Egyik friss írásában Németh Sándor kifakadt az internetre. Azt tapasztalja, hogy a virtualitásban minden egyházat és annak vezetőit "teljes torokkal" gyalázzák, gyűlölködő csoportosulások jönnek létre, melyeket főleg kiszakadt, frusztált exkeresztények alkotnak. Őket a bosszú tüzeli, hogy minél nagyobb kárt tudjanak okozni az elpusztítandó egyházaknak és közösségeknek. Ez meglehetősen borús helyzetértékelés a Hit Gyülekezete pásztorától - én pedig osztom is meg, nem is Németh Sándor internetről szóló véleményét. Ám a helyzet ennél szerintem jóval komplexebb.
Ha van valami, amin csodálkozni lehet, az az időzítés. Amióta én a virtuális világban járok-kelek - és ez nem tegnap óta van -, folyamatos élményem, hogy névtelen kommentelők állandóan szapulják a Hit Gyülekezetét. Miért pont most telt be a pohár? Ez az egyik, amit hirtelen nem tudok megfogni, persze nem tartozom a gyülekezethez, és nem ismerem Németh Sándor konkrét indokait sem, melyek cikke megírására sarkallták. Az viszont biztos, hogy az a bizonyos pohár most nagyon betelhetett nála - erre az ehhez hasonló kemény mondatok is utalnak:
"A kereszténységgel szemben olyan alvilágot szült a virtuális világ, amelyből teljesen kiveszett a konstruktivitásra való törekvés, a korrekciónak és jobbításnak a szándéka: ezek pusztítani és temetni akarnak bennünket; és mindezt úgy teszik, hogy Isten szolgáinak, prófétáinak szerepében tetszelegnek."
Érzek némi ellentmondást abban, hogy valaki exkeresztényként mégis Isten szolgájának szerepében tetszelegve akarja gyalázni az egyházakat az interneten. Olyat már láttam, hogy valaki a hitétől elfordulva ateistává vált, és elkezdte kritizálni a kereszténységet - de ezt büszke ateistaként tette és egyáltalán nem kívánt Isten szolgájának látszani. Mindazonáltal most nem ez a lényeges, a mondanivalót így is értem - és azt hiszem még érzem is. De mit érezni pontosan az interneten?
Kezdjük ott, hogy egyfelől igazat kell adni Németh Sándornak. Az internet mára részben a hittel kapcsolatos csatatérré vált. És ez a csata sokszor tényleg gusztustalan azok számára, akiknek még van gusztusuk. A hitről vitatkozni nemcsak lehet, hanem kell is, de amivel találkozom, az sokszor inkább szól keresztény emberek megalázásáról, lehülyézéséről, a vallás gyalázásáról, szavak kiforgatásáról, mégpedig válogatás nélkül. Azt szoktam mondani főiskolai hallgatóimnak, hogy míg a jó vita felüdítő, a veszekedés feldühítő - előbbit generálják, utóbbit kerüljék.
Másfelől azonban tisztességesnek érzem feltenni a kérdést, miért is zavar bennünket valójában az erős kritika? A hangvétel egy dolog: megismétlem, nem tudok azonosulni a mocskolódó és keresztényeket alázó stílussal. Azt hiszem azonban ennél többről van itt szó. Ha lehet ezt így megfogalmazni, mi keresztények magának az internetnek a "természetére" nem vagyunk felkészülve, és ez részben a mi felelősségünk, részben rajtunk kívülálló dolog.
