kapcsolatban azt szokás idézni, hogy "Az én országom nem e világból való." (János 18:36) Kevésbé idézik manapság, hogy "Én kaptam minden hatalmat égen és földön." (Márk 28:18)
TörlésPedig mindkettőt ugyanaz mondta, csak az elsőt a kereszthalála előtt, a másodikat a feltámadása után. Ebből össze is áll, hogy a kereszténység miért nem kerül szubkulturális helyzetbe. Jézus nem világi módon, de tényleges földi hatással uralkodik a hívei felett.
Discipline, én sem vagyok igazán optimista. Lehet, hogy ez szégyen, de keresztényként sem. Sőt, azt látom éppen a bibliai jövőképből, hogy a világ nem a kereszténység diadala felé, hanem a hitetlenség térnyerése és az egyház visszaszorulása felé fog haladni. ("Vajon talál-e hitet" Jézus, amikor visszatér - kérdezi a Szentírás.)
TörlésMindemellett vannak azért más folyamatok is, melyekkel nem árt számolni. Ilyen csak példának okáért az iszlám erősödő jelenléte Európában. Nem azt mondom keresztényként, hogy ez mennyire csodálatos, mindazonáltal az iszlám is egy vallás, ezért a maga idealizmusával valahol a kiüresedett materializmussal szemben hat. A másik amit látok, hogy a szekularizáció nem a hittől, hanem az egyháztól tudja igazán elfordítani az embereket. Nagy divatszó manapság a spiritualitás - azaz amikor igenis a lelki folyamatokra összpontosítunk úgy, hogy kikerülünk minden intézményes vallási keretet.
Félre ne értsen senki, nem azt mondom hogy ezek örömteli fejlemények, de legalábbis mutatói annak (amit te is írtál), hogy az emberi lény természeténél fogva nem tűri meg a vákuumot. Ha kiveszik a vallás, azt pótolni kell valamivel. Vagy ahogy kiváló professzorom, Németh Dávid írta egy könyvében: "vallás nem, vagy csak vallással pótolható". És ha a kereszténység megszokott keretei és megjelenése el is olvad a jövőben, miért lenne gátja ez annak, hogy feltámadva egy hasznosabb formában az "új kereszténység" pótolja a régit. (Mielőtt valaki belekapaszkodna utóbbi mondatomba: NEM valamiféle elegy-belegy szinkretista-eretnek kereszténységre gondolok, hanem olyanra, amelynek alapjai azért megmaradnak a Biblia mellett, csak más módon jelenítik meg a hitet a társadalomban.)
"az iszlám is egy vallás, ezért a maga idealizmusával valahol a kiüresedett materializmussal szemben hat"
Törlés- Bocs, nekem az idealizmusról bal-lib kollégáim jutnak eszembe, és némely megnyilvánulásodban pl. te. Az iszlám története minden, csak nem idealizmus, leginkább véres akciófilm-sorozat, amit hamarosan már a szomszéd államokban forgatnak.
Érdekelne, hogyan tud egy naiv idealista egyben pesszimista is lenni - ez a két dolog logikailag nem fér össze. A naiv idealista fejben rózsaszínre festi a világot, és közben nem néz oda, hogy ténylegesen milyen. Vagy olyan típus is van, aki fejben rózsaszínre fest, nem néz oda, ám közben biztos benne, hogy súlyosan téved? Egyik agyféltekéje rózsaszínben lát, a másik feketében, és a két félteke nem beszélget egymással, csak felváltva írja a bekezdéseket (1. rózsaszín, 2. fekete, 3. rózsaszín, 4. fekete, stb.)?
"Az iszlám története minden, csak nem idealizmus"
TörlésNem az iszlám történetéről van szó, hanem az iszlám elveiről, azok pedig nagyon is idealista elvek. Nem is értem, hogy te, aki földi jólétben utazol, miért vagy ennyire iszlám-ellenes, amikor az iszlám tanítása sokkal inkább koncentrál a földi jólétre, mint a kereszténység. Hogy ez a történelem során mégsem valósult meg? Erre az iszlámnak megvan a logikus magyarázata: az emberek nem hallgatnak eléggé Isten szavára, nem tartják be a törvényeket úgy, ahogy kellene. A nyugati világ (és nem a teljes keresztény világ!) által elért jólét megteremtése viszont kis túlzással pont a keresztény elvek ellenében, de legalábbis azokkal ambivalens viszonyban történt. Majdnem azt lehet mondani, hogy fordított arányosságot figyelhetünk meg a keresztény hit valós társadalmi elterjedtsége és az anyagi jólét között. Az oké, hogy a jólét nem csak anyagi jólétet jelent, de pont a nyugati kultúrában került az anyagi jólét annyira középpontba, ami a jólét más aspektusait szinte teljesen elhomályosítja.
Ha a növekvő szellemi-erkölcsi űrt a kereszténység (akár megújult formában) nem lesz képes kitölteni, akkor elkerülhetetlenül ki fogja tölteni az iszlám és/vagy valami szinkretista-eretnek izé, vagy valami olyasmi, amit most még elképzelni sem tudunk. Egyetértek azzal, hogy "vallás nem, vagy csak vallással pótolható", de a vallás fogalmába sokminden belefér. Akár olyan valláspótlékok is, amik az abszolút értékebe vetett hit helyett, az emberek manipulálását szolgálják egyes emberek vagy csoportok érdekeinek megfelelően.
"az iszlám tanítása sokkal inkább koncentrál a földi jólétre, mint a kereszténység"
Törlés- Ezek szerint az "iszlámállam" területeken a legnagyobb a földi jólét, mármint világviszonylatban? Ott aztán garantáltan betartják az összes olyan törvényt, ami szerintük fontos, és még sincs jólét, a közérzet meg pocsék. Ez megfontolandó.
"a keresztény elvek ellenében, de legalábbis azokkal ambivalens viszonyban történt" (a nyugati jólét)
– Van ebben valami, ami talán pontosabban is megfogalmazható: a kereszténységtől kb. 2 lépés távolságot tartó társadalmak kerültek elképesztő jólétbe. Ahol csak 1 lépés a távolság, ott sem vészes a helyzet, de azért nem nyugati a jólét. A 2 lépés távolság már szakít a dogmatizmussal, de még többé-kevésbé őrzi az értékrend gyakorlati következményeit, a szorgalmat, a szolidaritást és a szexuáletikát. Ez az egyensúlyi helyzet az egyén szabadsága és közösségi elkötelezettsége között. A 3 lépés pedig már az összeomlás biztos receptje – ilyen messzire csak a francia forradalom és a kommunista tömb merészkedett, tanulságos bukásokat produkálva.