A helyzet az, hogy a kereszténység jó része az internet térhódítása előtt a maga buborékjában élt. Kívülről persze akkor is kapott impulzusokat, támadásokat és kritikát, de ezek általában nem dömpingszerű méretekben érkeztek, beazonosítható irányokból fakadtak (pl. amikor a Hit Gyülekezetét a politikai hatalom vagy egy másik felekezet presszionálta), és ezért viszonylag könnyű volt összezárni velük szemben. Ám az interneten úgy tűnik, mintha a kritika szakadatlan zubogna, ráadásul egyszerre sokféle, megfoghatatlan irányból. Nincs kontroll alatt, hogy a hívők mit nézzenek, mit olvassanak, mit gondoljanak és hogyan reagáljanak az őket személyesen is utolérő kritikus hatásokra. Ez totálisan ellentétes a buborék-létformával, amibe a keresztények hajlamosak belefeledkezni. De a buborékon belül is néha elfogy a levegő. Ilyenkor minden normális ember érzi, hogy egy szubkultúra levegőjét is jó néha kicsit átszellőztetni, az internet pedig mintegy rákényszeríti az egyházakat arra, hogy ezt megtegyék. A baj azzal van, hogy ez a "szellőztetés" parttalannak tűnik és nincs az adott felekezet vagy gyülekezet befolyása alatt.
A másik dolog, ami egyszerre áldás és átok, hogy az interneten sincs kontroll, és tulajdonképpen szűrők nélkül bárki, bármit összeolvashat, megnézhet, meghallgat magának - aztán ebből az egyvelegből gyúrhat egy személyesen specifikált boldogságportfóliót. No persze rengeteget lehet jó értelemben tanulni a neten - de rossz értelemben is. Ahogy látom, a keresztények nagy része pedig ahhoz volt eddig szoktatva, hogy a szűrő nem bennük, hanem a pásztorban, a gyülekezetben, egyházvezetésben, vagyis a klérus kezében van. Amit ők szűrnek, arra a laikus rétegnek sincs szüksége, amit átengednek a gyülekezeti szűrőn, azt viszont érdemes fogyasztaniuk. Az internet szellemiségétől ez a "központi filterezés" merőben idegen. Itt az embernek magának kellene szűrnie - de hogyan lenne rá képes, ha ellenkező irányban szocializálták a gyüliben?
Összegezve tehát, én itt két kontrollálatlan dolog frontális ütközését érzékelem: sem az egyházak kezében nincs kontroll az internetről érkező kritikák felett, sem az interneten nincs kontroll a tartalmak felett. A kettő összjátéka pedig tényleg sok problémát tud okozni, amit kezelni kellene - és nemcsak az egyházaknak, hanem úgy általában is valahogyan. Ennek egyetlen vállalható módja pedig csakis az lehet, ha szűrni tanítunk. És ez nyilván nem azt jelenti, hogy a "bejáratott útvonal" elve alapján megmondjuk a híveknek, mit illik és mit nem illik tenniük a virtuális hálón, hanem a szűrés elveit szükséges átadni. Vagyis Németh Sándor aggodalmára a legkorrektebb megoldás az lehet, ha a keresztények önállóan kezdenek gondolkodni. Hogy ez jó vagy rossz konklúzió, azt az olvasóra bízom...
"Vagyis Németh Sándor aggodalmára a legkorrektebb megoldás az lehet, ha a keresztények önállóan kezdenek gondolkodni." Pont ez a problémája. :) A gyülekezet kohézióját veszélyezteti, ha a hívek a net útvesztőiben olvasgatnak, netán vitába szállnak, netán csesztetik őket, és főleg akkor, ha erre nem kaptak épp kész választ a heti/havi tanításban, és így kénytelenek gondolkodni. (Elnézést a cinizmusért, de ez van. ) Respekt Stevenek ezúton is, hogy állja a sarat!
VálaszTörlésDe...csak egy példa. Mikor olvastam a Bartus-könyvet, voltak benne dolgok, amik félelmetes módon fedték bizonyos saját tapasztalatimat. Rá pár évre, mikor már volt netem, néha-néha utánanézegettem, engem nagyon érdekel amúgy is ez a gyülekezet, megfigyeléseim tárgya, több oknál fogva is, de ez most nem ide tartozik. A könyvvel kapcsolatban elolvastam szerintem mindent, amit találni lehet, akár a gyülekezet oldaláról, akár az ellenoldalról, stb...A netes hozzászólások java része, ami névtelen volt, és idővel azt a színvonalat képviselte, amit kifogásol most a pásztor, bezony a báránykái közül származott. (itt van egy blog, ahol csak a hozzászólások miatt is érdemes végigolvasni, sőt, főleg azért, hogy érthető legyen, mire gondolok.http://paradoxh.blogspot.com/2007/04/bartus-lszl-fesz-van-hit-gylekezet-msik.html)
A szűrés, és a gondolkodás sem fogja szerintem kizárni a párbeszédet, és a fikázást sem. Én itt egyedül Stevetől nem kaptam választ a mai napig sem arra pl. hogy mitől változott meg ennyire a viszonya a gyülekezetnek a katolikus egyházzal, és a pápáról alkotott véleményükben, mikor anno a Hetek(aminek rendszeres olvasója voltam)finoman szólva is csak antikrisztusnak hívta az egyházfőt.
Arról nem is beszélve(bár ez lehet szűrés eredménye), hogy nem tudom, hol olvasgat a Sándor. Én olvasgatok sokféle keresztény, nem keresztény blogot, portált, mittomén, de nagyon sok helyen pozitívak a tapasztalataim. A jezsuitákat pl. kimondottan szeretem. Nekem ez a szellőztetés mutatta meg, hogy felekezettől függetlenül mennyi hiteles, és értékes ember van az egyházban, abban, ami katolikus a szó értelmében.
Szóval, gondolkozásra fel. :)
Kedves notáhol dáyna, nem szeretném ha ez a post elmenne a Hit Gyülekezete (megszokott) bírálatába. Az egy dolog, hogy a témát most éppen Németh Sándor hozta fel, ettől még az "internettel való birkózás" problémája nem a HGY problémája, hanem minden olyan szubkultúráé, amely valamilyen szintű izolációban éli meg magát.
TörlésAz internet a szubkultúrákat kikezdő dolog azzal, hogy mindenféle információ elérhető rajta és semmiféle objektív korlát nem zavarja a működését. Ez ugyanakkor hátrány is, mert a mindenféle információnak egy jó része zagyvaság, álhír, vagy legalábbis pontatlan, szakszerűtlen adat.
"Én itt egyedül Stevetől nem kaptam választ a mai napig sem arra pl. hogy mitől változott meg ennyire a viszonya a gyülekezetnek a katolikus egyházzal, és a pápáról alkotott véleményükben, mikor anno a Hetek(aminek rendszeres olvasója voltam)finoman szólva is csak antikrisztusnak hívta az egyházfőt. "
Erre a kérdésre Steve lenne a megfelelő, hogy válaszoljon. Ahogy én kívülről látom, ez azzal lehet összefüggésben, hogy a gyülekezet viszonya a politikai jobboldalhoz változott meg az utóbbi időben. Hogy az mitől, azt pedig nem szeretném elővenni, mert nem a Hit Gyülekezete kritikájáról írtam.
Kedves Sytka, azért is szólítottam meg(Steve-et), bízom benne, hogy olvasgat. Amit írtam, példa volt, és úgy vélem, van összefüggés, bár nem akarom elvinni a témát.
Törlés"Az internet a szubkultúrákat kikezdő dolog azzal, hogy mindenféle információ elérhető rajta és semmiféle objektív korlát nem zavarja a működését. Ez ugyanakkor hátrány is, mert a mindenféle információnak egy jó része zagyvaság, álhír, vagy legalábbis pontatlan, szakszerűtlen adat." Miféle objektív korlátra gondolnál(ha létrejönne ilyen)? És hol választod szét azt a részét, ami gondolkodásra késztet, de esetleg kritikus, és hogy a mocskolódást? Moderációval? A példámmal pontosan azért jöttem, mert Német Sándorról írtál, bár valóban igazad van, bármelyik szubkultúrában megtalálhatóak ezek a jelenségek. Ugyanakkor az, hogy a szubkultúra esetében akár a saját almából bújik elő az a réteg, ami lefelé viszi a színvonalat, és távolít el a párbeszédtől,elgondolkoztató. Főleg, ha szóvá is teszem. Ez szerintem szimpla képmutatás. Amúgy pedig az internet egy gondolkodó ember számára nem különösebben veszélyes, főleg, ha ébren van az életben is.
Szia notáhól dáyna,
Törlésigen, szoktam csekkolni Sytka kiváló blogját. És látom, meg lettem szólítva. :)
Én úgy látom, hogy a Hit Gyülekezete illetve a Katolikus Egyház egymással való viszonyát a reciprocitás elve, valamint a kultúrában zajló változások fényében lehet jól megérteni. Teológiailag nem voltunk és továbbra sem vagyunk egy platformon. Azonban tény, hogy egyrészt a magyar katolikusok máshogy viszonyulnak a gyülekezethez most, mint pl. 15-20 éve, tehát érthető, hogy a gyülekezet is máshogy viszonyul hozzájuk.
Ehhez az is hozzájárult, hogy a HGy kikerült a médiagettóból, több mint hász éve megy a Vidám Vasárnap, a YouTube tele van hites videókkal, kb. mindenki megismerte, hogy kik vagyunk és kik nem vagyunk. Sok olyan görcs elmúlt emiatt, amely korábban a jogos mértéket meghaladó, irracionális ellenségeskedést is szült irányunkban, és cserébe provokált ki a hitesekből. A katolikusok rájöttek, hogy a HGy léte nem fenyegeti az ő létüket, és fordítva - részben kicsit más pályán is mozog a két társaság.
Emellett az elmúlt másfél évtizedben jelentősen megváltozott a világ. A tágabb értelemben vett, bármilyen színezetű kereszténység (katolicizmust is beleértve) jelentős pozícióvesztésen ment keresztül, és mivel morális, kultúrális és részben hitelvi szempontból is minden különbözőség ellenére nagyon sok a közös pont van (általában minden, tradicionális erkölcshöz ragaszkodó keresztény közösségre igaz ez), egyszerűen már nincs senkinek túl sok kedve, sem ideje arra, hogy a másik táborát lövöldözze, ahelyett, hogy a sokkal nagyobb közös fenyegetettséggel foglalkozzon. A helyzet tehát úgy változott meg, hogy több korábbi rivális a harcban néhány kulcsterületen közös térfélre szorult.
Ahogy a pünkösdi világ, de általában a protestáns világ is harcol saját magával is (érezhető a konzervatív és liberális szárny közti egyre mélyülő szakadék), ugyanez zajlik a katolikus egyházban is. Mindez szoros kapcsolatban áll a nyugati világban dúló kultúrharccal, amelynek nyilvánvaló politikai vetülete is van, Észak-Amerikában és Európában egyaránt. Az európai kultúrharcnak és politikai harcnak pedig Magyarország pont az egyik fókuszpontja. Így a magyar, bármilyen oldalon álló, de konzervatív értékrend felé hajló és a kereszténység védelmét mint kultúra és civilizáció védelmét is felvállalni kívánó keresztény tábor már csak emiatt is máshogy tekintenek egymásra (a HGy is ebbe a táborba tartozik, az MKE is, némileg ellentétben a nyugat-európai katolicizmus, vagy akár a pápa liberalizmusával). Ennek olyan kézzelfogható hatásai is vannak, hogy az egyébként ettől korábban némileg idegenkedő hitesek büszkén nekiálltak karácsonyfákat állítani és kereszteket tenni az épületeikre - nem azért, mert hirtelen vallásosak lettek, hanem mert ezek újabban az ellenkultúra szimbólumai lettek, amelyeket a PC nyugat már ellenségesen figyel.
Teológiai fronton, sőt, az ökumenizmus tekintetében továbbra sincs viszont változás, ami miatt persze a HGy kapott a múltban hideget-meleget, de úgy tűnik, mostanra ez a konzisztens álláspont ezen a téren inkább tiszteletet szül már, mint ellenségeskedést - így ezen a fronton sincs már annyi feszültség.
Most, hogy a tradicionális antiszemita hullám is visszaszorulni látszik (amely miatt nagyon sokat támadták korábban a HGy-t a harsány cionizmusa és filoszemitizmusa miatt), a leghangosabb szapulók újra a kisegyházi, azon belül is, méginkább ex-hites körökhöz köthetők.
Ez az én helyzetértékelésem - lehet, hogy más máshogy látja. Remélem a gondolataim hozzájárultak egy picit a tájékozódáshoz.
Steve, amellett, hogy tisztelem a párbeszédre való hajlandóságod, és alkalmasint még egyet is értek veled témákban(erre nem biztos, hogy találni írott példát, inkább figyelek), ez a kommented megint meggyőzött arról, hogy kiváló diplomata volnál(még mindig:) ). Ennek ellenére azt gondolom, továbbra sem válaszoltad meg a kérdésem, főleg akkor, ha "teológiai fronton" nincs változás. És akkor még felvetődik bennem, ha ez így van, akkor miért is a kereszt, a karácsonyfa? Hogy mégjobban kiderüljön a szembenállás a pc-vel szemben? Amit leírtál, az nekem megint súrolja a képmutatás esetét.
TörlésÉs a témába vágóan: "kb. mindenki megismerte, hogy kik vagyunk és kik nem vagyunk" A posztban is felvetődő probléma itt realizálódik. "a leghangosabb szapulók újra a kisegyházi, azon belül is, méginkább ex-hites körökhöz köthetők." Mert ugye ezt a neten meg lehet tenni. És bizonyára lehet hazudni , meg igazat mondani. Viszont én továbbra is azt gondolom, Németh Sándornak az lehet a problémája ezzel, hogy sokkal árnyaltabbá teszi a történetet a gyülekezetről az onnan távozók, és az azt kritizálók észrevételeiből kirajzolódó kép, mint amit ő szeretne láttatni. Természetesen azokkal nem gondolom, hogy egyet kell érteni, akik puszta rosszindulatból nyilvánulnak meg, de ez általában elég nyilvánvaló szokott lenni.
Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy mit gondolok a gyülekezetről, de természetesen nem akarok megbántani ezzel senkit. Viszont (lehet, hogy helytelenül, de még mostanság is összeakadok élő példákkal, amik meggyőznek)annak ellenére, hogy Isten nem hagy változatlanul senkit, és a változásra mindig van esély,lehetőség, én itt nem tudok eltekinteni attól,ami volt, ahonnan indult, ami a gyökere. Ez már régen is, és most is hiteltelenné teszi az egészet, akkor is, ha amúgy sokan ott találkoznak Istennel. És a netnek hála, nemcsak én vagyok így ezzel, és azok, akikkel megtörténtek dolgok, szintén tudnak(és szoktak) mesélni, főleg a saját történetüket.
És jöjjön az idealizáció: mindez nem zavarna senkit, ha a történet átlátszó lenne. Ha bárki, aki mocskolódik, hazugságokat terjeszt, annak lehet azt mondani, gyere el, megmutatjuk, hogy ez nem így van. Ez normális esetben, főként keresztyénéknél nem jelentene problémát. Vagyis, nem kellene, hogy jelentsen, főleg, ha egyénnél magasabb szintű dologról van szó. De akkor, amikor a főember fikázza az internet mélységeit, és az onnan előbújó szörnyeket, akkor el kéne gondolkodni, abból hányat is teremtett meg ő...
És az összes belterjes, saját levegőt szívó szubkultúrára igaz ez. Számomra elgondolkoztató, hogy sok esetben a kereszténység is pont ilyen, holott igen dinamikus Istene van, és az élet, amire elhívott minket, szintén ilyen.
Kedves notáhol dáyna!
Törlés"Miféle objektív korlátra gondolnál(ha létrejönne ilyen)? És hol választod szét azt a részét, ami gondolkodásra késztet, de esetleg kritikus, és hogy a mocskolódást? Moderációval?"
Nem gondolok objektív korlátokra, szerintem ilyenek nem nagyon vannak. A kritikus, aki gondolkodásra késztet és a mocskolódni kívánó ember között szerintem érezhető különbségek vannak. Előbbi általában az interneten is arccal és névvel szerepel (ahogyan én is, még ha becenevet is használok - a mindennapi életben is így szólítanak a legtöbben), a mocskolódó szinte mindig arctalan. A normálisan kommunikáló hangvételében is normális, érdemi dolgokat ír, nem a másik ember megsemmisítése a célja, hanem a párbeszéd. A mocskolódó cinikus, gúnyos, alázni akar, és ebbe csomagolja a kritikáját.
Globális megoldás szerintem nincs, de itt a blogban pl. én a moderációt tartom megfelelőnek. Sőt, szerintem ha normális emberek verődnek össze egy blogban, fórumban, netes felületen, akkor nemcsak az admin, de maga a közösség is moderálni fogja az oda nem illőket.
Kedves Steve!
TörlésÉn is korrektnek tartom a párbeszédképességedet és jelenlétedet - bevallom őszintén, ezzel magasan übereled az általam (rokonságomban, családomban, ismerősi körömben) megismert HGY-s tagok hozzáállását.
"A helyzet tehát úgy változott meg, hogy több korábbi rivális a harcban néhány kulcsterületen közös térfélre szorult."
Igen, ebben van igazság: a kereszténység térvesztése a szekuláris világban bizonyos értelemben egységfrontba kényszeríti a hívőket - tartozzanak akármilyen felekezethez. Ezen sokat szoktam töprengeni manapság. Jó dolog persze az egység, csak nem tudom ezt valóban hívhatjuk-e annak? Mert nem egymás szeretete és a másik iránt mutatott érdeklődést hívja életre, hanem a kényszer: az ellenségem ellensége hirtelen a barátom lesz. Az ilyen egység és összefogás roppant törékeny és teljesen helyzetfüggő. Amint a szorítás kicsit enged, megint mindenki visszatér a saját lövészárkába és minden megy tovább.
Egyetértek veled, és igazad van. Ugyanakkor azt gondolom, nem kell az internettel birkózni, hanem magunkat kell(kéne) rendbetenni. Én az internetet minden előnye ellenére csak egy olyan addikciónak tekintem, amit ez a technikai civilizáció alkotott magának, olyan szimbólumok használatával, amik pont az ígérik meg, amitől végül eltávolítanak.Valóság, kapcsolatok, satöbbi. Ebből adódóan így is kezelem, és ez legfőképp a kommunikációra igaz. A felmerülő igazságokat, információkat akkor tartom hitelesnek, ha lekerül róla ez a prizma, és úgy realizálódik. De ez az út szerintem nem a képmutatáson keresztül vezet, főleg nem egy olyan társadalomban, ahol a modern(?) ember szinte teljes mértékben el van választva(önként fejet hajtva, látszólagos kényszereknek engedelmeskedve)a valóságtól.
TörlésElnézést kérek, ha nem gond, nem válaszolnék minden felvetett kérdésre részletesen, mivel valószínűleg nem tudnánk amúgy sem teljesen egy hullámhosszra kerülni + én csak azt tudnám cizellázni, amit már azért többször kifejtettem. :) De ez nem probléma, nem egy közösségbe járunk, hem ugyanúgy látjuk a világot.
TörlésAzzal egyetértek, hogy sok hites (de általában sok keresztény) nehezen tud mit kezdeni az ellenvéleményekkel vagy alternatív álláspontokkal. Ez nem feltétlenül azért van, mert a hites vagy általában a keresztény álláspontok rosszak lennének - egyszerűen a vitakultúra területén van mit fejlődni. Általában nagyobb hangsúlyt kellene tenni a "komparatív vallásfilozófiára" (hogy ilyen szép szakszót mondjak), amely különböző, tipikus ütközési pontokat jelentő témákban a különböző lehetséges álláspontokat ismerteti, és segít kialakítani egyfajta érzékenységet azügyben, hogy egy hívő miben lehet rugalmas, miben nem, és ha valamiben nem, azt hogyan lehet észérvekkel lereagálni. Társadalmi-kultúrális kérdésekben ugyanígy szükség van erre. Gyakran az alternatívák (és a mögöttük levő agendák ill. azok összefüggési hálójának) ismerete önmagában fogódzókat és önbizalmat ad. Sajnos a fundamentalista kereszténységre jellemző, hogy sokan már csak az alternatív vélemények létét is fenyegetésnek élik meg, ami valójában azt jelenti, hogy nem is teljesen biztosak a saját álláspontjuk mögötti érvrendszerben (ami azt is jelenti, hogy nem is ismerik azt teljesen, hiszen érvrendszer nehezen ismerhető igazán az alternatívák nélkül), és belül van egy félelem, hogy az nem elég erős ahhoz, hogy kiállja egy transzparens vita próbáját.
Németh Sándor írása (bár nem tudom, Sytka melyikre gondol, lehet, hogy nem arra, amire én) megértésem szerint nem az értelmes, tisztázó jellegű vitákat nehezményezi (sőt, azt inkább szükségesnek tartaná), hanem a neten gyakran tapasztalható mob mentalitást, amikor félinformált emberek nekiesnek közösségeknek, személyeknek, ügyeknek csak azért, mert úgy érzik, erre kapnak több like-ot a mob többi tagjától. Erre aztán építenek olyanok, akik egyébként jól informáltak, csak rossz szándékúak, és ezt a lincshangulatot odairányítják, ahol éppen ártani akarnak, pl. úgy, hogy hangulatkeltő cikkeket írnak, satöbbi. Ezzel valóban nehéz mit kezdeni, és ez ebben a formában desktruktív, bár sajnos nem kikerülhető. Nagyon sok naív lelkű hívőt ezek tényleg megzavarnak. Fontos erről beszélni, és lépéseket tenni arra, hogy a naív lelkű hívők ne legyenek többet naívak és átlássanak a szitán. Az ilyen jellegű cikkek (amelyek azért főként belső közösségnek íródnak) ennek a természetes immunreakciónak a részét képezik, nem érdemes ennél többet belelátni.
A posztról nekem az az általánosabb probléma jutott eszembe, hogy a kereszténységet kívülről bírálók mintegy leereszkednek a "hülye" keresztényekhez, amikor elmagyaráznak nekik egy-két alapvető összefüggést a szerintük "való" világból. Ömlik belőlük a nonszensz.
VálaszTörlésA keresztények pedig nem tudnak igazán mit válaszolni, annyira elmaradtak a logika élvonalától.
A dolgok normál menetében a keresztényeknek kellene ész- és műveltségosztó szerepben működniük, bölcs rabbiként tanácsokat adni a póthitekben tajtékzó téveszmés "felvilágosultaknak", akik össze-vissza beszélnek, és közben frusztráltak a saját következetlenségüktől.
Sziasztok!
VálaszTörlésSzerintem Sándor ellenségképe inkább fóbia, mintsem valóság. Ugyanis mindössze 2 Facebook oldal van, melynek viszonylag széles körű a látogatottsága és több úgymond negatív hangvételű cikket is olvashatnak a Sándorról az érdeklődők. A probléma ott kezdődik, hogy vannak hangfelvételes, fényképes, írásos bizonyítékok azokra a Sándoros cselekedetekre, melyeknek Krisztushoz nem sok köze van. ("elevenen hulljanak a pokolba" stb) Persze, hogy ez zavaró tényező egy elismert embernél. De amit sötétségben csináltok, napvilágosságra kerül, s ez alól nem tett kivételt Jézus az egyházi vezetőkkel. Én is ahogy olvasom az exhiteseket, nem látom, hogy annyira forogna a szemük a gyűlölettől, sőt bizony továbbra is szeretik a Hgy-t és Sándort is. Napjainkban már szinte minden egyes mondatot meg kell válogatni, ha nem szeretnénk később belőle kellemetlenségeket. Ez egy vezető lelkészre még inkább igaz.
Kedves Névtelen!
Törlés(Csak egy megjegyzés: nyugodtan kommentelhetsz, de kérlek valamiféle nevet írj magadnak hozzá! Köszönöm!)
"De amit sötétségben csináltok, napvilágosságra kerül, s ez alól nem tett kivételt Jézus az egyházi vezetőkkel. "
Igen, valahol én is ebben érzem az egész jelenség kulcsát. Azt nem mondanám, hogy a gyülekezetek sötétségben vannak, de azt mindenképpen mondom, hogy az internet bizonyos értelemben egy "hatalmas világosság". (Itt a világosság alatt most a nyilvánosságot értem, és nem azt, hogy a net valamilyen értelemben felvilágosult lenne!) Szoktuk is mondani, ha valami kikerült az internetre, azt onnan már csaknem lehetetlen eltüntetni.
A HGY és más közösségek élvezik a demokrácia nyújtotta előnyöket, s ezek között ott van az is, hogy a gyülekezeten belüli dolgokat kívülről nem lehet igazán befolyásolni. Ám az internet megtöri ezt az állapotot, hiszen széles nyilvánosság előtt beszélgetnek-vitatkoznak az emberek a hit kérdéseiről, a kereszténységet érintő politikai-társadalmi problémákról, sőt adott esetben a HGY-hoz hasonló nagy gyülekezetek belügyeiről is - így ez az egész visszahatással lesz magára a közösségre. Ezt a nyilvánosságot pedig nem lehet sem megfogni, sem visszaszorítani, s szerintem ez idegesíti sokszor a pásztorokat, vezetőket.
Sytka: "Jó dolog persze az egység, csak nem tudom ezt valóban hívhatjuk-e annak? Mert nem egymás szeretete és a másik iránt mutatott érdeklődést hívja életre, hanem a kényszer: az ellenségem ellensége hirtelen a barátom lesz." Én nem vagyok ennyire szkeptikus. Egyrészt, mert saját, egységgel kapcsolatos élményeim azt erősítik, hogy nem csináljuk azt, hanem inkább felismerjük, rácsodálkozunk. (Ez szerintem egy fontos, és kellőképp át nem beszélt teológiai kérdés.) Általánosságban persze igaz, hogy a közös ellenségkép koalícióba tudja kényszeríteni az egyébként szembenálló feleket. A mi esetünkben azért szerintem más a helyzet. Egyrészt a "keményvonalasok" hangját is bőven lehet hallani, írásaikat lehet olvasni a neten. Ők ma is az Igazság nevében utasítanak el mindenfajta együttműködést.
VálaszTörlésMásrészt viszont én tényleg látok kialakulóban egy konstruktív, felekezeteken átnyúló erjedési folyamatot. Ebben kétségtelenül pozitív szerepe van a világhálónak is. Szerintem mi, akik most itt kommentelünk, Dáynától Stevéig, valahol mélyen mind hiszünk ebben, hisz egyébként nem vennénk a fáradságot, hogy egymást olvassuk, és még válaszolunk is.
A másik kulcskérdés a meglévő elvi különbségek, amiről Steve beszélt a HGY és a RKE kapcsán. Egy dolog, hogy egyházvezetői szinten mit tesznek, és mit kommunikálnak erről, de ennél fontosabb hogy mi történk helyi szinten. Nálunk pl. szombaton az ökumenikus imahéthez kapcsolódó csocsóbajnokság volt. Vannak köztünk hitelvi különbségek? Igen. Mi fogjuk ezeket közös nevezőre hozni? Nem. (Volt rá 2000 évünk.) Ennek ellenére jól érezzük magunkat egymás társaságában? Igen. Bátorít, megerősít a közös cselekvés? Igen.